A tagállamok által vészhelyzet esetén, saját hatáskörben, ideiglenesen engedélyezett vakcinákat kizárólag saját területükön forgalmazhatják, más uniós tagállamban nem – közölte Erik Mamer, az Európai Bizottság vezető szóvivője.
„– Mi az, hogy négyszemközt? – kérdezi felháborodottan az anya. – Nekünk nincsenek titkaink egymás előtt! Ugye, kislányom? Tudja, doktornő, nálunk nincs kóddal ellátott telefon vagy számítógép! Nincsenek zárt szobák! Természetes, hogy tudunk egymás dolgairól. Mi mindent megbeszélünk, mindent megosztunk egymással. Mi nagy szeretetben élünk.”
Új külsővel és kompakt csomagokkal indult neki a karácsonyi szezonnak a mindigTV szolgáltatás, amit a tudatosság és a minőség jegyében gondoltak újra. Ez pedig nem jelent mást, minthogy a tévénézők díjmentesen, vagy prémium szolgáltatás keretében kedvező áron mindent megtalálhatnak, amit szeretnének. A népszerű mindigTV márka mellett, a MinDig TV E
Idehaza a pozitív tesztek aránya még sosem volt ilyen magas: több mint hatvankét százalék, ami a víruskutató szerint azt mutatja, hogy még mindig kevés tesztet végeznek.
Néhány hónapja derült ki, hogy rákbeteg, az állapota pedig egyre romlik. A férjének ott kellett hagynia a munkáját, hogy ellássa a gyerekeket és a feleségének segítsen.
Telefonálnak, ha azt szeretnék, hogy kicseréljék nekik a vécépapírt, vagy épp a személyes séfjüket is otthonukban szállásolják el a világ legvagyonosabbjai a koronavírus idején.
Az angol Bernie Lucker korábban a Tesco-nál dolgozott. Egy este leforgása alatt 30 bevásárlókocsit talált csak a saját környékén, és elhatározta, hogy hazaviszi őket.
Egy járványszakértő szerint a normál működésre csak 2021 őszén térhet vissza az ország, akkorra lesz szerinte a lakosság 80-90 százaléka védett a vírussal szemben.