82 feleségétől válik el egy 84 éves nigériai vallási vezető. Így csupán négy marad neki. Sokukkal harminc éve együtt van, és rengeteg, legalább 170 gyermeke van tőlük.
Hétfő reggel kiengedték a kórházból a dalai lámát, akit a hivatalos közlemény szerint „hasüregi panaszokkal” szállítottak az intézménybe négy nappal ezelőtt.
A forint gyengülése várható ősszel, ugyanis bizonytalanságot szülhet, ha a kisebbségi kormány nehezen tudja a 2009-es költségvetést előkészíteni - derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült legfrissebb jelentéséből.
Gyengült a forint a bankközi devizapiacon. Az eurót 238,50/60 forinton jegyezték hétfőn kilenc óra után a bankközi kereskedelemben a péntek délutáni 236,50/60 után. A régiós devizák általában is gyen...
Úgy tűnik, Madonnának éppen elég az a néhány színpadon töltött óra a csillogásból és szűk ruhákból, hiszen berlini koncertje után már nem vette a fáradtságot, hogy átöltözzön, hanem fürdőköpenyben ült repülőre.
élreértésen alapult az a hétfő reggeli pilisvörösvári riasztás, amelyre a rendőrök még annak tudatában vonultak ki, hogy egy elvált férj a házuk felrobbantásával fenyegetőzik.
A hét elején tovább folytatódott a GBP/USD mélyrepülése 1,80-ig. A devizapár minimumot ért el 1,8004-nél. a veszteségekhez hozzájárultak a spekulációk is, melyek szerint a BoE csütörtökön csökkentheti irányadó kamatát. Ráadásul azt nyilatkozta a brit pénzügyminiszter, Alistair Darling, hogy 60 éve nem volt ilyen kedvezőtlen a helyzet. A piaci megfigyelők kételkednek azonban a kamatcsökkentésben.…
Személyes adatokkal való visszaélés megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a webkamerás színészválogatás ügyében a székesfehérvári rendőrkapitányság. A színészválogatást rendező férfit korábban tíz év börtönre ítélték, mert egy próba során megfojtott egy lányt.
Házának felrobbantásával fenyegető férfi otthonához vonultak ki a rendőrök hétfőn reggel Pilisvörösváron, jelenleg túsztárgyaló próbálja jobb belátásra bírni - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.
Az Európai Gyógyszerügynökség felmérése szerint az évek során több mint hatszáz olyan eset fordult elő, amikor Botox-injekciókban részesült személyeknél komoly negatív hatások léptek fel, huszonnyolcan közülük meghaltak.
Mélypont Negatív rekord Pekingben. Minek tulajdonítható a magyar sport mélypontját mutató olimpiai szereplés? Lát-e lehetőséget az alulfinanszírozottság megszüntetésére az Olimpiai Bizottság elnöke? Hogyan és hány év alatt hozható vissza a magyar sport a világ élvonalába? A Kontrasztban Schmitt Pál, a MOB elnöke. „Nem kudarc, hanem valóság” Nem kudarc, ...
Már második hónapja csökkentek a Németországi kiskereskedelmi értékesítések júliusban az emelkedő árak, és a csökkenő vásárlóerő következtében. (ProfitLine.hu)
A férfit ki akarják lakoltatni, ezért elkeseredésében egy 5 literes benzines kannát vett magához, bezárta az ajtókat és a ház felrobbantásával fenyegetőzik
A bejelentett adóelképzelések keretében megszűnik a céges autóknál az üzemanyag és az amortizációs költségek elszámolásának lehetősége. A tervek szerint 11 százalékos ehót vetnek ki az adómentes természetbeni juttatásokra, például az étkezési jegyre, az iskolakezdési támogatásra. "Ha ezt megcsinálják abból óriási felzúdulás lesz" - mondta a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók…
Az EUreka - Fenntartható vidékfejlesztés Európában elnevezésű nemzetközi képzés házigazdájának szerepét 2005 után idén ismét a Nyugat-magyarországi Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kara vállalta el, a dékán augusztus 28-án köszöntötte a képzésben részt vevő hallgatókat.
Fejre állt egy személygépkocsi a 67-es úton, a vezető könnyebben, két utas súlyosan megsérült - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-vel.
A szombati elutasítás ellenére sem kizárt, hogy az SZDSZ megszavazza a jövő évi költségvetést. Horn Gábor és Gulyás József hétfő reggeli televíziós műsorokban már azt fejtegették: igennel voksolhatnak, ha a költségvetés és az adótörvények eltérnek Gyurcsány Ferenc múlt héten nyilvánosságra hozott adócsomagjától.
"Vannak olyan tanévkezdések, amelyek kiemelkedőbbek, jelentősebbek a többinél. Az idei - ilyen. Hazánkban a közoktatás átfogó korszerűsítése zajlik, amelynek kerete és alapja az Új Tudás - Műveltség Mindenkinek Program" - mondta Hiller István oktatási és kulturális miniszter Hatvanban, amikor a Damjanich János Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiumban ünnepélyes keretek között megnyitotta a…
Az állam a most kezdődő iskolaévben is ingyenes balesetbiztosításban részesíti a 3 és 18 év közötti gyermekeket, plusz pénzért azonban külön biztosítást is lehet kötni
Hármas kategóriájú lett a Gustav, amikor lecsapott az Egyesült Államokra, erőssége azonban elérheti az 5-öst is. Ez az elképzelhető legerősebb vihar, amely akár 250 kilométeres óránkénti sebességgel száguldó széllel jár. Az eddigi rekordot 1999-ben mérték: akkor a széllökések erőssége elérte az 512 kilométeres óránkénti sebességet.
Az Internazionale labdarúgócsapata 18,6 millió euróért leigazolta az FC Porto klasszisát, Ricardo Quaresmát - adta hírül a portugál klub hivatalos honlapja hétfő éjjel.
Befellegzett az "amerikai internet" korszakának - állapította meg a The New York Times, arra utalva, hogy megszűnt az Egyesült Államok fölénye a világháló forgalmában.
Közel ötszázméteres magasságból tekinthetett le Sanghajra az a több ezer látogató, aki a hét végén a világ harmadik legmagasabb felhőkarcolójának bemutatójára érkezett
A gerincsérv a leggyakoribb sérvfajta, ma már népbetegségnek számít, így igen sokan szenvednek tőle. Kialakulhat azoknál, akik ülő munkát végeznek, de ellenkező esetben, a túl aktív mozgást végzőket is érintheti. Dr. Bartos László ideggyógyász főorvos szerint a nyakból karba, vagy a derékból lábba sugárzó fájdalom esetén azonnal orvoshoz kell fordulni.
Csapdába ejtett szibériai tigrist ment nézni Vlagyimir Putyin orosz kormányfő, aki a hős szerepében tért haza: egy jól irányzott lövéssel leterítette a kiszabadult, megvadult állatot.
Az EUR/CHF visszaesett a hét elején 1,6113-ra, de továbbra is múlt heti sávjában mozog, 1,6103 és 1,6184 között. A svájci beszerzési menedzserindex csalódást okozott, hiszen augusztusban 54,1 pontról 52,5 pontra csökkent, lemaradva ezzel az 53,2 pontos előrejelzéstől. A EUR/CHF-et 1,6115-ön jegyzik. A cél az sáv alsó szélének (1,6103) tesztje. In-GFX
Életét vesztette az a motoros, aki a 68-as főútról egy bekötő útra bekanyarodó mezőgazdasági vontatót akart megelőzni Segesd és Böhönye között - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-vel.
II. Erzsébet királynő pocsék ételeket eszik – legalábbis ezt állítja New York egyik legnépszerűbb sztárszakácsa, Gordon Ramsay. A séf Nagy-Britanniában vett részt egy éltelfesztiválon, ahol meg lehetett kósolni a királyi család kedvenc menüjét is.
Az augusztusi EU-s beszerzési menedzserindexet meglepően 47,5 pontról 47,6 pontra módosították, miközben az elemzők változatlan értékkel számoltak. Az előző hónapban még 47,4 ponton állt az index. A 3 legnagyobb EU- nemzetgazdaság indexei változóan alakultak: míg a német index 49,9 pontról 49,7 pontra esett (előrejelzés: 49,9 pont), addig az olasz 45,3 pontról 47,1 pontra, míg a francia index…
Kisebb százalékban betegednek meg a méhnyakrákban azok a nők, akik naponta több mint 3 pohár kávét isznak - állítják egy hétfőn megjelent japán tanulmány szerzői. Az egészségügyi hatóságok vizsgálata a zöld tea fogyasztásának esetében nem talált semmiféle kapcsolatot a méhrákkal.
Kútba zuhant egy 50 éves férfi a Pest megyei Dunabogdányban vasárnap. A férfit a szentendrei tűzoltók mentették ki, sérülései nem életveszélyesek. A dunabogdányi férfi sérülései nem életveszélyesek.
A Vivendi SA második negyedéves nyeresége váratlan mértékben emelkedett a francia fizetős TV szolgáltató, a Canal Plus magasabb nyereségének köszönhetően. (ProfitLine.hu)
Háza felrobbantásával fenyegetőzik egy férfi Pilisvörösváron. Hétfőn reggel egy kanna benzinnel látták bezárkózni családi házába, ahonnan - valószínűleg válópere miatt - ki akarják lakoltatni. A férfi nem akar kijönni az épületből, a kivonuló rendőri egység vezetője megpróbálja meggyőzni, hogy ne tegyen kárt magában.
Mégsem vonják blokád alá a szabolcsi almatermelők hétfőn a Rauch Hungária Kft. nyírmadai feldolgozó üzemét. A cég ugyanis bejelentette, hogy amíg nem egyeznek meg a gazdákkal, addig felfüggeszti az ipari alma felvásárlását - tájékoztatott Budai Gyula, a MAGOSZ szövetségi igazgatója.
Az Allianz biztosítótársaság és a Commerzbank felügyelőbizottsága jóváhagyta a Dresdner Bank tulajdonosváltását: a bankot az Allianz a Commerzbanknak adja el 9,8 milliárd euróért. Ezzel létrejött a második legnagyobb, magánkézben lévő német bank. A fúzió miatt azonban komoly leépítések várhatóak.
Első alkalommal rendezik meg a Szociális Expót november 12-én és 13-án Budapesten, a szociális munka napjához kapcsolódóan; az eseményt a Szociális Szakmai Szövetség és Szociális Innovációs Alapítvány szervezi a szaktárca támogatásával.
Az adócsalás elleni küzdelem fokozására irányuló koordinált uniós stratégiával foglalkozik Sharon Bowles brit liberális európai parlamenti képviselő jelentése, amelyet hétfő este vitat meg Brüsszelben...
Valószínűleg a vízbe veszett mintegy hetven afrikai illegális bevándorló Málta partjainál. A harmadik világból menekülők gyakran használják ugródeszkának a kis szigetországot, hogy aztán Európába telepedjenek le. Nyugat-Európa szigorú szabályokat akar a bevándorlókkal szemben, írja a Magyar Hírlap.