2008. szeptember 11. csütörtök

szept. 11
5:53
Az SZDSZ-szel folytatott alkuban a fővárosi koalícióval nyomást gyakorolhatnának (Alternatív Energia)
Értesüléseink szerint már az MSZP hétfői, a parlamenti évadot nyitó frakcióülésén felmerült, hogy a szocialisták „kijátszhatnák a Budapest-kártyát”. Úgy tudjuk, éppen egy nem budapesti szocialista politikus emlékeztetett a zárt ülésen elhangzott felszólalásában arra, hogy az SZDSZ-szel folytatott alkuban jelentékeny nyomást gyakorolhatnának a liberális pártra azzal, ha kilátásba helyeznék a…
szept. 11
6:09
Szkafander nélkül az űrben: kicsiben lehetséges (Privátbankár)
Az ízeltlábúakkal hasonlóságot mutató, egy milliméternél is kisebb medveállatkák (tardigrada) az egyedüliek, amelyek képesek túlélni a világűrt "védőfelszerelés" nélkül
szept. 11
6:09
Angelina az őrületbe kerget (Blikk)
Kapcsolatukban mindennaposak a viták és a veszekedések
szept. 11
6:09
"Zöldebbé" akarják tenni a templomokat (Infostart)
A templomokban eddig többnyire a tető felújítására gyűjtöttek pénzt a keresztény hívőktől, most azonban Németországban arra ösztönzik a plébániákat, hogy napelemes tetőre gyűjtsenek, és legyenek környezetbarátabbak.
szept. 11
6:09
Tévériporter lett Oliver Kahn (Blikk)
Kahn átállt a másik oldalra
szept. 11
6:09
Kedvencünk Budapest! (Blikk)
Fővárosunk a tíz legjobb metropolis között van
szept. 11
6:11
Emlékgála Jimmynek (Blikk)
Minden eddiginél látványosabb és színesebb lesz a Zámbó Jimmy-díj átadása
szept. 11
6:11
70 ezres sapka (Blikk)
Jótékony célra árverezték el a pólósok ereklyéit
szept. 11
6:11
Tönkretették a bécsi orvosok az életem (Blikk)
Tünde vérmérgezést kapott a kórházban, levált a kezéről a hús
szept. 11
6:13
Demcsákék pancsoltak (Blikk)
„Mi szeretünk nagy társassággal, családdal pihenni”
szept. 11
6:13
Pars legyőzte az olimpiai bajnokot (Blikk)
Túldobta a 80 métert a kalapácsvető
szept. 11
6:13
Kétmilliárd az ügyfelekért (Blikk)
Mosolykártyával jutalmazhatjuk az ügyintézőket
szept. 11
6:15
Cliff Richard a fiúkat szereti (Blikk)
Egy volt pappal él együtt a popsztár
szept. 11
6:15
A karjaimban halt meg Koló (Blikk)
Kozmann György vallomása a Blikknek
szept. 11
6:15
Angela Merkel a legbefolyá- sosabb nő a világon (Blikk)
Soha nem látott módon javította a francia–német együttműködést
szept. 11
6:17
Gidát mentett Kiki (Blikk)
Az énekes két kutyája is vigyáz a vadállatra
szept. 11
6:17
Nemcsik edző lett (Blikk)
Nem engedhette meg, hogy széthulljon a csapat
szept. 11
6:17
Átírták Gyurcsány tervét (Blikk)
Sértődött érkezés, elégedett távozás a szocialista ülésről
szept. 11
6:27
Óriásit zuhant az arany ára (Privátbankár)
Szerdán jelentős mértékben tovább csökkent az arany ára a keddi 10,50 dolláros hanyatlást követően. Ezzel már a hetedik egymást követő napon zárt gyengüléssel a nemesfém ára. A New York-i tőzsde fémr...
szept. 11
6:27
A megbeszélés sorrendjén borulhat a korábbi koalíciós pártok megegyezése (Alternatív Energia)
Érdemi tárgyalásokra készülnek ma mind a szocialisták, mind a liberálisok – ez derül ki a lapunk által a két párt vezető politikusaival folytatott tegnapi háttérbeszélgetésekből. Az MSZP arra számít, hogy végre egyeztetés lesz a kormányfő programjáról, ugyanakkor az SZDSZ a szakértői kormány létrehozását tartja elsődlegesnek. A szocialista elnökség tegnapelőtt éjjel egyhangúlag úgy döntött,…
szept. 11
6:36
Visszatértek a jövő cégei közé (Piac és Profit)
A Henkel újra szerepel a Dow Jones fenntarthatósági indexén. Gazdasági, ökológiai és társadalmi felelősségvállalását ismerték el a cégnek ezzel.
szept. 11
6:45
MSZP-SZDSZ: mindkét térfélen időre játszanak? (Privátbankár)
Az ügyben megszólaló politikusok véleményét összegezve kiszámíthatatlan az MSZP és az SZDSZ mai egyeztetésének végkimenetele, de várhatóan kézzelfogható eredmény nélkül zárul majd a tárgyalás, mely a miniszterelnök kezdeményezésére jön létre
szept. 11
7:03
Húszmilliárdhoz közelít a mínusz a BKV-nál? (Privátbankár)
Csaknem ötmilliárd forinttal növekvő veszteséget tartalmazó üzleti terv módosítási javaslatról tárgyalt első olvasatban a BKV igazgatósága - tudta meg az MTI
szept. 11
7:03
Javult Irak és szomszédai viszonya (Kripto Akadémia)
Iraknak nincs semmilyen problémája szomszédjaival, köztük Iránnal és Szíriával sem - jelentette ki Dzsalal Talabani iraki államfő amerikai kollégájával Washingtonban folytatott megbeszélése után.
szept. 11
7:05
Lavrov a rakétapajzsról egyezkedik a lengyel kormányfővel (Kripto Akadémia)
Az amerikai rakétapajzs európai elemeinek telepítéséről tárgyal csütörtökön az orosz külügyminiszter Varsóban.
szept. 11
7:07
Tokió nem szállít többet az iraki kialíciós erőknek (Kripto Akadémia)
Japán beszünteti az amerikai vezetés alatt Irakban szolgáló nemzetközi koalíciónak légi szállítás formájában nyújtott logisztikai támogatást - közölte egy tokiói kormányforrás csütörtökön a Kyodo hírügynökséggel.
szept. 11
7:12
Cafeteria: mit és mennyiért? (Adózóna)
A cafeteria rugalmas béren kívüli juttatási rendszer, melyben a munkavállalók szabadon választhatnak a munkáltató által felkínált elemek közül. A köznyelvben használt „cafeteria” elnevezés egy kávéházi étlapra utal, egészen pontosan arra, hogy a felkínált lehetőségekből a munkavállalók kedvükre válogathatnak. A béren kívüli, munkaadó által biztosított juttatások célja ugyanis, hogy a megadott…
szept. 11
7:21
2011-es euróra gyúrnak a lengyelek (Privátbankár)
A lengyel kormányfő szerdán a 2011-et nevezte meg Lengyelország euróövezeti csatlakozása tervezett céldátumaként. Egy nemzetközi gazdasági fórumon Donald Tusk kijelentette, hogy ez nehéz lesz, de telj...
szept. 11
7:21
Földomlás ölt meg egy autópálya-építőt (Infostart)
Meghalt egy férfi, akire föld omlott egy teherautó platójáról kora reggel a Baranya megyei Bólyon.
szept. 11
7:21
Még mindig nyílt seb éktelenkedik az ikertornyok helyén (Infostart)
Mintegy 1,1 millió négyzetméternyi terület vár beépítésre még mindig New Yorkban, a hét éve összeomlott Világkereskedelmi Központ helyén - az illetékesek azonban még mindig egyezkednek a tereprendezés üzleti, környezeti és adminisztratív feltételeiről. A város polgármestere azt ígéri: a Ground Zero végleges formát leghamarabb három év múlva, a terrortámadás 10. évfordulójára ölthet.
szept. 11
7:21
Föld omlott egy munkásra egy teherautó platójáról Bólyon (Gondola)
Meghalt egy férfi, akire föld omlott egy teherautó platójáról csütörtökön kora reggel a Baranya megyei Bólyon - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Dobson Tibor...
szept. 11
7:21
Földrengés Japánban és Indonéziában (HírTV)
Erős földrengések rázták meg Japán északi és Indonézia keleti részét csütörtökön - jelentették a két ország hatóságai. Előbb Indonézia keleti részénél mértek a Richter-skála szerinti 7,6-es erősségű földmozgást, majd két és fél óra múlva Japán északi, Hokkaido szigeténél regisztráltak 7-es erősségű tenger alatti rengést.
szept. 11
7:23
Nem ússzuk meg drágább kocsi nélkül (Privátbankár)
A szakember szerint ma az autókereskedők nem az eladott kocsikon, hanem a biztosítási és hitellel kapcsolatos jutalékokon keresnek - elkerülhetetlennek tűnik az áremelés
szept. 11
7:23
Japánban végrehajtottak három halálos ítéletet (Gondola)
Kivégeztek három, gyilkosságért halálra ítélt embert Japánban - jelentette be csütörtökön a tokiói igazságügyi minisztérium. A távol-keleti szigetországban most először hajtottak végre halálos...
szept. 11
7:23
Politikus gyilkosság Libanonban (HírTV)
Merénylet áldozata lett egy ismert Szíria-barát politikus Libanonban szerda este - jelentette az AFP. A támadást ismeretlenek hajtották végre, még azelőtt, hogy megkezdődött volna a tárgyalás a szemben álló politikai erők között a közel-keleti országban.
szept. 11
7:25
Kétszázezer házat rongált meg az Ike hurrikán Kubában (Gondola)
Legalább kétszázezer házat rongált meg, közülük harmincezret pedig romba is döntött az Ike hurrikán, amikor a héten átvonult Kubán - közölte egy tisztségviselő. Victor Ramirez, a karib-tengeri...
szept. 11
7:39
Hétvégén beizzíthatja a fűtőtesteket! (Privátbankár)
A korábbi előrejelzés - miszerint az előttünk álló hétvégére újabb lehűlés várható - beigazolódni látszik. Néhol akár fűteni is kell majd
szept. 11
7:39
A spórolásban nem segítenek a patikusok (Infostart)
A Népszabadság cikke szerint a betegek nem kapnak elég segítséget a patikákban az olcsóbb készítmények megvásárlásához. Lapszemle.
szept. 11
7:39
MSZP-SZDSZ tárgyalás – Gyurcsány személye a tét (HírTV)
Gyurcsány Ferenc személye a tét az MSZP–SZDSZ találkozón, mely reggel kilenckor kezdődött a Képviselői Irodaházban. A szocialisták reggel egy külön megbeszélést is tartottak, Kiss Péter ezt követően annyit nyilatkozott tudósítónknak: különleges stratégiával készültek a mai találkozóra. Azt azonban nem árulta el, hogy pontosan mivel.
szept. 11
7:39
Ötéves óvodás 18 millióval vásárolni indult (Gondola)
Tizennyolc millió forintnyi készpénzzel indult bevásárolni egy 5 éves fiúcska Szerbiában, miután kiürítette apja otthoni széfjét. A gyerek több pajtását is elhívta vásárolgatni, vettek játékokat,...
szept. 11
7:41
Indonézia és Japán lefújta a korábban kiadott szökőárriadót (Gondola)
Tengeri szökőár veszélyére figyelmeztetett csütörtök reggel Indonézia és Japán, miután mindkét országot erőteljes földrengés rázta meg, később azonban lefújták a riadót. Az indonéz földtani intézet...
szept. 11
7:43
Népszava: Fodor Gábor szerint nem fognak elzárkózni az értelmes felvetések elől (Gondola)
Elsősorban a szakértői kormányról és annak lehetséges programjáról készül tárgyalni csütörtökön az MSZP-vel az SZDSZ - állítja a Népszavának adott interjújában Fodor Gábor pártelnök, aki közölte...
szept. 11
7:45
USA - Lehiggadó piac szerény emelkedéssel (ProfitLine)
Hullámzó kereskedés mellett emelkedéssel zártak az amerikai piacok szerdán, egyedül a pénzügyi szektor gyengélkedett. A DJIA index 38.19 ponttal, 0.34 százalékkal 11,268.92 pontra emelkedett. Az S&P 500 index értéke 7.53 pontot, 0.61 százalékkal 1,232.04 pontra emelkedett, míg a Nasdaq composite index 18.89 ponttal, 0.85 százalék mellett 2,228.70 pontra erősödött. (ProfitLine.hu)
szept. 11
7:48
Nincs per, épülhet a városközpont! (Piac és Profit)
Újbuda lakói és az őket támogató Levegő Munkacsoport célszerűbbnek tartotta kiegyezni a beruházóval, mint bíróságon támadni az épülő városközpontot.
szept. 11
7:48
Vita a migráns munkavállalók nyugdíjfolyósításáról (HR Portál)
Több ezerre tehető azon Romániából áttelepült nyugdíjasok száma, akik Magyarországon mentek nyugdíjba, de a Romániában ledolgozott éveik után máig nem kapták meg a nyugdíjukat. Gál Kinga és Őry Csaba, európai képviselők felszólították a magyar és a román nyugdíjfolyósító hatóságokat, hogy fizessék ki a nyugdíjasoknak az elmaradt járandóságukat.
szept. 11
7:50
Obama: Elfogadhatatlan a több millió dolláros végkielégítés (HR Portál)
Barack Obama, az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltje tiltakozott az ellen, hogy az állami gondnokság alá helyezett Fannie Mae és a Freddie Mac jelzálog-hitelező intézet vezetői több millió dolláros végkielégítést kapnak.
szept. 11
7:52
Osztrák környezettechnológia: 2020-ig akár 75 ezer új munkahely (HR Portál)
A növekvő környezettudatosság Ausztriában is egyre virágzóbb iparággá teszi a környezetvédelmi technológiák üzletágát: tavaly 6 milliárd eurós bevételt értek el, amely négyszerese 1993-ban elért forgalomhoz képest. Duplájára nőttek az ágazati munkahelyek is, 22 ezer fölé emelkedve.
szept. 11
7:57
Áramtőzsde: a héten érkezhet a kérelem (Privátbankár)
A Magyar Energia Hivatal már felszólította a Mavirt, hogy szeptember 15-éig kérjen engedélyt a magyar áramtőzsde megalakítására
szept. 11
7:57
A vízfej leépítésére készül az új BKV-vezér (Infostart)
Létszámleépítés helyett struktúraváltoztatást tervez a BKV vezérigazgatója, Kocsis István szerint ugyanakkor az irodai teendőket kevesebb ember is el tudná látni. A privatizációt nem tartja elképzelhetőnek, viszont kisebbségi tulajdonosokat szívesen látna az új vezető, aki szerint a buszpark 60 százalékát le kellene cserélni.
szept. 11
7:57
Magyar Hírlap: a szocialisták elkezdték szavazatvásárlási akcióikat (Gondola)
A szocialisták elkezdték szavazatvásárlási akcióikat - írta a csütörtöki Magyar Hírlap. A napilap forrásai szerint erre utalhat az is, hogy a volt fideszes, jelenleg független képviselő, Lengyel...

Keresés