2026. március 16. hétfő

márc. 16
20:05
A Fideszhez köthetők a Tisza menetén ukrán zászlóval akciózó fiatalok (Telex)
Azonosította a 444.hu azokat a fiatalokat, akik ukrán zászlót feszítettek ki vasárnap a Tisza párt Nemzeti menetének indulásakor a Deák téren. Az egyikük az akció előtt a Fidelitas budapesti elnökével fotózkodott egy közeli épületben. A zászlóról készült képeket később több Fideszes politikus is megosztotta a közösségi médiában. A Híradónak nyilatk
márc. 16
20:07
"Fennáll a lehetősége" – így reagált a Fradi a Robbie Keane-ről szóló pletykákra (Telex)
Tanulságos interjút adott Hajnal Tamás. A Fradi sportigazgatója a Braga elleni El-párharcról és a csapat ír vezetőedzőjének jövőjéről is beszélt.
márc. 16
20:09
Kúria-döntés után változott a Kossuth Rádió Facebook-oldala (Telex)
A Kossuth Rádió Facebook-oldalán feltűnőbbek lettek a tárgyilagosabb Magyar Péter-posztok is. A Telex szerint ez nem "szabotázs": a Kúria a kirívó aránytalanságok miatt eltiltotta az MTVA-t az egyoldalú tájékoztatástól. Az Alkotmánybíróság ugyanakkor másként értelmezte a közmédia mozgásterét a közösségi felületeken.
márc. 16
20:11
Füstöl egy szatmárnémeti tömbház pincéje – 15 lakót evakuáltak (Telex)
A tűzoltók hétfő este bevetésen vettek részt Szatmárnémetiben, füstöt észleltek egy lakóház pincéjében. Tizenöt lakót elővigyázatosságból evakuáltak.
márc. 16
20:13
Fico beváltotta fenyegetését: Szlovákia nem ad többé vészhelyzeti áramot Kijevnek (Telex)
A szlovák SEPS májustól egyoldalúan felmondja az ukrán vészhelyzeti áramellátási megállapodást, de az Ukrenergo szerint a lakosság ezt nem fogja megérezni. ????????️????
márc. 16
20:15
Budapest tavasszal a nemzetközi MICE és prémium turizmus fókuszába kerül (Telex)
Március és április folyamán négy turisztikailag kiemelt rendezvényt is fogad a főváros.
márc. 16
20:15
Ennyi évesen vagyunk a legmagabiztosabbak. Hihetetlen, de igaz (Bien)
Az önértékelésre mindig egyénfüggő kérdésként gondoltam, pedig kiderült, hogy erre a fontos tényezőre igen nagy hatással van az életkorunk.
márc. 16
20:33
6 módszer, amivel felújíthatod a régi bútoraidat tavaszra (in.hu)
A tavasz sokaknál az otthoni megújulás ideje. Jó hír, hogy néhány egyszerű trükkel a régi bútorok is könnyen új külsőt kaphatnak.
márc. 16
20:45
Szeretni a gyereket, de nem mindig kedvelni – az anyaság egyik kimondatlan tabuja (Igényesnő.hu)
Az anyaságról szóló társadalmi kép szerint egy „jó anya” feltétel nélkül szereti, élvezi és csodálja a gyermekét. A valóság azonban sokkal összetettebb: sok nő átél ambivalens érzéseket, amelyeket ritkán mer kimondani, mert fél az ítélkezéstől. Kate – nevezzük így – negyvenes éveiben járó nő, aki soha nem járt terápián. Stabil családi háttérrel, ki
márc. 16
20:45
Kiegészítő horoszkóp: csillagjegyed szerint ez egészíti ki a leginkább a személyiséged (Bien)
Stílusunk meg van írva a csillagokban. Ha még nem találtad meg a leginkább hozzád illő öltözködési stílust, vagy már megtaláltad, de kicsit unod és újítanál, az asztrológia nem hagy cserben. Ezek a kiegészítők illenek hozzád a csillagjegyed szerint.
márc. 16
20:51
Egy kamion durrdefektjét rögzítette az autópálya-kamera (Player)
Óriási baleset is lehetett volna.
márc. 16
21:15
Egy kamion durrdefektjét rögzítette az autópálya-kamera (Player)
Óriási baleset is lehetett volna.
márc. 16
21:27
A Judas Priest négy év után újra Budapestre jön (Player)
Minden idők egyik legfontosabb heavy metál zenekara szeptemberben koncertezik nálunk.
márc. 16
21:45
Jámbor András egy Fidelitas-vezetőig és egy trollhálózatig követte az ukrán zászlós provokáció szálait a Tisza-meneten (Roadster)
A politikus egy fotóval bizonyítja az összefonódást, ami egy hírhedt trollhálózathoz is elvezet. Az akciót a kormányközeli média kamerái előtt hajtották végre.
márc. 16
21:47
Szárazföldi erők a fedélzeten (Roadster)
Az USA újabb hajót küld Irán felé.
márc. 16
21:49
Ez a 10 kerti feladat aranyat ér idén tavasszal! (Roadster)
A téli pihenő után most jött el a kertészek igazi tavaszi hajrája! Mutatjuk azt a 10 fontos feladatot, amivel idén is bőséges és egészséges termésre számíthatsz.
márc. 16
21:51
Orbán kaposvári "nyílt fórumán" nem volt lehetőség kérdésekre (Roadster)
Orbán Viktor Kaposváron tartotta első "nyílt utcafórumát", a 444.hu beszámolója szerint azonban a helyszínen nem nyílt mód a közönség kérdéseire. A cikk alapján az esemény inkább előre szervezett megjelenés volt, mint valódi párbeszéd.
márc. 16
21:53
Változás a Szeged–Békéscsaba vonalon (Roadster)
.
márc. 16
22:03
Elena meghozná a kedvünk az élethez, ha nem lenne (Player)
De van kedvünk, így pedig fokozza.
márc. 16
22:15
Ezért forog körbe a kutyád, mielőtt lefekszik (Háziállat)
Néha csak egy-két kört tesz, máskor hosszabb ideig is igazgatja magát, mielőtt végül letelepszik. Bár ez elsőre furcsának tűnhet, valójában teljesen természetes viselkedés, amely a kutyák ősi ösztöneihez kapcsolódik.
márc. 16
22:15
A tavaszi fáradtság nem létezik – svájci kutatók szerint egészen más áll a kimerültségünk hátterében (SzMo)
A Bázeli Egyetem kutatása nem talált bizonyítékot a szezonális kimerültségre. A jelenség mögött valójában az óraátállítás, a D-vitamin-hiány és a pollenallergia áll.
márc. 16
22:39
Hasfájás a terhesség alatt: ebben a 3 esetben azonnal fordulj orvoshoz! (Babanet)
Nem mindegy, milyen tünetek társulnak a várandósság alatti hasfájás mellé! Ezek a szülész-nőgyógyász tanácsai!

2026. március 17. kedd

márc. 17
0:09
Vigyázz! 3 biztos jel, ami arra utal, hogy kibeszélnek a hátad mögött (Blikk)
Nagyon kellemetlen és frusztráló érzés, amikor megfordul a fejedben, hogy a kollégáid vagy az ismerőseid a hátad mögött pletykálnak rólad.
márc. 17
0:09
6 hétköznapi helyzet, amikor a gyerek valójában tanul (Kölöknet)
„Anya, ez mennyibe kerül?” – kérdezi a gyerek a boltban. „Segíthetek a palacsintában?” – hangzik el a konyhában. Sokszor észre sem vesszük, de ezekben az egészen hétköznapi helyzetekben a gyerekek folyamatosan tanulnak. Nem tankönyvből és nem feladatlapból, hanem egyszerűen azzal, hogy részt vesznek a mindennapi életben.
márc. 17
0:09
A lépcsőn derülhet ki először: egy apró jel, amely demenciára figyelmeztethet (EgészségKalauz)
Szakemberek szerint a demencia első jelei gyakran nem a memóriához, hanem a mozgáskoordináció és egyensúly zavarához köthetők.
márc. 17
0:09
Tavasztól őszig ontják a virágokat ezek az évelők: balkonládában és a kertben is gyönyörűen mutatnak (Hóvége)
A tavasztól őszig virágzó évelő virágok balkonládába és az évelő fűszernövények együtt szép, illatos és praktikus beültetést adhatnak.
márc. 17
0:13
„Azt hittem, aranyér” – a 66 éves nő majdnem figyelmen kívül hagyta a végbélrák jellegzetes tüneteit (EgészségKalauz)
A brit nőt végbéltáji vérzést és csomót tapasztalt, amit először aranyérnek gondolt, de a panaszai hónapokig nem múltak el.
márc. 17
0:17
Orvosmeteorológia: szívpanaszokat is okozhat ez az abnormálisan viselkedő hidegfront (EgészségKalauz)
Hidegfrontból jön a kettősfront.
márc. 17
4:15
Amikor észrevétlenül átlépjük a saját határainkat – így sodródunk el az elveinktől (Igényesférfi.hu)
Apró engedményekből lesz a nagy eltérés. Hogyan csúszunk át a saját határainkon, és hogyan vegyük vissza az irányítást?
márc. 17
4:21
A női meddőség hormonális okai (WebBeteg)
A meddőség mára népbetegségnek számít. A párok kb. 17%-át érinti. Az okok és háttérben álló kórállapotok sokszor összetettek, amellett, hogy még valószínűleg számos veleszületett és szerzett tényező jelentőségét, nem biztos, hogy ismerjük.
márc. 17
4:33
Így segít az allergénspecifikus immunterápia az allergiásokon (Vital)
Aki allergiásként komoly életminőség-romlást él meg az állandó tüsszögés, orrdugulás, szemviszketés, torokkaparás miatt, az pontosan fel tudja mérni, mit jelenthet panaszmentesen átélni a pollenszezont, vagy akár az egyéb allergéneknek való állandó kitettséget. Erre két megoldási útvonal létezik: a tüneti kezelés és az oki kezelés. Ez utóbbi ma egy
márc. 17
4:33
Ennyi egy napelemes rendszer súlya: ha a tetőre telepíti, fontos tudnia (Hóvége)
A napelem panel súlya fontos, de a tetőre szerelt rendszer terhelését nem csak a modulok adják.
márc. 17
4:45
Felkavaró trailert kapott a cápás katasztrófafilm, amit idén tavasszal neked is látnod kell (Igényesférfi.hu)
Tommy Wirkola legújabb filmje, a Haragos természet (Stormbound), a katasztrófafilm és a horror brutális ötvözete.
márc. 17
4:45
Napi horoszkóp 2026. március 17.: ma a megszokott rutin és a kiszámíthatóság ad kényelmet (Bien)
Keddi hangulat, friss ötletek és néhány meglepő beszélgetés jellemzi a napot. Több jegynél most a kommunikáció hozhat áttörést, míg a pénzügyekben okos, hétköznapi megoldások segítenek. Nézd meg, mire számíthatsz ma a munkában, a szerelemben és a mindennapokban.
márc. 17
4:51
Ausztriában még tart a síszezon – egyes pályák májusig nyitva maradhatnak (Hamu és Gyémánt)
Az Alpok völgyeiben már egyre inkább a tavasz jelei látszanak, a magasabban fekvő síterepeken azonban még javában tart a tél. Ausztriában több pálya hetekig nyitva marad a tavasz beköszönte után is, a gleccsereken pedig akár május végéig is síelhetünk.
márc. 17
4:51
Ez lesz a tavasz legnagyobb cipőtrendje: próbáld ki a "német" cipőt (in.hu)
Praktikus, stílusos és egy csipetnyi humort csempész a mindennapokba – a "német" cipő lett a tavasz kedvence. Mutatjuk, hogyan kombináljuk, és hol szerezhetjük be itthon is.
márc. 17
5:09
Hét éven át nem találtak rá az olajra Iránban, az utolsó fúrás hozta meg a szerencsét (Telex)
Egy francia régész 1890-ben publikált egy térképet az ország olajáról, de a kitermelés nem ment egyszerűen. Már haza akarták rendelni az expedíciót, amikor 360 méterre a föld alatt felfedezték a kőolajkincset. Itt létesítették a Közel-Kelet első kútját.
márc. 17
5:15
Mi az összefüggés a fertőzések és a vércukorszint között? (Vital)
A fertőzések és a gesztációs diabétesz (terhességi cukorbetegség) kapcsolata kétirányú: a fertőzések rontják a vércukorértékeket, míg a magas vércukorszint fogékonyabbá tesz a fertőzésekre. A fertőzések fizikai stresszt jelentenek a szervezet számára, ami fokozhatja az inzulinrezisztenciát és megnehezíti a vércukorszint menedzselését.
márc. 17
5:15
Óvatosan ugyan, de újraindult a légi forgalom Dubaj repülőteréről a dróntámadás után (Igényesférfi.hu)
Dróntámadás gyújtott fel egy üzemanyagtartályt Dubajban; a reptér hétfő reggel korlátozott menetrenddel újraindult. Sérültekről nincs hír.
márc. 17
5:15
Hét év alatt eltűnt a természettudományokat tanító pedagógusok egyötöde (WMN)
Nem ritka, hogy egy-egy szaktanár több intézmény között ingázva tartja meg az óráit, hogy pótolják a hiányzó kollégákat.
márc. 17
5:15
Időjárás 2026. március 17.: Erőteljes lehülés, szél és csapadék kíséri a keddi napot (Bien)
Időjárás Magyarországon – 2026. március 17., kedd: hidegfront tombol az ország felett heves széllökésekkel és esőzéssel. A maximum hőmérséklet 9-11 °C.
márc. 17
5:15
200.000 helyett 60.000 lett a kötelezőm: mutatjuk a trükköt (Hóvége)
Időben kell utánaszámolni!
márc. 17
5:21
Csak 10 gramm naponta és lényegesen lecsökken a szívbetegségek kockázata (Blikk)
Nemcsak az számít, mennyi rost kerül a tányérra, hanem az is, milyen típusból áll össze a napi bevitel.
márc. 17
5:21
Parkinson-kór gyötri? Ne hagyja ki a kontroll vizsgálatokat! (Vital)
A Parkinson-kór rendszeres orvosi ellenőrzése kulcsfontosságú a betegség előrehaladó, úgynevezett progresszív jellege miatt, mivel lehetővé teszi a terápia folyamatos, szükség szerinti korrekcióját, a tünetek enyhítését és az életminőség lehető leghosszabb megőrzését. A neurológus szakorvost 3-6 havonta javasolt felkeresni, ugyanis a rendszeres kon
márc. 17
5:21
Miskolc egyik programja nyerte el a világ legjobb turisztikai projektje címet! (Vince)
A díjat a világ legnagyobb turisztikai szakmai eseményén az Itb Berlin kiállításon adták át Németországban. A világ legjobb fenntartható turisztikai projektjének járó elismerést nyerte el a miskolci „Ehető Erdő” élményprogram
márc. 17
5:39
31 népszerű élelmiszert kell átnevezni egy Eu-s döntés értelmében! (Vince)
Eltűnhetnek hamarosan bizonyos feliratok a csomagolásokról, jó lesz résen lenni. 2026 márciusában az Európai Unió képviselői megállapodtak abban, hogy hamarosan bizonyos húsra utaló neveket nem lehet majd használni vegetáriánus és
márc. 17
5:45
Csak kevesen tudják, de a Föld 4,5 milliárd évvel ezelőtt elpusztította a testvérbolygóját (Hamu és Gyémánt)
A Naprendszer korai története jóval kaotikusabb lehetett annál, mint amit ma a nyugodtan keringő bolygók alapján elképzelünk. Az egyik legelfogadottabb elmélet szerint a fiatal Földdel egykor egy hozzá hasonló pályán mozgó ősi égitest, a Theia ütközött össze, és ez a kozmikus becsapódás nemcsak a testvérbolygó végét jelentette, hanem a Hold születé
márc. 17
5:45
Áttörés a csontritkulás kezelésében: akár vissza is fordítható a folyamat (in.hu)
Egy nemzetközi kutatócsoport új felfedezése szerint a GPR133 sejtreceptor kulcsszerepet játszik a csontok sűrűségének fenntartásában, ami hosszú távon akár az oszteoporózis visszafordításához is vezethet.
márc. 17
5:45
Ma, március 17.: Gertrúd és Patrik névnapja van – Ilyen különleges jelentéssel bír a nevük (Bien)
Ma ezeket a névnapokat ünnepeljük Magyarországon: Gertrúd és Patrik. Ha ma köszöntöd valamelyik barátodat vagy családtagodat, jól jön néhány izgalmas háttérinfó a nevekről.
márc. 17
5:45
Ritkán látható ragadozó bújt elő Somogyban – felvételek is készültek róla (Prove)
Különleges felvétel készült Somogyban: egy téli bundájában pompázó hermelin tűnt fel, és néhány pillanatra megmutatta magát a kamerának. A felvétel elkészülte igazi kuriózum: ez az állat ugyanis óvatos, rejtőzködő ragadozó, amely rendszerint messze elkerüli az embert. Nem mindennapi jelenetet sikerült megörökíteni Somogyban. Egy hófehér téli bundát

Keresés