Nemcsák Károly marad a József Attila Színház igazgatója a következő ötéves ciklusban is. Kinevezési oklevelét Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter ma adta át a jövő februárban negyedik ciklusát kezdő igazgatónak..
A hétvégén a Sztárbox szorítójába lép Dudás Miki, aki Kembe Sorellel méri össze erejét. Az egykori világbajnok kajakozó nehéz időszakon megy keresztül, magánélete is sokszor került a címlapokra, most azonban a küzdősportban megtalálta azt az erőt, ami hajtja előre.
Macska világkiállítást rendeztek a hétvégén Budapesten, a kétnapos rendezvényt tíz év szünet után tartották meg újra. Az Angyalföldi Sportközpontban tartott eseményen 22 ország 25 macskafajtáját mutatták be. A szervezők célja az volt, hogy bemutassa a különbséget szaporítók és tenyésztők között, és felhívja a figyelmet a felelős állattartásra.
A balatonfüredi Anna Grand Hotel gazdag programkínálattal készül az őszi szünetre. A színes családi programokon túl a szülők is találhatnak kedvükre való időtöltést, október 24-én pedig az Annák éve powered by GLAMOUR rendezvénysorozat is folytatódik.
Volt, akinek napfényes tengerparton csattant el az első csók, másnak pezsgőfürdőben tört össze a szíve. A Házasodna a gazda 8. évada bővelkedett romantikus pillanatokban és drámai fordulatokban – most elhoztuk a legemlékezetesebb befejezéseket, gazdáról gazdára.
Kembe Sorel vasárnap este először lép ringbe a Sztárbox férfi nehézsúlyú mezőnyében, ellenfele Dudás Miki lesz. A színész keményen készült: heti ötször edzett, 16 kilót fogyott, Sorel vívómúltjára támaszkodva magabiztosan várja a nagy mérkőzést. Hogy hogyan ad erőt Sorelnek 12 éves kislánya, Katja a felkészülésben, kiderül az interjúból!
Az RTL sztárpárshow-ja idén sem szűkölködött feszült pillanatokban: a játékosok között időnként elszabadultak az indulatok, és olyan viták robbantak ki, amelyek hetekig beszédtémát adtak a nézőknek. Mutatjuk a három legemlékezetesebb összecsapást!
A Sztárbox negyedik adását a női könnyűsúly kategória mérkőzése nyitotta, ahol Bernáth Odett és Kocsis Alexandra léptek szorítóba. A kommentátorok nem győzték dicsérni a versenyzők ütéseit, akik elképesztő vehemenciával püfölték egymást. A második kör után Madár úgy ítélte meg, hogy eddig Odett áll győzelemre, és végül igaza is lett: az eredményhir
A Sztárbox negyedik negyeddöntőjének férfi nehézsúlyában Dudás Miki és Kembe Sorel csaptak össze egymással: a kajakozó többször is sarokba szorította Sorelt, és megállás nélkül szórta rá a pofonokat. Végül Miki győzelmével zárult a találkozó.
Ahogy pár éve az ’Oumuamua, most a 3I/ATLAS kelt nyugtalanságot a csillagászat iránt érdeklődő közvéleményben. Vajon mit akar tőlünk a rejtélyes objektum?
A Sztárbox negyedik negyeddöntőjének férfi középsúlyában megosztott pontozással Pápai Jocinak ítélték a bírók a győzelmet Kocsis Dénessel szemben, ám az X-Faktor műsorvezetője az eredményhirdetés után megragadta a mikrofont, és meghökkentő bejelentést tett.
A Sztárbox utolsó negyeddöntőjének első menetében Kocsis Dénes válla kiugrott, de ez sem tántorította vissza attól, hogy folytassa a mérkőzést. Szoros, megosztott pontozással végül az X-Faktor műsorvezetője győzedelmeskedett.
Bár Schóbert Norbi Jr. 2023-ban alulmaradt Istenes Bencével szemben, nem adta fel az álmát, és ezúttal Meszes Balázs ellen húzott bokszkesztyűt. Az első menetben egy kicsit sem fogta vissza magát, és eszméletlen ütésekkel támadta ellenfelét, lendülete pedig később sem csillapodott. Meszes kőkeményen állta a pofonokat. Kattints a videóra, és nézd me
Nádai Anikó vőlegénye október közepén esik át egy igen komoly nyitott szívműtéten. Az egykori kosárlabdázónak, Hajmásy Péternek az utóbbi időben a sportos életmódot is fel kellett adnia, mert két komoly probléma is van a szívével, amelyek miatt nagyon ügyelnie kell magára.
"A politikai közbeszéd ma már konyhai anyázás és kocsmai verekedés szintjén mozog - mondta el a Pénzcentrumnak drMáriás. A Munkácsy-díjas képzőművész szerint a közélet egyre inkább lehúzza az embereket, miközben a művészetnek éppen az lenne a dolga, hogy energiát adjon, nevettessen és tükröt tartson. Beszélgettünk vele a hazai kulturális élet állap
Az Ukrajnával határos frontországok drónegyüttműködése, az európai drónfal létrehozásának előkészítése közepette robbant be a nyilvánosságba, hogy – Ukrajna állítása szerint – egy magyar távirányítású drón kétszer is megsértette magyar oldalról az ukrán határt. Összefoglaltuk, milyen előzmények után történt mindez, milyen nyilatkozatok hangzottak e
A vasárnap reggel Pilisszentlászlónál fiatal nő holttestére bukkantak. A rendőrség egyelőre, legalább is ezt közölték, nem fogott gyanút, de a körülmények több nyugtalanító kérdést vetnek fel.
Mindig is szívesen gyűjtöttünk látszólag értelmetlen tárgyakat, legyen szó régi újságkivágásokról, csomagolásokról, képeslapokról, egyéb kacatokról, amik nagy részéhez érzelmileg kötődünk. Arra a kérdésre tehát, hogy miért is gyűjtünk folyamatosan furcsa dolgokat, egyszerű a válasz: mindez mögött ugyanis mély pszichológiai okok húzódnak.
Az ébresztőóra csörgése után sokan egyből a kezünkbe vesszük a telefonunkat, reflexszerűen ellenőrizzük az üzeneteinket, görgetjük a híreket vagy a közösségi médiát. Pedig lehet, hogy ezzel a hétköznapi rutinnal épp azt a különleges lehetőséget szalasztjuk el, amellyel kihozhatnánk magunkból a legtöbbet.
A Sarki Fűszeres ezt írta a közösségi oldalán: "Winter is coming – mondta Havas Jon, majd beleharapott a sonkás-sajtos szendvicsünkbe a Pozsonyi úton. Kit Harington egy filmet forgat a magyar fővárosban.
Szeptember 29-én, azaz ma indul az RTL vadonatúj gameshow-ja, a 12 okos ember, amelynek házigazdája Majka. A premier előtt a rapper–műsorvezető egy exkluzív stúdióbejáráson mutatta meg a díszleteket – úgy, ahogyan a tévében biztosan nem láthatod. Nézd meg, milyen lesz belülről a játéktér, ahol tizenkét millió forint a tét!
Egy újabb hét, ami tele van új kihívásokkal! Hogyan nézz ezekkel szembe? Mire érdemes figyelned ezen a héten? Mik azok a dolgok, amiken dolgoznod kell, akár önmagadban is? A heti horoszkópodban igyekszünk minden kérdésedre gyors választ adni, hogy kellő felkészültséggel és önbizalommal vágj neki a hétnek.
2025 őszén különleges égi sorozat indul: háromszor is szuperhold ragyogja be az eget, az első már október 7-én. A vadászhold most a Kos jegyében tündököl, így nemcsak lenyűgöző látványt nyújt, hanem erőteljes, lendületes energiákat is hoz. Nézd meg, mely csillagjegyek profitálnak, és kiknek kell óvatosnak lenniük!
A reggeleinket sokféleképpen indíthatjuk: egy nagy pohár vízzel, egy finom reggelivel, jógázással, egy kis sétával, vagy akár egy olyan itallal is, amely segíthet eltüntetni a hasi zsírt, méghozzá úgy, hogy már viszonylag rövid idő alatt érzékelhetjük a változást.
Egy balerina, aki egyik pillanatról a másikra kémfegyverré válik – és mindezt Jennifer Lawrence hozza el olyan erővel, hogy a képernyőről sem tudod levenni a szemed.
Selena Gomez és Benny Blanco hétvégi menyegzője nem éppen úgy zajlott le, ahogyan azt a pár szerette volna, az énekesnő édesanyja ugyanis roppant mód csalódott volt a házasságkötés kapcsán meghozott döntésüktől.
A zsűriben Liptai Claudia, Lékai-Kiss Ramóna, Hajós András és Stohl András pontozott. A négy vigaszágas előadó újabb produkciót mutatott be, ezután a szavazatok és pontszámok döntöttek a folytatásról.