Magyarországon vagy Romániában építheti fel első európai gyárát a kínai Wisdom Motor – értesült a Portfolio. A feltörekvő kínai cég egyelőre csak Kínában gyárt elektromos meghajtású buszokat és teherautókat, de a következő években jelentős nemzetközi terjeszkedésbe kezdenének. A cég többségi tulajdonosa a Portfolionak részleteket is elárult a lehet
A Sebestyén családi gazdálkodás 1995-ben indult, mikor is Sebestyén Zsolt apósa kivált a téeszből. Volt négy magyartarka tehene, Zsolték is vettek melléjük további négyet, ezzel az állatlétszámmal vágtak bele az állattartásba.
Párás, ködös reggelre, majd többórás napsütésre készülhetünk hétfőn. Az ország legnagyobb részén száraz, kellemes idő lesz, de északkeleten kisebb zápor is előfordulhat. A hőmérséklet 20 és 26 fok között alakul, a szél csak néha élénkül meg.
Ma, 2025. szeptember 15-én Magyarországon a pollenhelyzet mérsékelten magas, főként a késő nyári és kora őszi pollenfajták aktívak. Kiemelten jelen vannak az útifű, csalán és parlagfű pollenek, amelyek ma a levegőben szóródnak, így ezekre az allergiásoknak érdemes odafigyelniük.
Pénteken lépett hatályba az Európai Unió adatmegosztásról szóló rendelete, az EU Data Act. Ennek célja, hogy az okoseszközök használata során keletkező adatokat tisztességesen osszák meg. Azonban több nemzeti hatóság sincs még teljesen felkészülve a szabályok gyakorlati alkalmazására.
A jövő egyik kulcsnövénye lehet a szója, és az elmúlt évek jelentős hazai vetésterület-emelkedése csak a kezdet. A nagy nemzetközi szervezetek előrejelzése szerint az Európai Unióban 2034-ig várhatóan további 23 százalékkal fog emelkedni a vetésterülete - mondta el Bene Zoltán, a Karintia Kft. vezetője az Agrárszektornak. A szakember beszélt arról
Orbán Viktor a kötcsei rendezvényen arról beszélt, hogy az Európai Unió a szétesés szélén áll, és csak egy alapvető újraszervezéssel menthető meg. A kormányfő egy "körkörös Európa" koncepciót vázolt fel, amely szerinte megoldást nyújthatna az EU jelenlegi gazdasági és politikai problémáira.
Egyre nő az elégedetlenség a brit Liberális Demokraták soraiban Sir Ed Davey pártelnökkel szemben: több képviselő szerint vezetőjük sajátos, bohókás kommunikációs eszközei – jetskizés, vízicsúszdázás, szörfdeszkáról való vízbe esés – kezdenek kifulladni, és a párt politikai súlyát gyengítik ahelyett, hogy erősítenék.
A nők kedvezményes nyugdíjba vonulási lehetőségével azok tudnak élni, akik 40 év jogosultsági idővel rendelkeznek. Tudni kell, hogy ez nem feltétlenül egyenlő a meglévő szolgálati idővel, mert nem minden szolgálati idő minősül jogosultsági időnek. Például a gyermekneveléssel töltött idő ugyan beszámít a szolgálati időbe, de utóbbin belül fontos, ho
Az író, festő- és előadóművészt, a Budapesti Református Cigány Szakkollégium vezetőjét egyebek mellett a romapasztorációról, Krisztus cigány hangjáról, a pokolról és az isteni fényről kérdeztük. Interjúnk.
10-12 ezer tonnát termelnek belőle évente Magyarországon, külföldre is eljut, itthon mégis alig ismerik. Közös felelősségünk, hogy megőrizzük az európai rizstermelés biztonságát, versenyképességét és fenntarthatóságát – jelentette ki az Agrárminisztérium
Amikor a világ legjobbjairól esik szó, nemcsak a kilátás, a vendéglátás vagy a dizájn számít. Egy igazán kivételes szálloda több mint alvóhely – élmény, hangulat és történet. Soneva Fushi, Maldív-szigetek: a természet luxusaHa van hely, ahol a trópusi álom és a környezettudatosság kézen fogva jár, az a Soneva Fushi. A luxus itt nem a márványból
Az ivóvízről sokan úgy gondolják, hogy bármikor és bármilyen mennyiségben teljesen biztonságos, hiszen ellenőrzött forrásból érkezik otthonainkba. A szakértők azonban arra figyelmeztetnek, hogy van egy napszak, amikor kifejezetten nem tanácsos közvetlenül a csapból inni.
Az ütközés következtében a kamion felborult, szállítmánya az úttestre szóródott, míg az autó egy bozótos területen állt meg. Az ajkai hivatásos tűzoltók feszítővágó segítségével emelték ki a kisebb jármű vezetőjét. Az egységek és a társhatóságok teljes útlezárás mellett dolgoznak a helyszínen, ahová elindultak a veszprémi hivatásos tűzoltók is. Nég
A szlovénok közel kétharmada nem használt tömegközlekedési eszközt tavaly - derült ki az Európai Mobilitási Hét előtt a szlovén statisztikai hivatal által közzétett adatokból.
A gombás ételek újramelegítése nem ördögtől való, de a megfelelő tárolás és melegítés kulcsfontosságú. Ha betartjuk a szakértők tanácsait, nyugodtan élvezhetjük a maradék gombás rizottót vagy pörköltet másnap is, anélkül, hogy aggódnunk kellene a gyomorrontás miatt. Fontos a megfelelő hőmérsékleten való tárolás és a kellő hőfokon történő újramelegí
A hét első napján a köd és a pára gyorsan eltűnik, hogy helyet adjanak a napsütésnek. Csapadékra kevés esély van, kellemes idő várható, de néhány felhő azért megjelenhet az égen. A legmagasabb nappali hőmérséklet a 27 fokot is elérheti.
Agatha Christie, a krimikirálynő 1890. szeptember 15-én született Torquay-ben, Angliában. Tiszteletére a világ minden táján megemlékeznek a születésnapjáról, ünnepelve az irodalmi örökségét. Több mint 66 regényt és 14 novelláskötetet írt, melyek közül a leghíresebbek a Poirot és a Miss Marple nyomozókat szerepeltető történetek. Műveit több mint 100
Megmossuk a kezünket, ránézünk a kézszárítóra, megnyomjuk a gombot vagy alátesszük a kezünket, és sokan magától értetődőnek tartjuk, hogy ezzel le is zárult a higiéniai rutin a nyilvános mosdókban. Pedig lehet, hogy épp itt kezdődnek a problémák. Egyre több kutatás és szakértő figyelmeztet: a kézszárító inkább ronthat a helyzeten, mintsem javíthat.
Az emberek sokkal szívesebben tartanak húsmentes napot egészségük megőrzése érdekében, mint környezetvédelmi vagy állatjóléti okokból – derül ki a Budapesti Corvinus Egyetem új kutatásából.
Akár elvonulást, akár lelki feltöltődést, gasztrocsúcsokat vagy csillogásmentes luxust keresünk, Máltának mindenre van válasza. A három szigetből álló kis ország repterére Budapestről naponta többször is indul közvetlen járat. Itt akár az ősz derekán is megmártózhatunk az azúrkék habokban! Bár sokszor egy szigetként gondolunk rá, Málta valójában há
Pár alapanyagból gyorsan elkészíthető finomság, ami egész napra ellát minket energiával. Ha szeretnénk a reggelt egy energetizáló finomsággal kezdeni, próbáljuk ki a magas fehérjetartalmú, mogyoróvajas-csokoládés chia pudingot – ajánlja az
Egy barátokkal töltött hétvége visszarepített minket a régi idők gondtalan nyaraihoz. A modern kényelem és a múlt hangulata különleges élményt nyújtott.
Nagyon jól szerepeltek a helyi választásokon az orosz kormánypárt jelöltjei - jelentette ki Dmitrij Medvegyev, a kormányzó Egységes Oroszország párt elnöke vasárnap este Moszkvában.
Az online vásárlás elsőre racionális döntésnek tűnik: a vevő összehasonlítja az árakat, mérlegeli a lehetőségeket, majd a legjobb ajánlatot választja. A valóság azonban más: a magyar vásárló döntéseit sokkal inkább a bizalom, kényelem és élmény alakítja, mint a puszta ár. Ezért a webshopoknak nem az árversenyre kell felkészülniük, hanem arra, hogya
Ha az otthon kényelmét és melegségét a szabadba szeretnéd áthelyezni, hogyaz év nagy részében egy új, funkcionális és barátságos élettérben pihenhesd ki a fáradalmakat, akkor ismerd meg jobban aprémium kültéri kollekciót kínáló Wow bútorokat!Ezek nem csupán egyszerű kerti bútorok, hanemjól megtervezett, komfortot és akár hosszabb időtöltést lehetőv