2025. szeptember 15. hétfő

szept. 15
7:57
Brutális átrendeződés, jobboldali robbanás Németországban: történelmet írt az AfD (Mandiner)
A párt megháromszorozta eredményét az egyik legfontosabb német tartományban, és ez még csak a kezdet.
szept. 15
7:57
"Mindig is zavart, amikor valaki folyton mosolyog" – Furcsa, de boldogabbá tett, hogy kedvesebb lettem (Bien)
Egy kísérlet során két héten át próbáltam tudatosan kedvesebb lenni másokkal. Az apró gesztusok nemcsak másokat tettek boldogabbá, hanem engem is, és megváltoztatták a hozzáállásomat a szociális életemhez.
szept. 15
8:03
Dubaji óriás készül a tőzsdére (Portfolio)
A dubaji központú ALEC Holdings mérnöki és építőipari vállalat tőzsdére készül: részvényeinek 20 százalékát, vagyis egymilliárd darabot dob piacra, ami akár 400 millió dollár friss tőkét is hozhat a cégnek
szept. 15
8:03
Tolvajok szüretelték le a szőlőt, óriási a kár (ATV)
Komoly veszteség érte a németországi Rajna-vidék-Pfalz tartomány egyik borvidékét, ahol tolvajok csaknem nyolcezer négyzetméternyi területről szüretelték le a szőlőt. A rendőrség vasárnapi közlése szerint a lopás a Worms közelében található Gundheim település két borászatát érintette, amelyek több ezer eurós kárt szenvedtek el.
szept. 15
8:03
A CDU maradt az első számú párt, de a legnagyobb nyertes az AfD lett Németország legnépesebb tartományában (444.hu)
A két hagyományos nagy párt végzett az első két helyen az észak-rajna-vesztfáliai önkormányzati választásokon, minimálisan gyengülve, míg az AfD megháromszorozta legutóbbi eredményét, leginkább a Zöldek rovására.
szept. 15
8:03
Egy elhunyt anya nyomában Skóciában – Olvass bele Győri Katalin ifjúsági regényébe! (Könyves Magazin)
A könyv nem (csak) lányregény: az új környezetbe való beilleszkedés, az elhallgatott családi legendák felkutatása, az énkeresés kihívásai minden kamasz és valaha volt kamasz számára életszerű témák. Olvass bele Győri Katalin Skóciában játszódó Nem festek álmokat című regénybe!
szept. 15
8:03
Elképesztő vita lángolt fel Jeszenszky Zsolt és Molnár Áron között, ismét a halál volt a téma (Promotions)
Egyre durvább fordulatokat vesz a magyar közélet, folyamatosan süllyed a politikai helyzet.
szept. 15
8:03
Hétfői forintárfolyamok (Magyar Hírlap)
Az eurót hétfő reggel hét órakor 390,71 forinton jegyezték a péntek délutáni 390,48 forint után.
szept. 15
8:03
5 tipikus hiba a kriptovilágban, amivel milliókat bukhatsz (BitcoinBázis)
A kriptók egyik legnagyobb ígérete a szabadság, a függetlenség és a világmegváltó nyereség. A nagy ígéretek mellé azonban óriási felelősség is társul, a hibázás következménye pedig rosszabb, mint valaha. Ha bitcoinba vagy más kriptovalutákba fektetsz, illetve azokkal kereskedsz, ezekre a tipikus hibákra kell figyelned, hogy elkerüld a milliós veszt
szept. 15
8:03
Légiriadó: így szóltak a szirénák a lengyel nagyvárosban, hátborzongató videó került elő (naphire.hu)
A légiriadót többen rögzítették, figyelmeztető üzeneteket is kiküldtek a lakosságnak.
szept. 15
8:09
Orvostechnikai Szövetség: az orvos alig mer már mindent felírni, mert szinte bűnözőnek nézi a rendszer (Infostart)
A támogatott gyógyászati segédeszközök területén egy több évtizede rosszul működő rendszert kellene alaposan megújtani, raádásul ehhez jelentős állami ráfordítás is szükséges – mondta az InfoRádióban Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára.
szept. 15
8:09
Stresszoldás luxusban jakuzzival (Spa Trend Online)
A modern, rohanó élet egyik legnagyobb kihívása a tartós stressz. Ez a test és az elme kimerültségét, valamint számos egészségügyi problémát okozhat. A stressz oldására többféle hatékony módszer is létezik, de talán egyik sem olyan kellemes, mint a meleg, pezsgő vízbe merülni egy kényelmes masszázsmedencében.A Hot Spring Highlife jakuzzik pontosan
szept. 15
8:09
Új korszak jön: engedékenyebb lehet az amerikai tőzsdefelügyelet (Portfolio)
Az amerikai értékpapír- és tőzsdefelügyelet (SEC) új elnöke enyhítene a hatóság eddigi agresszív fellépésén a vállalkozásokkal szemben.
szept. 15
8:09
Különleges LEGO-s kampány kapott díjat (MMonline)
A Pappas Auto Magyarország Kft. és a LEGO Hungária Kft. 2024 decemberében, illetve 2025 januárjában látható közös téli installációja egyedi, a szezonhoz igazán illő látványosságot hozott a budapesti Fashion Street karácsonyi forgatagába. A Human Telex Advertising & Event koncepciója egyszerre volt egyszerű és nagyszabású: a LEGO kockákban rejlő vég
szept. 15
8:09
Forr a levegő, valamire készül Dél-Korea, Japán és az Egyesült Államok (Mandiner)
A három ország a Dzsedzsu sziget térségében tart többnapos hadgyakorlatot, amely a védelmi együttműködés eddigi legfejlettebb formáját mutatja be.
szept. 15
8:09
Ki nem találnád, kié valójában a balatonfüredi ház, amit a propaganda az ellenzék új arcához akart kötni (Forbes)
Teljesen értelmetlen célpontot választott a propaganda az új tiszás arc lejáratására: a papírok szerint a villa valódi tulajdonosa egy milliárdos, és Mészárosnak hívják.
szept. 15
8:09
Nincs igény a villanyautókra (Villanyautósok)
És egyesek már most látják, hogy 2035-ben sem lesz.
szept. 15
8:09
Bróker Marcsi árnyéka még mindig ott lebeg Karcag fölött (rtl.hu)
Karcagon még tíz év után is elevenen él Bróker Marcsi emléke. Bacskó Tünde színésznő forgatás közben kereste fel a botrány egykori helyszíneit.
szept. 15
8:09
Belföldi kiruccanás: ezek voltak a legfelkapottabb úti célok itthon (in.hu)
Idén nyáron sem történt nagy meglepetés: a belföldön utazók többsége továbbra is a Balaton partját választotta pihenésre. A Szallas.hu adatai szerint a legnépszerűbb hazai úti cél Siófok volt, amelyet Budapest és Eger követett a toplista élén.
szept. 15
8:09
Így lett az egykori halálútból bringás paradicsom (Roadster)
Óriási átalakulás a zord hegységben.
szept. 15
8:11
Előbb-utóbb eljön a fűtési szezon – így bánj majd a lakással (Roadster)
Összetett kérdés, de azért vannak szabályok, hogy melyik helyiségben hány fok a legjobb.
szept. 15
8:13
Álomutazás vagy pénzkidobás? Így hódít Európa leglassabb expresszvonata (Roadster)
A mérnöki teljesítmény és a természet grandiózus szépsége találkozik ezen a vonalon.
szept. 15
8:15
Kiszivárgott: Zelenszkijék titkos akciót terveznek Magyarország ellen (HírTV)
Egy szerb portál által megszerzett ukrán minisztériumi dokumentum szerint Kijev információs kampányt indítana.
szept. 15
8:15
Nullás áfabevallás mellett számlaforgalom? Újabb adategyeztetési kampányba fog a NAV (Adózóna)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn újabb adategyeztetési kampányt indít az online számlaadatok és az áfabevallások eltéréseinek tisztázására. Ezúttal azokat szólítja meg a hivatal, akik nullás bevallást adtak be annak ellenére, hogy online számlaadataik szerint 2025 júliusában volt forgalmuk – hívta fel a figyelmet legfrissebb közleményében
szept. 15
8:15
UniCredit-vezér: Európán kívüli szereplőnek is eladhatjuk a Commerzbankot (Portfolio)
Az UniCredit fontolóra veheti a német Commerzbankban lévő részesedésének eladását egy Európai Unión kívüli banknak, ha annyira jó ajánlatot kap, amilyet a részvényesek szeretnének - írja a Reuters egy német lapnak adott nyilatkozatra hivatkozva.
szept. 15
8:15
Óriási hajrá és csak centiméterek döntöttek a klasszikus számban (Magyar Hírlap)
Mellbedobással győzött a tanzániai futó a férfi maratonon.
szept. 15
8:21
Gyengült a forint, de így is jól áll a devizapiacon (Menedzsment Fórum)
Az euró 390 közelében maradt, a dollár is tartja a 333-at.
szept. 15
8:21
A kártevőszakértő felfed egy egyszerű trükköt, ami távol tartja a darazsakat a kerttől (Blikk)
Az időjárás-előrejelzések szerint még hetekig kellemesen meleg napokra számíthatunk. A szabadtéri programokat azonban könnyen megzavarhatják a darazsak, amelyek ilyenkor már egyre szemtelenebbek és agresszívabbak. Íme, néhány tipp, hogy miként kerüljük el velük a találkozást.
szept. 15
8:21
Annyira rákapott az amerikai lakosság a BNPL-re, hogy az már aggasztja a bankokat (Portfolio)
A 'vásárolj most, fizess később' (buy now, pay later, azaz BNPL) szolgáltatások egyre nagyobb kihívást jelentenek a hagyományos hitelkártyákkal szemben, népszerűségük ugyanis folyamatosan növekszik az amerikai fogyasztók körében - számolt be a CNBC.
szept. 15
8:21
"Rengeteg nővel ismerkedhet, gyakorlatilag munkaidőben. Ki ne akarná ezt?" – Elkezdődött a Nagy Ő forgatása, Stohl András meg is jelent egy titokzatos nővel (SzMo)
Stohl eleinte nem akarta elvállalni a szereplést, de végül rábólintott. A műsor készítői szerint fontos, hogy a nők a saját környezetében is megismerjék.
szept. 15
8:21
Kalózok hajóznak a Tiszán, de nem azért, hogy hajókat fosztogassanak (Rakéta)
Magyarország második leghosszabb folyóján nagyszabású akció zajlik.
szept. 15
8:21
Ez a fájdalmas valóság: összeomlóban a Tisza hátországa, de Magyar Péter nem akar szembenézni a tényekkel (Mandiner)
A Tisza Párt belső ügyeire rálátó forrás a Magyar Nemzetnek többek között rámutatott, hogy az 1500 fősre hirdetett aktivista gyűlésen is alig pár százan vettek részt.
szept. 15
8:21
Ellenőrzésbe kezd a NAV hétfőn, ez most rengeteg magyart érint – nézd meg kell-e izgulnod (Most Hír)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn újabb adategyeztetési kampányt indít az online számlaadatok és az áfabevallások eltéréseinek tisztázására. Ezúttal azokat szólítja meg a hivatal, akik nullás bevallást adtak be annak ellenére, hogy online számlaadataik szerint 2025 júliusában volt forgalmuk - hívta fel a figyelmet legfrissebb közleményében
szept. 15
8:21
6 családi borászat Magyarországon, ahol remek hangulat és mennyei vacsora vár ősszel (Drive)
Ahogy beköszönt az ősz, a fókusz a szüretre és a borokra helyeződik. Bár itthon rengeteg pincészet várja a látogatókat, nem mindenhol élvezhetjük a borokat éttermi élménnyel kiegészítve. Most hat olyan borászatot ajánlunk Magyarországon, ahol a kóstolók mellett a vacsora is legalább olyan kiemelt szerepet kap
szept. 15
8:27
Hétfőn is csúcsközelben maradt a forint (Privátbankár)
A pénteki, többéves euró- és dollárárfolyam-csúcsok után nem sokat változott a forint árfolyama hétfő reggelre.
szept. 15
8:27
Enyhén estek a nyugat-európai piacok, de a hetet pluszban zárták, a BUX-nak azonban nem volt jó hete (ProfitLine)
Többnyire enyhén estek pénteken a nyugat-európai piacok, a páneurópai Stoxx 600 0,1%-kal alacsonyabban zárt (DAX: -0,05%, CAC40 0,02%, Ftse100 -0,2, Ftsmib 0,3%).
szept. 15
8:27
Vége a taktikának: mostantól minden napot egyenként kell megnyerni (444.hu)
Hogyan módosít győztes stratégiáján a Fidesz? Mivel mozgósít a Tisza? Miért nem működik a fekete kampány? Tényleg visszatérhet Varga Judit? Élőben kapcsoljuk Magyar Pétert. A stúdióban Ács Dániel és Rényi Pál Dániel. Helyzet: van!
szept. 15
8:27
Okosabb, erősebb, strapabíróbb – Itt a New Holland Roll-Belt™ 180 és 150 Plus bálázó (Agroinform)
Új fejezet a körbálázásban: a New Holland Roll-Belt™ 180 PLUS és 150 PLUS modellek intelligens technológiát, ISOBUS-automatizálást és tartósságot kínálnak.
szept. 15
8:27
Észak-Korea nukleáris fegyverkezése "elkerülhetetlen szükségszerűség" (Magyar Hírlap)
Az amerikai nukleáris fenyegetettséggel szemben Phenjan atomhatalomként betöltött státusza visszafordíthatatlan.
szept. 15
8:27
Egyetlen grafikonon, hogyan hódította meg az Otthon Start Magyarországot (Forbes)
Nyáron is sok érdeklődő volt, de legtöbben csak a program rajtjakor kerestek rá az Otthon Startra. Mi történt? Budapesten és az ország nyugati részén pörögtek rá legjobban az Otthon Start lakáshitelre az internetes keresések alapján, ehhez képest a keleti és északi megyékben kisebb az érdeklődés – írja elemzésében a Bank360, amit a Forbes.hu-hoz is
szept. 15
8:27
Idősek és krónikus betegek közérzetét javíthatja majd a MOME készülő applikációja (EgészségKalauz)
A terápiás eszközt a tervek szerint 2026-ban kórházakban is tesztelik majd.
szept. 15
8:27
Pici a fürdőszobád? Sebaj, ettől az 5 dekor trükktől tágasabbnak hat (Bien)
A tükör az egyik legegyszerűbb és leghatékonyabb módszer a térérzet növelésére, elsősorban azért, mert vizuálisan megkétszerezi a teret. Nem szükséges az egész falat tükörrel borítani, de vezess be különleges alakú, izgalmas keretű példányokat, amelyek nemcsak funkcionálisak, hanem dekoratívak is. A tükörrel való játék lehetőséget ad arra, hogy a t
szept. 15
8:27
Pár perce jött a hír: Nézd mit művelt a forint a hétvégén (Most Hír)
Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
szept. 15
8:27
Hermeto Pascoal, a Varázsló, aki még malacon is zenélt, az övéi társaságában hunyt el (Librarius)
Hermeto Pascoal hosszú életútja során zenekarokat vezetett, komponált és felvételeket készített még 80 éves kora után is.
szept. 15
8:27
Nagy földrajzi kvíz: Százból csak öt ember lesz hibátlan, vajon Te köztük vagy? (Kvízguru)
Megérkezett a nagy földrajzi kvíz, amely tényleg próbára teszi a tudásodat. Száz emberből mindössze ötnek sikerül hibátlanul teljesítenie, így nem lesz egyszerű a feladat. Vajon neked sikerül bejutnod ebbe a szűk körbe? Egy kis kikapcsolódásra vágysz? A Kvízguru napi kvízei ideálisak: rövidek, szórakoztatóak és mindig tartogatnak meglepetést.
szept. 15
8:33
Klímaadaptációs fórum jött létre a hazai erdők védelme érdekében (Infostart)
Cselekvési tervet készítenek elő, hogy hosszú távon is gondoskodni tudjanak az erdők klímaváltozáshoz való alkalmazkodásáról és az erdők fennmaradásáról. Nagy István agrárminiszter közölte: az erdők az ország zöld vagyonának legfontosabb elemét képezik, és ez a zöld vagyon olyan kiemelt közcélokat szolgál, mint a klímavédelem, a szénmegkötés vagy a
szept. 15
8:33
15 éves sztár írt történelmet – Ők nyertek az idei Emmy-gálán (Blikk)
Csillogás, rekordok és megható pillanatok színesítették a 77. Primetime Emmy-gálát Los Angelesben. A televíziós szakma legnagyobbjai közül többen életük első Emmyjét vihették haza, mások pedig újabb győzelmekkel erősítették legendás pályájukat. A Netflix sikersorozata, a Kamaszok tarolt, szinte minden fontos kategóriában diadalmaskodva.
szept. 15
8:33
"A Zelenszkij és Putyin közötti gyűlölet felfoghatatlan" (ATV)
Donald Trump amerikai elnök kétségeket fogalmazott meg a közvetlen tárgyalások lehetőségét illetően Volodimir Zelenszkij és Vlagyimir Putyin között.
szept. 15
8:33
Ismerős néven érkezik a Ferrari csúcsmodellje (Autónavigátor)
Búcsút int az SF90-nek a Ferrari, de szomorúságra nincs ok, annak továbbfejlesztett, újracsomagolt, némileg múltidéző változata érkezik a helyére. Az
szept. 15
8:33
Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: támadnak a kórokozók (Agrofórum)
A szőlő-gyümölcsfélék (alma, körte, szilva) színeződéséhez, éréséhez kedvező időszakot tudhatunk magunk mögött. Az érési folyamatokat elősegítik a hajnali páralecsapódások és a mérsékelt nappali felmelegedések. A száraz vagy csapadékkal kevésbé ellátott területeken a gyümölcsök hullása intenzív, ellenben a megmaradt termést a betegségek is kevésbé

Keresés