Ez a koncert talán érzelmesebb és szenvedélyesebb lesz, mint a korábbiak. Deák Bill Gyula először ad nagykoncertet felesége halála óta. Bill kapitány, ahogy olykor becézik őt, márciusban veszítette el Marikát, élete párját és támaszát. De a legendás zenész nem temetkezhet gyászba, mert hívja és várja a közönsége. Így aztán november 15-én, egy hétte
A Sztárbox utolsó negyeddöntőjének első menetében Kocsis Dénes válla kiugrott, de ez sem tántorította vissza attól, hogy folytassa a mérkőzést. Szoros, megosztott pontozással végül az X-Faktor műsorvezetője győzedelmeskedett.
A Sztárbox negyedik adásában, az utolsó negyedöntőben ismét 8 celeb csap össze a továbbjutásért. Férfi könnyűsúly kategóriában a 2023 után visszatérő Ifjabb Schóbert Norbi – a fitneszes Rubint Réka és Schobert Norbert fia –, illetve a Punnany Massif énekese, Meszes Balázs mérkőzik meg.
„Egy titka van az életnek, egy módon lehet túlélni: soha nem szabad hagyni, hogy feldühítsenek. Ne mérgelődj semmin, soha” – állította a 2010. szeptember 29-én elhunyt magyar származású amerikai filmszínész, Tony Curtis, akit többek között a Van, aki forrón szereti, a Megbilincseltek, A bostoni fojtogató és az Azok a csodálatos férfiak című filmekb
A hétvégén a Sztárbox szorítójába lép Dudás Miki, aki Kembe Sorellel méri össze erejét. Az egykori világbajnok kajakozó nehéz időszakon megy keresztül, magánélete is sokszor került a címlapokra, most azonban a küzdősportban megtalálta azt az erőt, ami hajtja előre.
Annie Ernaux legújabb regénye egy 1952-es családi traumát dolgoz fel, amelyben az apja baltával akarta megölni az anyját. A regényben a családi múlt és a feldolgozatlan szégyenérzet elválaszthatatlanul összeforr.
Bill 77 címmel rendeznek koncertet november 15-én a Papp László Budapest Sportcsarnokban. Az est főszereplője a kiváló bluesrock énekes, Deák Bill Gyula, aki egy héttel korábban tölti be 77. életévét.
Helyesen mondá egy ízben Pulszky Ferenc: sok dolog optikai kérdés a Házban. Én még azt toldom hozzá, hogy maga a Ház is optikai kérdés, még magában a Házban is. Hát még a Házon kívül? – A hétkezdő prózát Sitku Dorina választotta.
Helyesen mondá egy ízben Pulszky Ferenc: sok dolog optikai kérdés a Házban. Én még azt toldom hozzá, hogy maga a Ház is optikai kérdés, még magában a Házban is. Hát még a Házon kívül? – A hétkezdő prózát Sitku Dorina választotta.
Az 1700-as években még komolyan hitték, hogy a Kárpátok barlangjai sárkánycsontokat rejtenek. Ma már tudjuk, hogy a barlangi medvék köré szőttek legendákat.
Kembe Sorel vasárnap este először lép ringbe a Sztárbox férfi nehézsúlyú mezőnyében, ellenfele Dudás Miki lesz. A színész keményen készült: heti ötször edzett, 16 kilót fogyott, Sorel vívómúltjára támaszkodva magabiztosan várja a nagy mérkőzést. Hogy hogyan ad erőt Sorelnek 12 éves kislánya, Katja a felkészülésben, kiderül az interjúból!
Népművészet-e a mémgyártás? És kutatható-e a néprajztudomány módszereivel a menza és a közétkeztetés története? Aki nemmel válaszolna, annak azért, aki pedig igennel, annak azért ajánljuk dr. Báti Anikóval készített összefoglalónkat. Az adjunktussal a Kutatók Éjszakáján beszélgettünk.
Emerald Fennell, a Saltburn és a készülő Üvöltő szelek rendezője mesélt Emily Brontë klasszikus regényéhez fűződő viszonyáról, a készülő adaptációról és a színészek kiválasztásáról.
Józan Laci, Trill Beatrix és Mihalik Enikő a negyedik trió, akik válaszolnak személyiségteszt-szerű kérdéseinkre. Az Árulók - Gyilkosság a kastélyban játékában főként a megérzéseikre támaszkodnak majd, és úgy tűnik, csapatjátékosként is jól működnek együtt. De vajon ki közülük a legszkeptikusabb? Nézd meg a videót, és kiderül!
Szeptember 29-én indul az Árulók – Gyilkosság a kastélyban legújabb évada az RTL-en és az RTL+-on. A krimi-reality rajongói ismét izgalmas fordulatokra és titkokkal teli játékra számíthatnak – árulók és ártatlanok csatája veszi kezdetét.
A zene és az idősek világnapján, október 1-jén különleges, ünnepi jótékonysági programmal várja közönségét a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara és a Széchenyi István Egyetem.
Michael C. Hall a Telexnek nyilatkozott arról, miért látott nagy lehetőséget abban, ha folytatják a sorozatgyilkos sztoriját azok után, hogy korábban látszólag kinyírták a karaktert. A színész szerint Dexter kiérdemelte az új életet.
Hogyan jut el valaki az Ízek, imák, szerelmekben megismert életvidámságtól odáig, hogy meg akarja ölni a haldokló élettársát? Elizabeth Gilbert élete az elmúlt csaknem húsz évben fenekestül felfordult, mutatjuk a részleteket.
Zugló csendes, barátságos részébe érkezem. Czene Márta festőművészhez igyekszem, aki nagyapja, Czene Béla, a Kádár-rendszer egyik közkedvelt aktfestője egykori műtermében él és dolgozik. Mint mondja, eltelt már több mint tizenöt év, azonban még mindig ellentmondásos a viszonya ezzel a helyzettel. Próbálja magát függetleníteni a családi mintáktól, v
brutalitásba torkollt az ötödik családi nap / brutalitásba torkollt a levelező szak / megtartották az ötödik gyűlöletbeszédet / a gyűlöletbeszéd páncélautóval vonult be a család / több polgár is páncélautóval vonult be – Kormányos Ákos versét olvashatják.
Kilencven éve, 1935. szeptember 29-én született az amerikai rock and roll egyik legendája, a botrányairól is ismert Jerry Lee Lewis. A később a country műfajába is elkalandozó énekes-zongoristát nevezték a szülők rémének és gyilkosnak is, igaz, ez utóbbi kitételt azért ragasztották rá, mert gyors ütemben fogyasztotta a zongorákat. A hangszert állva
Dóka Péter ifjúsági sci-fi regényében a főszereplők időutazásra indulnak az önfejlesztő robotok, a mindent tudó okosfülkék és az erdőben bujkáló lázadók világába.
Elképesztő hangulat, feszült rejtély és egy bentlakásos iskola, ahol a mindennapok életveszélyesek. Az Öntörvényűek az a Netflix-sorozat, amiről mindenki beszélni fog – csak még nem tudja!
Vannak tárgyak, amelyek többek önmaguknál. Nemcsak emlékeket őriznek – hanem minket is. Kötődünk hozzájuk, mert egy korszak lenyomata. Mert ott voltak velünk egy nehéz időszakban. Mert valakitől kaptuk, aki már nincs. Vagy mert bennük találtunk magunkra, amikor máshol nem. Egy tárgy lehet kapaszkodó, térkép, menedék – vagy akár újrakezdés. És néha
A Színes Város Csoport a Nemzeti Kulturális Alap (Nka) támogatásának köszönhetően nagyszabású, országos ,,tűzfaltervező” felhívást tett közzé grafikusművészeknek, Jókai200 címmel. Cél, hogy újabb kortárs, egyedi üzenetet hordozó műalkotás gazdagítsa Budapest városképét.
Egy elhivatott kutató és az Ai közös munkájának hála a holokauszt egyik leghíresebb képének rejtélye megoldódott. 84 évig nem tudták, hogy kiket ábrázolt a kép.
Benedek Elek születésnapján, szeptember 30-án ünnepeljük a népmese napját. A népmese-folklorizmus egyik kiemelt hazai központja ma a Hagyományok Háza. Az intézmény – amely 2001-es alapítása óta meghatározó szerepet tölt be a magyar népmesemondás hagyományának ápolásában, kutatásában és továbbadásában – számos programmal készül a napra.
A bluesénekes próbálja feldolgozni a gyászát, szerencsére nincs egyedül. Deák Bill Gyula sok sportot néz, néha mérgelődik egy fegyelmezetlenség miatt, nyáron pedig 20 ezer ember előtt adott koncertet a Tabánban. Bill novemberben a Papp László Budapest Sportarénában lép fel.
Oroszlán Szonja, Bereczki Zoltán és Náray Tamás hangján hallgathatod kedvenc olvasmányaidat az új streaming platformon, amely több százezer hangoskönyvet és e-könyvet kínál egyetlen előfizetéssel.
Kilencven éve született az organikus építészet mestere, Makovecz Imre. A novemberi emlékhónapban a Magyar Művészeti Akadémia (Mma) több jelentős rendezvénnyel emlékszik alapítójára. Elsőként a Pesti Vigadóban nyílt Élő magyar építészet – Határtalan országépítés című kiállítással.
Samantha Harvey brit írónő Bolygó pályán című regénye meditatív, néhol drámai hangvételű óda a Földhöz, amit lakói lassan tönkretesznek. Ez a hét könyve.
A Zeneakadémia honlapján közzétett pályázati anyagból kiderül, hogy Gáspár Emese Rita elsődleges célja az intézmény működésének hosszú távú stabilizálása.
Sokan unatkozni kezdenek otthon, főleg ha nincs előre eltervezett program. A gyerekek nyűgösek lesznek, a felnőttek pedig tanácstalanul állnak a bezártság előtt.