2026. március 17. kedd

márc. 17
5:57
Úgy tűnik, nem csak bolygókon lehet élet – alapjaiban dőlhet meg minden, amit a Földön kívüli életről gondoltunk (Rakéta)
A csillagászok régóta abból indulnak ki, hogy az élet kialakulásához szükséges feltételek elsősorban a csillagok körül keringő bolygókon keresendők. Egy friss kutatás azonban arra utal, hogy a világegyetemben létezhetnek olyan helyek is, ahol csillag nélkül, a csillagközi tér sötétjében is fennmaradhatnak az élethez szükséges körülmények.
márc. 17
5:57
Itt a nagy ropi-teszt: nem a Nógrádi nyert (Vince)
A ropik többsége jól szerepelt a teszten, ugyanakkor néhánynál kockázati tényezőket is találtak. Az Ökotest sokak kedvenc ropogtatnivalóját, a sóspálcikát (vagy ahogyan sokan hívjuk: „ropit”) tesztelte, összesen 19 terméket vizsgálva – számol
márc. 17
5:59
Híres feltalálók meglepő foglalkozásai (Rakéta)
Ahogy manapság sem kezdi minden tudós és feltaláló mikrobiológusként vagy mechatronikai mérnökként a karrierjét, úgy a történelem legnagyobb lángelméi között is szép számmal találunk olyanokat, akik egészen hétköznapi munkát végeztek, mielőtt a világ megismerte volna őket.
márc. 17
6:03
Egyre gyakoribb betegség a nők körében, mégis 8-10 év eltelik a diagnózisig (Vital)
Világszerte minden tizedik nőt érint az endometriózis, mégis gyakran éveket késik a diagnózis. A Női Egészségért Alapítvány kétnapos konferenciáján orvosok és kutatók mutatják be a betegség legújabb kutatási eredményeit, valamint átadják az Endometriózis Nagykövete Díj 2026 elismerést is.
márc. 17
6:03
Itt segítenek, ha nem tudod fizetni a gyerektartást: így nem halmozódik fel a tartozás (Hóvége)
Előfordulhatnak olyan helyzetek, amikor azt kell mondania, hogy “nem tudom fizetni a gyerektartást”.
márc. 17
6:15
Ezért ne simogass soha idegen kutyát a fején (Háziállat)
Sokan ösztönösen a kutya fejéhez nyúlnak, amikor megsimogatnának egy barátságosnak tűnő ebet, ez azonban nem mindig jó ötlet. A kutyák testbeszéde és érzékelése különbözik az emberétől, ezért egy-egy mozdulat könnyen félreérthető lehet számukra.
márc. 17
6:15
Így lesz mennyei a tojáskrém majonéz nélkül: egy dekát sem hízol tőle (Femcafe)
A te családodban is nagy kedvenc a hagyományos tojáskrém? Akkor próbáld ki ezt az alternatívát, amely jóval egészségesebb és diétásabb, de ízében egyáltalán nem különbözik a megszokott változattól.
márc. 17
6:15
Vörösboros körte vaníliafagylalttal (egy.hu)
Borbás Marcsi receptje
márc. 17
6:15
Ezt hozza 2026. március 17. a numerológia szerint: a kreativitásod a csúcsra jár (Bien)
Ezt hozza 2026. március 17. a numerológia szerint – a kreatív önkifejezés és a könnyed kapcsolódás napja.
márc. 17
6:17
7 dolog, amit a takarítók nagyon szeretnének, ha megtennél, még mielőtt felfogadod őket (Femcafe)
Sokan úgy gondolják, hogy ha egyszer takarítót hívnak, akkor onnantól minden az ő feladata. A valóság azonban egy kicsit árnyaltabb: néhány apró előkészülettel nemcsak a munkát könnyíted meg, hanem a végeredmény is sokkal jobb lesz.
márc. 17
6:21
Az Európai Unió 4 év után lesújtott a bucsai mészárlás felelőseire (Igényesférfi.hu)
Az Európai Unió szankciós listára vett kilenc személyt, akik közvetlenül felelősek a 2022-es bucsai mészárlás során elkövetett kegyetlenségekért.
márc. 17
6:21
Zavar a szomszéd? Így működik a birtokvédelem a gyakorlatban (Life&Body)
Felújítás, fúrás-faragás, költözés, kisgyerekek rohangálása, kutyaugatás, hangos veszekedés, beázás, késő esti mosás, lábdübögés, hangos zene, cigarettafüst, hajnalig tartó házibuli, fűnyírás kora reggel, flexelés, átlógó növények, levélégetés, tilos állattartás … Ismerős valamelyik? Netán több is? Szomszédjogok és szomszédviták. Az elmúlt években
márc. 17
6:21
Olcsóbb és hatékonyabb, mint a reggeli kávé és mindenkinek van belőle otthon (Vince)
Hosszan tartó felfrissülés mellékhatások nélkül. Ha reggel nehezen ébredünk, nem mindig a kávé a legjobb választás. Egy alma ugyanis éppolyan frissítő, és hosszan tartó energiát ad, mellékhatások nélkül. A kávé
márc. 17
6:33
Újra kinyit a siófoki élményfürdő (AQUA)
A Balaton egyik legismertebb fürdőkomplexuma, a Galerius Élményfürdő és Wellness Központ április 1-jén, reggel 9-kor nyitja meg újra kapuit a látogatók előtt. Komoly műszaki problémák miatt évekig zárva volt, most viszont hamarosan újra nyithat a siófoki Galerius Élményfürdő és Wellness Központ, a Balaton egyik legismertebb élményfürdője. A létesít
márc. 17
6:33
Figyelem: ebben az esetben kell visszafizetni a kiutalt nyugdíjat, nincs kibúvó (Femcafe)
Érzékeny pont lehet valaki számára, ha a már kiutalt, vagy kézhez kapott nyugdíjat vissza kell adni.
márc. 17
6:39
A túl nagy autók is büntetést kaphatnának (Infostart)
A parkolási gondok és a gyalogosok biztonsága vezeti a döntéshozókat, ez máshol is felmerülhet problémaként. Ráadásul ijesztő adatokat is közöltek.
márc. 17
6:39
Mióma: miért diagnosztizálják sokszor későn? (EgészségKalauz)
A mióma az egyik leggyakoribb nőgyógyászati elváltozás a fogamzóképes korú nők körében. A kutatások szerint a nők jelentős részénél – egyes becslések alapján akár minden második nőnél – kialakulhat életük során. Ennek ellenére sok esetben csak későn derül ki, hogy valaki miómával él.
márc. 17
6:45
Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: "Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le" (WMN)
Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?
márc. 17
6:45
"Ha bármi nem úgy történik, megüti az anyját" – Az engedékeny gyereknevelés veszélyei (Bien)
A laza gyerekneveléssel jót akar a szülő, de ez sok esetben a visszájára sül el. Tapasztalatok szerint az engedékenység gyakran vezet tiszteletlenséghez és fegyelmezetlenséghez.
márc. 17
6:51
Ha flamingó pózban alszol, erről mindenképp tudnod kell (Femcafe)
Sokan észre sem veszik, de alvás közben furcsa testhelyzeteket vesznek fel. Van, aki teljesen összegömbölyödik, mások kinyújtózva alszanak, és vannak olyanok is, akik szinte flamingóra emlékeztető pózban töltik az éjszakát.
márc. 17
6:51
Kozmikus megalézer lőtt ki a Föld felé, és az univerzum felén keresztülvágott (Rakéta)
Egy "szerencsés" véletlennek köszönhetően lehetett csak észrevenni a lézert, ami valójában mézer.
márc. 17
7:03
Az az aljas rendszerhasználati díj – Kiszúrás a spórolókkal? Döbbenetes, mi van az Mvm legújabb levele mögött! (Hóvége)
Hiába a rezsicsökkentés 2024-ben, ha a rendszerhasználati díj több, mint a fogyasztás! Elképesztő összegeket fizetünk a semmiért.
márc. 17
7:09
2 csillagjegy nehéz nap elé nézhet – Jobb, ha erre felkészülnek! (Metropol)
Mutatjuk, mit jósol mára a napi horoszkóp.
márc. 17
7:09
Épp egy filléres veterán rakéta nyugdíjazza a méregdrága légvédelmet (Player)
Néha a múlt technológiája és a modern okosítás párosa adja a leghatékonyabb választ a jelen fenyegetéseire.
márc. 17
7:09
Az épület, ami 17 órát repül, majd más funkcióban születik újjá (Roadster)
Eleve a folytatás szándékával tervezték.
márc. 17
7:11
560 kilométeres hatótáv és meglepően jó vezethetőség – teszten a Toyota C-Hr+ (Player)
A Toyota C-Hr+ erős, megbízható, jó hatótávú elektromos Suv. Korrekt és a hétköznapokban nagyon jól használható autó. Portugáliában vezettük.
márc. 17
7:11
Épp most épült fel a világ legnagyobb hullámvasútja, ami garantáltan a tériszonyosok rémálma lesz (Roadster)
A függőleges hurok 18 méterrel magasabb a párizsi Diadalívnél, és mintegy 21 méterrel magasabb, mint a Niagara-vízesés amerikai ága.
márc. 17
7:13
Penge a sapiban, ugorj neki a Peaky Blinders-kvíznek! (Player)
A Netflix kínálatának egyik legnépszerűbb sorozata a Birmingham bandája, azaz a Peaky Blinders, melynek sztoriját a streamingszolgáltató az e hét pénteken debütáló, A halhatatlan férfi alcímű nagyjátékfilmmel zárja le. Ha eddig követted Tommy Shelby és családja történetét, akkor remélhetőleg ezzel a kvízzel is egész jól el fogsz szórakozni.
márc. 17
7:13
Íme 5 technológiai áttörés, ami megváltoztatja az utazást (Roadster)
Gyökeresen átalakíthatják a közlekedést a fenntarthatóságtól kezdve az automatizáláson át az elektromos járművekig.
márc. 17
7:15
5+1 dolog, amit a férfiak gyakran félreértenek a szexben (Bien)
Annak ellenére, hogy a modern társadalomban egyre nyíltabban beszélünk a szexualitásról, sok félreértés és tévhit övezi még mindig.
márc. 17
7:15
Nagyobb veszélyben lehet Európa, mint gondolnánk – Magyarország a leginkább érintettek között (Prove)
Európa a globális felmelegedés következményeinek tekintetében jóval nagyobb kockázatnak van kitéve, mint a világ számos más térsége. Erre figyelmeztetnek az ELTE Meteorológiai Tanszékének kutatói a legfrissebb tudományos eredmények alapján. A kontinensünk kétszer gyorsabban melegszik, mint a Föld más részei az Európai Éghajlatváltozási Tudományos T
márc. 17
7:21
5 étel, amely segíthet csökkenteni a gyulladást a szervezetben (Igényesférfi.hu)
A krónikus gyulladás számos súlyos betegség melegágya, de a tudatos étrend kulcsfontosságú lehet a megelőzésben.
márc. 17
7:21
Böjtölés: valódi regeneráció vagy inkább divatos önkísérlet? (EgészségKalauz)
A nagyböjt időszaka évről évre egyre többeket inspirál arra, hogy tudatosabban étkezzenek, vagy akár teljesen újragondolják a táplálkozási szokásaikat. De valóban jót tesz a böjt a szervezetnek, vagy sem?
márc. 17
7:45
7 szupersikkes ajándékötlet koszorúslányoknak – divatszakértők ajánlásával (Bien)
A koszorúslányok életünk egyik legfontosabb napján támogatnak bennünket, így megérdemlik a figyelmes ajándékot. Íme 7 sikkes ajándékötlet, amellyel garantáltan nem lőhetsz mellé.
márc. 17
7:51
Szokatlanul csapadékos tél töltötte fel Spanyolország víztározóit (Zöld Trend)
Spanyolországban 47 éve nem volt olyan csapadékos az év első két hónapja mint idén.
márc. 17
7:57
Erre a 3 népszerű úti célra vonatkoznak Olaszország új turisztikai korlátozásai (in.hu)
Az elmúlt hónapok szabályozásai Rómában, Velencében és a Cinque Terrében után újabb olasz célpontok vezetnek be intézkedéseket a felelősségteljes utazás ösztönzésére. Az ország híres a turistákra vonatkozó előírásairól: a Trevi-kút látogatásáért Rómában nemlakos díjat kell fizetni, Velencében belépődíj van, a Cinque Terre "Szerelmesek ösvénye" túra
márc. 17
8:09
Gondolatok a konyhakert tervezéséről (egy.hu)
.
márc. 17
8:15
Ezeket a felületeket mindenképp el kell takarnod a házadon és az autódon: különösen veszélyes jelenség miatt indokolt a fokozott védelem (Femcafe)
A költési időszak kezdetével újfent felbukkantak az épületek ablakait és az autók visszapillantó tükreit támadó madarak, védelmükben pedig erősen javallott a tükröződő felületek eltakarása - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (Mme) az Mti-vel.
márc. 17
8:15
A titok, amit Diana hercegné családja évszázadok óta őriz – elképesztő gyűjtemény! (Bien)
A Spencer család évszázadok óta őriz egy különleges gyűjteményt, amely a múlt titkairól mesél. Diana hercegné öccse, Charles Spencer, nemrég az Instagramon osztott meg részleteket erről az értékes hagyatékról.
márc. 17
8:21
Mutatjuk, hogy festenek zöldre egy folyót Szent Patrik napja alkalmából (Player)
Ma van Szent Patrik, azaz Írország védőszentjének napja, aki egyébként se Patrik, se ír nem volt.
márc. 17
8:21
Építkezésen mutatták be a Chanel modelljei az őszi-téli kollekciót (Roadster)
Egy okunk máris van várni az idei őszt.
márc. 17
8:21
Véradásra hívják az egyetemistákat: indul a Felsőoktatási Véradó Hetek (EgészségKalauz)
A program elsődleges célja, hogy a hallgatók személyes élményen keresztül ismerkedhessenek meg a véradás jelentőségével, miközben erősödik bennük a társadalmi felelősségvállalás szemlélete.
márc. 17
8:27
Innováció: napfénnyel bontják le a műanyagot, ecet lesz belőle (Green)
A műanyagszemét félig már ellepte a bolygót, nem csoda, hogy több kutatólaborban dolgoznak olyan
márc. 17
8:33
Ők voltak a 2026-os Oscar-gála legnagyobb vesztesei (Hamu és Gyémánt)
A 98. Oscar-gála sok szempontból kiszámítható eredményeket hozott: a díjak nagy részét két film, az Egyik csata a másik után és a Bűnösök vitte el. A reflektorfény ilyenkor mindig a győztesekre irányul, miközben néhány jelölt számára az este hatalmas csalódást hozott. Akadt olyan színész, aki már a győzelem küszöbén állt, egy legendás dalszerző úja
márc. 17
8:45
Olcsóbb lett a mobilparkolás (Player)
Hétfőtől megszűnt a kényelmi díj.
márc. 17
8:45
Felismered egyetlen fotóról a világ legősibb építményeit? (Roadster)
Ősi templomok, legendás romvárosok és több ezer éves építmények. Mennyire ismered a világtörténelem legendás helyeit?
márc. 17
8:45
Ilyen tetoválás illene hozzád a legjobban a csillagjegyed szerint (Bien)
Fedezd fel, milyen tetoválás fejezi ki legjobban a személyiségedet a csillagjegyed alapján. A zodiákusod jellemzői segíthetnek finomhangolni ezt az életre szóló döntést.
márc. 17
8:51
Csak óvatosan ezekkel a népszerű gyógyszerekkel: akár a látásodat is elveszítheted miattuk (Femcafe)
A fogyást segítő készítmények világszerte egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, ám egy friss kanadai kutatás bebizonyította, hogy potenciális mellékhatásaik súlyosabbak, mint azt gondoltuk volna.
márc. 17
8:57
Amikor a mediáció tilos: Az Isztambuli Egyezmény, és a bántalmazás áldozatainak védelme (Nőiváltó)
A bíróság által elrendelt mediáción kötelező ugyan megjelenni mindkét félnek, azonban bármikor dönthet bármelyik fél úgy, hogy nem kíván tovább részt venni rajta.
márc. 17
9:09
Hideg-meleg terápia szauna nélkül az egészségért (Spa Trend Online)
A váltó terápia egy nagyon népszerű módszer az immunrendszer erősítésére, a gyulladások csökkentésére és az általános közérzet javítására. A meleg és a hideg környezet gyors változtatása otthoni körülmények között is reprodukálható szauna és masszázsmedence segítségével. Most ez utóbbinak a mikéntjéről és hatásáról lesz szó!

Keresés