Nyilas Eddig talán küszködött a pénztelenséggel, és azokban az időkben, amikor kevés jutott az asztalra, igen csak feszültté változott a helyzet nála. Ha nem volt meg a napi betevő, akkor azt egy kudarcként élte meg, hiszen rengeteget dolgozott, s mégsem látta viszonzatát. Ennek azonban most vége szakad, hiszen rengeteg pénzhez juthat hozzá most ok
A balatoni nádasok védelmében szólalt fel a Hun-Ren Balatoni Limnológiai Intézet. Facebook-oldalukra kitett posztjukban hangsúlyozták, hogy minden egyes nádas és nádcsomó fontos élőhely, hozzájárul a tó ökoszisztémájának fennmaradásához. Azonban az emberi érdekek miatt folyamatosan romlanak a nádasok környezeti feltételei, ezért szorulnak vissza fo
Szombat kora este a rendőrség ideiglenesen lezárta az Oktoberfest területét, miután a hatalmas tömeg miatt lehetetlenné vált a bejutás. A sörsátrak és a vidámpark közelében tízezrek szorongtak. A beszámolók szerint többen pánikba estek a hatalmas zsúfoltság miatt. A rendőrség közleményt adott ki a kialakult helyzetről.
Úgy tűnik, Káncz Csaba nevét törölték az Mfor és a Privátbankár impresszumából. Az Internet Archive szerint szeptember 20-án még fel volt tüntetve a szerzők között, ám azóta eltávolították. A Privátbankár lapigazgatója az ügy kapcsán később megerősítette, hogy az újságíróval azonnali hatállyal megszüntették az együttműködést.
A Szeged 34-30-ra kikapott Tatabányán a férfi kézilabda NB I vasárnapi játéknapján. A bajnokesélyes vendégek a meccs elején vezettek, de aztán a hazaiak átvették az irányítást. A Tatabánya ezzel a bajnokság eddigi legnagyobb meglepetését okozta, hiszen a szegediek sokkal esélyesebbek voltak a mérkőzés előtt.
Varga Viktor eddig nem vállalta fel nyíltan kapcsolatát a szőke rúdtáncossal. Ám a Sztárban Sztár All Stars stúdiójában kiszúrtuk Varga Viktor barátnőjét.
Sam Altman szerint 2030-ig megérkezhet az általános MI: meredek a fejlődés, a GPT-5 több dologban már most felülmúl minket, és az AI a munkák 30–40%-át is átveheti.
Kembe Sorel vasárnap este először lép ringbe a Sztárbox férfi nehézsúlyú mezőnyében, ellenfele Dudás Miki lesz. A színész keményen készült: heti ötször edzett, 16 kilót fogyott, Sorel vívómúltjára támaszkodva magabiztosan várja a nagy mérkőzést. Hogy hogyan ad erőt Sorelnek 12 éves kislánya, Katja a felkészülésben, kiderül az interjúból!
A miniszterelnök kabinetfőnöke a Mandiner műsorában beszélt arról, hogy szerinte az emberek 45%-a teljesen elutasítja a Fideszt, de 55% még meggyőzhető. Úgy véli, ebben a nemzeti konzultációnak is fontos szerepe lesz. Magyar Péter ezzel szemben úgy fogalmazott: a konzultáció pénzkidobás.
Van egy kisfiú, aki életének eddigi 3 évét egy kórházban töltötte. A nővér, aki gondozta, megszerette, és a családjával együtt úgy döntött: örökbe fogadják. De hiába érveltek azzal, hogy sokkal jobb körülményeket biztosítanának neki, mint a kórházi lét, fennakadtak a gyermekvédelem rendszerén. Ráadásul úgy tudják, hogy a kisfiút külföldre akarják ö
Nagyon különleges az a tény, hogy az emberi test, és az elme mennyire máshogy van beprogramozva. Így belegondolva, a génjeink, illetve az életvitelünkkel is lehet befolyásolni azt, hogy mennyire öregszik az agyunk, vagy esetlegesen a bőrünk. És nem ez az egyetlen, ami öregszik, hiszen ott van az embereknek a benső világa, a lelkük, ami bizony
Halálra ítélték Tang Zsen-csient, a kínai mezőgazdasági és vidékügyi minisztérium korábbi párttitkárát és miniszterét az északkelet-kínai Csilin tartományban vasárnap, mert bűnösnek találták korrupció vádjában. A bíróság két évre felfüggesztette az ítélet végrehajtását.
A Hamász katonai szárnya, az Ezzedin al-Kasszám Brigádok vasárnap közölte, hogy már 48 órája nem tudnak kapcsolatba lépni két izraeli túszukkal, Omri Mirannal, aki magyar-izraeli állampolgár, és Matan Angreszt izraeli katonával. A szervezet szerint az izraeli hadsereg Gázavárosban végrehajtott intenzív katonai műveletei miatt szakadt meg a kommunik
Az Esztergomot és Párkányt összekötő Mária Valéria híd 130 éves évfordulóján nemcsak a történelem, hanem a jelen politikai kihívásai is reflektorfénybe kerültek. Orbán Viktor és Robert Fico közös üzenetet fogalmaztak meg a nemzeti szuverenitás és az összefogás fontosságáról.
Az ETO nem tudta megőrzini veretlenségét a bajnoki címvédő ellen. A Ferencváros egy bombagóllal és egy fejessel a maga javára fordította a rangadót. Az Üllői útiak ezzel a tabellán felléptek a második helyre a bajnoki tabellán.
Az RTL sztárpárshow-ja idén sem szűkölködött feszült pillanatokban: a játékosok között időnként elszabadultak az indulatok, és olyan viták robbantak ki, amelyek hetekig beszédtémát adtak a nézőknek. Mutatjuk a három legemlékezetesebb összecsapást!
A rendszerváltás óta először fordul elő, hogy egy volt vezérkari főnököt megfosztanak a rendfokozatától. A honvédelmi miniszter szerint a Tisza Párt szakértője méltatlanná vált a rendfokozatra, és a tartalékosként járó juttatását is elvehetik. Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter viszont úgy véli, ez politikai bosszú.
Időjárás: Elő a télikabátokkal! Fagypont alá zuhan a hőmérséklet Hűvös, többfelé szeles, helyenként záporos idő vár ránk, péntek hajnalban helyenként már gyenge fagy is előfordulhat. – írja az IdőKép. Ilyen idő várható hétfőn Napos-gomolyfelhős idővel indul szeptember utolsó előtti napja. A nyugati és a délnyugati tájak kivételével több tájegységün
Jellemzően felhős és az átlagosnál hidegebb idő várható a jövő héten, a szél is élénk, olykor erős lesz, és eső, záporeső is előfordulhat. A hőmérséklet visszaesik: a hét második felében már csak 11-16 fok várható a legmelegebb órákban, hajnalban pedig a fagyzugos helyeken akár 0 fok alá is csökkenhet a hőmérséklet - derül ki a HungaroMet Zrt. előr
A Sztárbox negyedik adását a női könnyűsúly kategória mérkőzése nyitotta, ahol Bernáth Odett és Kocsis Alexandra léptek szorítóba. A kommentátorok nem győzték dicsérni a versenyzők ütéseit, akik elképesztő vehemenciával püfölték egymást. A második kör után Madár úgy ítélte meg, hogy eddig Odett áll győzelemre, és végül igaza is lett: az eredményhir
A Sztárbox negyedik negyeddöntőjének férfi nehézsúlyában Dudás Miki és Kembe Sorel csaptak össze egymással: a kajakozó többször is sarokba szorította Sorelt, és megállás nélkül szórta rá a pofonokat. Végül Miki győzelmével zárult a találkozó.
Ahogy pár éve az ’Oumuamua, most a 3I/ATLAS kelt nyugtalanságot a csillagászat iránt érdeklődő közvéleményben. Vajon mit akar tőlünk a rejtélyes objektum?