A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint csapata az első félidőben nagyon jól játszott, az, hogy a másodikban teljesen más játékképet mutatott csapata, nagyban köszönhető annak, hogy a játékvezető rossz felfogásban vezette a találkozót.
A 60 kilogrammban szereplő Kovács Kruzító nagyszerű teljesítménnyel, hátrányból fordítva legyőzte kubai riválisát és bejutott a nyolcaddöntőbe a liverpooli ökölvívó-világbajnokság szombati versenynapján.
Szombat este nem túlzás állítani, hogy négy részre szakadt az ország. Ezúttal nem persze nem kell arra gondolni a címet látva, hogy mi történt, jött egy újabb politikai párt? Vagy hogy az időjárás szeszélyei mutatkoznak meg négy különböző formában a Kárpát-medence négy különböző pontján. Ezúttal valami könnyedebb dologról van szó, de az egészen biz
Az X-Faktor idei évada nemcsak a színpadon, hanem a színfalak mögött is tartogat izgalmakat. A backstage-műsort idén az Éberkóma formáció vezeti, akik tavaly harmadik helyen végeztek Majka mentoráltjaiként. Most azonban nem versenyezni tértek vissza, hanem hogy a nézőknek soha nem látott részleteket mutassanak meg a műsor kulisszái mögül. A zenésze
Nincs jobb meditációs gyakorlat, mint egy csendes őszi túra az erdőben. Magányunkat azonban könnyedén megzavarhatják az olyan hívatlan látogatók, mint a kullancslégy. Ráadásul amilyen gyorsan érkeznek, olyan nehéz levakarni őket. De mégis mik ezek és mit akarnak tőlünk?
A helyszínen, Dublinban tekinti meg a magyar labdarúgó-válogatott szombat esti, írek elleni vb-selejtezőjét Orbán Viktor. A miniszterelnök - már ha igazak a találgatások, a repülési adatokkal kapcsolatos kombinálás - egy Vistajet magánrepülővel érkezhetett meg az ír fővárosba – a gép Budapestről indult és félórás kitérőt tett Brac szigetén, ahol a
Kihirdette a kezdőcsapatát a 20.45-kor kezdődő, Írország–Magyarország labdarúgó világbajnoki selejtezőre Marco Rossi, a mieink szövetségi kapitánya. A kapunkat Dibusz Dénes fogja védeni, s bekerült az kezdő tizenegybe Loic Nego, Szalai Attila és Tóth Alex is.
A kísértetházas horror mindig a horrorok egyik kedvelt zsánere volt, mely azért tud annyira félelmetes lenni, mert ezekben a filmekben éppen az tör a hősök életére, aminek egyébként menedékként kellene szolgálnia: az ember saját otthona.
A brit királyi család tagjainak szigorú öltözködési protokollhoz kell igazodnia, amit Katalin hercegné szinte kivétel nélkül be is tart. Azonban előfordult, hogy olyan kreációban jelent meg, amiben kis híján átlépte a határokat. Egy királyi látogatás alkalmával jóval mélyebb dekoltázst villantott, mint amit tőle megszokhattunk.
Több mint 8 év után a magyar közönség ismét élvezheti John Williams zenéjét a Budafoki Dohnányi Zenekar előadásában, egy teljes hosszában vetített film kíséretében a filmtörténet egyik legkedveltebb sorozatából.Nyolc év után ismét Magyarországra érkezik a Harry Potter és a bölcsek köve filmkoncert. A Budafoki Dohnányi Zenekar élő előadásában, Ernst
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitány nem volt megelégedve a játékvezető munkájával – mondta el az M4 Sportnak az írek elleni döntetlent követően.
A számmisztikával foglalkozók szerint, bizonyos napok kiemelkedőek abban, hogy a gazdagságot megteremtsék. Szerintük egyáltalán nem mindegy a születésünk időpontja. A numerológia szerint meghatározó szempont az, hogy melyik napon jövünk a világra: ugyanis vannak bizonyos születési napok , amelyek szerintük különleges pluszt adnak az anyagi siker el
Így olvaszd le a fagyasztót pillanatok alatt anélkül, hogy kikapcsolnád A fagyasztót elég sűrűn kell kitisztítani, ha nem szeretnénk mindenféle nyavalyát elkapni, illetve ha szeretnénk megszabadulni a kellemetlen szagoktól.Most, ebben a cikkben elhoztunk nektek egy olyan praktikát, amivel a fagyasztót nem csak tisztára, de akár percek alatt képes v
A magyar labdarúgó-válogatott számára is elkezdődik a 2026-os FIFA labdarúgó-világbajnokság selejtezősorozata. Szeptember 6-án, 20:45-től Dublinban, Írország ellen kezdi meg a szereplését a nemzeti tizenegy, míg szeptember 9- én 20:45-től a Puskás Arénában fogadja a magyar válogatott Portugália csapatát. Mindkét mérkőzést a helyszínről közvetíti a
Ez a 6 zöldség sokkal egészségesebb nyersen, mint főzve Habár rengeteg zöldség van, ami „finomabb” párolva, vagy esetleg főzve, azonban mégis van néhány darab, amit sokkal jobban tesszük, ha frissen, nyersen eszünk. Sokan tudhatják, hogy nagyon sok vitamin, és ásványi anyag elpárolog a főzés folyamán, így ha nem így járunk el, akkor megőrizhetjük e
Ez a feladat nem lesz könnyű, de biztos, hogy izgalmas kihívás! Melyik a jó megoldás? Csak azok találják meg, akik a legnagyobb odafigyeléssel és gyorsan számolnak. Te készen állsz, hogy leteszteld a tudásod? A Kvízkuckón naponta frissülő kvízekkel találkozhatsz, ami azért nagyon jó, mert ezek a fejtörők szórakoztató módon fejlesztik a memóriát, se
Friss 8 kérdéses műveltségi kvíz érkezett. Már az is csodás eredménynek számít, ha legalább 5-re helyesen válaszolsz. Teszteld le, mennyire vagy otthon a különböző témákban. Ha szeretnél egy kis szellemi felfrissülést, a Kvízguru kvízei tökéletes választás. Rövid, izgalmas kihívások, amelyek segítenek karban tartani az elmédet.
Itt a friss agykarbantartó kvíz, ami alaposan átmozgatja a gondolkodásodat. Négy helyes válasz már igazán szép eredmény, amire nyugodtan büszke lehetsz. Kíváncsi vagy, neked sikerül-e elérni ezt a szintet?
A rizsfőzés alap dolog, gondolják sokan. Az igaz, hogy nem bonyolult folyamat és elrontani is nehéz, de a végeredmény még finomabbá tehetjük. Eláruljuk, mi az isteni rizs titka.
A magyarokkal azonos csoportban szereplő portugál labdarúgó-válogatott Cristiano Ronaldo duplájának is köszönhetően 5-0-ra nyert Örményország vendégeként a világbajnoki selejtezősorozat szombati játéknapján, az F jelű négyes első fordulójában.
Sydney Sweeney sikkes és izgalmas összeállításaival már többször bebizonyította, hogy kiérdemli a stíluskirálynő címet. Öltözködését leginkább az elegáns, nőies darabok jellemzik, de az outfitjeit rendszeresen megfűszerezi egy csipetnyi merészséggel is. Legutóbb egy fűzős estélyiben tarolt a vörös szőnyegen, amiben óriási dekoltázst villantott.
A magyar válogatott 2–2–es döntetlent játszott Írországgal a világbajnoki selejtezők F–csoportjának első játéknapján. A mérkőzés után Dibusz Dénes értékelt.
KOS A Kos csillagjegy szülöttei legyen akár nő, akár férfi egyiküknek sem jelez hosszú életet az univerzum. Nos, a nők többsége ebben a jegyben 78 évig élnek, míg a férfiak átlagban csak 75 évig. A Kosok általában egészségügyi problémákkal küzdenek mint például a stressz, ami álmatlanságot, migrént és szívbetegség kialakulását is okozhatja. Sok ese
Egy amerikai ügyvéd pert indított a Facebook anyavállalata, a Meta ellen, mert a közösségi oldal sorozatosan letiltotta a fiókját – pusztán azért, mert ugyanazt a nevet viseli, mint a vállalat alapítója. Őt is Zuckerberg néven anyakönyvezték.
Ikrek és Halak Nem volt egyszerű a kapcsolatotok kezdete, az biztos igaz. Mindig akadt valami probléma, ami a különböző temperamentumotokkal egyáltalán nem illett össze. Amíg az Ikrek állandóan pörög, és pontosan tudja, hogy mit szeretne elérni az életben, addig a Halak inkább a nyugodtabb, ráérősebb szakaszát éli meg a kapcsolatnak. Ez a két dolog
Ez a retró kvíz igazi időutazás a múlt nyelvezetébe. Tíz régi kifejezés jelentését kell felismerned, ami nem egyszerű feladat. Nem véletlen, hogy szinte kizárt hibátlanul teljesíteni – de vajon neked sikerülhet?
A Kozmosz nyugalmát a vérhold kavarja fel. A telihold és holdfogyatkozás együttes ereje intenzív energiákat szabadít fel, mely minden csillagjegyre hat – A napi horoszkóp mutatja a részleteket.
Balassagyarmat utcáit járva idézte fel gyerekkorát Gáspár Laci. Az énekes első fellépései, a Ki mit tud színpada és a családi történetek mind megmutatják, hogyan indult pályája.
Befeküdt az ágyba a betörő, közben klasszikus zenét hallgatott, majd kiette a hűtőből a sajtot és a sonkát. Erre ért haza egy váci férfi még hétfő reggel. Azt mondta az RTL Híradónak, hogy ez egyszerre volt ijesztő és szürreális. A 32 betörő gyorsított eljárásban két év börtönbüntetést kapott.
Üvegszilánkot találtak egy alsós kislány ételében az iskola menzáján a Tolna megyei Iregszemcsén. Erről a Blikk írt először. Anyja azt mondta Híradónknak, hogy gyermeke rá is harapott, de nem sérült meg. A településen nem ez az első ilyen eset. Tavaly májusban is szilánkot találtak az iskolások ebédjében. Akkor eljárás indult, és hónapokra bezárták
A Tonix Honix rapformáció 14 éves koruk ellenére olyan produkciót mutattak be az X-Faktor színpadán, amitől leesett a mentorok álla. A 14 éves Váradi Rudolf és Dankó Kristóf saját dallal érkeztek, amiről Valkusz Milán már az első pillanatban megmondta, hogy ez jó produkció lesz. A jóslata bejött. Az X-Faktor első Válogatóját már visszanézheted az R
Ma ünnepli ötvenkettedik születésnapját Fullajtár Andrea Jászai Mari-díjas színművész, aki 1998-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, de már 1996 óta játszik a Katona József Színházban. A tragikus és komikus szerepekben egyaránt otthonosan mozgó színművészt többek között a Presszó, a Szent Iván Napja, A meztelen folyó és a Mélyen őrzöt
A napi horoszkóp szerint az otthonodban történő változások váratlanul érhetnek ma, de ha nyugodt maradsz és logikus szemszögből nézed őket, valójában profitálhatsz belőlük.
Folyamatosan szépítgeti új otthonát Orosz Barbara, aki nemrég egy igazi különlegességet szerzett be. A nem mindennapi tárgyat a műsorvezető az ölében utaztatta haza, miközben azon izgult, nehogy elkobozzák tőle.
Az elmúlt hetekben már többször felröppent a pletyka, miszerint a sztárséf egy egzotikus külföldi helyszínen veszi el szerelmét. Ma reggel aztán robbant a bomba: kiderült, hogy Krausz Gábor és Mikes Anna ma, itthon fog összeházasodni. Íme a részletek!
Álomszerűen indult az írek elleni dublini világbajnoki selejtező a magyar labdarúgó-válogatott számára: a mieink már negyed óra után 2-0-ra mentek, s a szünetben is két góllal vezettünk. A második játékrészben azonban hamar szépítettek a hazaiak, Sallai Rolandot pedig kiállították. Végül a hajrában egyenlíteni tudott Írország, így 2-2-es döntetlenn