Vannak olyan új modellek, amik be sem kerülnek a hazai tesztparkba. Ilyen a BMW 218i Coupé is, sosem találkoztunk vele, pedig egy igazi érdekesség. Mondjuk, kell hozzá egy bizonyos perverzió.
Legutóbb épp tegnap csökkentette a MOL a benzin árát literenként 5 forinttal, miközben a gázolaj ára változatlan maradt (erről hétfőn számoltunk be), most pedig ismét jó hírrel szolgálhatunk, hisz péntektől újabb árcsökkenésre számíthatunk a hazai kutakon. További pozitívum, hogy ezúttal nem csak a benzint tankolók örülhetnek: november 9-től, vagyi
Már az eddigi információk alapján is valószínűsíthető volt, hogy a vadonatúj Mazda3 még ebben a hónapban bemutatkozik, azonban vége a találgatásoknak, a gyártó ugyanis mára megerősítette a hírt: a Mazda reggelre bejelentette, hogy a vadonatúj Mazda3 világpremierjét a november 30-tól december 9-ig tartó Los Angeles-i Autókiállításon tartja.
Mondhatni, hogy forró téma a Ford EcoBoost motorjainak néhány tűzesete, ám egyrészt nem minden autó érintett, másrészt a gyár visszahívással segít megelőzni az érintett autókon a problémát.
Elon Musk nemrégiben egy tőzsdei botrányba keveredett a Tesla részvényekkel kapcsolatban, amit még a márka ‘feje’ sem úszhatott meg büntetlenül. Egyfelől 20 millió dollár büntetést kellett kifizetnie az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdebizottságnak (SEC) – nem mellesleg a Teslának még ugyanennyi bírságot kellett fizetnie, vagyis a tejes büntetés össze
A Mercedes-Benz a szeptemberben bejelentett tisztán elektromos EQC luxus szabadidőmodellel nem kopogtatott, hanem ajtóstul rontott be a villanyautók piacára; a modell több, mint ígéretes, piaci jelentősége pedig óriási – elsősorban nyilván nem hazánkban, mint inkább nemzetközi szinten, főként a különösen fejlett és tehetős országokban. Már azt is t
Erre a hírre aztán végképp nem számítottunk, márpedig az információ igaz, hiszen egyenesen a Toyotától kaptuk ma délután a hivatalos információt, egy sejtelmes, havas ízelítő kép (fentebb látható) kíséretében: a Prius legújabb generációjáról – ami valójában az aktuális széria frissítése – november végén fog lehullni a lepel, mégpedig a Los Angeles-
Manapság már abszolút ritkaságszámba megy, ha egy modell motorpalettáján többségben vannak a szívómotorok, de a Kia Rio esetében ez a helyzet. Persze egy kisautó esetében mindig előny, ha városképes, egyszerűbb négyhengeresek kerülnek a motortérbe, most azonban inkább másra helyezzük a hangsúlyt. A háromhengeres turbós csúcsverzió ugyanis olyat tud