2025. október 23. csütörtök

okt. 23
0:21
Regős Gábor a foglalkoztatottsági adatokról: egyre nagyobb gondot jelent a nyugdíjba vonulók pótlása (Infostart)
A kiöregedő munkaerőt nem lehet teljesen egészében pótolni, mert szám szerint kevesebb a munkaképes korú ember Magyarországon – mondta az InfoRádióban Regős Gábor. A Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza szerint negatívan hat az adatokra az is, hogy a gazdaság stagnál és egyre jelentősebb a külföldi munkaerő-import.
okt. 23
0:21
Időjárás, lezárások, programok – Itt van minden, amit tudni kell az október 23-ai ünnepről (Blikk)
Október 23-án, az 1956-os forradalom évfordulóján Budapestet lezárások, politikai rendezvények és ünnepi programok színesítik. A nemzeti ünnepen Orbán Viktor és Magyar Péter is nagygyűlést tart, de a főváros több pontján kulturális események és ingyenes múzeumlátogatások is várják a résztvevőket. Összegyűjtöttünk mindent, ami fontos lehet a nemzeti
okt. 23
0:21
Horváth Gréta imádja a poloskákat (Blikk)
Horváth Gréta nemrég olyan dolgokat árult el magáról, amiket még sosem mesélt el a követőinek, s beszélt azokról a szokásairól is, amelyeket mások undorítónak vagy megdöbbentőnek tartanak.
okt. 23
0:21
Baleset miatt nagy a torlódás a Balaton felé (Infostart)
Az M7-es autópályán baleset történt Budapest közelében, igen nagy a torlódás.
okt. 23
0:21
Putyin bepalizta Trumpot? – Így úszott el a budapesti békecsúcs (Blikk)
Egy hét alatt hatalmasat fordult a világpolitika: a múlt csütörtökön bejelentett budapesti Trump–Putyin-találkozóból a jelek szerint semmi sem lesz. A Fehér Ház úgy nyilatkozott, nincs szükség személyes egyeztetésre, de diplomáciai források szerint valójában az orosz elnök meghátrálásával indulhatott el a dominó: Putyinnak feltehetően nem tetszett
okt. 23
0:21
Pintér Sándorra és Semjén Zsoltra bízta Orbán, hogyan költsék el a gyermekvédelemnek szánt pénz maradékát (Blikk)
Egy része már ismert azoknak a céloknak, amelyekre el lehet költeni azt a 17 milliárdnyi pluszforrást, amelyet még az idei évre felhasználhatóvá tesz a kormány a gyermekvédelem számára. Azt már tudjuk, hogy a gyermekotthonokban, nevelőszülőknél élő gyerekek mennyivel több pénzből ruházkodhatnak, ehetnek és sportolhatnak, azt azonban még nem, hogy a
okt. 23
0:21
EU: a magyar hatóságoknak tulajdonított kémkedési vádakat nagyon komolyan veszik (Infostart)
Az Európai Bizottság szolgálatai nagyon komolyan veszik a magyar hatóságoknak tulajdonított kémkedési vádakat, amelyek uniós intézmények munkatársait érintik; a legutóbbi állításokkal kapcsolatban megerősíthetem, hogy belső vizsgálat van folyamatban - jelentette ki Piotr Serafin költségvetésért és csalás elleni küzdelemért felelős uniós biztos szer
okt. 23
0:21
Megvan a döntés Gróf Dávid ügyében, a Magyar Labdarúgó-szövetség kemény ítéletet hozott (Blikk)
Meghozta döntését a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) Gróf Dávid ügyében. A Ferencváros kapusa vasárnap, az Újpest elleni élvonalbeli bajnoki (1-1) hajrájában indokolatlanul, feleslegesen és durván fellökött egy labdaszedőt, amiért azonnal piros lapot kapott a játékvezetőtől. Azóta arra várt, hogy megtudja, milyen büntetést rónak ki rá a tettéért.
okt. 23
0:21
Sós Csaba: eredményes szezon vár Kós Hubertre (Infostart)
Kós Hubert áll az élen a férfiak összesített mezőnyében a rövidpályás úszó Világkupa-sorozat záró állomása előtt. Sós Csaba szövetségi kapitány az InfoRádióban jó döntésnek nevezte, hogy a hazai felkészüléshez képest hamarabb próbálhatják ki magukat a magyar úszók éles versenyen.
okt. 23
0:21
Nagy Bandó András minden pénze elúszott a lakhatására, majd hatalmas összeget nyert a lottón (Blikk)
A szerencse akkor pártolt Nagy Bandó András mellé, amikor a legnagyobb szüksége volt rá. A 70-es években feleségével rendkívül szerény körülmények között élt a humorista és a nyomorból egyetlen kiutat egy lakásigénylés jelenthette volna számukra. Ez azonban csak komoly anyagi teher árán, hitel útján volt megvalósítható, ami neki akkoriban szinte vi
okt. 23
0:21
Mi lesz a Szigettel? Másodszor sem hozta meg a mentő döntést a Fővárosi Közgyűlés (Blikk)
Másodszor sem sikerült többséget szerezni a fővárosi Tulajdonosi Bizottságban annak a javaslatnak, amely a Sziget Fesztivál területhasználati szerződésének megszüntetését célozta volna. A döntés elmaradása azonban komoly veszélyt jelenthet a jövő évi rendezvény megrendezésére, mivel a fesztivál folytatásához elengedhetetlen a jelenlegi szerződés fe
okt. 23
0:21
Lázár János Kádárhoz hasonlította Magyar Pétert (444.hu)
Szerinte ahogyan Kádár, Magyar is áruló, de nem szabad elfelejteni, hogy egykor Kádár is népszerű volt, sőt, egyesek számára még ma is az.
okt. 23
0:21
Trump korlátozná az amerikai szoftverek használatával gyártott áruk kínai exportját (444.hu)
Mivel kis túlzással szinte mindent amerikai szoftverrel gyártanak, elég jelentős hatása lenne, ha Trump tényleg így dönt. Ha megvalósul, az intézkedés a Biden-kormány által Oroszország ellen 2022-ben bevezetett exportkorlátozásokhoz hasonlítana.
okt. 23
0:21
177,8 kiló csomagolási hulladék/Eu-lakos/év (Player)
Az újrahasznosítás arány Magyarországon a legalacsonyabb.
okt. 23
0:21
Óriási vasúti beruházással lepte meg a magyarokat Lázár János: több száz milliárdból építik újjá az egyik legfontosabb MÁV-vonalat – itt a közbeszerzés (vg.hu)
Keresi a kivitelezőt a 142-es vasútvonal teljes megújítására az Építési és Közlekedési Minisztérium.
okt. 23
0:21
Itt a vége, Azahriah titokban tett bejelentést, a rajongók lesokkoltak, amikor észrevették (Promotions)
Azahriah minden eddiginél rejtélyesebb volt, alig tudták megfejteni.
okt. 23
0:21
A gazdák fizetőképességének fenntartására számos eszközt biztosít a kormány (Magyar Hírlap)
Viski József rávilágított, hogy az agrárberuházások sajátja, hogy jóval lassabb a megtérülésük.
okt. 23
0:21
Kocsis Máté: Folytatjuk holnap a békemeneten! (Magyar Nemzet)
Kedvcsináló videót tett közzé a frakcióvezető.
okt. 23
0:21
Egy nagy kimaradó és egy nagy visszatérő: Robbie Keane Fradi-helyzetjelentése Salzburgból (Mandiner)
"Nem akarok visszatérni arra a bizonyos szabályra, de…"
okt. 23
0:21
A magyar útlevél a világ élvonalában: az egyik legerősebb utazási okmány a miénk (Helló Magyar)
Hatalmas elismerés Magyarországnak: a magyar útlevél ismét előrelépett a legerősebb útlevelek ranglistáján.
okt. 23
0:21
Új címekre vándorolt a SpaceX BTC-vagyona: eladás vagy átrendezés? (BitcoinBázis)
Elon Musk űrcége, a SpaceX ismét felkavarta a kriptós állóvizet: két, a vállalathoz köthető tárca összesen kb. 257 millió dollárnyi bitcoint mozgatott meg, három hónapon belül másodszor. A tranzakciók új, eddig inaktív címekre érkeztek, eladásnak egyelőre nincs nyoma, a cég pedig nem kommentált. A lépés azonnal találgatásokat indított: nagy kiszáll
okt. 23
0:21
Nincs megállás: újabb francia múzeumot raboltak ki (AC News)
Francia múzeumokat sorra rabolnak: Louvre, Langres és más helyszínek a célpont - értékes érmék, ékszerek, órák, porcelánok tűntek el.
okt. 23
0:21
A német klasszisnak elege van a kritikákból: A figyelem középpontjába akar kerülni, de nem érdekel (Sportal)
Alexander Zverev (világranglista 3.) német teniszező reagált honfitársa, a legendás Boris Becker kritikáira, aki szerint a német csak a „száját járatja".
okt. 23
0:21
Lemondta Menczer Tamás ünnepi beszédét a pilisborosjenői polgármester, miután a lakosok kifogásolták a meghívást (Telex)
A fideszes képviselő nem vette jó néven, hogy a polgármester aznap hajnalban vonta vissza a meghívását.
okt. 23
0:21
Trump elkezdte lerombolni a Fehér Házat, épül monstre bálterme (Telex)
Trump már hónapok óta minden alkalmat megragadt, hogy a Fehér Házhoz tervezett hatalmas bálterméről beszéljen. Eljött a nap, amikor valóban elkezdődött az építkezés. Rombolással. És a megfelelő engedélyek beszerzése nélkül.
okt. 23
0:21
Pilisborosjenői polgármester Menczer Tamásról: Nem mi hívtuk meg, a kollégái jelentkeztek be (Telex)
Tömöri Balázs a Facebookon azt is mondta, a választási kampányban szívesen látja majd Menczert.
okt. 23
0:21
"Papíron ezt nem lehet" – megnyílt az AI Kompetencia Központ, ami segítené a magyar cégek felzárkóztatását (Telex)
A mesterséges intelligencia hazai elterjesztését segítő, 36 hónapos projekt ugyan elindult, de a szolgáltatások majd csak márciusban lesznek elérhetők – igaz, akkor ingyen.
okt. 23
0:21
Mire megoldódik az egyik, jön a másik felfordulás az autóiparban (Telex)
Németországban már a gyártás kényszerű visszafogása fenyeget a csiphiány miatt, miközben újra számítani lehet arra is, hogy hiány lesz ritkaföldfémekből.
okt. 23
0:21
Az ír rendőrség szerint a közösségi médiában szították a gyűlöletet a dublini erőszakos tüntetések előtt (Telex)
Azután tüntettek, hogy egy tízéves lányt szexuális erőszak érhetett. Az elkövetőt bíróság elé állították.
okt. 23
0:21
A Strava visszavonta a perét, így több millió felhasználója lélegezhet fel (Telex)
Az edzésútvonalakat megjelenítő közösségi oldal az okosórás Garminnal szállt szembe, ami a legtöbb felhasználót terelte a Strava felé.
okt. 23
0:21
Négy meccsről tiltották el az Újpest–Fradin a labdaszedőt fellökő Gróf Dávidot (Telex)
A kapus pénzbüntetést is kapott.
okt. 23
0:21
Brutális támadást mértek az oroszok Ukrajnára: 6 ember meghalt, köztük két gyermek, rengeteg a sérült (naphire.hu)
Újabb éjszakai támadás rázta meg Ukrajnát: az orosz hadsereg rakétákkal és drónokkal csapott le több régióra, hat ember, köztük két gyermek életét vesztette, és legalább 17-en megsebesültek. Több térségben az energetikai infrastruktúra is súlyosan megrongálódott, emiatt ezrek maradtak áram nélkül.
okt. 23
0:21
Spiró György: Úgy tekintettem a műveimre, mint egy-egy matematikai feladványra (Telex)
Új könyvét egyszerre olvasta Orbán Viktor és Karácsony Gergely. Harminckilenc éve attól fél, hogy nem fogja tudni befejezni, amin dolgozik. Olyan terjedelmű műbe már nem fog belekezdeni, mint a Padmaly, de sejtelmes választ adott arra a kérdésre, hogy fog-e még írni. Interjú Spiró Györggyel.
okt. 23
0:21
3 dolog, amit az emberek meg akarnak tenni, mielőtt meghalnak – vallomás egy palliatív orvostól (EgészségKalauz)
Egy palliatív ellátásban dolgozó orvos őszintén mesélt arról, mit kívánnak leggyakrabban azok, akik már tudják, hogy kevés idejük maradt.
okt. 23
0:21
Amikor a felhő elfelejti, hogyan működik a DNS (ICT Global)
Az internetes leállások túlnyomó része valamilyen DNS-problémára vezethető vissza. Szakértői vélemények szerint az AWS hétfői incidense ráirányítja a figyelmet a rutinos, veterán mérnökök hiányára.
okt. 23
0:21
Nincs öntisztító funkció a sütődön? Ez a házi trükk 100%-ban helyettesíti azt (KertÉsRecept)
A sütő tisztítása nem tartozik a legkedveltebb házimunkák közé, különösen akkor, ha égésnyomokkal és makacs zsírral kell megküzdenünk. A hagyományos tisztítószerek gyakran nem hozzák a kívánt eredményt. Itt jön képbe egy egyszerű, de hatékony módszer, amellyel könnyedén tisztíthatod a sütőt, anélkül, hogy drága speciális tisztítószerekre lenne szük
okt. 23
0:21
A szerencse tündér a hosszú hétvégén is érkezik: 7 csillagjegynek adni fog valamit, amitől sokkal jobb lesz az élete a jövőben (ÉrdekesMagazin)
Néha úgy tűnik, mintha az élet csendben figyelne, majd egyszer csak megjutalmazna valami különlegessel. A mostani hosszú hétvégén pontosan ez történik. A szerencse tündér hét csillagjegy életébe is bekopogtat, és apró, mégis sorsfordító ajándékot hagy hátra. Talán nem pénzben vagy hírnévben, de valamiben, ami sokkal többet ér: békében, szeretetben,
okt. 23
0:21
Kos, Bak, Rák – Novemberben fordul sorsuk, és nem lesz visszaút (FreeMix)
Utolsó frissítés: 2025-10-22 November nemcsak az év végi hajrá kezdete, hanem az asztrológiai fordulatok hónapja is. A bolygók állása most különösen erőteljes energiákat hoz, amelyek három csillagjegy életében sorsfordító változásokat indíthatnak el. Párkapcsolat, munka, önismeret – minden területen új lehetőségek nyílnak meg. Ha kíváncsi vagy, vaj
okt. 23
0:21
A forradalom szimbóluma – Szeles Erika története (Mirage)
Szeles Erika az egész világ számára az 1956-os forradalom szimbólumává vált. Pedig mire képe bejárta a világot már nem is élt.
okt. 23
0:21
Hódítanak ezzel a gyümölccsel a lengyelek: rengeteg ország imádja (Agrárszektor)
Lengyelországban a tavalyinál jobb almatermés egyelőre alacsonyabb árakat jelent. Ugyanakkor több fontos piaci szereplő, például Törökország kiesése is új lendületet adhat a lengyel almaexportnak - elsősorban Ázsia felől mutatkozik jelentős kereslet.
okt. 23
0:21
Zsenik kvíze – Tornáztasd meg az agyad ezzel a 8 kérdéssel (Kvízguru)
A legújabb zsenik kvíze nyolc kérdéssel mozgatja át az agytekervényeidet és alapos tudást igényel! Tedd próbára magad és derítsd ki, hány jó válasz jön össze. A Kvízgurun minden nap egy új lehetőség arra, hogy kicsit megmozgassuk az agyad. Pár perc játék, ami után frissebbnek és energikusabbnak érzed magad.
okt. 23
0:21
Nehéz agytorna – 5 kérdés, ami rendesen megizzasztja az elméd (Kérdések és kvízek)
Ebben a kvízben nincs menekvés, minden kérdés alaposan próbára teszi a tudásodat. A történelemtől a zenén át egészen a gasztronómiáig mindent felölel, így garantáltan megdolgoztatja az agytekervényeidet. A legtöbben már a harmadik kérdésnél elakadnak, pedig a legnehezebb csak ezután jön! Ha sikerül végig hibátlanul teljesítened, tényleg elmondhatod
okt. 23
0:21
Horror film kvíz: Közeleg a Halloween, így most egy rémisztő filmes kvízt hoztunk el neked! (Kvízezz)
Közeleg a Halloween, és vele együtt a borzongás ideje is! Ma egy rémisztő horror film kvízzel készültünk, ami próbára teszi a filmes tudásodat és a félelmetes részletek iránti figyelmedet. A kérdések között klasszikus és modernebb horrorok egyaránt szerepelnek, így mindenki találhat kihívást. Ez a kvíz nemcsak szórakoztató, hanem játékosan teszteli
okt. 23
0:25
Bérbe ad? Itt a NAV-intelem! (Infostart)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal az elmúlt időszakban több olyan vizsgálatot folytatott le, amelyek azért indultak, mert a magánszemélyek részére teljesített kifizetésekről a kifizetők hibás 08-as járulékbevallásokat adtak be. A hivatal az estekről készített összefoglalóval hívja fel adózók figyelmét, hogy a pontos kitöltéssel előzzék meg az ellenőrzés
okt. 23
0:25
Nem kell esernyőt vinni az október 23-ai szabadtéri rendezvényekre – Ilyen időnk lesz a nemzeti ünnepen (Blikk)
Országszerte késő nyáriasan meleg, de szeles idő várható az október 23-ai nemzeti ünnepen. Esőre csak csütörtök estétől kell számítani. A legmelegebb órákban akár 26 fok is lehet.
okt. 23
0:25
Ellen DeGeneres megmutatta az angliai luxusvilláját (Blikk)
Ellen DeGeneres megmutatta az új, hatalmas és modern angliai villáját. A műsorvezetőt, aki tavaly költözött Angliába, 2020-ban száműzték a szakmából, miután számos állítás látott napvilágot arról, hogy a mérgező személyiségével megkeseríti a munkatársai életét.
okt. 23
0:25
Kevesebb kerozin érkezik a Liszt Ferenc-repülőtérre, lépni kellett (Infostart)
Az ellátási láncban jelentkező fennakadások miatt átmenetileg kevesebb kerozin érkezik a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre - közölte a repülőteret üzemeltető Budapest Airport.
okt. 23
0:25
Elég volt nyolc perc a Louvre betörőinek – Kiderültek a részletek a hatalmas műkincsrablásról (Blikk)
A Louvre igazgatója, Laurence des Cars felajánlotta a lemondását a hétvégi nagy műkincsrablás után, ám a kulturális miniszter azt nem fogadta el. A tolvajok alig 8 percig tartó akciója súlyos biztonsági hiányosságokra mutatott rá. Az igazgató a francia parlamentnek a történteket kivizsgáló szakbizottsága elé került.
okt. 23
0:25
Fordulat a lánya zaklatóját elgázoló váci apa ügyében – Mindenki megússza, őt viszont elítélik (Blikk)
Megdöbbentő fordulat: habár az apa ellen még folyamatban van az eljárás és jó eséllyel el is fogják ítélni, a lánya zaklatói, akik közül egyet elgázolt, végérvényesen megúszták! A szövevényes ügy újabb fordulóponthoz érkezett.
okt. 23
0:25
Megszólalt a Louvre vezetője, döbbenetes tényeket fedett fel (Infostart)
A Louvre külső video-megfigyelőrendszere "nagyon elégtelen", és nem fedte le azt az erkélyt, ahol a három nappal ezelőtti bűntény elkövetői behatoltak - ismerte el szerdán a múzeum elnök-vezérigazgatója, Laurence des Cars szenátusi meghallgatásán.

Keresés