Már 25 662 349 ember megfertőződött világszerte a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 855 578, a gyógyultaké pedig 17 002 078 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem szerdai összesítése szerint. Naponta bő negyedmillió ember betegszik meg, ez enyhe gyorsulást jelent globálisan. A régiónkban is erősödik a járvány.
A bruttó hazai termék (GDP) kedden megjelent második negyedévi bontása láttán az MTI-nek nyilatkozó elemzők óvatos optimizmussal tekintenek a következő negyedév elé. A korábban feltételezetthez képest gyorsabb kilábalást várnak, ami nem jelent még pozitív éves növekedési adatot, de lényegesen mérséklődhet a visszaesés mértéke.
Az elmúlt tíz évben utoljára 2015-ben fizettek ki többet a biztosítók a május 1 - augusztus 31 közötti viharszezon okozta károkra, mint amennyit idén fognak előreláthatólag, derül ki a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) adatgyűjtéséből.
365 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 6622 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 3 idős beteg, az elhunytak száma így 619 főre emelkedett, 3903-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 2100 fő. Az aktív fertőzöttek 45%-a, az elhunytak 60%-a, a gyógyultak 42%-
Az első fél év tapasztalatai alapján jól vizsgázott az azonnali fizetési rendszer: nem volt leállás, s csak minimális problémák voltak - mondta Bartha Lajos, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója az M1-en.
Az új mobilalkalmazás tesztelése és élesítése 2020 végéig lezárul. A vendégek a KAJAHU Corvin3-ban és két ausztriai Coffeeshop Company-ben, Bécsben és Parndorf-ban próbálhatják majd ki először az új alkalmazást.
Az új személyautók eladása 30 százalékkal esett vissza Magyarországon augusztusban az előző év azonos időszakához képest, az idei nyolcadik hónapban 10 924 gépkocsit helyeztek forgalomba - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) kedden az MTI-vel, a DataHouse Kft. adatai alapján.
Közzétették azon éttermek, kocsmák, szórakozóhelyek listáját, amelyek éjfél után is nyitva lehetnek a pesti bulinegyedben. Az új csendrendelet értelmében ezeknek kemény feltételeknek kell megfelelniük. Nyilvánossá tették
365 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 6622 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 3 idős beteg, az elhunytak száma így 619 főre emelkedett, 3903-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 2100 fő. Az aktív fertőzöttek 45%-a, az elhunytak 60%-a, a gyógyultak 42%-
Még 1300-1700 milliárd dollárnyi stimulusra lenne szüksége az amerikai gazdaságnak annak érdekében, hogy a Covid-krízisből való kilábalás folytatódjon – véli Greg Jensen, a világ legnagyobb hedge fundjának, a Bridgewater Associatesnek befektetési vezetője.
A hét elején tette közzé gyorsjelentését az AutoWallis, a friss számok közzététele után a Concorde is értékelte a vállalat eredményét, az elemzőház tartja korábban megfogalmazott ajánlását és célárát.
Emelkedtek kedden a tengerentúli tőzsdék, a Nasdaq és az S&P 500 új történelmi csúcson zárt. Ázsiában kitartott a jó hangulat a kereskedés elején, majd a kedvezőtlen makroadatok után elolvadtak a korábbi pluszok. Európában emelkednek a tőzsdék, a BUX is felfelé kapaszkodik.
Az előző év végén kötött hosszú távú bérleti szerződés keretében nyár elején költözött be a WING tulajdonában lévő Infopark B épületébe az Ericsson. A telekommunikációs vállalat mérnöki szolgáltatásokat nyújtó egysége (Regional and Global Support Organizations) 2600 négyzetméternyi irodaterületet bérel.
Az Euralis Semences és a Caussade Semences Group egyesülése 2020. szeptember 1-ével lépett hatályba. Ennek a fúziónak az eredményeként létrejött a Lidea vállalat. Ezzel az egyesüléssel a vállalat bekerült a 10 legnagyobb, globális szerepet betöltő vetőmaggal foglalkozó vállalatok közé és célja, hogy vezető pozíciót érjen el bizonyos növényi kultúrá
Már, ha benzinüzemű autója van. A 95-ös oktánszámú üzemanyag literje ugyanis szeptember 4-étől átlagban bruttó 2 forinttal kerül majd kevesebbe. A gázolaj ára nem változik.
A Vp ciklus végén várható volt, hogy egyes beragadt források miatt újra nyitnak majd pályázatokat, így a hét fő híre a vasárnap kiírt Állattartó telepek fejlesztése és a Kertészeti üzemek korszerűsítése pályázat. A Covid miatt támogatási programokat is hosszabbítottak, íme a fő tudnivalók, linkekkel együtt a Gazdainfóban.
Többéves növekedési pályáról rántotta le a készházszektort az idei áfaemelés, 20 százalékkal kevesebb könnyűszerkezetes lakóépület talál vevőre. Kárpáti József, az ÉVOSZ - Magyar Környezettudatos és Szerelt Technológiás
A Covid berobbanása és az új Eu ciklus csúszása miatt tavasszal felröppent a hír, hogy az Akg15 és Öko15 programban részt vevőknek hosszabbítani fogják a kötelezettségvállalási időszakot, így az idén év végével nem jár le. Részleteket azonban eddig nem közölt az irányító hatóság (Ih).
Már, ha benzinüzemű autója van. A 95-ös oktánszámú üzemanyag literje ugyanis szeptember 4-étől átlagban bruttó 2 forinttal kerül majd kevesebbe. A gázolaj ára nem változik.
A jövőben a munkaadó és az alkalmazott egyezkedhet a home office-ról a már késznek tekinthető új távmunkaszabályok szerint. Az otthoni munkára 16 100 forint havi rezsiátalány is jár majd, adómentesen.
Ünnepélyes keretek között adta át a Magtár Kft. az Agrárszakképzési konzorciumnak és tagintézményeinek az iskolatraktornak szánt Steyr Kompakt erőgépeket Szekszárdon, a Csapó Dániel Mezőgazdasági Technikumban és Szakközépiskolában rendezett országos tanévnyitó ünnepségen. A teljes iskolatraktor flotta átadása 7 traktorral kezdődött, a további erőgé
A Wall Street-i elemzők célárat emeltek a Zoomra kedden, miközben a részvényárfolyam rekord magasságokba emelkedett, bár a profik figyelmeztettek, hogy az irodába való visszatérés jelentős kockázatot jelenthet a cég növekedési kilátásaira nézve.
Több mint félmillió fizetési meghagyásos eljárás indul évente Magyarországon – főként ki nem fizetett rezsiszámlák, parkolási bírságok és banki tartozások miatt –, miközben az adósok kevesebb mint öt százaléka vitatja a követelést és mond ellent. Sokan át sem veszik a fizetési meghagyást, amivel a tévhitekkel ellentétben nem ússzák meg az eljárást,
Mint sok más vállalat életében, a DM-KER-nél is a koronavírus-járvány miatti válsághelyzet hatott leginkább a vállalat működésére az idei első félévben, a mezőgazdasági és építőipari gépek forgalmazásával foglalkozó vállalat azonban megőrizte, sőt sok esetben megerősítette piaci pozícióit és jelentősen növelni tudta árbevételét és kismértékben növe
Júniusban 335 ezerrel dolgoztak kevesebben teljes munkaidőben, mint egy évvel korábban – tűnik ki a KSH létszám- és bérfolyamatokról tanúskodó adataiból. Azt is láthatjuk, hogy az átlagkeresetek 9-10%-os növekedésével szemben a bértömeg nem nőtt a válság kirobbanása után. Vagyis az emberek egyáltalán nem élnek jobban, mint tavaly.
Az esport az elmúlt években figyelemreméltó növekedést ért el, amellyel olyan gazdasági háttérország épült a tevékenység köré, amely jelentős hirdetési, szponzori és egyéb tőkét mozgat meg. Azonban amíg ezek a hagyományos csatornák a megszokott keretek között működnek, addig maguknak a sportolóknak a tevékenysége adójogi szempontból izgalmas helyze
Az elmúlt napokban több hazai tőzsdei társaság is bejelentette, hogy részt venni az Növekedési Kötvényprogramban (NKP). Most a Gloster jelentette be, hogy legfeljebb 5 milliárd forint értékben bocsáthat ki kötvényt a társaság, amely megkezdte a felkészülést a hitelminősítési folyamat elindítására.