A sztereotípia szerint a rosszfiúk hírhedtek arról, hogy kiszámíthatatlanok, ám mégis megvan bennük a mágneses vonzerő, ami sok nő szívét megdobogtatja. Különösen ezen csillagjegyekét.
Különleges kezdeményezéseket támogatnak a jelentős alpesi üdülőhelyek tavasszal is. A cél, hogy kirobbantsák az embereket megszokott életritmusukból, s ehhez az is hozzátartozik, hogy – legalábbis egy rövid időre – lemondjanak mobil telefonjuk használatáról.
A tavasz nem csupán a kertjeinkbe hoz új lendületet. A természet újjászületése, a földből kibúvó zöldségek, rügyező gyümölcsfák már a lakásunkban és a gardróbunkban is feltűnhetnek ezernyi formában – hála a kortárs dizájnnak. Az alábbi öt tárgy pontosan ezt mutatja meg.
A tavasz egyik legszebb időszaka a húsvét, amikor Budapest megtelik élettel és színekkel. Fedezd fel a város kínálta családi programokat, vásárokat és fesztiválokat!
A hírek szerint film készülhet a világszerte népszerű figurákból, ráadásul nem is akármilyen alkotógárdával. A projekt mögött komoly filmes szakemberek állnak, és már most hatalmas az érdeklődés.
Ez a hét nem a véletlenekről szól. A találkozásoknak súlya van, a mondatok mögött jelentés, és minden gesztus egy irányba mutat: tisztázni, kimondani, eldönteni. Most nem lehet félrenézni. Ami működik, az megerősödik. Ami csak megszokás volt, az repedezni kezd. A szív pontosan tudja, mire van szüksége - a kérdés csak az, hogy hallgatsz-e rá.
A Küszöb sorozat új részében Telegdy-Kapás Boglárka és Telegdy Ádám mesélnek arról, hogyan jutottak el a versenysporttól egy közös kávézó megnyitásáig.
Történelmi örökség és kortárs kultúra találkozása a pohárban. A Matild Palace tetején működő The Duchess Rooftop Bar signature koktélja, a Golden Peacock nemzetközi figyelmet kapott a dublini Michelin-díjátadón. Az ital
Nincsen húsvét tojásfestés nélkül. Inspirációnak hoztunk néhány új technikát, mintát, de hoztunk egy csokorravalót a hagyományos stílus kedvelőinek is.
A ghrelin hormon szintje normál esetben akkor emelkedik meg, amikor a szervezetnek valóban szüksége van a táplálékbevitelre. A túlzott étkezések jelenségéért gyakran az felelős, ha a hormonszint ingadozik, termelődése nem megfelelő ütemben csökken, vagy a hormonszint változását késve észleli az agyunk.
A humanoid robotok fejlődése egyre látványosabb, és a legújabb kísérletek már a mozgás és a reakcióidő határait feszegetik. Egy friss felvételen egy kínai fejlesztésű robot valós időben teniszezik emberi partnerrel – stabilan, kiszámíthatóan, meglepően természetes mozdulatokkal.
Van egy darab a gardróbban, amely első pillantásra egyszerűnek tűnik, mégis szinte végtelen lehetőséget rejt magában. Attól függően, hogyan viseled, lehet letisztult és visszafogott, de akár merész és divatmagazinba illő is. A titok nem magában a ruhában rejlik, hanem abban, ahogyan életre kelted. Néha elég egy váratlan réteg, egy karakteres cipő v
Az Amerikai pite Stiflere ma már inkább sötét horrorokban játszik, és jobban érdekli az apaság, mint a pénz. A The Independentnek mesélt pályája új fejezetéről.
A Die Hard főszerepét olyan sztárok utasították vissza, mint Arnold Schwarzenegger, Sylvester Stallone, Harrison Ford, Clint Eastwood, Al Pacino és Richard Gere. Aztán jött Bruce Willis!
Idén tavasszal több izgalmas alkotást is láthatunk a mozivásznakon: régóta várt folytatások, látványos életrajzi filmek és megrázó adaptációk váltják majd egymást. Összegyűjtöttük azokat az alkotásokat, amelyekről még hetekkel a premier után is sokat fogunk beszélni.
A megfelelő táplálkozás jelentősen hozzájárulhat az egészség megőrzéséhez. 50 éves kor fölött a hallás romlása gyakran az anyagcsere-folyamatok lassulásával, a belső fül apró szőrsejtjeinek öregedésével és a keringés romlásával függ
Az utóbbi időben egyre több olyan posztot látok, ahol felnőttek panaszkodnak a gyerekekre nyilvános helyeken. A gyerekek azonban a társadalom részei, és jelenlétük legitim, még ha néha zajos is.
Mi nem egymás hegyére-hátára épített, bérelhető bodegákat, hanem – már a tervezés fázisába is építész szakembereket bevonva – sokkal kulturáltabb környezetet szeretnénk ott látni. Így fogalmazott a Petőfi sétányról írt bejegyzésében Siófok polgármestere, Lengyel Róbert. Tavaly elindult egy munka, létrejött egy munkacsoport, amely a Petőfi sétány új
Mindannyiunknak vannak bizonytalanságai, de partnerünknek nem az a dolga, hogy ezekből kigyógyítson minket. Az önbizalom minden nőt vonzóvá tesz, ennek hiánya viszont éppen az ellenkezőjét éri el és ha az alábbi kilenc pont igaz rád, tudnod kell, hogy ez nem tetszik a férfiaknak.
A folyamatos növekedés kényszere kifáraszt. Mutatjuk, miért ad valódi újraindítást az összehúzódás és a melankólia – és hogyan tanulhatsz ritmusban élni.
Valószínűleg te is találkoztál már jó néhány vicces magyar településnévvel, ám van egy falu, mely annak idején annyira obszcén nevet kapott, hogy át kellett keresztelni. A község ma is létezik.
Olcsó, remek kikapcsolódás és gyorsan nyújt sikerélményt! Számos olyan élelmiszer, zöldségféle van, amit akár otthon is meg tudunk termelni magunknak. Gyorsaságukkal kiemelkednek ezek közül is a csírák. Fajtától függően egy
Mit mondhat egy fiatal a nagyszüleinek, ha már nemcsak a generációs különbségek választják el őket, hanem az is, ahogyan a hazáról, a jövőről és a reményről gondolkodnak?
Az ajkak színe sokkal többet árul az arcról, mint gondolnánk: egy jól megválasztott rúzs éveket fiatalíthat, míg egy rossz árnyalat optikailag öregítheti a megjelenést – a titok csupán abban rejlik, hogy a tónus harmonizáljon a bőr, a szem, valamint a haj természetes színeivel. Cikkünkben bemutatjuk, mely árnyalatokkal érheted el a legfrissebb, leg
A test ezen része a pihenést és regenerációt irányítja. Mostanában azért népszerű, mert sokak szerint hatással lehet a stressz szabályozására. De ezt vajon a tudomány is alátámasztja?
Hazánkban még nem számít túl felkapott alapanyagnak az avokádó, ami valahol érthető, hiszen viszonylag kevés helyen kapható – szerencsére azért már egyre több helyen előfordul – illetve az ára sem éppen a legalacsonyabb. Érdemes azonban nyitott szemmel járni, ugyanis mikor éretté válnak az avokádók, mindenhol leviszik az árukat, és tényleg fillérek
Az Oscar-gálával kapcsolatban ritkán esik szó a kulisszák mögötti történésekről, pedig azok legalább olyan fontosak a nívós rendezvény lebonyolításához, mint a hangtechnika vagy a díszlet. A díjátadót követően kezdődik meg Hollywood egyik legexkluzívabb vacsorája, ahol a személyzetnek több mint 1500 vendéget kell kiszolgálnia.
Az alvászavarokat sokan a stressznek vagy az életmódnak tulajdonítják, a kutatások szerint azonban olykor komolyabb folyamatok is állhatnak a háttérben. Egy új tanulmány arra utal, hogy a tartós álmatlanság az Alzheimer-kór egyik korai jele lehet.
Álmaink néha meglepő fordulatokat tartogatnak, és olyan képtelen helyzetekbe sodornak minket, amikre nappal gondolni sem merünk. Egyes álmok különösen intenzívek és megmagyarázhatatlanul erőteljes érzelmeket váltanak ki belőlünk – ilyen például az, amikor érthetetlen módon meztelenül jelenünk meg. De vajon mit próbál közölni velünk az elméik, amiko
Túlterheltség, folyamatos jelenlét és krónikus időhiány – röviden így jellemezhetőek a hazai nő vállalkozók, valamint vezető beosztásban dolgozó nők mindennapjai – derül ki a Számlázz.hu legújabb felméréséből. Leginkább a 30-39 évesek érzik magukat hajszoltnak, de a többi korosztály sincs jobb helyzetben: az összes válaszadó 76%-a érzi úgy, hogy id