A Budapest Design Week központi helyszínén, a közel 400 kortárs tárgyat szemléző 360 Design Budapest kiállításon indították útjára Magyarország legnagyobb kreatívipari eseménysorozatát – értesült róla a Spabook.net. Közel kétszáz program…
A HUN-REN kutatói fosszíliák és génátvitel alapján újrakalibrálták a gombák törzsfáját, kimutatva, hogy ezek az élőlények már a növények előtt meghódították a szárazföldet.
Egy hónappal ezelőtt egy balassagyarmati Lidlben lopáson érték tetten a kormányhivatal egyik vezető munkatársát, az ügyben büntetőeljárás indult, miután az ellopott áru értéke meghaladta az 50 ezer forintot.
A 4iG Space and Defence (4iG SDT) az elmúlt időszak intenzív növekedési stratégáját támogatva, két új területtel kiegészülve, öt különálló üzletágat hozott létre. Az új vállalati struktúra támogatására új vezetők és tanácsadók érkezését jelentette be - áll a cég közleményében.
Kiss László, vagy ahogy mindenki emlegeti Az Árulók játékosai között, Tudós Laci lecsapott Korom Gáborra. Egész éjjel vádbeszédén dolgozott, hogy bebizonyíthassa az Ártatlanoknak, megannyi jel – többek között a Hajdú Péter által hagyott nyom – bizonyítja, hogy a kutyás szakember valójában Gyilkos. Nézd az Árulókat minden hétköznap este az RTL-en va
Régészek szerint a Wari Birodalomban a közös italozások hetekig tartó utóhatása és közösségi élménye összehozta az ellenségeket, és segítette az empatikus kommunikációt.
A teljes cikk eredetileg az UNI in&out 2025 Nyár kiadványában jelent meg. „A természettudományok – különösen a kémia – nagyfokú absztrakciós szintje miatt nem érthető meg egyszeri hallásra vagy elolvasásra. Mivel ezek a legnehezebben tanulható tárgyak, kevés ember lesz hajlandó energiát ölni belé, és azok közül is csak kevesen maradnak állva a tanu
Komoly gazdasági károkat okoz az Egyesült Államoknak a szeptember vége óta tartó kormányzati leállás - mondta az InfoRádió GeoTrendek című műsorában Horváth Sebestyén, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője. Hozzátette: miután a Szenátus nem tudott megállapodni a költségvetésről, finanszírozás hiányában gyakorlatilag megbénult a szövetségi
Az ELLE Decoration International Design Awards (Edida) díjakkal a hazai kreatív szcéna legfrissebb törekvéseit és legsokoldalúbb alkotóit ünneplik évről-évre. Az Edida Nagydíjat idén az Einspach & Czapolai Galéria alapítói, Einspach Gábor és Czapolai Barbara vehették át.
A Raben Trans European Hungary ügyvezető igazgatói posztját október 1-jétől Inna Ocheretna tölti be - közölte a holland logisztikai szolgáltató, a Raben Group kedden az MTI-vel.
Jamie Dimon, a JPMorgan Chase vezérigazgatója szerint jelentősen megnőtt a kockázata annak, hogy az amerikai részvénypiac komolyabb korrekción megy keresztül a következő hat hónaptól két évig terjedő időszakban. Hasonló témákkal is foglalkozunk következő befektetési konferenciánkon, november 18-án jön a Portfolio Investment Day, ahol a piac legj
Radnai Márk szerint az önkéntest szeptember 12-én azonnali hatállyal eltávolították a szervezetből, és személyes adatokkal való visszaélés miatt rövidesen feljelentést tesznek.
Jövőre már a tervezőasztalról is vehetünk hitelből lakást. A szakértők figyelmeztetnek a veszélyekre is. Mi történt? A kormány új, már társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezete szerint 2026. február 1-jétől már a tervezőasztalról is lehet majd hitelre lakást venni. Ehhez bevezetik az úgynevezett építményi jogot, ami a felépítendő épületben kial
Megnéztük, mit mondanak a bukmékerek és a legmenőbb kriptós fogadóiroda Krasznahorkai esélyeiről az irodalmi Nobel-díjra. Van okunk bizakodni – már ha adunk a fogadóirodák szavára.
Mire érdemes figyelni a webes rendelések során, kinek milyen kötelezettsége keletkezik az e-kereskedelemben érkező küldemények vámkezelésekor? Tüske Zsuzsanna (J&J Center Kft.) vámszakértőt hallhatják.
Szokatlan incidens borzolta fel a kedélyeket a Jászberényi Állat- és Növénykertben: ismeretlen elkövető(k) hétfő éjszaka átvágták egy karanténhely fémpántját, és kinyitották a ketrec ajtaját, amelyben két dél-afrikai sül tartózkodott. Az eset után az egyik állat eltűnt, a másikat szerencsére sikerült épségben megtalálni.
A könyvtárak sokáig csak csendes szentélyek voltak, ahol a polcok mögött kizárólag halk lapozgatásokat és szigorú csendet lehetett hallani. Az elmúlt időszakban azonban hatalmas átalakuláson mentek keresztül ezek a helyek, hiszen ma már a modern könyvtárban nemcsak könyvet lehet kölcsönözni. Gyakran szerveznek ide közösségi programokat, alakítanak
Dicstelen véget érhet egy nagy múltra visszatekintő mezőgazdasági gépgyártó története, amely az utóbbi években már meglehetősen turbulens viszonyok közt volt kénytelen versenyezni a piacon.
Mentős rúgta fejbe a hordágyon fekvő beteget a hatvani vasútállomáson. A brutálisan bántalmazott férfi egy öngyilkossági kísérlet miatt volt az ágyhoz bilincselve.
A Toyota WRC csapatának pilótája, Kalle Rovanperä bejelentette, hogy a 2025-ös szezon végén felhagy a rallyval, és pályaversenyzéssel folytatja karrierjét.
Mérséklődött a vezetők váltási hajlandósága az elmúlt időszakban, azonban egyelőre kifejezetten bizonytalannak látják a gazdasági kilátásokat – közölte a közép- és felsővezetők toborzására szakosodott Wyser Search Kft. a friss felmérése alapján. A legtöbb vezető 4-6%-os béremelést kapott idén, de nem ritka az ennél nagyobb emelés sem. A cég Salary