Volt már nálunk az összes Honda crossover. A Honda Cr-V-ben menő a plug-in hibrid hajtás, a Honda Hr-V józan, városi választás, ha pedig tisztán elektromos Honda kell, akkor ott az e:Ny1. Mégis, valahogy mindig a Honda Zr-V állt legközelebb a szívünkhöz. Most újra nálunk van, és megint rájöttem, miért.
Hogyan beszéljünk a gyerekünkkel a pornóról? Egyáltalán érdemes-e megvárni, míg a gyerek rukkol elő valamivel, vagy mi hozzuk be a témát? Elég kamaszkorban kezdeni, vagy akkor már rég elkéstünk? Gyerekpszichológus szakértőnk válaszol.
A mostani gazdasági helyzetben nem elég, hogy a pénz folyamatosan értéktelenedik a magas infláció miatt, de még a zsugorinflációval is szembe kell néznünk. Biztosan látta már bevásárláskor a feliratot, hogy “Vigyázzon, a termék kisebb lett!”. Elhoztunk pár terméket, amelynek az elmúlt időszakban csökkent a mérete. De a lista előtt nézzük meg, hogy
Napjainkban egyre többen a cukros üdítő helyett a cukormentes változatot választják fogyasztásra hiszen meg vannak győződve róla, hogy egészségesebben járnak el ezzel. Az ilyen cukormentes italok mesterséges édesítőszereket tartalmaznak,és ezeket egészen a napjainkig biztonságos alternatívának tartottak. Azonban egy nemrégiben elvégzett friss kutat
Miközben a téli olimpián csodálod a versenyzőket, talán eszedbe sem jut: van olyan sportág, amire te is évek óta edzel legfeljebb eddig nem tudtál róla. Japánban 2009 óta űzik az irodaszékversenyt, ahol a résztvevőknek egy 200 méteres pályán kell végigmenniük – az irodaszékükben ülve. Interjú a leggyorsabb japán bajnokkal, Miurával.
A legtöbbünk hűtőjében ott lapul egy üveg mustár, amit gépiesen veszünk elő a virsli mellé vagy egy kerti sütögetés során. Ez a sárgás krém annyira hozzánőtt a hétköznapi étkezéseinkhez, hogy szinte észre sem vesszük: az emberiség egyik legrégebbi fűszeréről és gyógynövényéről van szó. Pedig dédanyáink idejében még pontosan tudták, hogy a mustármag
A Belügyminisztérium arra hivatkozva nem adta ki a kért adatokat, hogy azok döntéselőkészítő jellegűek. De hogy milyen döntést készít elő, nem árulták el.
Az elmúlt tizenhat év uszító politikája teljes gőzzel rákapcsolt az LMBTQI-közösség zaklatására és ellehetetlenítésére, de vajon milyen eredménnyel? Látlelet című sorozatunk új részében az LMBTQI-jogokat vettük górcső alá.
Gyerekként nem tudtam, hogy "szegények" vagyunk – a környezetem tanított meg rá. Felnőttként pedig azt vettem észre: hiába lett stabilabb anyagi téren az életem, minden nagyobb vásárlásnál szorongok. Személyes írás a szegénységtudatról, az örökölt hiányérzetről és arról, hogyan lehet ezt lassan, tudatosan oldani.
Átfogó, három pillérre épülő ápolóképzési és életpálya-fejlesztési programot indít a Magyar Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza a magyar ápolók napjához kapcsolódóan, célja a gyermekápolás minőségének további javítása, a gyakorlati képzés megerősítése, valamint a hosszú távú szakdolgozói utánpótlás biztosítása.
Hatalmas hóval és orkánerejű széllel érkezett meg az utóbbi évtized legdurvább téli vihara az Egyesült Államokba, ami miatt New Yorkban teljes közlekedési tilalmat rendeltek el.
Egyre többen állítják, hogy a napi rendszerességgel fogyasztott meleg víz kedvező élettani hatásokkal járhat. A feltételezett előnyök között szerepel az anyagcsere támogatása, a bőr hidratáltságának javítása és az enyhe hasi diszkomfort csökkentése. De mit mondanak erről a szakmai álláspontok?
Az olasz életérzés és a több évszázados hagyomány most szó szerint sínen van, hála a La Dolce Vita Orient Expressnek. A vasúti társaság két exkluzív utazást indít Sienába, a Palio lóverseny idején. A háromnapos nyári program a legendás futamon felül igazi időutazásra hívja az érdeklődőket Toszkána szívében.
Tagadhatatlan, hogy eddig a Sikoly a 21. század egyik legnépszerűbb horrorsorozata. Miután az 1996-os első rész feltámasztotta az akkoriban épp gyengélkedő slasher műfaját, a széria az azóta eltelt harminc évben még öt epizóddal öregbítette a franchise hírnevét, a héten pedig a hetedik is megérkezik, hogy ismét ránk hozza a frászt.
Csak jókat lehet mondani róla és mégsem tartozik a kedvenceink közé. A fejes káposzta mindent egybevetve az egyik legszuperebb zöldség. Már árával kitűnik – lefelé. Piaci ára jelenleg 180-300 Ft/kg
A hetvenes években egy csimpánzcsoport kettévált, és kutatók végignézhették, ahogy az egyik csapat taktikusan, hidegvérrel levadássza korábbi barátait.
Ha nincs kertünk, de szeretnénk saját zöldségeinket termeszteni otthon, akkor sem kell lemondanunk szinte semmiről. Egy beltéri konyhakert ideális megoldás lehet, amivel egész évben friss, saját termesztésű tételeket fogyaszthatunk –
„Az intelligencia nem egységes értelmi képesség. Howard Gardner elmélete hétféle, egymástól független intelligenciát különböztet meg. A standard intelligenciatesztek az első hármat mérik." A részlet Gyermekközpontú osztályterem című kötetből származik, amelyben a többszörös intelligencia elmélete csak egyike azoknak a hangsúlyosabb témáknak, a
Világszerte több millió rákos megbetegedés megelőzhető lenne az Egészségügyi Világszervezet friss elemzése szerint. A kutatók úgy látják, már két fontos változtatás is érezhetően mérsékelné a daganatok kialakulásának kockázatát. Ugyanakkor a teljes értékű növényi alapú étrendet is egyre több vizsgálat azonosítja erős védőfaktorként. Közel 75 száza
Imádjuk a Verdákat, aminek a történetét nem véletlenül hasonlítják a Doc Hollywood című filmhez, hiszen a két alkotás alaphelyzete és cselekménye szinte pontról pontra megegyezik, az 1991-es film pedig a főszereplő Michael J. Fox életében is fontos fordulópontot jelentett.
Egy 16. századi festményen első pillantásra úgy tűnhet, mintha dinoszauruszok masíroznának a háttérben, amitől az egész jelenet egyszerre lesz vicces és zavarba ejtő. Csakhogy van egy apró bökkenő: amikor idősebb Pieter Bruegel megfestette a képet, a dinoszaurusz fogalma nem létezett, és a kor emberének pedig fogalma sem volt, hogyan néztek ki ezek
Az öregedést hajlamosak vagyunk lassú, folyamatos folyamatként elképzelni. Egy 2024-es kutatás azonban arra utal, hogy a testünk nem egyenletes tempóban változik: az emberi szervezetben két markáns "ugrás" figyelhető meg – átlagosan 44, illetve 60 éves kor körül.
Ma a főszerep a Mátyás névé. Ha van a környezetedben ilyen nevű ismerős, ma mindenképp köszöntsd fel – a népi hagyományok és a télűző időjóslatok szerint is különleges nap ez!
Egyenletesen főtt, könnyű, levegős állagú – egyetlen apró trükk és kész a tökéletes főtt rizs. A rizs Japánban nemzeti étel, ezért nagyon odafigyelnek rá, hogyan készítik el. Bár sokan úgy
Ha eddig azt gondoltad, hogy az agy csak az idő múlásával lassul, érdemes az étrendedre is figyelni – mert bizony akadnak ételek, amelyek hosszú távon, szinte észrevétlenül gyengíthetik a kognitív folyamatokat.