Szakértők számításai szerint több mint hárommillió felesleges - részben vagy teljesen kiürült, illetve használaton kívüli - gázpalack van a hazai háztartásokban - írja a Népszabadság. A cikk szerint a...
Az amerikai Republikánus Párt St. Paul-i konvencióján hivatalosan jóváhagyta John McCain elnökjelöltségét, helyi idő szerint csütörtök este. A küldöttek név szerint szavaztak. Előtte Sarah Pal...
Harsányi Levente hivatásos keresztapa lehetne. Csisztu Zsuzsa után Ganxsta Zolee is az Aszfaltbetyárkérte fel, hogy legyen lánya keresztszülője. Zolee gyermekének azonban egy másik férfi is a keresztapja lesz.
Nem tart valószínűnek a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke olyan szakértői kormányt, amelyet az ellenzék és a kormánypárt egyaránt támogat. Járai Zsigmond ugyanakkor hangsúlyozta: képzett szakértőkre lenne szükség, akik irányítani tudják az államapparátust, a kisebbségi kormány azonban nem tudja növekedési pályára állítani a gazdaságot.
Az amerikai Republikánus Párt St. Paul-i konvencióján hivatalosan jóváhagyta John McCain elnökjelöltségét, helyi idő szerint csütörtök este. A küldöttek név szerint szavaztak. Előtte Sarah Palin,...
Jövő januártól Magyarországon közös nyilvántartásba kerülhet az összes végrendelet, így nagymértékben csökken a hagyatéki eljárások időtartama és költsége - értesült a Napi Gazdaság.
Győzike is beköltözik az őserdőbe. A showman hosszas unszolásra, és persze egy talicska pénz ellenében, hajlandó nagyvadak, csúszómászók szomszédságában élni, s a nézők legnagyobb örömére kínok kínját átélni az RTL Klub új valóságshow-jában.
Jövő januártól Magyarországon közös nyilvántartásba kerülhet az összes végrendelet, így nagymértékben csökken a hagyatéki eljárások időtartama és költsége - értesült a Napi Gazdaság. A napilap...
Az elmúlt négy év nem tartozik a magyar oktatásügy sikeres korszakai közé, amely néhány területén a legkritikusabb esztendőket éli; a közoktatásból az idei tanévben is több tízmilliárd forintot vonnak ki - mondta Pokorni Zoltán, a Fidesz oktatáspolitikusa az MTI-nek adott tanévkezdő nyilatkozatában.
Nem akarja megszüntetni a TEÁOR-számok jegyzékét az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium - írta a csütörtöki Napi Gazdaság. A tárca internetes oldalán is olvasható elképzelés mindössze annyit...
Egyre valószínűbb, hogy a világ legolcsóbb - 2300 dollárba kerülő - népautójának kikiáltott indiai Tata Nano - nem jön a tervek szerinti időben vagy árért a piacra. Az üzem építése napok óta áll, körülötte harci helyzet alakult ki, mert a gyártóbázis, azaz a nyugat-bengáliai Singur környékén élő parasztok részben nem fogadják el földjeik kisajátítását a gyárterülethez, részben határozottan…
Lapinformáció szerint januártól közös nyilvántartásba kerülhet az összes magyarországi végrendelet, így csökkenhet a hagyatéki eljárások időtartama és költsége
A tanulmány írói megjegyezték, hogy a 16 éven felülieknél, és a felnőtteknél (akikre már nem vonatkozik a sisaktörvény) nem tapasztaltak csökkenést a végzetes kimenetelű kerékpáros balesetekben
A magyarországi politikai válság kimenetelét latolgatják a befektetők, és ellentétes következtetésekre jutnak. Amennyiben a kisebbségi szocialistáknak nem sikerül elnyernie az SZDSZ támogatását a 2009...
A Fábry karaoke show felfedezettje, Schwartz Dávid most a Megasztárban próbál szerencsét. A különleges tehetséggel megáldott fiú azzal szerzett magának országos hírnevet, hogy Fábrynál 21 világsztár hangját énekelte ki a legendás We are the World című dal előadása közben.
A rendőrség részére minimum kétezer személyautót kíván beszerezni a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság flottabérleti és -kezelési szerződés keretében - a felhívás a Közbeszerzési Értesítőben...
Szabadon engedték a kedden őrizetbe vett MÁV Cargo-vezért, Kovács Imrét és két társát. A Fővárosi Főügyészség nem kezdeményezte előzetes letartóztatásukat, pedig a rendőrség javasolta azt.
Legkevesebb 61 halálos áldozatot követelt a Hanna hurrikán Haitin a legfrissebb, csütörtöki adatok szerint. Az ország kiterjedt területeit két-három napja víz borítja, a fővárostól,...
John McCain, az amerikai Republikánus Párt leendő elnökjelöltje az ABC televíziónak adott szerdai interjújában kijelentette: ő tudja, merre keresse Oszama bin Ladent, és ha elnök lesz, elkapja az...
Szerdán késő estére sikerült eloltani a tüzet Szentendrén, ahol délben több ezer köbméter szemét kapott lángra - mondta el Dobson Tibor, a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
Csökkenéssel zártak szerdán az európai piacok az eurózóna meglehetősen gyenge adatai reagálva, a csütörtöki napot vegyesen kezdhetik a nyugat-európai indexek az Európai Központi Bank és a Bank of England kamatdöntése előtt, valamint a világgazdasági bizonytalanság miatt, a bank- és technológiai szektor továbbra is a piacok rákfenéje. (ProfitLine.hu)
Az elmúlt hat évben regnáló közlekedési miniszterek mindegyike a másikra mutogat abban a botrányban, melynek során a MÁV kétezer, felújítható vasúti vagont selejtezett le, áron alul. A pénz nem folyt be a MÁV-hoz, hollétéről senki sem tud. Feljelentés csak a történtek után négy évvel született, annak ellenére, hogy bizonyíthatóan mind Csillag István, mind Kóka János tudott a gyanús tranzakcióról.…
Elérte az ötfokozatú Saffir-Simpson skálán a 4-es erősséget az Ike hurrikán csütörtökön az Atlanti-óceán felett - jelentette be az Egyesült Államok hurrikánfigyelő központja. Az Ike néhány óra...
Az idei Zsidó Nyári Fesztiválon három hangverseny is emléket állít a Holokauszt áldozatául esett, vagy emigrációba kényszerített zeneszerzőknek. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemmel együttműködésben megvalósuló "Music in Exile" (Száműzött zene) program koncertjeire szeptember 5-én és 6-án a Régi Zeneakadémián, szeptember 7-én pedig a Bartók Emlékházban kerül sor.
Hét indiai mozgóképet, köztük kosztümös filmet, bűnügyi vígjátékot, musicalt, szerelmi komédiát és politikai színezetű szerelmi drámát láthat a közönség jövő szerdától a budapesti Örökmozgó Filmmúzeumban - közölte a mustrát szervező Magyar Nemzeti Filmarchívum az MTI-vel.
Az elmúlt négy év nem tartozik a magyar oktatásügy sikeres korszakai közé, amely néhány területén a legkritikusabb esztendőket éli; a közoktatásból az idei tanévben is több tízmilliárd forintot...
61-en vesztették életüket Haitin a Hanna nevű trópusi viharban. A karibi országban három héten belül három vihar pusztított, ezek összesen 170 halottat követeltek és több ezer ember vált hajléktalanná.
Emlékezetből viszi fel a vászonra kétezer tégelyből a festékeket, színárnyalatokat a teljesen vak harkivi Dmitro Didorenko, Ukrajna egyik legfelkapottabb festője.