2025. szeptember 1. hétfő

szept. 1
6:51
Nem hallgattak a madarakra, most aztán nézhetünk (Infostart)
Extrém hőmérséklet-ingadozások, elmosódott évszakhatárok, súlyos aszályt váltó villámárvizek – az éghajlatváltozás globális következményei felett ma már nem lehet szemet hunyni. Míg az emberiség a struccpolitikát választotta, addig a madarak már évtizedek óta pontosan jelzik a visszafordíthatatlan folyamatokat.
szept. 1
7:03
Több ezer Teslát hívtak vissza Ausztráliában egy veszélyes szoftverhiba miatt (Telex)
Az ablakok nem érzékelik, ha valami akadályozná őket, és nagyobb erővel akár testrészekre is rácsukódhatnak.
szept. 1
10:39
Orvosok szerint létezik az aszpirinnél is jobb szívroham-megelőző gyógyszer (Telex)
A klopidogrél nevű, már egy ideje forgalmazott gyógyszer jobb eredményeket mutat koszorúérbetegeknél, és a vérzés kockázata sem magasabb.
szept. 1
11:03
Meghalt Dömölki Bálint, az első magyar számítógép egyik építője (Telex)
Az informatikus-matematikus 90 évet élt. 1957-től két éven át építették a szobányi méretű M-3-ast.
szept. 1
13:03
Egy joghurtra nem lehet hegyet építeni (Telex)
Olasz kutatók új elméletet alkottak arra, hogy hogyan bírja el a Himaláját az ázsiai kontinens.
szept. 1
14:09
A fogyókúrás gyógyszerek nagymértékben csökkentik a szívbetegségek okozta halálok kockázatát is (Telex)
Két tanulmány is ezt igazolta, igaz, az egyik a szemaglutid fölényét hozta, a másik a rivális tirzepatidét.
szept. 1
14:21
A tudomány most feltárja a halálközeli élmények biológiai alapját – Nem csupán hallucinációk! (Demokrata)
A fehér fény látványa, a testből való kilépés érzete és valamiféle természetfeletti jelenlét érzékelése mind-mind a halálközeli élmények tipikus jellemzői.
szept. 1
15:03
Meghalt Dömölki Bálint (SzMo)
A hazai számítástechnika egyik atyja, a Neumann Társaság alapítója és kiemelkedő vezetője 90 éves volt.
szept. 1
16:45
Nem beszélhetnek többet öngyilkosságról a tinikkel a Meta csetbotjai (Telex)
A cég természetesen mindent tagad, de azért új óvintézkedéseket vezetnek be.
szept. 1
17:33
Káprázatos látvány jön: Magyarországról is látható lesz a teljes holdfogyatkozás (hirado.hu)
A különleges égi jelenség 82 percig tart majd. Teljes holdfogyatkozást.Legutóbb 2019. január 21-én figyelhettünk meg Magyarországról.
szept. 1
17:39
Tudtad, hogy van magyar dínónk? A Hungarosaurus ráadásul Európa-szerte híres leletnek számít (SzMo)
A bakonyi Iharkútról származnak az első magyar dinoszauruszleletek, ahol bő két évtizede tárják fel az egyedülálló paleontológiai kincseket. Mindez két elszánt barát kitartó keresésével kezdődött. Dinoszaurusz-fanatikusok, íme a napi olvasmányotok!

2025. szeptember 2. kedd

szept. 2
14:57
Idén is várják a jelöléseket a "tanári Kossuth-díjra" (Infostart)
A Rátz Tanár Úr Életműdíj 2,5 millió forintos pénzjutalommal jár, és évente két-két matematika, fizika, kémia és biológia szakos tanárnak ítélik oda. Kroó Norbert, a kezdeményező alapítvány kuratóriumának elnöke az InfoRádióban azt mondta, fontos elvárás, hogy a jelölt ne csak jó tanár legyen, hanem példamutató ember is, aki az életben való helytál
szept. 2
16:45
Kolumbia kiadná a kilövési engedélyt a vízidisznóira (Telex)
Megosztó lépésre készül a latin-amerikai ország, mivel a rágcsáló erősen pusztítja a haszonnövényeket.
szept. 2
17:15
A Balaton is megszenvedte az aszályt: kiderült, hogy mennyi víz tűnt el belőle nyáron (SzMo)
A májusi átlagos vízszinthez képest nagyon sokat apadt, miután 300 millió köbméter, azaz mintegy 100 ezer úszómedencényi víz párolgott el a tóból.

2025. szeptember 3. szerda

szept. 3
0:21
Soha nem látott pénzeső zúdul az egyik kulcságazatra (Infostart)
Történelmi léptékű béremelést kapnak a magyar kutatók annak eredményeként, hogy idén 18 milliárd forinttal emelkedik a HUN-REN finanszírozása – emelte ki Hankó Balázs, kultúráért és innovációért felelős miniszter a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpontjában tartott sajtótájékoztatón.
szept. 3
4:21
Már gyorsteszttel is kiszűrhető egy halálos szívbetegség (Infostart)
Az aritmogén kardiomiopátia örökletes betegség, amely a gyermekeknél fellépő hirtelen szívleállások csaknem tíz százalékát okozza.
szept. 3
6:09
Kihalás szélére kerülhetnek a törpeszarvasok Chilében (Telex)
A pudu a legkisebb szarvasfaj, ami gyakran esik közúti gázolások áldozatául.
szept. 3
7:03
Kutatók megtalálhatták a mai élőlények legkorábbi közös ősét (Infostart)
A bizonyos közös ős egy többsejtű élőlény volt, ami mintegy 600 millió évvel ezelőtt élhetett, és két "leszármazottja" közül az egyikből fejlődtek ki a mai organizmusok.
szept. 3
7:45
Kihalás ellen küzd a pudu, a világ legkisebb szarvasa (hirado.hu)
A természetvédők közlekedésbiztonsági lépéseket is sürgetnek, továbbá felmerültek javaslatok egy "pudutörvény" megalkotására.
szept. 3
9:15
A túlélésért küzd a pudu, még a cukisága sem segít rajta (Infostart)
A túlélésért küzd Chilében a pudu, a világ legkisebb szarvasfaja, amelynek apró termete alig haladja meg a házimacskáét.
szept. 3
9:45
Veszélyesen hangzik, hogy kiütötték a GPS-t Von der Leyen gépén, de mekkora dolog ez valójában? (Telex)
Technikailag egyáltalán nem nagy, bizonyos reptereken rendszeresen kell GPS nélkül leszállni, amiben nincs semmi kirívó, és a papíralapú térkép is félreértés lehet. Az orosz beavatkozást a Flightradar cáfolata ellenére nem lehet kizárni, de ha volt is szándékos zavarás, inkább érződik ijesztgetésnek. Egy pilóta segítségével próbáltuk meg kideríteni
szept. 3
11:45
A világ legnagyobb jéghegye negyven év után hamarosan elolvad (hirado.hu)
A tudósok szerint néhány hét múlva már annyira elolvadhat, hogy igazából nem lehet majd felismerni.
szept. 3
12:15
A Tesla bemutatta a Mestertervét: mindenkinek nagyon jó lesz majd valahogy (Telex)
Sok konkrétum nem derült ki, hacsak az nem hogy lesz: MI, robotok és "fenntartható bőség".
szept. 3
13:21
Vége az A23a 40 éves útjának, és ez nagy bajt jelez (Infostart)
A világ legnagyobb jéghegye, az A23a, amely negyven éve vált le az Antarktiszról, északra sodródva egyre gyorsabban töredezik szét, és hamarosan teljesen elolvad - számolt be róla szerdán a The Guardian.
szept. 3
16:15
Napi egyetlen percnyi testmozgás is évekkel hosszabbíthatja meg az életünket (Telex)
A legkisebb is számít: egy új kutatás szerint egy perc intenzív edzés is sokkal jobb, mint ha nem csinálunk semmit.

2025. szeptember 4. csütörtök

szept. 4
0:21
Rekordméretű terheléses támadást hárított el a Cloudflare (Telex)
A rekord legutóbb júniusban dőlt meg.
szept. 4
0:25
Nem normális, hogy már nyáron bokáig jártunk az avarban (Telex)
Sokak megdöbbenésére a fák idén már júliusban elkezdték ledobni a leveleiket. Főleg az ország középső részén és Budapesten látványos a hamis ősz jelensége, de az északon és magasan fekvő Kékes erdőrezervátumban sincs már levél az ősfák csúcsain. De mitől alakul ki a hamis ősz és mit lehetne tenni ellene?
szept. 4
5:15
Heteken belül elolvadhat a világ egyik legnagyobb, legöregebb jéghegye (Telex)
Az A23a 40 éve vált le az Antarktikáról, de most túl meleg vízbe ért.
szept. 4
6:57
Tud ülni három percet egy kanapén? Kulcsfontosságú dolog derülhet ki az agyáról (Infostart)
Egy brit kutatók által kifejlesztett módszerrel mindössze három percet kell rászánni egy vizsgálatra, amivel korán nyakon lehet csípni az Alzheimer-kórt, a betegek pedig hosszabb és jobb minőségű életet is élhetnek.
szept. 4
7:21
Űrtörténelem küszöbén: a NASA a 2030-as években embert juttathat a Marsra (hirado.hu)
A tervek szerint jövő év áprilisában egy űrhajó négy utassal a fedélzetén körberepüli a Holdat
szept. 4
8:39
NASA: elindult a végső visszaszámlálás (Infostart)
Az Egyesült Államok a 2030-as évek elején űrhajósokat küldhet a Marsra - közölte az amerikai űrkutatási hivatal.
szept. 4
9:09
Hogyan szaporodnak a korallok? Megmutatjuk! (SzMo)
A korallzátonyok megmentéséhez néha nem elegendő a búvárszemüveg – nagy felbontású kamerákra is szükség van, amelyek segítenek feltérképezni a természet egyik leglátványosabb, mégis legsebezhetőbb folyamatát: a korallok szaporodását.
szept. 4
10:33
A kutyák is lehetnek ADHD-sok, az ELTE pedig már tesztelni is tudja őket (Telex)
Az Etológiai Tanszék kutatói az emberi ADHD-tesztek mintájára kifejlesztettek egy olyan diagnosztikai rendszert, ami ki tudja szűrni a gyanús kutyákat.
szept. 4
10:39
Tudományos szenzáció Szegeden (Infostart)
Az Alföldön és a sztyeppéken feltárt sírokban talált minták összevetésével genetikai kapcsolatot találtak az Urál melletti és a Kárpát-medencébe vándorolt szarmaták között a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói - közölte a felsőoktatási intézmény a honlapján.
szept. 4
11:15
Floridában a kötelező oltások eltörlését tervezik (Telex)
Az államban néhány vakcina kötelező ahhoz, hogy a gyerekek állami iskolába járhassanak, Florida republikánus kormányzója és a tiszti főorvos ezt a rabszolgasághoz hasonlította.
szept. 4
11:45
Két év múlva már bruttó egymilliós fizetést ígérnek a HUN-REN kutatóinak (Telex)
2027-re százmilliárd forintra emelkedik az állam által biztosított támogatás, már idén is akarnak béremelésre költeni.
szept. 4
13:15
Ember indulhat a Marsra (Demokrata)
Az Egyesült Államok tervei szerint a 2030-as évek elején űrhajósokat küldhet a Marsra – jelentette ki Sean Duffy közlekedési miniszter.
szept. 4
14:15
Gyorsabban romolhat a memóriája annak, aki sok mesterséges édesítőt fogyaszt (Telex)
Bár egy friss kutatás nem mutatott ki közvetlen összefüggést, a kutatók szerint 1,6 plusz évet öregíthet az agyunkon a nullkalóriás édesítő.
szept. 4
15:09
A Tisza már olyan mélyre vágta be magát, hogy megcsapolja a talajvizet (Telex)
A Nem víznek való vidék filmje a Dél-Alföld vízgazdálkodását vizsgálta, amin szakemberek szerint egy új tiszai duzzasztómű is sokat segíthetne.
szept. 4
15:15
Egy tinédzser aki látja a múltat és a jövőt (Demokrata)
Rendkívül részletes és pontos emlékeinek köszönhetően képes mentálisan utazni az időben.
szept. 4
15:21
A PET-nél is erősebb biológiailag lebomló műanyagot gyártottak E. colival (Telex)
A baktériumot egyfajta bioreaktorként használták, és melléktermékek nélküli bioműanyagot hoztak létre.

2025. szeptember 5. péntek

szept. 5
5:21
Svédország szerint Oroszország szinte folyamatosan zavarja a GPS-jelet a Balti-tenger feletti légteret (Telex)
Oroszország tagadja, hogy így lenne, de az elmúlt években megsokszorozódott a bejelentések száma
szept. 5
6:33
Gyorsabban öregszik, aki energiaitalt vagy üdítőt iszik (Infostart)
A joghurtokban és a szénsavas üdítőkben, energiaitalokban található mesterséges édesítőszerek károsíthatják az emberek gondolkodási és emlékezési képességet, és hosszú távú károsodást okozhatnak ezen a területen.
szept. 5
7:57
Bepereli Mark Zuckerberget a névrokona, mert folyamatosan letiltja a Facebook (Telex)
Hiába bizonyítja évek óta, hogy őt is Mark Zuckerbergnek hívják, a Facebook még a milliós hirdetései ellenére is rendszeresen letiltja a férfit.
szept. 5
10:27
A második hang létezik! (Demokrata)
Korábban a jelenséget csak közvetett módon tudták kimutatni, most azonban sikerült vizuálisan is lekövetni.
szept. 5
11:51
Egy kínai hekkercsoport éveken át kémkedett az USA-ban, szinte mindenki adataihoz hozzáfértek (Telex)
A célpontok között volt Donald Trump is, de a begyűjtött adatokkal gyakorlatilag bárkit lehallgathattak és követhettek.
szept. 5
13:51
Magyar innováció a világ élvonalában: a ChiCams elnyerte a Space expo innovációs díját (hirado.hu)
A XXI. századi technológia a csirkehízlaló-telepek és a vágóhidak munkáját modernizálja, ezzel versenyképessé téve őket az európai piacon.
szept. 5
14:45
A tinik a magány miatt jutalmazást keresnek, és így csúszhatnak rá a káros szenvedélyekre (Telex)
A reflex normál esetben jótékony lehet, mert a társaság keresésére ösztönözné őket, de ha nem tudnak találkozni senkivel, akkor kártékony is lehet.
szept. 5
16:45
Donald Trump techmilliárdosokat hívott a Fehér Házba vacsorázni, Elon Musk sajnos pont nem ért rá (Telex)
A milliárdos azt mondta, őt is meghívták, de nem tudott menni. Tim Cook, Sam Altman, Bill Gates és Mark Zuckerberg viszont ott voltak.
szept. 5
17:45
Egyre gyakoribb a vírus, ami miatt ön is tutira le akarja majd takarni a webkameráját (Telex)
A Stealerium nevű adatlopó program a megszokott dolgok mellett automatikusan figyeli a pornónézést is, hogy kompromittáló képeket csinálhasson.

Keresés