Nyár elején számoltunk be róla, hogy megérkezett a Rezvani Beast sorozatgyártású változata, mely az Ariel Atom alapjaira építkezve több, mint 500 lóerővel szeretné magához csábítani a vásárlókat. Arról nincsenek információink, hogy ez mennyire működik neki, de annyi biztos, hogy most bemutatkozott a gyengébbik, Speedster utónévre hallgató variáns.
A brit Ultima gyártó híres modelljével, a GTR-rel már beírta magát az autós történelemkönyvekbe, ugyanis a könnyű, végtelenül radikális rakéta több gyorsulási/fékezési rekordot is felállított. A fejlesztést azonban nem hagyták abba a tervezők, s megérkezett az utód, Ultima Evolution néven.
A Mercedes-AMG bejelentette, hogy a jelenlegi 2-literes, négyhengeres turbós benzinmotor utódját az F1-es versenycsapattal közösen fogják kifejleszteni. Egy friss interjúban a Mercedes-AMG részleg igazgatója, Tobias Moers Úr elmondta, hogy a kompakt sorozat AMG modelljeinek 2-literes négyhengerese „ki van maxolva”, vagyis egyszerűen nem maradt semmi tartalék az erőforrásban, a turbófeltöltés…
Egészen különleges meghívással tisztelte meg a hazai autós szakmát az Opel magyarországi importőre: a kedd esti, zártkörű budapesti bemutatón a frankfurti világpremier előtt több mint egy héttel nyílt alkalmunk megcsodálni a vadonatúj, immár ötödik generációs Opel Astra K-t, ami a márka messze legfontosabb modellje az elkövetkező jó néhány évben.
Épp, hogy csak megérkezett a Ford Mustang Európába, eladások terén már sikert sikerre halmoz. Megmondtuk – vethetnénk az izomautók forgalmazásával sokáig habozó autógyártók szemére, de inkább örülünk a tényállásnak. Ezúttal a Shelby vette kezelésbe a turbómotoros vadlovat, miközben a sorozatgyártású Ford GT-nek is örülhetünk: erősebb lesz, mint amire számítani lehet.
Bizonyára Önök közül is sokan ismerik országunk észak-nyugati szegletének elbűvölő tájait. A Kisalföld nem csak hazánk egyik virágzó területe, hanem egyben egyik legszebb része is, mely hangulatos kis fogadóival és csárdáival kiváló helyszínt biztosíthat akár négykerekű bemutatójához is. Ezt a Honda is így gondolta, és Dunakilitibe kalauzolt el bennünket, hogy kipróbálhassuk a vadonatúj Jazzt és…
Örömmel jelentjük, hogy már Magyarországon is rendelhető az új, negyedik generációs Mazda MX-5, ami rendkívül kis méreteivel és alig egytonnás önsúlyával visszatért a gyökerekhez - nem csoda hát, hogy a benzingőzzel fertőzöttek epekedve várták a kétszemélyes roadstert, ami a vezetési élmény megtestesítője és hűen bizonyítja, hogy az erőnél és a gyorsaságnál sokkal fontosabb a mókafaktor.

Már többször is olvashattak hasábjainkon a visszatérő Borgward márkáról. A német cég 1919-ben alapult, de 1961-ben csődbe ment, azóta pedig csend honol felőle. Igen ám, de az alapító unokája, Christian Borgward már hosszú évek óta igyekszik feltámasztani a gyártót, s bár saját erőből nem sikerült neki, tavaly talált egy befektetőt, aminek köszönhetően idén valóra válik az álom.
Noha hazánkban is elérhető volt, a Volkswagen Cross Caddyből nem sokat látni itthon az utakon – persze nem is a magyarországi eladásokból kell kiindulni. A jövőben azonban lesz még lehetőségünk javítani ezen a statisztikán, ugyanis a dobozos „népautó” legújabb generációjából is elkészítik a németek az emelt hasmagasságú, terepes részletekkel megáldott változatot, ám ezúttal már a frissebb…

Múlt hónapban arról az igencsak hihetetlennek tűnő pletykáról számoltunk be Önöknek, hogy a Nissan következő, Z sorozatba érkező autója egy crossover lehet. Akkor abban maradtunk, hogy majd a Frankfurti Autószalonon kiderül, hogy vajon mire készül valójában a japán márka. Úgy tűnik azonban, hogy nem kell addig várnunk, ugyanis a gyáriak nemrégiben kiadtak egy kedvcsináló rövidfilmet a…
Kisautót tesztelni mindig öröm: ezek a négykerekűek jobbára vidám teremtések, amelyek természetüknél fogva sarkallják őszinte mosolyra a használókat és a szemlélőket. A Pegueot 208-as hasonlóan mókás szerzet, amely szerkesztőségünknél már több ízben is bizonyította rátermettségét – ezúttal takarékos és méretéhez képest erős dízelmotorral, különleges köntösben gördült be garázsunkba.

Az idei Frankfurti Autószalon rengeteg újdonságot tartogat az autórajongók számára, amiből természetesen a Volkswagen sem maradhat ki. A múlt héten már bemelegítettek a németek egy új modellvariáns, a Caddy Alltrack képében, az igazi durranás azonban még hátra van, ugyanis a gyáriak a héten nyitó seregszemlén mutatják be a vadonatúj, második generációs Tiguan-t, melyről már két skiccet is…

Ha két egymással ellentétes kategóriát szeretnénk kiemelni az autózás világából, nagy valószínűséggel sokaknak az SUV-k és a sportautók szegmense ugrana be elsők között. Azonban úgy látszik, a gyártókat ez egyáltalán nem zavarja, ugyanis a Nissan után – mely a Gripz-szel készül nekünk – ezúttal a Seat jelentette be, hogy egy sportos crossover tanulmánnyal lép színre Frankfurtban, ami a Leon Cross…
Nem csak a 007-es filmsorozat készítői és rajongói, de a brit Aston Martin sportautógyártó is gőzerővel készül a legfrissebb Bond-film premierjére, ami bő másfél hónap múlva lesz esedékes. Persze ez nem véletlen, hiszen James Bond immár ősidők óta szavaz bizalmat a legkülönfélébb Aston Martin modellek iránt.
A Frankfurti Autószalon kapunyitása rohamosan közeleg – az újságírók már kedden birtokba vehetik a 67. Internationale Automobil-Ausstellung hatalmas területét. Az autógyártók pedig izgalmasabbnál izgalmasabb modellekkel töltik meg az égig érő csarnokokat.

Már nagyon itt volt az ideje a Volkswagen Tiguan leváltásának. A németek kompakt crossovere bár még mindig jól tartotta illetve tartja magát az összehasonlító tesztekben, azért erőteljesen érződik rajta a kor. A gyártó nem is vár tovább, az előzetes pletykáknak megfelelően a Frankfurti Autószalonon rántja le a leplet újdonságáról, ami azt jelenti, hogy a második generációs Tiguan a ma esti…
A múlt heti ízelítő után a Frankfurti Autószalon kapunyitásának alkalmából a Lamborghini lerántotta a leplet legújabb modelljéről. A Huracán Spyder alig lassabb zárt testvérénél, miközben a nyitott autózás élményét garantálja.
Végre – sóhajthatják sokan. A Jaguar már körülbelül egy éve harangozza be legújabb típusát, igaz, a hosszú előkészítés ezúttal maximálisan érthető. Az F-Pace ugyanis a kékvérű brit gyártótól eddig idegen crossoverek kategóriájába mutat utat, nem is akárhogyan.
A Frankfurti Autószalon nyitányára különleges elektromos koncepcióval készült az Audi, amely a néhány éven belül érkező sorozatgyártású modellnek ágyazza meg a helyet. Az e-tron quattro koncepció több mint ígéretes.
A Porsche standja mindig szép számban vonzza a látogatókat, de ennek ellenére nem bízták a véletlenre a Frankfurti Autószalonra való felkészülést a gyártó illetékesei. A Mission E koncepció a márka elektromos autózás iránti elköteleződését szemléltetni – nem akármilyen formában.
Már hosszú ideje terjednek a pletykák a Seat háza tájáról különféle crossover modellek érkezéséről, amit mi sem bizonyít jobban, mint a spanyolok különféle crossover koncepciói, gondoljunk csak például a nemrégiben leleplezett 20V20 tanulmányra.
Amint az várható volt, az Infiniti Frankfurtban lerántotta a leplet legfrissebb büszkeségéről, a Q30 prémium kompaktról. Az autó komoly meglepetéseket nem tartogat, ugyanis már elöljáróban sok-sok információt megtudtunk róla, de annyi bizonyos, hogy nagyon jót fog tenni a márka – főként európai – eladásainak.
A Mazda leleplezte talán legfontosabb frankfurti büszkeségét, a Koeru crossovert, amely egyelőre csak koncepció formájában debütál(t) az IAA-n, viszont nem kérdés, hogy a japán gyártónak komoly tervei vannak a tanulmány sorozatgyártású változatával. Ugyanis a Koeru koncepció szériakivitele lehet az öregedő Mazda CX-7 utódja, amire nagy szüksége van a márkának.
A Toyota is készült meglepetéssel a Frankfurti Autószalonra, hiszen a vadonatúj Prius és Hilux, valamint a frissített Land Cruiser V8 mellé egy C-HR névre hallgató koncepciót is kiállít a standjára, ami ráadásul nem is áll olyan messze a hőn áhított sorozatgyártástól – legalábbis a gyáriak ígérete szerint.
A Mercedes-Benz rengeteg újdonsággal készült a Frankfurti Autószalonra,: új generációs SUV, kabrió és kupé modellváltozatok, friss felszereltségi szintek, sőt, még egy DTM versenyautó szerepel a kínálatban. Valami azonban hiányozhatott eddig, méghozzá egy tanulmányautó. A csillagosok azonban nem szerettek volna csalódást okozni a rajongóknak – íme, a Concept IAA.

A BMW már többször is beharangozta, hogy a Frankfurti Autószalonon végre teljes életnagyságban bemutatja a vadonatúj M6 GT3 versenyautót, mely az eddigi Z4 GT3 sikereit lesz hivatott továbbvinni a motorsportban. A leleplezés mellé pedig néhány érdekes információt, és egy látványos galériát is mellékeltek a németek, melyeket most mi is megosztunk Önökkel.
A Frankfurti Autószalon kulisszái helyet adnak a legextrémebb tanulmányoknak is, de vannak olyan formabontó ötletek, amelyek csak digitális platformon valósulnak meg. Közéjük tartozik a Hyundai legújabb tanulmánya, amely sok gyártó egyedi tervéhez hasonlóan a Gran Turismo videojáték sorozatban száguldozik majd. Ennek ellenére az N 2025 kétségtelenül csábító.
Európai földön is bemutatkozott a XAV-Adventure. A SsangYong kissé még radikális koncepciója a márka Tivolival bevezetett új formanyelvét igyekszik átültetni az egyel nagyobb Korandóra.
Némi ízelítőt követően a Nissan a Frankfurti Autószalon keretében lerántotta a leplet legújabb tanulmányáról. A Gripz a márka sikeres crossoveres vonalát viszi tovább, egyszerre mutatva meg a márkában rejlő tartalékokat, utalva a Juke következő generációjának lehetőségeire.
A Ford már közel négy hónapja leleplezte a vadonatúj, immár harmadik generációs Focus RS-t, azonban a sportautó menetteljesítményeiről mindeddig mélyen hallgatott a gyártó. A mai napon, a Frankfurti Autószalonon szerencsére megtört a csend és végre hivatalosak a gyári adatok.