Ismét elszállítják a szemetet Pest és Nógrád megyében. A kormány több mint 26 milliárd forintot csoportosított át erre a célra. Az ígéretek szerint hamarosan a budapesti szelektív hulladékgyűjtés is folytatódhat. Az állami hulladékkezelő nem reagált megkeresésünkre, a pártok pedig egymásra mutogatnak azzal kapcsolatban, hogy ki a felelős az elmúlt
Bár egy időre megoldódott a szemétszállítás Pest és Nógrád megyében, a kialakult helyzet jól mutatta, hogy bőven van gond a felépített modellel, így a jövőben szinte bárhol előfordulhat hasoló eset, és nem viszik el a hulladékot...
Csütörtöktől, azaz november 1-től már csak az idén márciusban megjelent, megújult 1000 forintos bankjegyekkel lehet fizetni, ezeket fogadják el a kereskedők, a régi, bevont címleteket már nem.
Budapesten tízből nyolc esetben a hamvasztást választják a koporsós temetés helyett. Vidéken még jobban ragaszkodnak a hagyományokhoz, itt a szertartások fele koporsós. A hozzáértők szerint a szokások átalakulása mögött a felgyorsult élet mellett az árak is nagy szerepet játszanak: míg egy koporsós temetés átlagosan 300 ezer forintnál kezdődik, a h
- Csütörtöktől, azaz november 1-től már csak az idén márciusban megjelent, megújult 1000 forintos bankjegyekkel lehet fizetni, ezeket fogadják el a kereskedők, a régi, bevont címleteket már nem.
Meg kell becsülni, hogy Magyarországnak ma van szuverenitása, saját útja, erős gazdasága, határokon átívelő nemzeti összetartozása, és vannak erős szövetségesei - jelentette ki Orbán Viktor Budapesten, gróf Tisza István Kossuth Lajos téri emlékművénél, a néhai miniszterelnök halálának századik évfordulója alkalmából tartott koszorúzási ünnepségen.
November első napjaiban évente átlagosan húsz-harminc olyan esethez riasztják a tűzoltókat országszerte, ahol kegyeleti mécses, vagy koszorú okoz tüzet. A kegyeleti gyertyák és mécsesek a temetőkben és otthon is potenciális veszélyforrást...
A családi otthonteremtési kedvezmény (csok) kibővítése megduplázhatja az igénybevevők körét - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető elemzője az M1 aktuális csatornán csütörtökön.
A családi otthonteremtési kedvezmény (csok) kibővítése megduplázhatja az igénybevevők körét - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető elemzője az M1 aktuális csatornán csütörtökön.
Benkő Tibor honvédelmi miniszter szerdán benyújtotta az Országgyűlésnek a Magyar Honvédség új szervezeti rendjének kialakításáról szóló javaslatot. A több törvény módosításáról szóló javaslat többek között a Honvédelmi...
- A családi otthonteremtési kedvezmény (csok) kibővítése megduplázhatja az igénybevevők körét - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető elemzője az M1 aktuális csatornán csütörtökön.
A százezret közelíti Romániában azoknak a gyerekeknek a száma, akiknek egyik vagy mindkét szülője külföldön dolgozik; többségüknél érzelmi és viselkedési rendellenességek figyelhetők meg - írta csütörtökön a Hotnews.ro hírportál a statisztikai intézet átfogó tanulmányát ismertetve.
Magyarországon a cégek az általuk alkalmazott toborzási módszereket tekintve átlagosan 5738 forintot költenek egy megfelelően képzett és az elvárt tapasztalatokkal rendelkező munkavállaló megtalálására, miközben 2012-ben ez az összeg...
Legyünk őszinték: ha vendég jön hozzám, a nappaliban ültetem le, és nem vezetem körbe, hogy ott szoktam kiteregetni, és ide gyűjtöm a szennyes edényeket. Szőnyi Szilárd interjúja Vecsei Miklóssal.
Az enyhe időjárás miatt igencsak sokáig lehetett idén ősszel halogatni a kerti munkákat, a november eleji hosszú hétvégén azonban már a legtöbb családnál elő kerülnek a lombseprűk, és telnek meg a tűzrakó helyek kerti hulladékkal. Nem...