Két magyar fagyi is bekerült a világ legjobbjai közé: egy balatonmáriafürdői és egy nagykanizsai cukrász képviseli Magyarországot a Las Vegas-i fagylalt-világbajnokságon. A híres amerikai városban rendezik jövő héten a Gelato Festival World Masters nagydöntőt, ami a világ legismertebb egyéni kézművesfagylalt-készítő versenye.
7 orvos mondott fel egyszerre a 12-ből a fővárosi Bajcsy-Zsilinszky kórház legnagyobb belgyógyászati osztályán. Ezt a hvg.hu írta meg először. A portál és híradónk is úgy tudja: a távozások oka a túlterheltség. A híradónak nyilatkozó egészségügyi szakértő szerint ennyire lecsökkent létszámmal lehetetlen biztosítani a korábbival megegyező színvonalú
A Tisza Párt elnöke Tolnán arról beszélt, hogy 15-16 éves gyerekek mögé bújva akarták lejáratni őket, de azt is elbukták a Fidelitas miatt. Pakson kiállt a jelöltjük, Cseh Tamás mellett.
Március 18-án a Vénusz és a Jupiter ritka asztrológiai együttállása lezárja a bizonytalanság időszakát. Ez a helyzet nem újabb terheket ró ránk, hanem segít pontot tenni a régóta halogatott döntések és nyomasztó gondolatok végére. Mutatjuk azt a három csillagjegyet, akik számára a hét közepe sorsfordító felismeréseket és igazi mentális felszabadulá
Magyarországon egyre javulnak a bűnügyi statisztikák, az előző évekhez hasonlóan tavaly tovább csökkent a bűncselekmények száma – hangzott el szerdán Budapesten, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) által a rendőrség tavalyi munkájáról tartott szerdai háttérbeszélgetésen.
Szerda este fél 7-kor Orbán Viktor utcafórumot tartott Dunaújvárosban, hazánk egyik legfontosabb ipari központjában. A látogatás tétje hatalmas: a 2022-es "politikai áttörés" megőrzése a cél, ám a kormányfőnek nemcsak a jövőről kellett szólnia, de a múltról is számot kellene adnia.
Az árrésstop ellenére Magyarországon mérték a harmadik legnagyobb inflációt az Európai Unióban 2025-ben – az Eurostat friss adatai alapján. Nagyobbat, mint a többi visegrádi országban. A GKI szerint azért, mert a cégeknek erőn felül kellett emelniük a fizetéseket. A Gazdaságkutatónál úgy számolnak, hogy a magyar pénzromlás idén is kiugró, az eurózó
Csak nemzeti egységgel lehet kimaradni a háborúból, ezért újítsuk meg április 12-én a 2022-ben kötött háborúellenes szövetségünket! – mondta a miniszterelnök, a Fidesz elnöke szerdán Dunaújvárosban, a kormánypártok választási nagygyűlésén.
Fennakadások nehezítik a vasúti közlekedést Budapest egyik legforgalmasabb szakaszán. A hiba több elővárosi és távolsági járatot is érint, így az utasoknak késésekre és módosított menetrendre kell számítaniuk.
Március 15-én majdnem háromszor annyian hallgathatták Magyar Péter beszédét a Hősök terén, mint Orbán Viktorét a Kossuth téren a beszéd tizedik percében - erre jutott Szabó Andrea szociológus és 56 fős csapata. A két oldal számháborúja a miniszterelnök és a Tisza Párt elnöke országjárásának állomásain is folytatódik. Orbán Viktor egy fotóval üzente
Fordulatot hoztak az új vizsgálati eredmények a letartóztatott gyermekorvos ügyében. Dr. Novák Hunor szerint most már egyértelműbb kép rajzolódik ki arról, mi történt a gyerekek oltásaival.
Újabb civil szervezetek indítottak kampányt azért, hogy minél több fiatal menjen el szavazni április 12-én. A Tér Mozgalom és a V21 csoport tiktokerek segítségével buzdítaná őket. Puzsér Róbert publicista pedig Rendszerbontó Nagykoncertet hirdetett a Hősök terére. Közben az országjáró kampánykörútján Orbán Viktor és Magyar Péter is igyekszik megszó
Megkezdőik március 23-án a Millió lépés 11 hetes kihívása: Magyarország egyik legnagyobb, mozgásra ösztönző közösségi programja ezúttal a női egészségre irányítja a figyelmet a Gyerünk, Anyukám! szlogennel – közölte a szervező, a Magyar Szervátültetettek Szövetsége szerdán az MTI-vel.
Leadta az autóját, mert nem tudta fizetni a havi részleteket egy idős hölgy, majd két évtizeddel később értesítést kapott arról, hogy a nyugdíja felét a végrehajtó le akarja tiltani. Molnár Katalin a kezdeti tanácstalanság után eldöntötte, nem hagyja magát, és kideríti, miként lehetett, hogy a végrehajtó most lépett.
Dunaújvárosban tartotta országjárása harmadik állomását Orbán Viktor. Az eseményen jóval kevesebben vettek részt, mint három hete Magyar Péter ugyanott tartott rendezvényén, a fideszesek tetemes része ráadásul buszokkal érkezett. A résztvevők az első felszólalókat unták, de a miniszterelnököt rajongással fogadták.
Fontos mérföldkőhöz érkezett a Digitális Állampolgár mobilalkalmazás: már használt autót adás-vételére is alkalmas – közölte a Digitális Magyarország Ügynökség.
A tanárok fizetését pontosan beállítja a kormány a diplomás átlag 80 százalékára, de mi a helyzet a rendőrök, bírók, szociális munkások és könyvtárosok béreivel?
Fordulópontot jelentett a március 15-i hétvége a kampány szempontjából. Az utolsó 28 napra fordulva ugyanis mindkét oldal nagy tömegeket mozgatott meg, de a Fidesz-Kdnp megnyerte az ünnepi mozgósítási versenyt. Ez a győzelem pedig a választás előtti utolsó négy hétre fordulva kulcsfontosságú volt. Nemcsak azért, mert a saját tábornak megmutatta, ho
Az olimpiai bajnok kajakozó Instagramon tette közzé, hogy eladná a Magyar Érdemrend több fokozatát. A befolyt összeget jótékony célra fordítaná, mert a díjak így többet érnek, mint az ágyneműtartóban.
Eredményes hónap áll a Kerecsényi László Íjász Egyesület mögött. Február végén, több mint 350 résztvevővel zajlott a Történelmi Teremíjász Országos és Nemzeti Bajnokság Lakiteleken, a Hungarikum Ligetben. Az esemény szervezése mellett a legnagyobb létszámú egyesületként, 25 versenyzővel képviselték Gyulát. A versenyzők összesen 12 éremmel és 15 min
A Roadpol egyhetes akciója során hazánkban közel tizenötezer esetben tapasztalták a rendőrök, hogy az emberek – főként a sofőrök – elmulasztják közlekedés közben a biztonsági öv használatát.
A miniszterelnök a külföldön tanuló és dolgozó fiataloknak is üzent szerdai fórumán. A helyszíni tudósítók szerint egy tucatnyi bérelt busz érkezett az eseményre, az egyik ilyennel hazautazó nyugdíjas elárulta, hogy az utat a Fidesz fizette.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Március 19. a katolikus liturgikus naptár egyik legfontosabb napja: Szent József, a Boldogságos Szűz Mária jegyesének és Jézus Krisztus nevelőatyjának főünnepe (solemnitas, fehér liturgikus szín). Ez nem csupán egy emléknap, hanem valódi főünnep, amely a nagyböjt idején is megelőzi a böjti fegyelmet (nem kell böjtölni, és a mise saját propriuma van
Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal a kezdőcsapatban a Liverpool FC hazai pályán 4-0-ra legyőzte a Galatasarayt a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai visszavágóján, ezzel továbbjutott.
Csütörtökön többnyire nyugodt, kora tavaszias idő várható Magyarországon. A nap nagy részében napsütésre lehet számítani, bár időnként fátyol- és gomolyfelhők jelenhetnek meg az égen. Csapadékra az előrejelzések szerint általában nem kell számítani.
Jelentős kedvezmények kezdődnek csütörtöktől a Lidlben. Sok termék ára csökken jelentősen az akció keretében, közülük kiemelendő az egyik legnépszerűbb alapvető élelmiszer, a csirkefelsőcomb-filé.
Az NKFH arra kíváncsi, hogy az aqua-, kaland- és vidámparkokban, fesztiválokon, gyermektáborokban és szabadtéri rendezvényeken működtetett berendezések, kültéri konditermek megfelelnek-e a biztonsági előírásoknak.
Már a Dominikai Köztársaságban készül az Exatlon új évadának forgatására Gelencsér Tímea. A TV2-s műsor következő etapja március 23-án veszi kezdetét. Palik László műsorvezetőtársa a premiert megelőzően elárult néhány kulisszatitkot a nagyközönségnek. Egy hete tartózkodik a Dominikai Köztársaságban Gelencsér Timi, aki már készül az új évad indulásá
Továbbra is komoly kérdések övezik a Budapesti Közművek belső ellenőrzési főosztályának gyors felszámolását, több lezáratlan ügy maradt a zöldfelület-karbantartási szerződések között.
A miniszterelnök több vármegyeszékhelyre is ellátogat, például Kecskemétre, ahol Magyar Péter is járt kedden. De olyan helyszíneken is tart fórumot, ahol korábban háborúellenes gyűlés is volt.