A BMW-nél nem elég, ha a hibridrendszer észrevétlenül működik, úgy kell sportosnak lennie, hogy ne lógjon ki a sorból. Valójában az új 330e ennek inkább az elején áll.
A vadonatúj Ford Puma, amely alig egy hónapja debütált, elődjéhez képest igencsak komoly stílusváltással mutatkozott be: miközben az első generáció egy divatos kis kupé volt, addig az új széria az aktuális divatnak megfelelően egy ‘felfújt’ kisautó, vagyis egy városi crossover. És most úgy néz ki, hogy a Puma egy mókás sportváltozatot is kapni fog,
Nem titok, hiszen a Lotus által is már elismert tény a britek hiperautójának érkezése, amelyről a minap már mi is elhintettünk némi információt. Ezúttal azonban már többet is lehet tudni az Evija néven ismert ínyencfalatról, hiszen képekkel és további információkkal szolgálhatunk.
Érdekes busztörténelmi magazin kezdi meg a hódítását, aki előfizet, nem csak a valódi fém, 1:72 arányú buszmodelleket kapja meg, hanem melléjük egy egyedi, Legendás buszok a múltból egérpadot is.
Minden kétséget kizáróan óriási hírveréssel érkezett a köztudatba a mindenféle családbarát hitelkonstrukció mellett, hogy immáron a sokgyermekesek mobilitását is egyedi elképzelés alapján, autóvásárlási támogatással próbálják elősegíteni – erre a legjobb választ talán a Dacia adja, hiszen a Lodgy megvásárlásával, aki szeretné, 'kimaxolhatja' a kedv
A Pagani az utóbbi időben alig hallatott magáról, ezúttal azonban felkavarja maga körül az állóvizet az exkluzív gyártó. Érkezik ugyanis a Huayra Roadster BC, amely méltán nevezhető a legbrutálisabb tető nélküli Paganinak a modell 2012-es megjelenése óta. A különlegesség természetesen tizenkét hengeres erőforrással trombitálja a világba az öröm dal
Minden kétséget kizáróan óriási hírveréssel érkezett a köztudatba a mindenféle családbarát hitelkonstrukció mellett, hogy immáron a sokgyermekesek mobilitását is egyedi elképzelés alapján, autóvásárlási támogatással próbálják elősegíteni – erre a legjobb választ talán a Dacia adja, hiszen a Lodgy megvásárlásával, aki szeretné, 'kimaxolhatja' a kedv
Prémium pozicionálása eleve leszűkíti vadászterületét, de ezt figyelmen kívül hagyva is elmondható, hogy a generációváltással sokat nőtt MINI Clubman a kompakt kategória legszokatlanabb képviselője. A hatajtós modell frissített változata már a tavasszal bemutatkozott, most pedig a John Cooper Works utónevet viselő csúcsmodell került terítékre.
Miközben a főként európai piacot kiszolgáló autógyártók egy része nagyon nehéz időszakon megy keresztül az egyre szigorodó, elektromotor nélkül jóformán teljesíthetetlen károsanyag-kibocsátási előírások miatt, Amerika ezzel jórészt nem törődik. Erre jó példa a Ford nagyon is népszerű F-szériás pickup családja, amely új 7,3 literes V8-assal gazdagod
Még márciusban próbálhattuk ki az Audi első nagyszériás elektromos autóját, az e-tront, ami bizony meggyőző teljesítményt nyújtott, még ha ára miatt érte is némi támadás. A kritikák azonban úgy tűnik meghallgattatásra találtak, ugyanis a négykarikások egy olcsóbb verziót is bemutattak 50 quattro jelöléssel, ami kisebb akkucsomaggal és valamivel vis
Ha tetszik, ha nem, a klasszikus felépítésű szívómotorok ideje lejárni látszik; már most is alig találunk hagyományos szívócső-befecskendezéses szívó benzines egységeket az új autókban, de az a néhány is el fog búcsúzni a jövő évtől életbe lépő károsanyag-kibocsátási törvények miatt. Ennek megfelelően a Dacia Duster-Lodgy-Dokker trióban is leköszön
Kezd elveszni az, ami az évtizedek alatt a BMW-n ragadt. Sorhatos motor és hátsókerékhajtás? Egyre kevesebb van náluk is, szerencsére a Z4-hez még rendelni sem lehet összkereket, így ez mindig igazi lesz.
A Škoda kedvelőinek bizonyára ismerős lehet a Monte Carlo elnevezés, hiszen a márka kisebb modelljei számára, mint a Rapid Spaceback, a Citigo vagy éppen a Fabia – igaz, korábban a Yetihez is elérhető volt – ez a felszereltségi szint jelenti a csúcsot. Hamarosan pedig a Scala és a Kamiq is bemutatkozik majd Monte Carlo kivitelben, hiszen a gyáriak
Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a luxusautók tekintetében Magyarország, illetve Budapest igazi luxusparadicsom lett: a ‘szokványos’ prémium márkák mellett lehet vásárolni hivatalos szalonból egyebek mellett Porschét, Maseratit, Ferrarit, tervben van egy Lamborghini szalon, és miután tavaly hírt adtunk a Bentley belépéséről, most egy hasonlóan ‘high-
1930-ban a pápának is, mint az összes többi államfőnek, kijárt már egy négykerekű, amely a kényelmét és a biztonságát szolgálta. No de nézzük is meg, milyen autókat használt a mindenkori Szentatya!
2012-es mélypontja után a SEAT újra profitot könyvelhet el, és ami emellett még fontos, hogy a 3. generációs Leonból elkészült az egymilliomodik példány.
Olvasónk birtokában egy irigylésre méltó autó van: szívómotoros, 1,6-os Swift Sport, ráadásul 100 ezer kilométer alatti futással. Egy ilyen kincs esetén különösen fontos, hogy megfelelő kenőanyaggal fusson.
A világ leggyorsabb elsőkerékhajtású autójának serlege jelenleg a Renault Megane RS Trophy R kezében van, nemrégiben a Honda Civic Type R-től csente el az elsőséget a Nürburgringen.
Kétliteres benzinmotorral még a fehér hollónál is ritkább lesz az utakon a Toyota RAV4, ám aki szeretne egy kis amerikai életérzést csempészni a midnennapjaiba, bátran szemezhet vele.
Az átalakított Transit nem éppen a megszokott vonalat képviseli, a lassú és kissé bumfordi lakóautók helyett vagány külsőt és 170 lóerőt kínál a tuningolt kisbusz.
Az új, G20-as kódjelű 3-as BMW-k első példányain alig száradt meg a festék, de a márka rajongói már nagyon várják a részleteket az új M3/M4 modellpárosról, amit a gyáriak gőzerővel tesztelnek. Egyelőre be kell érnünk a 374 lóerős M340i xDrive átmeneti csúcsverzióval, de már a csúcsmodellekről is befutottak a hivatalos adatok. Még soha ennyi változa
Követve a T6-os Volkswagen Transporter frissítését, nevezetesen a 6.1-es verzió bemutatását, most bemutatkozott a ráncfelvarrott California, amely a népszerű személyszállító/haszongépjármű kempinges verziója.
A márka aktuális konferenciáján Louis Camilleri, a Ferrari vezetője bejelentette két új modell érkezését, amelyeket egy zártkörű rendezvényen fognak bemutatni a fioranoi versenypályán. De a márka még erre is lapot emel: az év vége előtt egy harmadik modellről is leránthatják a leplet.
Az Audi Sport legfrissebb ízelítőjén hat új modell szerepel árnyékba burkolózva, melyekről még az idén lerántják a leplet. Ez bizony azt jelenti, hogy havonta több mint egy új RS típus mutatkozik be – mondjuk is, hogy mire számíthatunk.
Miközben az európai autógyártók megszakadnak a kis, 3-/4-hengeres motorok károsanyag-kibocsátásának csökkentésében, az amerikaiak röhögnek a markukba és sorra jelentik be egymásra licitáló, brutális V8-as benzintemetőiket. Persze nekünk, autómániásoknak ez maga a mennyország, így a Shelby friss csúcsmodelljéről is örömmel számolunk be. Különösen, h
A Toyota nagy szedánját, a Camryt vélhetően senkinek nem kell bemutatni, a típusnevet ugyanis majd 40 éve használja a márka, a modell pedig minden idők egyik legnagyobb példányszámban értékesített szedánja (eddig közel 20 millió Camry talált gazdára). De a történelem firtatása helyett inkább ugorjunk egy nagyot az időben: bár 15 évig nem volt elérh
Megindultak a nagycsaládosok a 2,5 milliós autóvásárlási támogatásért. A Fiat Dobló Panorama a második legolcsóbb ilyen, egyben a legolcsóbb tolóajtós modell. Kipróbáltuk.
A vártnál is nagyobb mértékben folytatódik a dízelmotorok piacvesztése - derült ki a JATO Dynamics júniusi eladási elemzéséből. Vajon kiknek kedvezhet mindez? Mit mutatnak még az eladások?
Sok kisebb módosítás után végre megérkezett az Audi A4 teljes ráncfelvarrása, amelyhez a látványos kistestvértől kölcsönöztek ihletet a tervezők. A szedán és a kombi nem csak karakteresebb lett, de egyúttal ügyesebb és jobban személyre szabható is. A típus időközben rendelhetővé vált nálunk - mondjuk is az árakat.
A Peugeot hazai importőre ismét egy izgalmas történelmi anyaggal lepett meg minket, amit élvezettel olvastunk és bízunk benne, hogy Olvasóink is örömmel fogadják: a főszerepet ezúttal a motorsport egyik legendás szélsősége kapta. Még az autósportot jól ismerők között is csak kevesen tudják, hogy egy száztíz évvel ezelőtti, pontatlanul megfogalmazot