Armand Peugeot például 1891-ben nem kisebb ötlettel állt elő, mint hogy benevezi legújabb modelljét, a Peugeot Type 3-at a legendás Paris–Brest–Paris kerékpárversenyre. Azaz négykerekűvel – quadriciklivel, ahogy akkoriban nevezték – indult a kétkerekű drótszamarak között. A Paris–Brest–Paris (röviden PBP) nem akármilyen próbatétel volt. A Le Petit
Európában a platós teherautó szinten minden esetben dízel. Volt eddig. A Ford kínálatában megjelent a konnektoros benzines, ami várhatóan átrendezi a piacot. Főleg a magyar [...]
Miközben a legtöbb főváros igyekszik minél több turistát odacsábítani, Türkmenisztán évtizedeken át szinte teljesen elzárkózott az utazók elől. A különleges fehér márvány épületeiről híres Asgabat így a világ egyik legmisztikusabb és legnehezebben megközelíthető városának számított. Ez azonban hamarosan megváltozhat.
Németországban vita bontakozott ki arról, hogy a korszerű dízelautók után a benzinmotoros járművekre is kiterjesszék-e az új részecskemérési eljárást az időszakos műszaki vizsgán.
Az ellenőrzéseket a Burgenlandi Tartományi Közlekedési Hivatal végezte Burgenland tartomány technikusaival és az ASFINAG-gal (Osztrák Autópályafenntartó) együttműködve. Egy 43 éves szerb teherautó-sofőrnél kábítószer hatását állapították meg. Vezetői engedélyét ideiglenesen felfüggesztették. Drog hatása alatt álló sofőr és túlterhelt jármű Egy 27 é
A Széchenyi István Egyetem Közlekedési Tanszéke, a Közlekedéstudományi Egyesület, valamint a Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet összefogásával 2023-ban első ízben került sor a Közlekedésbiztonsági Konferenciára Győrben. A rendezvény életre hívói célként fogalmazták meg, hogy a téma szakemberei, kutatói és az érintett vállalatok számára talá
Rengeteg fejlesztés indul a Bosch budapesti központjából, ám ezek mindig a cégen belüli globális együttműködésnek hála válnak termékké - Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban adott interjút az autopro.hu-nak.
Ennek prózai oka van, a beküldött kolbászokat egy egész délelőttön és kora délutánon át bírálja, pontozza a zsűri, erre a Csabai Kolbászfesztivál feszített programja miatt a helyszínen már nincs idő. Szóval, a Csabai Kolbászfesztivál nemzetközi szárazkolbászversenyének zsűrizését október 9-én, 11 órakor a Csabai Rendezvénypajtában tartják. A díjak
A rendőrség közlése szerint egy Daewoo típusú személyautó eddig ismeretlen okból lehajtott az útról az árokba. A kocsiban összesen heten tartózkodtak – két felnőtt és öt gyerek. Közvetlenül a balesetet követően egy 22 éves nő és egy egyéves baba vesztette életét. A sofőrt, valamint egy 6, egy 4 és egy 3 éves gyereket, illetve egy hatnapos újszülöt
Húsz évvel ezelőtt, 2005. október 1-jén jegyezték be a Magyar Közút Kht.-t, amely a tizenkilenc megyei közútkezelő és az Állami Közúti Műszaki és Információs Kht. összeolvadásával jött létre.
A nehéz helyzet részben azért alakult ki, mert megrekedt az együttműködés a donorautót adó kínai JAC vállalattal. Másrészt az értékesítések mélyrepülésben vannak, és a modellpaletta frissítése is bizonytalan. Az orosz szaksajtó információi szerint a JAC nem hajlandó megosztani azokat a technikai dokumentumokat, amelyek elengedhetetlenek lennének a
Vannak élethelyzetek és munkák, például a thaiföldi káposztatermelőké, ahol nagyon sok múlik egy megbízható autón. Az ezen a linken (https://www.youtube.com/watch?v=USM4u2osw1c ) megnézhető videóból jól látszik, hogy a káposztatermesztés a távol-keleten sem leányálom. Magasan járunk egy meredek hegyoldalon – ez jól látható abból is, hogy a mindöss
A digitalizáció és a mesterséges intelligencia alapjaiban formálja át a légiközlekedést, ami a Lufthansa-csoportnál 2030-ig 4000 munkahely megszűnését jelenti. A bejelentés szerint a leépítés főként Németországban történik, és elsősorban az adminisztratív feladatokat érinti, nem pedig a repülőszemélyzetet.
A felsőoktatási intézmény és az autóipari vállalat 2023-ban kötött először együttműködési megállapodást, ezt bővítették most az agrárkutatási és a bölcsészettudományi terület bevonásával. Szilvássy Zoltán rektor elmondta, az egyetem és a BMW együttműködésének számtalan fejezete van; az egyetemi karoknak előbb-utóbb specifikus együttműködése alakul
Velencében jövőre is marad a turistaadó, nemrég pedig egy meseszép holland település is úgy döntött, hogy borsos belépőt fizettetnek meg a látogatókkal.
Ahogy az európai mezőgazdasági üzemek mérete egyre nő, a működésük is egyre összetettebbé válik. A gazdálkodók és vállalkozók hatékonyabb munkavégzésének támogatása érdekében -különösen a gépek maximális kihasználása, az üzemidő növelése és a költséghatékonyság terén – a Bridgestone kifejlesztette a VH-IND abroncsot. A cél: kimagasló teljesítmény é
"Az Országos Rendőr-főkapitányság 2023-as statisztikái szerint a 65 és 70 év közötti sofőrök csak minimális számú balesetet okoztak. Figyelembe véve ezt az alacsony arányt, az autókban elérhető biztonsági technológiai fejlesztéseket, valamint az emberek érzékszervi és kognitív képességeinek természetes javulását, a mi módosításunk a kötelező megelő
Magyarországról kissé nehéz elképzelni, hogy vannak hosszú kilométereken át tartó alagutak is a világon, de nem ennyire lapos a világ minden része, mint nálunk. Vannak országok, persze főleg Ázsiában, akik nagy mesterei az alagutaknak. Pillanatok alatt felhúznak egy újabb emeletet a föld alatt, hogy még tovább növelhessék a városaik a kapacitását.
Részvételi szabályzat letöltése A pályázatra beérkezett műveket egy öt tagból álló zsűri bírálja el. A zsűri mind a két kategóriában az alábbi díjakat osztja ki: I. helyezett: 100.000 forintos pénzjutalomII. helyezett: 50.000 forintos pénzjutalomIII. helyezett: 25.000 forintos pénzjutalom További részleteket ITT talál.
A Google Térkép kitűnően használható tájékozódásra, útvonaltervezésre akár gyalog, akár autóval vagy biciklivel közlekedünk és hasznos segítség tömegközlekedés során is. Ám jó, ha tudjuk, hogy ez az applikáció sem tévedhetetlen és az online rendszer apró hibája is komoly problémává válhat az autósok számára. Ez történt a közelmúltban az írországi L
Legyen szó Görögország kék-fehér házairól vagy Thaiföld trópusi úti céljairól, a szigetek mindig is tökéletes nyaralóhelyszínnek számítottak. Azonban még köztük is akad néhány, amely messze kiemelkedik a felhozatalból – legalábbis az utazási szakértők véleménye szerint. A Travel + Leisure nemrég arról kérdezte meg a profikat, hogy szerintük melyek
Ha valaki retteg a bohócoktól, akkor jobb messziről elkerülnie Nevadát: Tonopah városában működik ugyanis a világ egyik legbizarrabb szálláshelye, a Clown Motel, amely több mint hétezer bohócot sorakoztat fel.
Az egyszerű szerkezet meséje életveszélyes epizódokkal kezdődött, napjainkra pedig törvényalkotási saga lett belőle. Több márka a második ajtó kilincseinek elrejtésével próbálta sportos kupévá formálni autóját: az Alfa Romeo 147-es, a Seat Leon, a Renault Clio is ezzel a design trükkel tette lezser megjelenésűvé a négyajtós karosszériát, mely így j
Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 2639-en lépték át Bács-Kiskun vármegyében. A szabálytalankodóknak legalább 50 ezer forint közigazgatási bírságot kell fizetniük, a kiszabható büntetés összegének maximuma pedig 468 ezer forint. A heti extrém gyorshajtók mindegyike 210 ezer forintos bírságra számíthat. Ketten 50 helyett
Ha szuperélelmiszerekre gondolunk, először valószínűleg nem a som fog eszünkbe jutni, pedig a hazánkban őshonos növény is meglehetősen gazdag C-vitaminban és antioxidánsokban. Ugyan a déli gyümölcsök importja miatt a húsos som egyre inkább a háttérbe szorult, a helyi termékekre fókuszáló fenntarthatóság térhódításával viszont ismét kezdünk felfigye
Szingapúrban folytatódik a Forma–1 2025-ös bajnoki küzdelme. Az F1 történetének első villanyfényes helyszíne a 2008-as debütálása óta fizikális szempontból amolyan mércévé vált a versenyzők számára. A sok kanyar, a meleg és párás idő, valamint a közel két óráig tartó versenyek miatt ez az utcai pálya az egyik, amihez igazítják a fizikai felkészülés
Európa tele van kiváló úti célokkal, azonban közülük nem mindegyik felel meg a különböző korosztályok elvárásainak. Míg a fiatalok számára fontos lehet az éjszakai élet, addig a nyugdíjas utazóknak a kényelem és a bejárhatóság is megfontolandó tényezők. E tekintetben pedig van egy portugál város, ami bár kétségkívül mesés látnivalókat tud felmutatn