2025. október 9. csütörtök

okt. 9
10:00
Korda Gyuriék is feltűntek a Tizenkét okos ember műsorában! (Digital Hungary)
Majka szinte szóhoz sem jutott a Tizenkét okos emberben – ilyen fordulatot senki sem várt! Drámai fordulat a Tizenkét okos emberben: a játékos 3,5 millió forintot kockáztatott – és mindent elveszített. Egyetlen rossz tipp, és a biztos nyeremény helyett üres kézzel távozott. Majka ezután sem győzte hangsúlyozni: ebben a játékban nemcsak tudás, hanem
okt. 9
10:00
Elismerték a Nagy Olvasási Kihívás résztvevőit (Gyulatelevízió)
Lezárult a 2025-ös Nagy Olvasás Kihívás gyulai megmérettetése, az eredményeket kedden hirdették ki a városi könyvtárban. Ebben az évben hat gyermek és harminchárom felnőtt teljesítette a játék feltételeit. Meglepően sokat jelentkeztek az idén februárban a Nagy Olvasási Kihívásra, ugyanakkor az induláshoz képest kevesen teljesítették azt szeptember
okt. 9
10:00
Toxikus edények: ezeket használd, ha nem szeretnél méreganyagokat adni a családodnak (Bien)
Minden háztartásban központi kérdés az ételek biztonsága és az egészséges életmód fenntartása. Azonban gyakran megfeledkezünk arról, hogy az ételeinket milyen eszközök segítségével készítjük. Nem minden edény és konyhai eszköz ugyanis lenne való a modern egészségtudatos konyhákban. Vannak olyan anyagok, amelyek lassan, de biztosan méreganyagokat bo
okt. 9
10:03
Sereghajtó Magyarország a fiatal diplomások számában (Piac és Profit)
A kevés fiatal diplomás azért jelent problémát, mert a befektetők csak alacsony hozzáadott értéket termelő cégeket tudnak Magyarországra hozni. Ez garantálja, hogy Magyarország nem tud felzárkózni Nyugathoz.
okt. 9
10:03
Azonnal kap 17 milliárd forintot a gyermekvédelem, Gulyás Gergely Varga Judittal találkozik - Kormányinfó (Infostart)
Friss számok vannak az Otthon Start programról, közlés érkezett a vállalkozásoknak, a minimálbérből élőknek és az szja-mentességben érintetteknek is. Gulyás Gergely tájékoztatott az európai politika állásáról, a gyermekvédelem extra támogatásáról és a rendőrök lakhatási programjáról. A nemzeti konzultációról is vannak adatok, ahogy az október 23-ai
okt. 9
10:03
Gyermekotthon közelébe helyezték át a szexmunkások türelmi zónáját Miskolcon (Blikk)
Miskolcon áthelyezték az ország egyetlen hivatalosan kijelölt türelmi zónáját, amely mostantól közelebb került egy speciális gyermekotthonhoz, ahol bántalmazott és lelkileg sérült kislányok élnek. Az önkormányzat szerint az új helyszín jobb infrastruktúrával rendelkezik, az ellenzék és gyermekvédelmi szakemberek viszont az aggályaikat fejezték ki a
okt. 9
10:03
Akkumulátor-telepítési boomra kell számítani Magyarországon (Portfolio)
Az elmúlt időszakban nőtt az akkumulátoros energiatárolók hazai telepítésére a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalhoz (MEKH) benyújtott igények száma, és a Hivatalnál úgy látjuk, hogy körülbelül 1500 MW-nyi tárolói teljesítmény van összesen valamilyen tervezési fázisban már meglévő csatlakozási pontok mögött. Nagy kérdés ugyanakkor, ho
okt. 9
10:03
Plasztikai rémálmok: hírességek, akik megbánták, hogy kés alá feküdtek (Femcafe)
"Ne vágj bele divathóbort miatt a plasztikába – a testünk mindig megérdemli a tiszteletet."
okt. 9
10:03
A tudomány szerint ez az oka, hogy a nőknél gyakrabban alakul ki depresszió, mint a férfiaknál (Femcafe)
Egy új kutatás rámutatott: a nőknél genetikailag nagyobb a depresszió kialakulásának veszélye, mint a férfiaknál. A Nature Communications nevű szaklapban megjelent tanulmány eddig nem látott alapossággal vizsgálta meg és tárta fel a súlyos depresszióval kapcsolatos nemi különbségeket.
okt. 9
10:03
Ez Semjén Zsolt kedvence, olyan dolog derült ki a politikusról, amit az ország nagy része nem tud (Promotions)
Alig tudja ezt valaki Semjén Zsoltról.
okt. 9
10:03
Kína szigorítja a ritkaföldfémek exportját (Magyar Hírlap)
Nem adnak ki exportengedélyt olyan külföldi felhasználók számára, akik katonai célra vásárolnák meg a termékeket.
okt. 9
10:03
Van még tér a bővülésre a magyar boltokban (MMonline)
Az idén közel 3 százalékos növekedésre van kilátás a magyar kiskereskedelemben, jövőre viszont 3,5 százalékos lehet a bővülés.Augusztusban enyhe bővülés volt a kiskereskedelemben. A naptárhatással megtisztított adatok szerint a forgalom volumene 2,4 százalékkal nőtt éves szinten, júliushoz képest pedig - a szezonális és naptárhatással tisztított ad
okt. 9
10:03
Az ELTE-n nem jár tiszteletdíj a 70 év feletti doktori bírálóknak (Mandiner)
Az Elte kancellári utasítása értelmében a 70 év feletti doktori bírálók nem részesülhetnek megbízási díjban.
okt. 9
10:03
Fellélegezhet a privátszféra, a németek sem támogatják a teljes megfigyelést (BitcoinBázis)
Az Európai Unió hamarosan szavaz a titkosított üzenetküldő alkalmazások megfigyeléséről szóló, vitatott „Chat Control” törvényjavaslatról, amely alapjaiban korlátozná a magánszférát. A civil szervezetek és a blokklánc alapú alkalmazások hevesen ellenezték a javaslatot, és úgy tűnik, az EU legerősebb tagállama, Németország is elutasítja azt. Kihátrá
okt. 9
10:05
Victoria Beckham 14 éves lánya túlragyogta anyját: Harper ellopta a show-t a vörös szőnyegen, mindenki őt csodálta (Femcafe)
A minap került sor Victoria Beckham új Netflix-dokumentum sorozatának premierjére Londonban: a vörös szőnyeges eseményre az énekesnő-divattervezőt elkísérte férje, valamint három gyermeke is, köztük Harper Seven, aki fekete ruhájában még legendás édesanyját is túlszárnyalta.
okt. 9
10:06
Gulyás Gergely béremelést és 17 milliárd forint pluszpénzt ígért a szociális szférának (Telex)
A Kossuth téren mond beszédet Orbán Viktor október 23-án, január 1-től béremelést kapnak a szociális szféra dolgozói, és Gulyás megkérdezi Varga Juditot, hogy mit gondolna a visszatérésről. Kormányinfó, percről percre.
okt. 9
10:06
Nem várt helyről kapott súlyos kritikát Trump (naphire.hu)
XIV. Leó pápa szerdán a Vatikánban találkozott amerikai püspökökkel és szociális munkásokkal, és felszólította őket, hogy határozottan lépjenek fel Donald Trump bevándorlásellenes politikájával szemben, miközben több levelet is kapott bevándorlóktól, akik a kitoloncolástól félnek.
okt. 9
10:06
Kia K4: merész dizájn és intelligens innovációval (InStyle Men)
Az európai piacra szánt K4-gyel a Kia elmossa a C- és D-szegmens közötti határvonalat.
okt. 9
10:06
Közeleg az adóelőleg-fizetési határidő az egyéni vállalkozók, az őstermelők és a bérbeadók számára (Magro)
2025. október 13-áig kell megfizetniük a 2025. évre vonatkozó, harmadik negyedévi adóelőleget az szja-törvény hatálya alá tartozó egyéni vállalkozóknak és az őstermelőknek.
okt. 9
10:06
Erkölcsi bizonyítvánnyal és érettségivel lehet beköltözni ebbe a faluba (Haszon.hu)
A Nógrád vármegyei Vizslás a nyáron elfogadott önazonossági törvény adta lehetőséggel élve szigorú feltételekhez kötötte az új lakók letelepedését. A beköltözni vágyóknak legalább középfokú végzettséget, erkölcsi igazolást és nullás adóigazolást kell bemutatniuk, valamint személyes meghallgatáson is részt kell venniük.
okt. 9
10:06
Internetes keresés: a „bölcs nagybácsi” letaszíthatja a Google-t? (Médiapiac)
A Google húszéves egyeduralma látszik megrendülni az internetes keresés terén a mesterséges intelligencia, azaz a ChatGPT tevékenysége miatt, amely kereséskor összegzett válaszokat nyújt a linkek helyett.
okt. 9
10:09
Gulyás Gergely: Egy héten belül fontos döntések lesznek a gyermekvédelemmel kapcsolatban (Blikk)
Október 9-én, csütörtök délelőtt, ezúttal rendkívüli időpontban, 9 óra 30 perctől tart kormányinfót Gulyás Gergely és Vitályos Eszter. A sajtótájékoztatón kiderülhet, hogy az Orbán Viktor Facebook-posztja szerint is sokáig tartó szerdai kormányülésen mi mindenről döntött a kabinet.
okt. 9
10:09
Hirtelen felszúrt a forint (Portfolio)
A forintot ma reggel a dollárral szemben 337–338, míg az euróval szemben 391–392 forint között jegyzik. A nemzetközi piacokat közben kedvezőtlen német külkereskedelmi adatok befolyásolják, miután az export augusztusban 0,5%-kal esett vissza az előző hónaphoz képest, elmaradva az elemzői várakozásoktól. Az Egyesült Államokban eközben újabb politikai
okt. 9
10:09
Tiszteld az időseket – még ha bölcsebbek is nálad (Mandiner)
Az Elte jelenlegi kancellárja úgy döntött: ezentúl nem jár tiszteletdíj a 70 évnél idősebb professzoroknak, akik a doktori értekezéseket bírálják el.
okt. 9
10:11
"Állatorvosi rendelőben is nehezen elképzelhető..." – Hadházy szerint hetekig nem működött a röntgen a veszprémi kórházban (Blikk)
Több hétig nem működött a veszprémi kórházban a röntgen Hadházy Ákos értesülései szerint. Pedig – a képviselő megfogalmazása szerint – az eszköz a mai napig az egyik legalapvetőbb diagnosztikai berendezés, így még az állatorvosi rendelőkben is nehezen elképzelhető, hogy ne működjön. A kórház recepciója szerint a problémát sikerült elhárítani.
okt. 9
10:12
Beidézte a rendőrség Nadap egyik képviselőjét, miután tiltakozott, hogy a belügyminiszter veje lekerítette az erdőt (Telex)
Azután hívták be tanúkénti kihallgatásra, miután a Telexen beszámoltunk arról, hogy lezárták a nadapi erdőt, de kihallgatások már korábban is voltak az ügyben.
okt. 9
10:12
Megérkezett az első fotó John Lithgow Dumbledore-járól a Harry Potter-sorozatban (in.hu)
Végre megérkeztek az első képek John Lithgow-ról, aki az új Harry Potter-sorozatban Albus Dumbledore-t alakítja, a Roxfort különc, mégis szerethető igazgatóját.
okt. 9
10:12
Betért egy helyi pubba Vilmos és Katalin, ahol még azt is megengedték nekik, hogy sört csapoljanak (Sassy)
A hercegi pár rendszeresen eljár a közeli kocsmába kvízt játszani. Legutóbb a két idősebb gyereküket is bevonták a kvízbe.
okt. 9
10:12
Sági Erika: „A logisztika az a terület, ahol igazán otthon vagyok” (Gyártástrend)
A magyarországi Bosch csoport által támogatott Tehetséges nők az iparban sorozatban ezúttal Sági Erikát mutatjuk be, aki a maklári Robert Bosch Automotive Steering Kft.-nél dolgozik logisztikai csoportvezetőként. Pályája során végigjárta a logisztika különböző területeit, koordinálta a készletkontrolling bevezetését, megbízott logisztikai igazgatók
okt. 9
10:12
Különleges állat lepte el a magyar térséget: már több tízezren vannak (Agrárszektor)
Októberbe léptünk, ezzel együtt folyamatosan növekszik a Hortobágyon állomásozó darvak száma. Ezek a pompás madarak az év nagy részét tőlünk északabbra, Svédország, Finnország, Észtország, Oroszország nádas, lápos sztyeppéin töltik, költőhelyük is itt található.
okt. 9
10:15
Zacher Gábort megríkatták (Infostart)
Zacher Gábor úgy megy nyugdíjba, hogy nem megy, de azért a mentőszolgálat dolgozói rendeztek neki egy megható búcsúztatót. A közkedvelt főorvos meg is hatódott, alaposan.
okt. 9
10:15
Megnyílt a Budapest Design Week 2025 – közel kétszáz program ünnepli a magyar kreativitást országszerte (Kreatív Online)
A Budapest Design Week központi helyszínén, a közel 400 kortárs tárgyat szemléző 360 Design Budapest kiállításon indították útjára Magyarország legnagyobb kreatívipari eseménysorozatát. Fővárosi és vidéki szervezők közösen, sajtótájékoztató keretében nyitották meg a Budapest Design Week-et, amely immár huszonkettedik alkalommal mutatja be a hazai d
okt. 9
10:15
Új adatokat árult el az Otthon Startról Gulyás Gergely (Portfolio)
Mintegy 380-400 milliárd forintra már beadtak hiteligénylást az Otthon Start program keretében, az átlagos összeg 33 millió forint - mondta el a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. A politikus arról is beszélt, hogy napokon belül jöhet a várva várt bejelentés a jövő évi járulékcsökkentéssel kapcsolatban.
okt. 9
10:15
Direkt36: "Az EU fokozatosan lett célpont" – így bukott le Orbán titkos kémhálózata Brüsszelben (SzMo)
A magyar hírszerzők óvatlanul és nyíltan kémkedtek. Amikor a hálózat feje lebukott, magával rántotta az egész rendszert.
okt. 9
10:15
A vércsoportunk megmutatja milyen betegségre vagyunk fogékonyak (Magyar Hírlap)
A, AB, B vagy 0. Ismeri a sajátját?.
okt. 9
10:15
Az Otthon Start a rendszerváltás óta a legsikeresebb hitelprogram (Demokrata)
A kormány számára kiemelt fontosságú, hogy a hitelezés meginduljon, Gulyás Gergely.
okt. 9
10:15
Most már senki sem tagadhatja: a csőd szélén táncol Románia, Orbán dobhatja nekik a mentőövet (Mandiner)
A "román gazdasági csoda" mostantól hivatalosan is csak illúzió.
okt. 9
10:18
Decemberig biztosan nem indul újra a vonatközlekedés a magyarkúti kisiklás helyszínén (Telex)
A helyreállítás elvégzéséig pótlóbuszok szállítják az utasokat.
okt. 9
10:18
Magyar siker a nemzetközi Pr elitben: Valentínyi Katalin Prnews People of the Year díjat nyert (Digital Hungary)
A Budapest Airport kommunikációs vezetője, Valentínyi Katalin bekerült a Prnews People of the Year díj idei díjazottjai közé. Most először kapott magyar szakember ilyen elismerést a globális PR versenyen. A díjat október 7-én vehette át New Yorkban, a rangos Platinum Awards gálán.
okt. 9
10:21
Megható búcsút vett a kieső Curtis és Judie az Ázsia Expressztől: így élték meg a távozásukat (Blikk)
Kalandokkal, izgalmakkal és megpróbáltatásokkal teli 36 napot tudhat maga mögött Curtis és a szerelme, Barnai Judit, miután az Ázsia Expressz döntő hetén kiestek a versenyből. A rapper és a felesége életre szóló élményekkel gazdagodtak, utóbbi pedig megmutatta, hogyan teltek a napjaik a távozásuk után. Megható búcsút vettek a műsortól.
okt. 9
10:21
Stratégiai szövetséget kötött a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetsége (Piac és Profit)
Példátlan összefogás: a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetsége (MBTSZ) stratégiai együttműködést kötött a biztosításközvetítői szektor digitalizációjának előmozdítása érdekében. Nagy Elek, az MKIK és Keszthelyi Erik, az MBTSZ elnöke hangsúlyozta: a két szervezet olyan közös fellépésre készül, amely ho
okt. 9
10:21
Péterfy Bori Hajdú Péterrel ért egyet Az Árulók-botrányban: kimondta, mit gondol a szabályszegésről (Blikk)
Elszabadultak az indulatok, miután elhangzott Hajdú Péter búcsúbeszéde Az Árulókban a kiesését követően. A csatorna szerint szabályt sértett a tévés, mert nemcsak a játék menetét, hanem a műsor egészének hitelességét veszélyeztette azzal, hogy Korom Gáborra utalhatott a "Te is fiam, Brutus!" megjegyzésével, hiszen Gábor volt az, aki hátba támadta a
okt. 9
10:21
Hatalmas összeg mozdul meg: az EU több mint 400 milliárd eurót utal ki (Portfolio)
Az Európai Unió 400 milliárd eurót meghaladó befektetést tervez mozgósítani 2027-ig a Global Gateway program keretében, amely a fejlődő országok támogatását célozza – számolt be a Reuters Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének bejelentéséről.
okt. 9
10:21
Világi Oszkár a Slovnafttól való távozásáról beszélt (444.hu)
Amelyet már 22 éve vezet, de most másra koncentrálna.
okt. 9
10:21
Létezik-e bármiféle protokoll arra az esetre, ha a 3I/Atlas idegen eszköznek bizonyulna? (Rakéta)
"Nincs protokoll az idegen eszközök észlelésére" – mondja Avi Loeb, aki a 3I/Atlas technológiai eredetét 30–40 százalékra becsüli; a döntő megfigyelések 2025 végén és 2026 elején érkezhetnek.
okt. 9
10:21
Továbbra is szakadék húzódik Károly és Vilmos között (Hamu és Gyémánt)
Úgy tűnik, ismét feszült időszakot él meg a brit királyi család: a hírek szerint III. Károly király és fia, Vilmos walesi herceg hónapok óta alig beszélnek egymással. A viszály állítólag a monarchia jövőjével kapcsolatos nézetkülönbségek miatt alakult ki, miután ez uralkodó a hagyomány fontosságát hangsúlyozza, míg fia modern, a 21. századhoz igazo
okt. 9
10:21
Kormányinfó: Jöhet a minimálbéremelés! (Magyar Hírlap)
Az Otthon Start a rendszerváltozás óta a legsikeresebb otthonteremtési program.
okt. 9
10:21
Elképesztő kártérítésre kötelezték a Johnson & Johnsont egy púder miatt (Demokrata)
A keresetet 2021-ben nyújtotta be a 88 éves Mae Moore családja, miután az asszony elhunyt.
okt. 9
10:21
Elszakadt a Nato cérnája: a szövetség a fegyveres drónok bevetését fontolgatja (Mandiner)
A pilóták tűzmegnyitási szabályainak enyhítésén is gondolkodnak a tagállamok.
okt. 9
10:23
Megdőlt a történelmi rekord az ezüstnél! (Portfolio)
Az 1980-as rekordot megdöntve új történelmi csúcsra száguldott tegnap az ezüst. A meredek rali hátterében több ok is meghúzódik.

Keresés