A pác nemcsak az ízek miatt fontos, hanem azért is, mert segíthet abban, hogy a hús hosszabb ideig friss maradjon a hűtőben. Nos, van egy módszer, amivel akár napokig is biztonságosan eltartható a kisütni kívánt hús.
Nemcsák Károly marad a József Attila Színház igazgatója a következő ötéves ciklusban is. Kinevezési oklevelét Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter ma adta át a jövő februárban negyedik ciklusát kezdő igazgatónak..
Szergej Lavrov külügyminiszter az ENSZ-közgyűlésen tartott szombati beszédében kijelentette, Oroszország nem készül az Európai Unió vagy a NATO tagországai ellen támadást indítani. Azonban figyelmeztetett, hogy bármilyen Moszkva elleni agresszió "határozott választ" vonna maga után.
Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter volt a Hotel Lentulai vendége, ahol a Tisza Párt állítólagos adóterveiről, Magyar Péter szerepéről, a Szőlő utcai ügy körül kirobbant botrányról és a feljelentések szükségességéről is beszélt. A miniszter a Szőlő utcai ügy és Semjén Zsolt elleni rágalomhadjárat kapcsán azt a kijelentést
Az MTK Budapest fölényes, 4-0-s győzelmet aratott a vendég Kisvárda ellen a labdarúgó-Fizz Liga nyolcadik fordulójának vasárnapi első mérkőzésén. A négy gólból a harmadikról még lesznek rossz álmai Ilja Popovicsnak, a kisvárdai kapusnak. Az MTK sikerével fellépett a dobogóra. A kék-fehérek sorozatban harmadik találkozójukat nyerték meg, míg a Kisvá
Ez a koncert talán érzelmesebb és szenvedélyesebb lesz, mint a korábbiak. Deák Bill Gyula először ad nagykoncertet felesége halála óta. Bill kapitány, ahogy olykor becézik őt, márciusban veszítette el Marikát, élete párját és támaszát. De a legendás zenész nem temetkezhet gyászba, mert hívja és várja a közönsége. Így aztán november 15-én, egy hétte
Válogattunk egy sor archív fotót a Fortepanról, abból az időszakból, amikor még piros Áfor-kutaknál álltak sorban a Trabantok, olyan helyeken is voltak kutak, ahol ma már elképzelhetetlen lenne, és amikor a kutasnál kellett fizetni, nem a shopban.
Horváth Enikő és Kriston Peti válása óta az egykori felesége élete gyökerestől felfordult, nem csak új szerelem érkezett az életébe, de külsőre is teljesen megváltozott. Hihetetlen, hogy néz ki most a Házasság első látásra Encije.
Akkorát hibázott a Liverpool játékosa, hogy a magyar középpályás helye egyre biztosabb a csapatban. Szoboszlai Dominik fodrásznál is járt, bár sokan csalódtak a végeredményben. A legnagyobb port viszont a Románia-Magyarország futsalmérkőzésen történt balhé kavarta. A Bors legolvasottabb heti sporthírei közül válogattunk.
A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (Sztfh) kiemelt feladatának tartja, hogy felhívja az emberek, különös tekintettel a fiatalok figyelmét a függőségek és az egészségtelen életmód veszélyeire. Szeptemberben a nikotinfüggőség és a dohányzás kockázataival foglalkozunk.
A titkosszolgálatokért is felelős miniszter szerint az ukrán szolgálatok akciót indítottak a magyar kormány lejáratására. Rogán Antal erről a Mandiner műsorában beszélt, amikor a Semjén Zsolttal szembeni, bizonyíték nélküli vádakról kérdezték. Állítása szerint Kijev partnerre is talált egy európai, de nem uniós országban. A kabinetiroda közölte: ar
A hétvégén a Sztárbox szorítójába lép Dudás Miki, aki Kembe Sorellel méri össze erejét. Az egykori világbajnok kajakozó nehéz időszakon megy keresztül, magánélete is sokszor került a címlapokra, most azonban a küzdősportban megtalálta azt az erőt, ami hajtja előre.
Három hete keresték a 27 éves nőt, akinek holttestére vasárnap bukkantak rá a Pilisben, mindössze 150 méterre a túraútvonaltól. Délelőtt közel 500 önkéntes vett részt a keresésben, drónokkal, lovakkal és kutyákkal is átvizsgálva a környéket. A rendőrség szerint nincs idegenkezűségre utaló jel, és cáfolták az interneten terjedő pletykát is, miszerin
Egy 17 éves lányt rugdosott barátja Budapest belvárosában. A fiatalnak egy arra járó anya és gyermeke sietett a segítségére. A sérültet egy étterembe vitték, amely arról ismert, hogy támogatja a bántalmazottakat. A tulajdonos szerint a lányt napokig bezárva tartották, és kezén vágásnyomok is látszottak. Agyrázkódás gyanújával kórházba szállították.
Nagyon súlyos állításokat és személyes információkat tartalmazó lejárató cikk jelent meg a hódmezővásárhelyi rendőrkapitányról, aki nem sokkal később önkezével vetett véget az életének. Ez a lap elég közel állónak tűnik Lázár Jánoshoz, és nem először fordult elő, hogy súlyos, személyiségi jogokat sértő vagy alá nem támasztott állításokat fogalmazta
Ez az 5 csillagjegy örök fiatal marad, ők nagyon jól tartják magukat Vannak akik még idősebb korukban sem veszítenek fiatalos lendületükből, kinézetükből. Ugyanis mindig ugyanolyan játékosak és viccesek, tele életkedvvel, mint akár fiatalabb korukban. Az asztrológia szerint három csillagjegy különösen illik ide, hiszen ők örökké fiatalok maradnak,
Megnézték, hogy melyik gyorsul jobban, meglepő eredmény született Képzeld el: két elektromos monstrum áll rajtvonalhoz, motorhang sehol, csak csend, feszültség és a pillanat, amikor elindul az életre-halálra szóló verseny, vajon melyik viszi el a pálmát? Ez a videó pontosan ezt a meccset mutatja be: Xiaomi SU7 Ultra kontra Tesla Model S Plaid. Xiao
A napi horoszkóp szerint az életben néha le kell mondanod valami értékesről ahhoz, hogy valami még értékesebbet szerezz. Légy bátor, és engedd el, amire nincs szükséged.
Mostanra már elérte az Ibériai-félsziget az atlanti hurrikánszezon hetedik, névvel ellátott vihara, Gabrielle. Az ex-hurrikon látványos felhőzetét szombaton sokan kiszúrhatták az európai műholdképeken - írta meg az Időkép.hu.
A mai vegyes kvízben minden benne van, ami próbára teszi a tudásodat! Ez nem egy könnyed gyakorlás lesz, hanem egy kihívás, ahol tényleg minden helyes válasz számít. Csak a legprofibb kvízjátékosok képesek hibátlanul végigmenni rajta, de te is megmutathatod, mire vagy képes. Ha szereted a fejtörőket és nem riadsz vissza a nehezebb kérdésektől sem,
Macska világkiállítást rendeztek a hétvégén Budapesten, a kétnapos rendezvényt tíz év szünet után tartották meg újra. Az Angyalföldi Sportközpontban tartott eseményen 22 ország 25 macskafajtáját mutatták be. A szervezők célja az volt, hogy bemutassa a különbséget szaporítók és tenyésztők között, és felhívja a figyelmet a felelős állattartásra.
Halálra ítélték Tang Zsen-csient, a kínai mezőgazdasági és vidékügyi minisztérium korábbi párttitkárát és miniszterét az északkelet-kínai Csilin tartományban vasárnap, mert bűnösnek találták korrupció vádjában.
Úgy tűnik, Rozi kutya állapota napról napra javul, sebei szépen gyógyulnak, és a kezeléseknek köszönhetően új bőrszövet fejlődik. Az állatvédők hangsúlyozták: minden apró előrelépés hatalmas öröm számukra, és hálásak a támogatásért.
Megházasodott Zombori Gábor, a magyar úszó-válogatott tagja. A sportoló esküvőjéről a sportági szövetség adott hírt a közösségi médiában. Zombori jelenleg az egyik legjobb férfi vegyes-úszó Magyarországon, aki korábban Európa-bajnoki harmadik is volt.
Paris Fury gratulált legidősebb lányának, Venezuela Furynak és barátjának, Noah Price-nak, miután eljegyezték egymást a tinédzser pazar születésnapi partiján. Tyson Fury lányát 16 évesen eljegyezték.
A balatonfüredi Anna Grand Hotel gazdag programkínálattal készül az őszi szünetre. A színes családi programokon túl a szülők is találhatnak kedvükre való időtöltést, október 24-én pedig az Annák éve powered by GLAMOUR rendezvénysorozat is folytatódik.
A hét első napja új kezdetet, régi korlátok levetését jelenti a csillagjegyeknek, akiket a Bak Hold ambiciózus ereje is inspirál. A napi horoszkóp segít a kihívások és lehetőségek hatékony kezelésében.
Volt, akinek napfényes tengerparton csattant el az első csók, másnak pezsgőfürdőben tört össze a szíve. A Házasodna a gazda 8. évada bővelkedett romantikus pillanatokban és drámai fordulatokban – most elhoztuk a legemlékezetesebb befejezéseket, gazdáról gazdára.
Gyermekkora óta dialízisre jár, most a harmadik transzplantációra vár egy kiskunhalasi férfi. Betegsége ellenére dolgozik, több szakmát tanult, és sorstársainak is erőt szeretne adni – ezért fordult az RTL Híradóhoz. Magyarországon évente több mint kétmillió dialízist végeznek. Jelenleg több mint ezren várnak veseátültetésre.
Vesszőfutás – ezzel a címmel írt könyvet K. Endre, aki a bicskei pedofilügy miatt ült börtönben, de elnöki kegyelmet kapott Novák Katalintól, aki később ebbe belebukott. A cím alapján könnyen kitalálható, hogy ártatlannak tartja magát, de kiderül az is, hogy hálás a kegyelemért. A Házon kívül másfél éve mutatott be felvételeket arról, hogy K. Endre