Miután közel két éven át tanulmányként figyelhettük meg a különböző autószalonokon, ezúttal Frankfurtban már másodszor tette tiszteletét sorozatgyártású verzióban is az új Honda NSX. Ennek ellenére továbbra sem lehet megvásárolni. Elmondjuk, hogy miért.
Attól, hogy az eredeti recept alapján készül, megőrizve formáit és terepjáró-képességét, a Mercedes-Benz igyekszik formában tartani a G-osztályt. A sármőr ezúttal biturbó V8-assal frissült, de a motortér új jövevénye mellett egyéb javításokat is végeztek a terepjárón.
A Rolls-Royce már korábban beígérte, hogy a Wraith nyitható tetejű testvéréről, a nemrégiben általunk is részletesen bemutatott Dawn luxuskabrióról a Frankfurti Autószalonon fogják lerántani a leplet. A brit nemes rendkívül elegáns konfigurációban állt porondra a 66. IAA-n, a méregdrága Dawn kétségtelenül az autószalon egyik legkívánatosabb négykerekűje.
Hiába Golf GTE Sport a Wörthersee Tour után a Frankfurti Autószalonon is bemutatott tanulmány neve, könnyű átlátni a szitán: valójában a Scirocco következő generációjára hangol vele a Volkswagen, nem is akárhogyan.

Noha a Frankfurti Autószalon a többi seregszemléhez hasonlóan leginkább az újdonságok és a jövőbe mutató tanulmányok bemutatójául szolgál, a gyártók izgalmas és egyben őrült verziókkal is igyekeznek fokozni a pezsgést. Az oroszlánosok ezúttal egy, már megkezdett nyomvonalon haladva a 308 R HYbrid bemutatásával a GTi verzióban rejlő, ki nem aknázott potenciált kívánják reprezentálni.