Törökország egyre népszerűbb a magyar turisták körében: míg 2023-ban 399 ezren utaztak repülővel Törökországba, 2024-ben ez a szám 452 ezerre nőtt. Ez a növekedés elsősorban az all inclusive nyaralások iránti kereslet növekedése miatt valósulhatott meg.
A müncheni felsőbb bíróság öt év börtönbüntetésre ítélte Hanna S.-t, a budapesti antifa-támadások egyik feltételezett résztvevőjét. A bírák megállapították, hogy részt vett olyan támadásokban, amelyek feltételezett jobboldali szélsőségesek ellen irányultak.
Az utóbbi hetekben több európai ország légterét is megsértették orosz vagy egyelőre ismeretlen eredetű drónok, amik civil infrastruktúrában is kárt tettek. A fenyegetésre válaszul az Európai Unió és a NATO képviselői drónfal létrehozását tervezik, ami összehangolt védelmi hálózatként szolgálna a hadviselésben egyre népszerűbb eszközök ellen. A kezd
Gyászol az angol futball: 21 évesen elhunyt a hetedosztályú Chichester City labdarúgója, Billy Vigar, aki az Arsenal akadémiáján nevelkedett. A fiatal játékos sajtóhírek szerint úgy szenvedett súlyos agysérülést, hogy a Wingate & Finchley elleni meccsen a pálya melletti betonfalnak csapódott, ami miatt az angol szurkolók változásokat követelnek
Barabás Richárd a Párbeszéd politikusa nyíltan beszél a Szőlő utcai botrányról, a Fidesz kommunikációjáról és a kormány gyermekvédelmi képmutatásáról. Szóba kerül a nyílt levél, amelyet a miniszterelnöknek írt, Kocsis Máté fenyegetései, valamint a Kaleta-, Novák- és Varga-botrányok is. Mit jelent valójában a „gyermekvédelem” a NER alatt? Hogyan rea
A népszerű társkereső reality, a Házasodna a gazda 8. évad végéhez közeledik. A finálé most pénteken, szeptember 26-án kerül adásba, ahol kiderül, melyik gazda talált párra. A műsor a szokásos, 21:25-ös időpontban kezdődik az RTL-en.
Van, aki fociban, más úszásban vagy atlétikában feszegeti a határait, de van, akinek két kerék is elég ehhez. A BMX és a freeride egyszerre művészet, sport és életforma: magyar versenyző még soha nem jutott ki olimpiára, de most van, aki esélyes lehet rá.
"Melyikőtöknek büdös a lába?" – kérdezte Tóth Andi a mentortársaitól. Majkának nem is kellett több: levette a cipőjét, és szó szerint Andi orra alá dörgölte csupasz lábfejét. Az X-Faktor szombaton 20:00-kor folytatódik az RTL-en!
A YouTube-ot az elmúlt években elárasztották a testbeszédelemzők, akik Meghan Markle-től Amber Heardig minden, épp középpontba került sztárról igyekeznek megmondani, hazudik-e, vagy sem. Természetesen Semjén Zsolt indulatos parlamenti felszólalásáról is készült ilyen "leleplező" videó. A testbeszédelemzés azonban nem egzakt tudomány, sőt, ilyen for
A Magyar Telekom országos szinten elsőként indította el az XGSPON technológiát, amely multigigabites sebességeivel új korszakot nyit az otthoni és üzleti internetezésben.
A BOOKR Class hivatalosan bekerült a UNICEF Learning Cabinetbe – arra a globális platformra, amely a világ legmeghatározóbb EdTech megoldásait ismeri el.
Első alkalommal adott ki zenét az IKEA angliai részlege, amellyel az a célja, hogy a gyerekeket rávegye: takarítsanak maguk után, ezzel az iskola előtti reggelek sem leszek olyan stresszesek.
Moszkva ezzel elismeri, hogy az ukrán dróntámadások súlyos ellátási hiányt okoztak az országban. A Krím félszigeten teljesen elfogyott a benzin, az utánpótlás sem volt elég a lakosság kiszolgálására.
Megérkezett a friss agykarbantartó kvíz, amely alaposan megmozgatja a szürkeállományodat. 100 játékosból mindössze 8 tudja hibátlanul teljesíteni, olyan nehéz a feladatsor. Vajon neked sikerül bekerülnöd ebbe a szűk elitbe? A Kvízguru kvízei mindennapi szellemi kihívást kínálnak, amelyek játékos formában teszik próbára a tudásodat.
Magyaros, olasz vagy thai? Olcsóbb vagy fancy hely? Egészségtudatos étkezdében vagy egy ismert séf konyhájában eszünk szívesebben? Hogyan választunk éttermet, és egyáltalán járunk-e még vendéglátóipari egységbe? Bizony, igen. Kiderült az is, mi a fontos a magyaroknak a választás során.
2024 volt Vilmos herceg életének eddigi legnehezebb éve, legalábbis ezt állítja a királyi család sarja, aki Eugene Levy az Amerikai Pite sztárjának utazós műsorának beharangozójában beszélt a tavalyi évének megpróbáltatásairól.
Óvóhely néven komplex áldozatsegítő szolgáltatást indított szeptemberben a Józsefvárosi Önkormányzat. A VIII. kerület biztonságos és szükség esetén gyors segítséget szeretne nyújtani a bántalmazó családi környezetben élő, veszélyben lévő lakosoknak, vagy azoknak, akik hozzátartozóként, szomszédként, ismerősként aggódnak másokért. A jövőbeli tervei
A Gyirmót FC Győr sportigazgatója, Horváth Cs. Attila közlése szerint újabb műtéten kellett átesnie a klub válogatott labdarúgójának, Kalmár Zsoltnak. A harmadosztályú együtteshez a nyáron aláírt középpályás térdsérülése miatt 2019 óta már ezer fölötti napot töltött rehabilitációval, pechsorozata pedig tovább kíséri új együtteséhez is. Kalmár jelen
A KlikkTV Mélyvíz című műsorában Magyar György ügyvéddel beszélgetünk a politikai erőszakról, a fegyvertartás szigorításáról és a Szőlő utcai botrányról. Szóba kerül a Fidesz pótcselekvése a fegyverviselés ügyében, a nemzeti konzultációk üres tematikázása, valamint a valódi problémák – mint a gyermekvédelmi ügyek, a hódmezővásárhelyi rendőrkapitány
Sebestyén Balázs a Nyerő Páros utolsó, igazán kemény megmérettetésében három párost tett próbára. Bárdosi Sándor és Bárdosi Ildikó, Bódi Bence és Varga Rebeka, illetve Laky Zsuzsi és Dietz Gusztáv két órán keresztül bizonyították kitartásukat az esőben és szélben. Ekkor azonban váratlanul olyan rendhagyó dolog történt, amire eddig nem volt még péld
A 47 éves családapa épp egy autó fedélzeti kamerája előtt esett hatalmasat néhány napja. Azt mondta az RTL Híradónak, hogy a történtek nem vették el a kedvét a rollerezéstől.
Nyerő Párosban és a Házasodna a gazdában is az évadzáró rész lesz látható: a sztár- valóságshow-ban kiderül, hogy melyik pár lesz a nyertes, míg a társkereső műsorban fény derül a párok sorsára.
A Legfőbb Ügyészség ügyészi hatáskörbe vonta a Szőlő utcai javítóintézet ügyét, és a Központi Nyomozó Főügyészség soron kívül, nyomozó csoportban folytatja a kivizsgálást – eddig két gyanúsítottat hallgattak ki, akik továbbra is letartóztatásban maradnak.
Egyedülálló online workshop mutatja be a Dadogás Elkerüléscsökkentő Terápiáját (ARTS®), amely forradalmian új megközelítést kínál a dadogással élőknek, családtagjaiknak és a velük foglalkozó szakembereknek.
Rangsorba állították a filmeket, amelyet a legtöbben néztek meg idén nyáron hazánkban. Úgy tűnik, a magyar közönség főként a nagy költségvetésű, ismert márkákat és sztárokat választja.
Ez a szuperzseni magyarok kvíze 8 kérdéssel teszi próbára a tudásodat. Már 5 helyes válasz is csodás eredménynek számít. Vajon neked sikerül elérned vagy akár túlszárnyalnod ezt a szintet? Ha szeretnéd frissen tartani a gondolkodásodat, a Kvízguru vegyes kvízei remek agykarbantartást nyújtanak. Szórakoztatnak, miközben észrevétlenül edzik a memóriá
Igazi csemegével készült a film- és színházbarátok számára az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet a Kutatók éjszakája alkalmából. Péntek este nyitották meg a Törőcsik Mari – eddig nem látott fényképeken című kiállítást. A családi fotóalbumokból válogatott képek a felejthetetlen művész legszemélyesebb, legőszintébb pillanatait idézik meg az
A Demokratikus Koalíció (DK) programalapú országjárásának újpesti állomásán Dobrev Klára a gyermekvédelem összeomlását nevezte annak legfőbb bizonyítékaként, hogy az Orbán-rendszer megbukott. Hangsúlyozta: a gyerekek biztonságának garantálása az állam kötelessége lenne, amely azonban cserbenhagyta és kiszolgáltatta őket. A DK elnöke részletesen bem
A brazil gördeszkás legenda, Sandro Dias két Guinness-rekordot döntött meg egyszerre, amikor a teljesen hétköznapi gördeszkájával lesiklott a brazíliai Porto Alegrében található, 22 emeletes Centro Administrativo Fernando Ferrari (CAFF) épület íves homlokzatáról. Az 50 éves deszkás a 60 méteres ereszkedés során elképesztő, 103 km/órás sebességet ér
"A bringád bárhová elvisz, ahová csak akarod" – állítja Zichó Viktor, aki előtt nincsenek határok, hiszen a Föld legextrémebb terepén is végig tud tekerni: egyetlen társa a kerékpárja.
Gumifüst borította be a Hungaroringet, amikor a világ legjobb driftesei érkeztek Magyarországra. Dzsúdló, Diaz, Törőcsik Dani és az olimpiai bajnok, Tótka Sanyi is kipróbálták, milyen érzés füstölgő kerekű autóban ülni. Az igazi meglepetésvendég David Coulthard volt, aki nemcsak régi emlékeit idézte fel a magyar futamokról, hanem maga is volán mögé
A deep house királynője, Nora En Pure ismét Magyarországra látogatott. A budapesti Eiffel Műhelyház Bartók parkjában adott koncertjén nemcsak régi és új slágerei csendültek fel, hanem egy Bartók Béla zenéje által inspirált dal is különleges pillanatot teremtett. A látványos színpadkép és a naplemente fényfestése felejthetetlenné tette az estét.