Az év második negyedévében folytatódott az uniós tagországok rövid távra kiadott szálláshelyein eltöltött vendégéjszakák számának növekedése az előző év azonos időszakához képest – közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán.
Lehet, hogy eddig csak az izomgörcsök és a fáradtság ellenszereként gondoltál a magnéziumra, pedig úgy tűnik, ennél sokkal többre képes, a magnézium hatása túlmutat ezeken. Kutatások szerint akár a vastagbélrák megelőzésében is szerepet játszhat. Hogy hogyan? Úgy, hogy segíti a bélben elszaporodni azokat a jótékony baktériumokat, amelyek képesek he
Micsoda meccs - akár a Bajnokok Ligája döntőjének is beillene egy Barcelona-Paris Saint-Germain csata, a sors, pontosabban a sorsolás mégis úgy hozta, hogy a címvédő francia sztárcsapat és a legendás katalán klub már a főtábla második körében találkozzon. Az esélyekről előzetesen nehezen lehetett bármit is mondani. Igaz, sérülés miatt a két klubnál
Megtámadták Sandra Bozicot, a Vajdaság tartományi kormányának elnökhelyettesét, a Szerb Haladó Párt (SNS) elnökségi tagját. Az incidens csütörtökön, Belgrádban történt, miközben a politikus az autójában ült, támadója pedig motoron megállt mellette.
Újabb, felerészt dróngyártásra felhasználható 4 milliárd eurós hitelt jelentett be Ukrajna részére Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az Európai Unió koppenhágai informális csúcstalálkozóján.
Bankot robbantott szerda este az RTL Tizenkét okos ember című játékának egyik játékosa. A 22 esztendős Veress Hunor okosan, taktikusan küzdött, és a szerencse is mellé szegődött, így végül 10 és fél millió forinttal távozhatott a stúdióból. A fővárosi egyetemista a Blikknek azt mondta, Majka nem tudta befolyásolni a döntéseiben, a pénz pedig jó hel
A Budapesti Klasszikus Filmmaraton egyik díszvendége, Atom Egoyan a MOME Open szervezésében színészvezetés fókuszú mesterkurzust tartott az érdeklődőknek. Beszélt a szerepléshez fűződő ambivalens viszonyáról, a színész barátokkal való közös alkotásról karrierrje kezdetén és a közös nyelv megtalálásáról olyan szupersztárokkal, mint Christopher Plumm
Ha az elmúlt hetekben a közösségi médiában égetted az időd, jó eséllyel belefutottál egy furcsa, csámpás, pici szörnypofába, amely egyszerre tűnik aranyosnak és enyhén fenyegetőnek. Igen, ő az: Labubu.
Az 540 kilós Chunk nevű óriási barnamedve nyerte meg az alaszkai Kövér Medve Héten megrendezett versenyt – közölték szerdán a medvéket népszerűsítő rendezvény szervezői.
A magyar miniszterelnök állításai szerint „meg tudta védeni a magyar érdekeket” Donald Trumppal folytatott telefonbeszélgetésében, ám a valóság egészen más. Vajon Orbán hazugságai már az Egyesült Államok elnökét is megtévesztették? És mit jelent ez Magyarország számára? A KlikkTV Egyenleg című műsorának második részében Juhász Ferenc volt miniszter
Idén ismét összeáll a világ utazási újságíróinak különleges csapata, hogy eldöntse, melyik turisztikai imázsfilm érdemli ki a CIFFT Tourism Press Award 2025 díjat. A zsűriben 36 országból mintegy 70 elismert…
A More Than Human kiállítás az ember és a természet kapcsolatáról mesél, de a bűntudatkeltő narratíva helyett inkább új együttműködési lehetőségeket villant fel a látogató számára. Immerzív installációk mutatják meg, hogyan léphetnénk túl az egón, és láthatnánk meg mindazt, ami a "falon túl van": a természettel való partnerség fontosságát. A kérdés
Ma nem a szemünk előtt, hanem a színfalak mögött lezajló események lesznek a fontosak. Kedvező tárgyalások, izgalmas tervek, lebilincselő titkok derülnek ki – A napi horoszkóp szállítja a részleteket.
A Kerekasztal vitáit követően Az Árulók játékosai megszavazták, hogy kit száműznek először a kastélyból. Az Igazság Körébe lépő híresség búcsúmondataival többeket összetört, de leginkább Veiszer Alindát, aki az elmúlt napokban a legnagyobb üldözőjévé vált. Az Ártatlan távozása után döbbent csend állt be a teremben, de mit szólt mindehhez Alinda? Né
Az Árulók - Gyilkosság a kastélyban második része egyre feszültebb helyzeteket hoz: Hajdú Péter viselkedése gyanút keltett, a Gyilkosok végre egymással is találkoztak, Korom Gábor pedig máris új taktikán dolgozik, hogy mentse a csapatot – vajon elfelejtette, hogy ő már máshova tartozik?
A Tizenkét okos ember műsorában furfangosabbnál furfangosabb kérdéseket tesznek fel a játékosoknak. A harmadik adásban az egyik játékos komoly ellentmondásba keveredett saját magával, amire csak a válasz megnyomása után jött rá. A következő kérdésnél már teljes volt a káosz, Majka viszont nem értette a játékos gondolatmenetét, ami egy igazán komiku
Junghausz Rajmund bejegyzése szerint "soha nem kedvelte" Semjént, a gyermekvédelemben tapasztalható állapotokért pedig valakinek vállalnia kell a felelősséget.
Újragondolt klasszikus: ez a változat nemcsak könnyebb, de rostban gazdagabb és emésztésbarátabb is. Így élvezheti a nosztalgikus ízeket anélkül, hogy lemondana az egészségtudatosságról.
A Zax prémium csokoládék valódi örömforrást jelentenek mindenkor. Mindig rohanunk, de kell egy-egy lehetőség teljesen ellazulni. Egy kicsit ér megállni és nyugodt lélekkel átgondolni, hogy merre is haladtunk idén és
A 2025-ös október tele lesz olyan asztrológiai változásokkal, amelyek a szerencse és a bőség területére is nagy hatással lesznek. Íme a részletes horoszkóp erre a hónapra!
Összefüggés lehet Hadházy Ákos ellenzéki parlamenti képviselő szerint a Horváth István fideszes képviselő feleségének tengelici vágóhídján látott jelöletlen disznók és a Horváth hizlaldájából eltűnt ötezer állat ügye között. Hadházy szerint az egyetlen lehetséges magyarázat: Horváth a vágóhídján feketén vághatja a sertéstelepén hizlalt disznókat. A
Egy olyan rendkívüli ajánlatot kaptak a nyugdíjasok, ami már azonnal életbe lépett, és akár több ezer forintos extra megtakarítást is jelenthet számukra a vásárlások során.
A Corteva bejelentette, hogy különálló tőzsdei vállalatokra bontja vetőmag és növényvédőszer üzletágait, hogy stratégiai fókuszát előtérbe helyezze. A szétválás várhatóan 2026 második felében fejeződik be - írta az Investing.com.