"Több HR-es említette, hogy a kékgalléros munkaerő kevésbé veszi komolyan az online interjúkat, például hiányos öltözetben vagy az ágyban fekve jelentkezik be." Íme a People Solutions blogjáról egy poszt arról, mire panaszkodnak a HR-esek a koronavírus teremtette új helyzetben.
Javában zajlik az ipar átalakulása, ennek eredményeként pedig a piaci viszonyok is változnak. Az Eplan következetesen alkalmazkodik ezekhez a változásokhoz: 2021 augusztusától az új szoftverlicenceket kizárólag előfizetéses modellben teszi elérhetővé. A nagyobb rugalmasság különösen az ügyfelek számára lesz előnyös. 2021. augusztus 1-jétől az Eplan
A Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) használatba kívánja adni 11 vitorláskikötőjét, 15 éves, határozott idejű üzemeltetési szerződéssel, egyfordulós, nyilvános pályázat útján - áll a cég pénteki sajtóközleményében.
Szlovéniában újabb rekordot döntött, Horvátországban pedig stagnál az új koronavírussal fertőzöttek száma - derült ki a válságstábok pénteki jelentéséből.
Agusztusban az idén először ismét több mint 4,5 millióan dolgoztak - jelentette Heti monitor című kiadványában pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A vadon élő rókákat idén ősszel is immunizálják veszettség ellen, az érintett térségekben a vakcinázás kezdetétől ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendelnek el - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken az MTI-vel.
Erősen visszaesett a fizetésemelésben gondolkodó kis- és középvállalkozások aránya a K&H kkv bizalmi index legfrissebb adatai lapján. Amíg az előző negyedévben még a cégek 70 százaléka tervezett béremeléssel, addig jelenleg 10-ből csupán négyen vélekednek így. Ezzel szemben 12 százalékra nőtt a csökkentésben gondolkodók aránya, ami már évek óta nem
Az Man Truck & Bus és a Porsche Hungaria közös szervezésben tartott rendezvényt az intelligens közlekedés jegyében a zalaegerszegi ZalaZone járműipari tesztpályán. Különleges rendezvény keretében mutatta be az Man Truck & Bus és a Porsche Hungaria a jelen és a jövő mobilitási megoldásait szeptember 10-én. A résztvevők a ZalaZone tesztpályán, az IN-
Már tradíció A Konyhafőnök Fináléjában a három fogásos menü megalkotása és az is tradíció, hogy a Finalisták ezeket nem egyedül készítik el. A széria korábbi, középdöntős versenyzői csatlakoztak a konyhában Ádámhoz és Armandóhoz: Kinga, Matyi, Alex és Krisztián. A Finalisták eldönthették, ki kivel szeretne dolgozni a 3 órás megmérettetés során, nem
Az amerikai elnökválasztást is döntően befolyásolhatja, hogy sikerül-e a közeljövőben engedélyeztetni egy koronavírus elleni vakcinát az Egyesült Államokban. Az amerikai gyógyszerfelügyelet vezetője azt mondta: hajlandó felgyorsítani az engedélyezési folyamatot, de nem Trump kedvéért.
2020. október 6-7. Stratasys 2020 Additive Manufacturing virtuális konferencia Kétnapos előadássorozat a legfrissebb hírekkel, a legjobb mintapéldákkal és alkalmazási ismeretekkel Ismerje meg, hogy más vállalkozások miért élnek az additív gyártás nyújtotta lehetőségekkel! Szakértői beszélgetésekkel, alkalmazási mesterkurzusokkal, valamint az iparág
Szigorítják a fertőzésvédelmi előírásokat a német szövetségi parlamentben (Bundestag), miután megfertőződött egy képviselő az új típusú koronavírussal (SARS-Cov-2) - jelentette pénteken a hírportálján a Der Spiegel című hírmagazin.
Többször is felmerült, hogy a december végén lejáró hitelmoratóriumot esetlegesen meghosszabbítsák. A gazdasági operatív törzs ma összeül, így megszülethet a régóta várt döntés.
A mészkemence begyújtásával kezdetét vette a 127. cukorrépa-feldolgozási kampány a Magyar Cukor Zrt. cukorgyárában Kaposváron pénteken - tájékoztatta a cég közleményben az MTI-t.
Ér 4 bő négymillióval többet a KIA Ceed csúcsmodellje a hétköznapi verziónál? A motoron kívül mi a különbség a kettő között? Megannyi kérdés, amelyek közül jópárra kiderül a válasz a Pénzcentrum mostani duplatesztjéből. Egy
Tüdő, szív, agy, vese, emésztőrendszer – úgy tűnik, semmi sincs biztonságban, ha a koronavírusról van szó. A szakemberek folyamatosan kutatják, milyen hosszabb távú hatásai vannak az új vírusnak, de azt már most látni, hogy jelentős szövődmények maradnak fenn. Baktréiumbuborékoktól a tüdőben a szívrendellenességen át egészen az agykárosodásig minde
Több min 9000 dolgozó hiányzott Magyarországon az egészségügy-szociális ellátásban a második negyedévben. Ezzel az egészségügy vált azzá az ágazattá, ahol a legnagyobb a munkaerőhiány.
Az elmúlt években, és különösen az elmúlt hónapokban a technológia szektor vállalatainak részvényei vezették a tőzsdei emelkedést, a rali után azonban sok esetben drágává váltak a sztrárpapírok. A Goldman Sachs megvizsgálta, mely részvények lehetnek az új tőzsdei kedvencek. Jön a Fantasztikus Ötös!
Sokan eljátszottak már a gondolattal, hogy teljes fizetésükből lottószelvényt vesznek és a sok-sok szelvénnyel nagy eséllyel elviszik a főnyereményt. Mások úgy gondolják, hogy összeállnak sokan, és együtt vásárolnak rengeteg szelvényt, ezzel jelentősen megnövelve nyerési esélyeiket. De mennyi szelvényt kellene kitölteni, hogy tuti ötösünk legyen? É
Június 17-e után először ismét sajtótájékoztatót tart az operatív törzs szombaton 11.30-as kezdettel, nagy valószínűséggel a törlesztési moratórium esetleges meghosszabbításáról szóló ma reggeli döntést is ismertetik. Az eseményről a Portfolio élőben tudósít.
Továbbra is a saját tulajdonú otthonhoz jutás támogatása a cél, ezért az otthonteremtési program, amelyet a közeljövőben szeretnének a kormány elé terjeszteni, nem bérlakás program lesz - közölte Novák Katalin családokért felelős
Újabb adócsökkentésről és az építőipari beruházások támogatásáról is dönthet a kormány az újabb gazdaságvédelmi intézkedések részeként – árulta el a Magyar Nemzetnek a pénzügyminiszter. Építőipari áfacsökkentés, állami támogatások visszavezetése és ágazatok célzott adócsökkentése is szóba jöhet a hiteltörlesztési moratórium meghosszabbítása mellett
30,5 millióra nőtt ma reggelre a globálisan regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma – derül ki a Johns Hopkins Egyetem friss adataiból. Még mindig az Egyesült Államok a legfertőzöttebb ország a világon, 6,7 millió esetszámmal, de Indiában és Brazíliában is több millió fertőzöttet tartanak nyilván. A halálos áldozatok száma közelíti az 1 millió fő
A magyar hústermékek előnybe részesítését kérik a külföldiekkel szemben a hazai sertéságazat szereplői a kiskereskedelmi láncoktól, az afrikai sertéspestis németországi megjelenése és az ennek következtében elrendelt importtilalom esetleges kedvezőtlen piaci hatásainak elkerülése érdekében - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (Nak) pénteken az
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kezdeményezésére még szeptemberben egyeztetések kezdődnek az innovációs tárca (ITM), a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) vezetősége között az OTKA pályázatok bírálati folyamatáról – közölte az ITM.
A Corteva Agriscience bejelentette, hogy több kategóriában is elnyerte az egyesült államokbeli Termékgyártók Nemzeti Szövetsége (National Association of Manufacturers) által megítélt Termékgyártási Kiválósági Díjat (Manufacturing Leadership Award).
Ezzel 16 920 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt hat krónikus beteg, így a halottak száma 675 főre emelkedett, 4382-en pedig már meggyógyultak.
809 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést az elmúlt 24 órában, ezzel 16 920 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 6 krónikus beteg, így az elhunytak száma 675 főre emelkedett.
A külföldi vállalatok tevékenységének korlátozására alkalmas szabályokat ismertetett a kínai kereskedelmi minisztérium szombaton, miközben tiltakozását fejezte ki az egyes kínai mobilapplikációt betiltását célzó amerikai döntés ellen.
16 920 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt hat krónikus beteg, így a halottak száma 675 főre emelkedett, 4382-en pedig már meggyógyultak.
A búza árjegyzése 3,6 százalékkal lőtt ki tegnap Chicagóban, a kukorica 0,9 százalékkal, a szójabab 1,4 százalékkal, a repce pedig 0,3 százalékkal drágult. Párizsban is mind a négy kiemelt agrártermék ára emelkedett, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza árjegyzése is pluszt mutatott.
A külföldi vállalatok tevékenységének korlátozására alkalmas szabályokat ismertetett a kínai kereskedelmi minisztérium szombaton, miközben tiltakozását fejezte ki az egyes kínai mobilapplikációt (TikTok, WeChat) betiltását célzó amerikai döntés ellen.
A mindennapokban számtalan döntést kell meghoznunk, és a legtöbben igyekeznek valamilyen szempontból racionálisan választani a különböző lehetőségek közül, a lehető legjobb minőségű árut vagy szolgáltatást megszerezni, ez azonban sokszor pont a befektetéseinknél nem működik, a legtöbben egyszerűen nem racionálisak a pénzügyeikben.
A baloldali kormánypártok és a jobboldali ellenzék hét tartományban és több mint ezer önkormányzatban méri össze erejét a járványhelyzet miatt két napon át, vasárnap és hétfőn zajló helyhatósági választáson, amellyel egy időben népszavazást is tartanak a parlament létszámcsökkentéséről.
Nem minden bauhaus, amit annak neveznek – figyelmeztet az OTP Ingatlanpont elemzése. Mi a modern, mi a kortárs, és főleg: milyen a valódi bauhaus, és mi az, ami tágabb értelemben annak számít?