A magyar kis- és középvállalkozások többsége kettős szorításban él: a kereslet akadozik, a költségek nőttek, mégsem csüggednek. Az MCC friss, 2000 cég bevonásával készült kutatása szerint a hazai vállalkozók meglepően optimisták, rugalmasságuk és alkalmazkodóképességük pedig továbbra is gazdaságunk egyik legfontosabb tartópillére. Szepesi Balázs, a
Bejelentkezett a kórházból Hajmásy Péter, aki életmentő beavatkozáson esett át a napokban. Nádai Anikó vőlegényénél szívritmuszavart és aortatágulatot találtak az orvosok, ami miatt elkerülhetetlen volt a műtét. Elárulta, hogy van most, illetve egy friss fotót is megosztott magáról.
A bakonyi falu lakóit sokkolta a hír: a helyi férfi egy 12 és egy 14 éves kamaszlányt üldözött az egyik utcában. A fiatalok szerencsére a buszmegállóig tudtak menekülni, ahol segítséget kértek – így tragédia nem történt.
Donald Trump azt javasolta Volodimir Zelenszkijnek, hogy ő is vegyen részt a néhány hét múlva esedékes budapesti békecsúcson. Az Egyesült Államok elnöke ezt a pénteki washingtoni találkozón vetette fel az ukrán vezetőnek.
A csehországi Nošovicében található Hyundai-gyár ismét leállítja a termelést: a jövő hét három napján – október 27-én, hétfőn, majd 30-án, csütörtökön és 31-én, pénteken – nem lesz gyártás. Ez már az idei évben nem az első alkalom, hogy a sziléziai üzemben munkamentes napokat tartanak, illetve rendkívüli műszakmódosításokat vezetnek be.
Az október 23-i nemzeti ünnep miatti négynapos hosszú hétvégén változik a boltok nyitvatartása. Bár október 24-ét, pénteket az előző szombaton a legtöbben ledolgozták, a kereskedelemben ez a nap ugyanolyan munkanap lesz. Az ünnepi nyitvatartás miatt azért érdemes figyelni az áruházláncokat, nehogy friss kenyér nélkül maradjunk.
Három ízben is szurkolhatunk magyar lányoknak a tornászok jakartai világbajnokságának döntőiben. A verseny keddi napján ugyanis Mayer Gréta és Székely Zója egyéni összetettben, utóbbi pedig még felemás korláton is döntőbe jutott.
Elképesztő dolgot árult el Adam Driver. Miután eljátszotta Kylo Rent a Star Wars: Skywalker korában, annyira magával ragadta a messzi-messzi galaxis, hogy két évig dolgozott Steven Soderbergh rendező-forgatókönyvíróval a lehetséges folytatáson. Az ötletük tetszett a Lucasfilmnek, ám végül a projekt mégsem valósulhatott meg.
Hétfőn kezdődik a jegyértékesítés a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában.
A stabilcoin-piac egyik legérdekesebb fejleményével állunk szemben. A Tether (USDT) kínálata 2025 októberére körülbelül 181 milliárd USD‐re nőtt, miközben piaci részesedése 2024 novembere óta közel 70 %-ról 59,9 %-ra csökkent. Ez a kettős mozgás tökéletesen megmutatja azt, hogy Európában szigorú szabályozási nyomás alá került, a világ többi részén
Hogy egy baráti társaság hogyan varázsol mozit egy kocsmából? Olasz Renátó és Dér Zsolt együtt készítették el életük első filmjét, a Minden Csillagot, amelyet november 6-tól láthat a közönség a mozikban. Néhányan már előtte megnézhették a filmet, amit stílusosan egy kocsmában vetítettek le. A baráti összefogásból született alkotást a Kossuth- és Ba
Barcelona-Olympiakos összefoglaló: Bátran játszottak a görögök, egy óra játék után csak egygólos hátrányban voltak, de egy kiállítás mindent megváltoztatott, és a Barca végül meg sem állt hat gólig. Nézd meg az rtl.hu-n a teljes összefoglalót!
A zöld-foki-szigeteki Joao Correia, a Pafosz csatára a Kajrat Almati elleni mérkőzés 4. percében kiállították. Ez a Bajnokok Ligája történetének második leggyorsabb piros lapját szerezte meg a világbajnokságra kijutó védő.
Donald Trump felajánlotta Volodimir Zelenszkijnek, hogy részt vehet a közelgő budapesti békecsúcson, és közvetítene közte és Vlagyimir Putyin között - értesült a The New York Times. Egyelőre nem dőlt el, hogy a három vezető valóban együtt tárgyal-e majd Budapesten.
Ismerős az érzés, amikor reggel rohanásban vagy, és épp azt a nadrágot vennéd fel, ami még mindig nedves? A radiátoron szárítani nem szeretnél, a kinti eső pedig kizárja a teregetést. Ilyenkor jön a pánik, a hajszárító, meg a „talán megszárad, ha a lámpa alá teszem” kísérletek. Pedig létezik egy sokkal egyszerűbb megoldás — a mosógépedben
A szívroham tünetei nem feltétlen úgy jelentkeznek, mint ahogyan azt mi elképzelnénk. A kar zsibbadása, a mellkas fájdalma, valamint az ájulásérzés is tünete lehet, és jobb, ha minél előbb felismerjük őket, ugyanis a testünk folyamatos jelzéseket küld mindenről.
A zserbógolyó és a marcipánnal töltött mákgolyó a legfinomabb sütés nélküli édességek közé tartozik. Gyorsan elkészíthetők, mutatósak, és minden falatban ott az ünnep íze. Próbáld ki, ha valami különleges, mégis egyszerű desszertet keresel karácsonyra vagy hétvégére!
Az Alkotmánybíróság, túlzás nélkül történelmi döntést hozott azzal, hogy hatályon kívül helyezte a Klímatörvény egy rendelkezését. A döntés indokolásában kijelölte a klímavédelem kereteit, meghatározta az ügyben az alkotmányból fakadó elvárásokat és kötelezte az Országgyűlést, hogy 2026. június 30-ig oldja fel az alkotmánysértő helyzetet és alkosso
Figyelem, csak a legbátrabbaknak! Ez az extra nehéz matekfeladat nem a gyenge idegzetűeknek való, s fejből szinte lehetetlen megoldani!Ha szereted a kihívásokat és nem félsz egy kis agytornától, most mutasd meg, mire vagy képes!Na, neked sikerül megtalálni a helyes megoldást? A Kvízkuckón naponta frissülő kvízekkel találkozhatsz, ami azért nagyon j
A mai napi kvízben nyolc változatos kérdés vár. Az átlag 4 pont körül mozog, így már 5 helyes válasz is az élmezőnybe repíthet. Készen állsz, hogy bebizonyítsd, te az átlag felett vagy? A Kvízguru vegyes kvízei segítenek, hogy minden nap jusson egy kis időd az elméd karbantartására. Pár perc játék, és máris élesebben gondolkodsz.
Készülj egy igazi földrajzi kihívásra! Nézd meg vaktérképünket, és próbáld meg minél több ország nevét helyesen beazonosítani. Vajon hány pontot tudsz szerezni? Csak a legélesebb elmék teljesítik hibátlanul! A KVÍZEZZ minden nap új kvízekkel vár, amelyek egyszerre szórakoztatnak és edzik az elmét. Segítenek jobban megjegyezni a dolgokat, támogatják
A legújabb a műveltségi kvíz nemcsak a tudásodat, hanem a figyelmedet is próbára teszi. A kérdések között akadnak könnyebbnek tűnők, de épp a harmadiknál bukik el a legtöbb játékos. Ha sikerül végig hibátlanul válaszolnod, igazán büszke lehetsz magadra. Lássuk, te meddig jutsz ezen a tudáspróbán!
Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója a Közép- és Kelet-Európai Bankszövetség (Banking Association for Central and Eastern Europe - BACEE) alelnöke lett, kinevezését a szervezet 50. jubileumi konferenciáján jelentették be kedden Bécsben – tájékoztatott a Gránit Bank.
Noha nemrégiben még az ártalomcsökkentést tűzte zászlajára az EU, most úgy tűnik, mégis a teljes tiltás irányába lép a dohánytermékek terén, de ezzel egyesek szerint épp az ellenkezőjét éri el, mint amit el szeretne. A dohányosok pedig két tűz közé kerülnek, hogy most mit kell majd csinálniuk.
Törőcsik Franciska a közösségi oldalán számolt be arról, hogy a Magyar menyegző című filmet meghívták a ‘Tallinn Black Nights’ filmfesztiválra. A színésznő azt is elárulta, hogy november 13-án lesz az alkotás világpremierje, és hamarosan a magyar mozikban is látható lesz majd a film. Törőcsik Franciska mellett többek közt Kovács Tamás, Györgyi Anna
Nem menedzselni kell a válságot, hanem megoldani, egy jó vezetőnek pedig az a feladata, hogy megmutassa, miként illeszthető a válságot okozó újdonság a fennálló rendben – jelentette ki a Mathias Corvinus Collégium Viharban vitorlázni nevű nemzetközi vezetői konferenciáján a miniszterelnök politikai igazgatója.
Donald Trump amerikai elnök a múlt héten azt nyilatkozta, két héten belül Budapesten tárgyalhat Vlagyimir Putyinnal az ukrajnai háborúról. Ám a BBC fehér házi forrásból úgy értesült, hogy a találkozót a közeljövőben biztosan nem tartják meg.
Prágában januártól betiltják a bérelhető elektromos rollerek üzemeltetését, de Budapesten nem a tiltás a cél, hanem az, hogy a mikromobilitási eszközök biztonságosan, a gyalogosok és más közlekedők zavarása nélkül illeszkedjenek a főváros közlekedési rendszerébe.
Közmunkával és "értékrend-korrekciós programon való részvétellel" kell számolnia azon gyerekbanda tagjainak, amely csicskáztatott egy 14 éves fiút. A kisvárdai kamaszt arra kényszerítették, hogy csókolja meg a cipőjüket, miközben folyamatosan szidták. A szörnyű tettet videóra is vették. A bandából az egyik fiú büntetett előéletű.
A Barcelona fölényes, 6-1-es győzelmet aratott a Olimpiakosz ellen kedden a labdarúgó-Bajnokok Ligája alapszakaszának harmadik fordulójában. A katalán közönségnek volt mit ünnepelnie, hiszen Fermín López mesterhármasa mellett Marcus Rashford duplázni tudott, de az elmúlt időszakban sérüléssel bajlódó Lamine Yamal is betalált.