A szeptemberi energiák különleges fordulatot hoznak: Merkúr és Vénusz mozgása miatt sokan érzik majd a változás szelét. Három csillagjegynek azonban most kifejezetten érdemes hátradőlni – mert éppen a lazítás segíti őket abban, hogy elérjék céljaikat, sőt, még váratlan sikereket is bezsebeljenek.
2025 ősze nem a szürkeségről szól, hanem a ragyogásról. Van egy árnyalat, amely magabiztosságot sugároz, eleganciát hordoz és azonnal felemeli a hétköznapokat. Ez a Royal Purple, azaz a királyi lila. Fedezd fel, miért lett az év árnyalata, és hogyan viselheted úgy, hogy a mindennapjaidba is királyi csillogást hozzon! Miért pont a lila lett az ősz
Nem mindennapi kalandban volt része annak a két amerikai fiatalnak, aki a francia Riviérára indult nyaralni, de végül Tunézia fővárosában találta magát. Brittney Dzialo és barátnője ugyanis Nizzába szeretett volna repülni, de tévedésből Tuniszba váltottak jegyet – a félreértés pedig csak akkor derült ki, amikor már a fedélzeten ültek.
Óriási sikert értek el a magyar fiatalok a szakképzési Európa-bajnokságon Dániában - közölte Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára a magyar csapat szerepléséről beszámolva vasárnap a Facebook-oldalán.
Brian Kilmeade műsorvezető, a Fox News Fox & Friends című műsorának házigazdája bocsánatot kért, miután azt mondta, hogy a hajléktalan, mentális problémákkal küzdő bűnelkövetőknek „halálos injekciót” kellene adni.
Különleges agancsú gímbikát ejtett el az alsónánai Nimród Vadásztársaság egyik tagja a szeptemberben kezdődő szarvasbika vadászati szezon első napjaiban. A ritka trófea mellett további három értékes bikát is sikerült kilőniük.
Katonai menetoszlopra kell számítani a mai napon az M7-es autópályán a Honvédelmi Minisztérium tájékoztatása szerint. A székesfehérvári laktanyából induló konvoj a nagyszabású Adaptive Hussars 2025 hadgyakorlat részeként tart Budapestre.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
Erős Pista legény a gáton a magyar konyhában: ehhez nem fér kétség, hiszen az egyik legnépszerűbb ételízesítő, amivel nap mint nap fűszerezzük fogásainkat. Hogy pontosan miben rejlik rettentő ereje, azt mondjátok meg ti! Rajzoljátok le, miben rejlik a Pista ereje, és küldjétek be!
A használt Audi modelleket különösen alacsony áron kínálják hamis weboldalakon és hamis katalógusokon keresztül Németországban, Ausztriában és Svájcban. Ennek célja, hogy a potenciális vásárlókat csábítsák, és arra ösztönözzék őket, hogy nem létező használt Audi autókat vásároljanak vagy fizessenek értük. A használt Audi modelleket jelenleg megtéve
A Kosok híresek lendületes és dinamikus természetükről, amely azonnal magával ragadja az embereket. Jellemző rájuk, hogy minden helyzetben bátran vállalják önmagukat, és célratörően haladnak előre. Emiatt sokan csodálattal figyelik bátorságukat és kezdeményezőkészségüket.
Horvátország szigorítana az ittas randalírozások miatt: jövő nyáron már könnyen lehet, hogy nem sétálhatunk hideg sörrel a kezünkben az Adrián. A kereskedelmi törvény tervezett módosítása ugyanis nemcsak az utcai alkoholfogyasztást, hanem a hűtött italok árusítását is korlátozhatja.
A nemzetközi feszültség új szintre emelkedett, miután Donald Trump amerikai elnök és Volodimir Zelenszkij ukrán államfő egyaránt kemény üzeneteket fogalmazott meg az orosz energiahordozókkal kapcsolatban. Az elmúlt napok eseményei jelentős fordulatot hozhatnak a NATO-tagállamok Oroszországgal szembeni politikájában.
A kötcsei pikniken Lentulai Krisztián és Hankó Balázs a kultúra és a nemzeti identitás védelméről beszélgetett. Az államtitkár kiemelte: a kultúra nem csupán pénzügyi kérdés, hanem a nemzet összetartó ereje, amelynek megőrzéséért hatalmas harc zajlik az európai woke ideológiával szemben.
Az orosz és ukrán ügyek szakértője szerint Trump üzenete a NATO-tagállamokhoz azt jelenti, hogy Brüsszel lehetőséget kapott, hogy határozottan lépjen fel Budapest és Pozony ellen, másrészt üzenet Kijevnek, hogy nyugodtan célba vehetik a Barátság-vezetéket.
A MagNet Bank is elindult az Otthon Start lakáshitelével, utolsóként a meghatározó bankok közül – hívta fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A hitelintézet nem ment be a 3%-os kamatszint alá, viszont 100 000 forint értékű IKEA elektronikus utalványt ad a hitelfelvevőknek bizonyos feltételek mellett.
Néhány nappal azután, hogy Varga Mihály kíméletlen őszinteséggel nyilatkozott a gazdaság állapotáról, Orbán Viktor büszkén dagadó mellkassal ecsetelte, miért jó, hogy már csak nyomokban tartalmaz jóléti berendezkedésre utaló jeleket Magyarország. Pedig az eredmény világos: felzárkózás helyett leszakadás lett az eredmény.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Az EuroSkills Herning 2025 szakmai bajnokságon Stefán Kornél szoftverfejlesztő, Mrakovics Olivér webfejlesztő, a Simon Tamás–Téringer Gergő informatikai rendszerüzemeltető duó és a Császi Sándor–Izsó Roland ipar 4.0 páros aranyérmet nyert.
Az Egyesült Államok elnöke megdöbbentő kijelentéseket tett az orosz-ukrán konfliktusról és saját szerepéről a béketeremtésben. Egy nyilatkozatban Trump úgy fogalmazott, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti gyűlölet olyan mértékű, hogy képtelenek egymással kommunikálni, és ő lehet az egyetlen, aki összehozhat
Felemás, többnyire pozitív hangulatban indult a hét az ázsiai tőzsdéken, Európában pedig szintén az emelkedésé a főszerep a hét első napján. Idehaza is jó a hangulat, a 4iG és a Rába tovább folytatja az emelkedést. A vezető börzék közül a francia tőzsde teljesít a legjobban a nyitást követően, noha az országot pénteken a Fitch leminősítette. Gazd
A 22 hónapos Hanna halála felkorbácsolta az indulatokat Miskén. A helyiek szerint a tragédia összefügg a szintetikus drogokkal, és önkéntesek álltak járőrbe a településen.
A múzeum előtt gyönyörű szobor állott: Arany Jánosnak, a nagy költőnek szobra. A múzeum ajtajához pedig hatalmas lépcsőzeten lehetett fölmenni. – A hétkezdő mesét Panágl Zsófia Gabriella választotta.
A még nem hivatalos végeredmény szerint a kereszténydemokrata CDU némi veszteséggel megőrizte vezető helyét a pártok rangsorában az észak-rajna-wesztfáliai önkormányzati választásokon, a második helyen a szociáldemokrata SPD végzett, az AfD pedig az eredményét megháromszorozva a harmadikon, míg a Zöldek jelentős veszteséggel a negyediken.
Új hét kezdődik új kalandokkal, melyek csak rád várnak, azt azonban, hogy pontosan mire számíthatsz, csak akkor tudhatod meg, ha elolvasod a hétfői horoszkópot!
Visszavonta a hét elején kinevezett új francia miniszterelnök, Sébastien Lecornu az elődje által a költségvetési hiány csökkentése érdekében tervezett két ünnepnap eltörlését, és kezet nyújtott a baloldalnak.
A Bank of America két társelnököt nevezett ki, ami a vezérigazgatói utódlás előkészítésére utalhat, ugyanakkor Brian Moynihan megerősítette, hogy 2030-ig maradna a pozíciójában.
Rossz hír a későn ébredőknek és a későn reggelizőknek: kutatók megállapították, hogy a nap első étkezésének kitolása komoly egészségügyi gondokat okozhat. Ilyen például a depresszió vagy épp a korai halálozás is.
"A régi bonctermek ajtaja felett olvashattuk, hogy »Hic mortui vivos docent«, azaz, »itt a halottak az élőket tanítják«. Talán sokan csodálkoznak, amikor először hallanak a holttestfelajánlásról, pedig ez a nagylelkű és különleges tett – amivel valaki a halála után az orvosképzést és mások gyógyulását kívánja szolgálni."