2008. szeptember 9. kedd

szept. 9
8:33
Gyógyítható lesz a rák? (Blikk)
Tudományos szenzáció: tudják, mitől burjánzik a sejt
szept. 9
8:33
Összeollózták a Sulinova tankönyveit? (Alternatív Energia)
Tovább gyűrűzik a Sulinova botrány: a tankönyvkiadók szerint az oktatási tárca háttérintézménye által kifejlesztett könyveket úgy dobták piacra, hogy a felhasznált regényrészletekért, képekért nem fizettek jogdíjat - írta a keddi Magyar Nemzet.
szept. 9
8:33
Kitartanak az egri éhségsztrájkoló kórházvédők (HírTV)
Továbbra is fenntartják hétfő reggel megkezdett éhségsztrájkjukat az egri kórházvédők. A Markhot Ferenc Megyei Kórház 3 orvosa és egy nővére éhezik reggeltől. Így szeretnének tiltakozni az ellen, hogy a kórház működtetését átvegye a Hospinvest Zrt.
szept. 9
8:35
Még álmos az olaj - csökkenő árak (Privátbankár)
Kedden kora reggel több mint 1 dollárral csökkent a kőolaj ára a szabadpiacon, elsősorban a dollár erősödése miatt. Hozzájárult a csökkenéshez az is, hogy gyengül az Ike nevű hurrikán ereje, s várható...
szept. 9
8:35
Elmarasztalták a magyar államaot! (Alternatív Energia)
Ismét olyan bírósági ítélet született, amely elmarasztalta a magyar államot a 2006. őszi tömeges rendőri-bírósági jogtiprás miatt - fogalmazott cikkében a keddi Magyar Nemzet.
szept. 9
8:35
Idén lehet a mozgássérültek utolsó találkozója (HírTV)
Az idei lehetett a mozgássérültek utolsó hagyományos balatoni találkozója a rendezvény főkoordinátora szerint - írja az egyik kormányközeli napilap. Ennek oka az, hogy egyre kevesebben kaphatnak közülük üdülési támogatást.
szept. 9
8:39
Japán - A gazdaságot érintő aggodalmak miatt 1.8%-ot csökkent a Nikkei 225 (ProfitLine)
A tokiói értéktőzsde fő indexe, a Nikkei 225 a keddi kereskedés során 223.81 ponttal, 1.8 százalékkal 12,400 pontra csökkent az exportőrök vezetésével, melyek az erősödő jen és a bizonytalan világgazdasági helyzet következtében gyengélkedtek. A Topix index 2 százalékkal 1,191.59 pontra csökkent. (ProfitLine.hu)
szept. 9
8:48
Műanyagból készülhet az olcsó olaj (Infostart)
Egy új, az eddigieknél olcsóbb eljárást dolgozott ki műanyaghulladék olajjá történő visszaalakítására egy thaiföldi hulladékfeldolgozó vállalkozás.
szept. 9
8:48
Tűzifa jár a közmunkáért (Piac és Profit)
A szeptember elején indult, idei második kurzuson erdőművelői, motorfűrész-kezelői és kisgépszerelői végzettséget szerezhetnek a közmunkások.
szept. 9
8:48
Szent István Park - 5 perc park videó (Édenkert)
A Szent István Park az egyik legtisztább és leggondos-abban ápolt parkja Budapestnek, de ennek ára van: körben kerítés, parkőr és éjszakai takarodó. Vajon mitől féltik?
szept. 9
8:51
Tudja meg, melyek a sikeres tárgyalás alapjai (Privátbankár)
Naponta többször, sokakkal és több témában tárgyalunk, hiszen felgyorsult és bizonytalanabbá is vált a mindennapi élet, sűrűbben kerülhetünk új helyzetbe. Hogyan fejleszthető a tárgyalókészség?
szept. 9
8:51
Befellegzett a nyomtatott szótáraknak? (Infostart)
A nyomtatott szótárak halálát jósolja Michael Birch angol programozó, több korszakalkotó internetes oldal atyja.
szept. 9
8:51
"A Facebook és a YouTube aranybánya a kémeknek" (Infostart)
Ezentúl nem kell rocklemezeket, filmeket álcaként használniuk az amerikai hírszerzőknek, ha fontos információkat szeretnének megosztani a kollégáikkal. Nemsokára ugyanis elkészül az első, hírszerzőknek szánt közösségi oldal, amihez az iwiwhez hasonló Facebook és a MySpace adta az ihletet.
szept. 9
8:51
Lance Armstrong jövőre újra a Tour de France-on akar versenyezni (Infostart)
Lance Armstrong a Tour de France történetének legnagyobb alakja azt tervezi, hogy 2009-ben visszatér a francia kerékpáros körverseny résztvevői közé. Armstrong a jövő héten ünnepli a 37. születésnapját.
szept. 9
8:51
Németország: júliusi kereskedelmi mérleg 13,9 mrd EUR (HírTV)
A német júliusi kereskedelmi mérleg 13,9 mrd eurós pluszt hozott a várt 17,5 mrd helyett. Az előző érték 19,9 mrd euró volt. (OT/GFX)
szept. 9
8:51
Lendvai Ildikó: ha nincs megegyezés az SZDSZ-szel, külső támogatást kell szerezni (Gondola)
Ha nem sikerül megegyezni az SZDSZ-szel, akkor külső támogatást kell szerezni, ezen keresztül pedig parlamenti szavazatokat a költségvetés megszavazásához - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP...
szept. 9
8:51
Tilos a rágózni az egyetemen! (Blikk)
szept. 9
8:51
Arculati munka a munkaügyi intézettől (Kreatív Online)
Tárgyalás nélküli eljáráson keres partnert a Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet (SZMI) egy esélyteremtő projekthez kapcsolódó arculati és kommunikációs feladatokra - derül ki a Közbeszerzési Értesítőből. A közös munka két évre szól.
szept. 9
8:51
Átvállalta az állam a mezőgazdasági hitelek kamatának felét (Alternatív Energia)
A mezőgazdasági üzemek korszerűsítéséhez nyújtott hitelek, illetve a lízing kamatának felét átvállalja az állam, illetve készfizető kezességet is vállal támogatásként - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter erről szóló rendelete a Magyar Közlönyben jelent meg.
szept. 9
8:51
Idén már világsztárokat lát vendégül a FEZEN (Spa Trend Online)
Tavaly a rossz idő ellenére csaknem húszezren látogattak el a Fehérvári Zenei Napok (FEZEN) rendezvényeire, ami lehetővé tette, hogy idén már olyan ismert világsztárokat tud vendégül látnia szeptember 11. és 13. között rendezett fesztivál, mint a német Helloween, a svéd Katatonia vagy az angol Anathema.
szept. 9
8:53
Ma már nem ajánlott a tőzsdére menni (Privátbankár)
Csökkenés követheti az árfolyamok előző napi emelkedését kedden a Budapesti Értéktőzsdén. A nemzetközi piacokon a hétfői rali korrekciója látszik, így a magyar börzén is erre lehet számítani - mondta ...
szept. 9
8:53
Európai nyitó kommentár (HírTV)
Hajnalban az EUR/USD 1,4049-ig szúrt le. Utoljára 2007 októberében láttuk ilyen mélységekben a jegyzést. Reggelre sikerült visszahódítani az 1,41-es értéket. Az 1,4130-as érték tartós átlépése után 1,4160 körül találhatunk még ellenállási szinteket. Reggel teszik közzé a svéd augusztusi fogyasztói árak mutatóját (előrejelzés: 4,4 %, előző érték: 4,4 %). Egy órával később teszik közzé az angol…
szept. 9
8:57
USA - Milyen adat jöhet ma? (ProfitLine)
A ma megjelenő amerikai júliusi használt ingatlan értékesítéseknél az elemzők ismét csökkenésre számítanak, mely azt jelzi, hogy a vevők még nem tartják elég alacsonynak az árakat, hogy a piacra merészkedjenek. (ProfitLine.hu)
szept. 9
9:03
A munkáltatók nyolcvan százaléka szabálytalan (HR Portál)
Nyáron is lecsaptak az OMMF ellenőrök: az ellenőrzött munkáltatók 79 százaléka működött szabálytalanul és a munkavállalók 32 százalékát érintette valamilyen jogsértés, szabálytalanság. A feketemunka az építőiparban, a vendéglátásban és a mezőgazdaságban burjánzik a leginkább. Arra is fény derült, hogy egy pincér akár 18 órát is dolgozhat és műszaki védelem nélkül dolgoznak az emberek az…
szept. 9
9:09
Műanyagot fogunk olcsón tankolni? (Privátbankár)
Egy új, az eddigieknél olcsóbb eljárást dolgozott ki műanyaghulladék olajjá történő visszaalakítására egy thaiföldi hulladékfeldolgozó vállakozás.
szept. 9
9:09
Újabb csodanövény segít az öregedés ellen (Infostart)
A bazsalikom egyik fajtája sikeresen veheti fel a harcot az öregedés ellen - állítja egy indiai professzor.
szept. 9
9:09
Nyolc tipp az ápolt fogakért (Blikk)
A jó szájhigiéniát nem elég kialakítani, fenn is kell tartani
szept. 9
9:09
Erőteljes vita várható az MSZP elnökségi ülésén (HírTV)
Erőteljes vita várható az MSZP elnökségének mai ülésén a Gyurcsány Ferenc által kezdeményezett rendkívüli kongresszus összehívásáról - értesült az egyik kormányközeli lap. Úgy tudják: a szocialista pártelnök senkit sem avatott be tervébe, a frakciót meglepetésként érte kezdeményezése.
szept. 9
9:09
Kábellopás miatt késnek a vonatok (Blikk)
szept. 9
9:09
Szatírt fogott a sulirendőr (Blikk)
A szülők személyleírásából rájöttem, ki a mutogatós - mondta Vörös Péter rendőr zászlós
szept. 9
9:09
Mániákus locsoló vagy? Itt vannak a növényeid (Édenkert)
Vannak olyan lelkes hobbikertészek, akik nem tudják megállni, hogy a rendszeresnél is rendszeresebben locsolják szobanövényeiket. Mit ajánlunk nekik?
szept. 9
9:11
Jó a külső segítség is az SZDSZ helyett (Privátbankár)
Ha nem sikerül megegyezni az SZDSZ-szel, akkor külső támogatást kell szerezni, ezen keresztül pedig parlamenti szavazatokat a költségvetés megszavazásához - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezet...
szept. 9
9:13
Kisebb BUX: az Állami Nyomda búcsúzik (Privátbankár)
Október 1-jén változik a BUX és a BUMIX összetétele, mindkét index a jelenleginél kevesebb részvénysorozatot tartalmaz majd - közölte a Budapesti Értéktőzsde a honlapján. ...
szept. 9
9:27
Szétlopják a fémtolvajok a Kis-Balatont (is) (Privátbankár)
Bár a fémtolvajok mérnöki pontossággal lopják szét a Kis-Balaton környékét, a rendőrség tehetetlen. A nyomozást eredmény híján mindig megszüntetik...
szept. 9
9:27
Brutális gyilkosság 2500 forintért (Infostart)
Mindössze 15 dollárt - valamivel több mint 2500 forintot - zsákmányolt az a két amerikai lány, aki halálra szurkált egy idős férfit. A késeket, amelyekkel az öreget megszurkálták, az egyik fiatal anyja adta oda nekik.
szept. 9
9:27
Roger Federer ismét legyőzhetetlen volt (Infostart)
Mindenki tévedett, aki azt hitte, Roger Federer csillaga leáldozóban van. A svájci teniszezőt több csalódás is érte 2008-ban. A New York-i versenyig nem tudott Grand Slam-tornát nyerni, elveszítette első helyét a világranglistán, még az elődöntőig sem jutott egyesben a pekingi olimpián. Ám az esztendő utolsó Grand Slam-tornáján ismét szenzációs formában teniszezett.
szept. 9
9:27
A legveszélyesebb szakmák (HírTV)
A munkahelyi halálozási statisztika alapján a Forbes magazin elkészítette a legveszélyesebb szakmák listáját az Egyesült Államokban. A százezer dolgozóra eső halálesetek számát alapul véve a halászok munkája a legkockázatosabb, őket a favágók, a pilóták, a vasipari munkások és a földművesek, állattartók követik. A nőknél a legtöbb haláleset a raktárosoknál és a futároknál következett be - írja a…
szept. 9
9:27
Afgán illegális bevándorlók csatároztak görög rendőrökkel Pátrában (Gondola)
Mintegy százötven afgán bevándorló összecsapott hétfőn előbb a görög parti őrség embereivel, majd a zavargó csoportjuk feloszlatására kivezényelt rendőrökkel a Peloponnészosz-félszigeten fekvő...
szept. 9
9:27
Több hónapos leállás lehet a gazdaságban (Alternatív Energia)
Ha nem sikerül megegyezni az SZDSZ-szel, akkor külső támogatást kell szerezni, ezen keresztül pedig parlamenti szavazatokat a költségvetés megszavazásához - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában kedden reggel.
szept. 9
9:29
Fenyeget a nyugdíjbomba (HírTV)
Néhány évtizeden belül több százezer ember maradhat nyugdíj nélkül Magyarországon, mivel nem lesz meg a folyósításhoz szükséges minimális szolgálati ideje. További időzített bomba a minimálbérre bejelentett munkavállalók csoportja, amely minimálnyugdíjra számíthat. Többek között ezt tartalmazza a szociális védelemről és a társadalmi összetartozásról szóló, nemrég elkészített nemzeti stratégiai…
szept. 9
9:29
Kábellopás miatt késnek a vonatok Budapest és Hegyeshalom között (Gondola)
Több vasúti kábelt is elloptak és elvágtak az éjszaka folyamán Tatbánya és Szárliget között, ezért a Budapest-Hegyeshalom vonalon 10-30 perc késéssel közlekednek a vonatok - tájékoztatta a MÁV...
szept. 9
9:29
"A demokráciákban négyévente döntenek az ország vezetéséről itt pedig..." (Alternatív Energia)
Nem tekinti a szó klasszikus értelmében politikusnak magát Bajnai Gordon, és nem tervezi, hogy miniszterelnök lesz, ugyanakkor kritizálja a politikai elitet, és úgy látja: fordulóponthoz értünk - olvasható a Délmagyarország keddi számában.
szept. 9
9:31
EUR/USD Célkeresztben az 1,40-es szint (HírTV)
A dollár még mindig a Fannie Mae / Freddie Mac mentőakcióból profitálva erősödött az éjszaka folyamán. Hajnalban 1,4049-ig szúrt le az árfolyam. Utoljára 2007 októberében láttuk ilyen mélységekben a jegyzést. Reggelre sikerült visszahódítani az 1,41-es értéket. Elemzők szerint a mostani 1,4130 körül járó korrekció után az EUR/USD könnyedén tesztelheti akár az 1,40-es szintet is. (OT/GFX)
szept. 9
9:31
Tilos rágózni az egyetemen! (Gondola)
Rágógumi tilalmat vezettek be az Ungvári Nemzeti Egyetem közgazdasági karának épületében az asztalok és székek aljának tisztán tartása érdekében. Az új tanév kezdetétől a diákoknak tilos lesz...
szept. 9
9:33
Latin-Amerika - Az árupiaci termékekkel együtt esik a Bovespa is (ProfitLine)
Az erősödő amerikai dollár hatására csökkenő árupiaci termékek ismét mélyütésként hatottak az brazil részvénypiacra, mely 2 százalék feletti esést szenvedett el. A Bovespa index 1,221.63 ponttal, 2.4 százalékkal 50,717.97 pontra csökkent. (ProfitLine.hu)
szept. 9
9:33
Magyar egyetemi világbajnok (HírTV)
Első helyezettként állhatott a dobogóra Galambos Péter a férfi könnyűsúlyúak egypárevezős versenyszámában a szeptember 5. és 7. között Belgrádban megrendezett Egyetemi Evezős Világbajnokságon - adja hírül a Sportfórum.
szept. 9
9:33
Eddigi legnagyobb demonstrációjára készül a hazai cigányság (Gondola)
Ha az SZDSZ nem is, a Magyarországi Cigány Szervezetek Fóruma megadja a támogatást a miniszterelnöknek. A tömörülés a magyarországi cigányság történetének legnagyobb demonstrációjára készül szeptember 20-án, amikor a miniszterelnök Magyar Demokratikus Chartája is az utcán tiltakozik majd a szélsőséges erők megerősödése ellen.
szept. 9
9:35
Laptopot kapnak a finn hallgatók (HírTV)
Hordozható számítógépeket adnak hallgatóiknak a finn felsőoktatási intézmények megfelelő kreditpont teljesítése esetén, melyhez további fejlesztő eszközöket, a tanulmányaikhoz szükséges szoftvereket kapnak a diákok - adja hírül a Világgazdaság.
szept. 9
9:35
Az MSZP krémje mehet a bíróságra (Gondola)
Várhatóan több ismert szocialista politikus is tanúként lesz meghallgatva az október 8-án kezdődő Zuschlag perben.
szept. 9
9:36
Egyszemélyes vezetés kontra Scanlon filozófia (HR Portál)
A Scanlon vállalat-vezetési filozófia alapja, hogy a dolgozókat be kell vonni a döntéshozatal folyamatába, hiszen ez egyfajta visszajelzés számukra a munkájukról. A módszer célja, hogy minél közelebb vigyük a döntés felelősségi körét az adott problémakörhöz, hiszen a munka résztvevője ismeri a folyamatot a legjobban. Ettől a megoldástól azonban számos cégkultúra ódzkodik, legtöbbünkben ugyanis az…

Keresés