Teljes tűzerővel tért vissza a BMW megújult 7-es sorozata. Tisztábbá tették a V8-as és V12-es motort, az új hibrid pedig igazán finom működést produkál, de számos területen okosabb és mutatósabb lett, kipróbáltuk.
Csokornyi újdonságot mutatott be a Ford az amszterdami GoFurther eseményen. A legforróbb újdonság a Puma, amit még csak sejtelmesen láthattunk, de videón is mutatjuk.
A Ford Kuga, vagyis a ‘kék oválosok’ közepes méretű crossovere a márka egyik legfontosabb modellje térségünkben, hiszen a Kuga a legkelendőbb Ford SUV Európában, ráadásul a régió harmadik legnagyobb darabszámban értékesített modellje. Ám a jelenleg kapható szériára ráfért a vérfrissítés, hiszen a kategória legrégebbi fejlesztései közé tartozott. a
Még ki sem hevertük, hogy a mai nappal 9 és 5 forinttal emelkedett a benzin és a dízel literenkénti bruttó átlagára, a MOL máris újra sokkolt minket. Péntektől ugyanis ismét áremelés következik, ráadásul ezúttal is igen nagy mértékben: a benzin 6, a gázolaj pedig négy forinttal lesz drágább, ami azt jelenti, hogy egy héten belül előbbi 15 (!), utób
Minden korábbinál több gyorshajtót fogtak a rendőrök, de rekordot döntött a kiszabott bírságösszeg is 2018-ban. Ráadásul úgy taroltak a szupertraffipaxok, hogy közben több százszor elromlottak.
Már korábban is lehetett hallani róla, hogy a Ford az EcoSport és a most bemutatkozott vadonatúj Kuga közé szeretne beékelni egy újabb crossovert, ám eddig semmilyen részletet nem árultak el az autóról a gyáriak. Most azonban már egy képpel karöltve osztották meg velünk, hogy a korábban egy sportos kis kupéról ismerős Puma nevet kapja majd az újdon
Az elmúlt egy évtizedben óriásit fordult a pickupok világa. Az addigi robosztus, nagy lökettérfogatú, de koránt sem kihegyezett dízelmotorokkal harcoló munkagépeket a szigorodó normák kompromisszumossá tették. Emellett sokan a személyautós vonalat előtérbe helyezve kívánnak egy alapvetően munkára született konstrukcióból igazi mindenest kihozni – a
Számtalan legendás motorblokkot említhetnénk, amiért sokan össze tennék a kezüket, ha még készülne. Most azok, akik a Nissan RB26 sorhatosában hisznek, most szerencséjük van.
Most, hogy már nem kell hétről-hétre a száguldó cirkusszal tartania, Fernando Alonso olyan, mint egy kisgyerek az édességboltban. Mindenbe belekóstol, amibe csak tud. Ahogy az egy igazi versenyzőhöz illik.
Szinte az összes hazai autóimportőrnél gőzerővel dolgoznak az új kampányokon, amikkel a nemrégiben bejelentett nagycsaládos állami támogatást szeretnék nyártól meglovagolni. Ám van egy márka – illetve azon belül is egy modell –, aminek sikere akkor is borítékolható lenne, ha nem foglalkoznának a forgalmazónál semmiféle kampánnyal: a Dacia egyetlen
Nem lepődtünk meg azon, hogy amint hivatalossá tette ma a Toyota történelmi bejelentését, amelynek értelmében a japán óriásgyártó közel 24 ezer, hibridrendszerrel kapcsolatos licencet tett elérhetővé – pontosabban fogalmazva ingyenesen elérhetővé –, rögtön elindultak a rossz májú találgatások, arra keresve a választ, hogy vajon miért tette meg a To