Az Audi Hungariánál legördült a gyártósorról a másfél milliomodik autó, egy gyöngyházfényű, sötétburgundi színű Audi Q3 Sportback MHEV, amely hamarosan megérkezik Németországba új tulajdonosához. A mild-hibrid technológiával felszerelt autó 1,5-literes TFSI motorja szintén Győrben készült.
Mi vár azokra, akik multinacionális cégnél folytatják vagy éppen kezdik pályafutásukat? Mire készüljenek és hogyan éljék túl az első hónapokat? Erről ír saját élményei alapján Jobangel a HR Blogon.
Történelmi, hosszú távú gázvásárlási megállapodás született a Shell-lel, lekötötték a visszagázosításhoz szükséges kapacitásokat, ezzel mindkét feltétel teljesült a cseppfolyósított gáz (LNG) érkezéséhez a krk-i LNG terminálról - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Csaknem 9 ezer új fertőzöttel megdőlt a koronavírus-járvány regisztrált napi esetszáma Franciaországban - közölte péntek este az egészségügyi minisztérium.
A nyaralásból hazatérőkre tekintettel szeptember 6-ig kevésbé, ezt követően a hónap végéig már jelentősebben korlátozza a Magyarországról elérhető kapacitásait a Wizz Air. Leépítésekre ugyanakkor nem készül a tárrsaság.
Eddig hatezer vállalkozás vette igénybe a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Növekedési Hitelprogram Hajrá konstrukcióját, a leszerződött hitelállomány pedig megközelíti az 500 milliárd forintot - mondta az InfoRádiónak Pulai György, az MNB igazgatója.
A Richter méhmióma kezelésére alkalmazott gyógyszere, az Esmya forgalomba hozatali engedélyének visszavonását javasolta az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) Farmakovigilancia Kockázatértékelő Bizottsága (PRAC) legutóbbi értékelését követő új ajánlásában - közölte a Budapesti Értéktőzsde honlapján pénteken a Richter Gedeon Nyrt., jelezve, hogy minden
Kigazdálkodhatatlan terhet jelent a fuvarozó vállalkozásoknak a nem kamionnal hazatérő sofőrök koronavírus-tesztelése. Az ágazat továbbra is szenved, és lassabb teljesítésre számít a határzár miatt.
Minden jelentősebb lakossági hitelkonstrukciónál emelkedett az új szerződések összege júliusban az előző hónaphoz képest - írta a Világgazdaság a Magyar Nemzeti Bank adataira hivatkozva.
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (Oecd) tagállamaiban júliusban 1,2 százalékra gyorsult a fogyasztói árak éves növekedési üteme a júniusi 1,1 százalékról.
Véget ért a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (Mkksz) által meghirdetett háromnapos sztrájk, amelyben - különböző időpontokban és időtartamban - 5358 munkavállaló vett részt, és amelynek céljaival a szakszervezet szerint az önkormányzati köztisztviselők döntő többsége egyetértett - olvasható az Mkksz
Átadták az állami és civil együttműködéssel megvalósuló Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetség (Matehetsz) Tehetségházat, valamint stratégiai megállapodást írt alá az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkársága és a Matehetsz pénteken Budapesten.
Több mint félmillió fizetési meghagyásos eljárás indul évente Magyarországon – főként ki nem fizetett rezsiszámlák, parkolási bírságok és banki tartozások miatt –, miközben az adósok kevesebb mint öt százaléka vitatja a követelést és mond ellent. Sokan át sem veszik a fizetési meghagyást, amivel a tévhitekkel ellentétben nem ússzák meg az eljárást,
A csapatfőzések során leggyengébben teljesítő triók tagjai egyéniben mérték össze tudásukat. Egyvalakinek el kellett hagynia a konyhát. Retró ételhordókban, retró fogásokkal várta a zsűri az egyéni versenyzőket. Ismét a szerencse döntötte el, hogy melyik ételt kinek kellett – ezúttal – újragondolnia. Az egyszerre két betevőt is tartalmazó ételhor
A fővárosban már egyértelműen lefelé tartanak a lakásbérleti díjak. Egyes kerületekben 15-20 százalékos vagy még nagyobb mértékű a csökkenés a tavaly nyárihoz képest. A megyeszékhelyeken épphogy megkezdődött a folyamat, ám ősszel gyorsulás várható, vagyis még lejjebb mennek az árak.
Öt éve nem látott összeget, 6,6 milliárd forintot fizettek ki az elmúlt négy hónapban a magyar biztosítók a viharkárok elszenvedőinek. Megkérdeztük két nagy biztosító szakértőjét, a klímaváltozás hatásaival állunk-e szemben, és hogy mi jellemzi manapság a hazai viharkárokat, illetve az ellenük védelmet nyújtó lakásbiztosításokat.
Ha a koronavírus-járvány magyarországi terjedése ebben a tempóban halad, akkor sokkal inkább már az lesz a kérdés, hogy Magyarország mikor lesz piros más európai államok térképén.
Másod éves fekete bodza bokraim levelei foltosak, többsége elhalt. Azt hittem, hogy a bodza probléma mentes növény, erdőszéleken minden kezelés nélkül szépen nő. Van-e más betegsége, kártevője is, amire számíthatok?
Alig néhány napig volt csak konfigurálható Magyarországon az egyik legolcsóbb elektromos autóként számon tartott Volkswagen e-up! - derült ki az importőr tájékoztatásából.
Tárgyalt egymással Kína és India védelmi minisztere, hogy megpróbálja enyhíteni a feszültséget a két ország határán. A megbeszélésről pénteken éjjel adott hírt az indiai miniszter.
Az üzleti vállalkozások mellett egyre több közműszolgáltató, kormányzati intézmény és egyetem építi be a nyílt forráskódú technológiákat saját webhelyeinek struktúrájába. Ugyanis az open source technológia mára olyannyira széleskörűen elfogadottá vált, hogy a nyílt forráskódú szolgáltatások piacán 2019-ben a teljes globális árbevétel meghaladta a 1
Már 26 610 845 ember fertőződött meg világszerte a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 874 379, a gyógyultaké pedig 17 638 272 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem szombati összesítése szerint.
Egyértelműen emelkedő képet mutatott augusztusban a mezőgazdasághoz kötődő cégek tőzsdei árfolyam-mozgása. A 24 vizsgált cégből 18 kurzusa emelkedett az elmúlt hónapban.
510 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 7892 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 3 krónikus beteg, az elhunytak száma így 624 főre emelkedett, 3952-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 3316 fő. Az aktív fertőzöttek 43%-a, az elhunytak 59%-a, a gyógyultak
Bemutatták az első magyar fejlesztésű hidrogénüzemű üzemanyagcellás kishajót pénteken Balatonkenesén, a Balaton Boat Show rendezvényének részeként tartott konferencián. A Nemzeti Hidrogén-technológiai Platform szervezésében tartott rendezvényen a platform irányítóbizottságának elnöke elmondta: a hidrogénüzemű üzemanyagcelláké a jövő a közlekedésben
A kormány Klíma- és Természetvédelmi Akcióterve részeként meghirdetett, 5 milliárd forintos keretösszegű elektromosjármű-vásárlást támogató pályázata nagy sikerrel zárult. A kormány döntése alapján mintegy 882 millió forinttal megemeljük a pályázati keretösszeget, így a kiírási feltételnek megfelelően benyújtott összes pályázat támogatásban részesü
Egykor még a Berkshire Hathaway volt a Wells Fargo legnagyobb részvényese, mostanra azonban Warren Buffett cégének is elege lett az amerikai bank sorozatos botrányaiból, így jelentősebb részesedéstől szabadultak meg a pénzintézetben – számol be a hírről a Bloomberg.
510 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 7892 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 3 krónikus beteg, az elhunytak száma így 624 főre emelkedett, 3952-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 3316 fő. Az aktív fertőzöttek 43%-a, az elhunytak 59%-a, a gyógyultak
A magyar gazdaságban, így az építőiparban is elindult már a javulás, ami pedig a GDP 20-21 százalékát lefedő gazdaságvédelmi akciótervnek köszönhető - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára pénteken Budapesten az Építők napi díjátadón.
Észak-Korea kormánya kemény büntetéseket tervez kiszabni több hivatali személyre is, miután az ő kudarcukkal magyarázzák az Észak-Koreában pusztító tájfunok okozta nagy veszteségeket – írja a Reuters.
A kormány Klíma- és Természetvédelmi Akcióterve részeként meghirdetett, 5 milliárd forintos keretösszegű elektromosjármű-vásárlást támogató pályázata nagy sikerrel zárult. A kormány döntése alapján mintegy 882 millió forinttal megemeljük a pályázati keretösszeget, így a kiírási feltételnek megfelelően benyújtott összes pályázat támogatásban részesü
Felügyeleti fellépéssel nézhetnek szembe a dán és holland nyugdíjalapok, mivel az utóbbi időben egyre inkább a rövid távú hozamszerzésre összpontosítottak, a hosszabb távú célok pedig háttérbe szorultak. A felügyelet szerint ez nincs jól így – számol be a hírről a Bloomberg.
"A kormány Klíma- és Természetvédelmi Akcióterve részeként meghirdetett, 5 milliárd forintos keretösszegű elektromosjármű-vásárlást támogató pályázata nagy sikerrel zárult. A kormány döntése alapján mintegy 882 millió forinttal