A hátrányos helyzetű és az alacsony iskolai végzettségű munkavállalók munkaerőpiaci elhelyezkedését segítő Start plusz és Start extra kártyák segítségével 10 600 ember vállalt munkát a programok tavaly júliusi indulásától idén júniusig - mondta Simon Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
Miután sorozatban 11. alkalommal csökkentek az árak, a brit miniszterelnök, Gordon Brown tőkeinjekcióval kívánja segíteni a piacot. Olyan családok számára lenne elérhető az eszköz, akik nem tudják fizetni a részleteket és csődeljárás előtt állnak. Összességében 1 milliárdos fontos összegről lenne szó. A GBP/USD-ot 1,7830-on jegyzik. Támogatások 1,7600-nál és 1,7000-nél találhatók. In-GFX
Felfújható rendelővel és magasan fejlett technológiával ellátott, magyar fogorvosok által üzemeltetett mobil fogklinika kezd angliai körutat a héten. A Daily Mail című, konzervatív irányultságú...
Isten nem bottal ver, hanem villámmal. Ezt igazolja egy különös eset, amely Kína egyik keleti tartományában történt meg: villám csapott egy férfiba közvetlenül az után, hogy megesküdött Istenre.
"Gyurcsány Ferenc múlt heti fizetett hirdetésével beismerte, hogy négy év alatt kiadott hat korábbi programja sikertelen volt, és ő a hibás Magyarország mély gazdasági-szociális válságáért" - írja közleményében Szijjártó Péter. A Fidesz szóvivője szerint az elmúlt napokban nyilvánosságra került szakértői vélemények és elemzések egyértelműen mutatják, hogy a legutóbbi fizetett hirdetés is…
Németh Lajos meterológus szerint a várható 37 fok nem okoz majd egészségügyi problémát, főleg akkor, ha megfogadjuk tanácsát, és vízparton töltjük a nyár utolsó hétvégéjét.
A Standard Liege középpályása, Marouane Fellaini ötéves szerződést kötött az angol élvonalban szereplő Evertonnal. A 20 éves tehetség 15 millió fontért (csaknem 4,5 milliárd forint) váltott klubot, amelynek köszönhetően ő lett a belga futball-történelem, és az Everton legdrágább játékosa.
A Megegyezés program évi 300 milliárd forintos adócsökkentési javaslata megőrzi a cselekvőképes államot és a szociális biztonságot, miközben dinamizálja a gazdaságot - mondta Gyurcsány Ferenc...
Nincs olyan állapotban a miniszterelnök jövő évi adóváltoztatásokról szóló csomagja, hogy az támogatható legyen - válaszolta a három független parlamenti képviselő egyike kedden az MTI megkeresésére. Tóth András szerint meg kell várni, hogy a parlament elé kerüljön a törvényjavaslat, és azt is, milyen módosító indítványokat szavaz meg a többség.
Vegyék végre komolyan az adócsalás elleni harcot! Ezt üzeni a tagállamoknak az Európai Parlament (EP) szeptember 2-án elfogadott jelentése. Jelenleg évi 200-250 milliárd euró tűnik el az unióban adócsalás miatt. Az Európai Parlament uniós stratégiát akar.
Az Ecuadori Labdarúgó Szövetség (FEF) azt követeli a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségtől (FIFA), hogy azonnali hatállyal indítson vizsgálatot a 2006-os világbajnokságon történt állítólagos visszaélések miatt.
Pálmacsemetét ültettek a budapesti gerillakertészek a Moszkva téren, hétfő este. A drága növény megvásárlását az egyik multinacionális cég támogatása tette lehetővé. A gerillakertészek nem várnak engedélyre: öntevékeny akcióikkal maguk tesznek az emberibb környezetért. Az akció a korábbi „zöld vadművelet" folytatása.
Kedden három, korábbi vezető beosztású MÁV alkalmazottat állítottak elő a BRFK emberei egy 2002-2003-as gazdasági ügy kapcsán. A három férfi különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsítják. 2000 darab vasúti kocsit adtak el roncsként, melyek nem voltak azok, ezzel több, mint egymilliárdos kárt okoztak. Az érintettek egyike jelenleg a MÁV Cargo Zrt. vezetője.
A vasgyári kórház intenzív osztályára került Gahwabi Nebil, a Diósgyőr labdarúgócsapatának fiatal játékosa, aki az együttes kedd délelőtti edzésén lett rosszul – tájékoztatott a DVTK utánpótlás technikai vezetője, Horváth Ferenc, aki végig a középpályás mellett volt.
Magyar sört ihatnak októbertől a dél-afrikaiak: a köztársaság söripari nagyvállalata prémium márkaként bevezeti hazai piacán a régi magyar márkát, a Drehert.
Elbocsátották állásából Korzika rendőrkapitányát, miután nem akadályozta meg, hogy szeparatista aktivisták betörjenek Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök egyik színész barátjának kertjébe.
Két héttel később kapta kézhez a kollégiumi és gólyatábori jelentkező lapot Kováts Ádám, így kis híján lemaradt a gólyatáborról, és kollégiumi jelentkezésével is elkésett. A fővárosi diáknak így kétszer annyiba kerül majd a lakhatás Szegeden, mégis hiába kérne a postától kártérítést, az nem vállal kártérítési felelősséget a késedelmes küldemény miatt.
Felfújható rendelővel és magasan fejlett technológiával ellátott, magyar fogorvosok által üzemeltetett mobil fogklinika kezd angliai körutat a héten. A mozgó klinika a szokásos brit árszint harmadáért kínálja szolgáltatásait.
A volt német kancellár ismét bírálta a Moszkvával szemben folytatott nyugati politikát. Gerhard Schröder szerint az egyre éleződő feszültséget minél előbb fel kell oldani, és ebben kulcs fontosságú feladat hárul az Európai Unióra.
Nincs olyan állapotban a miniszterelnök jövő évi adóváltoztatásokról szóló csomagja, hogy az támogatható legyen - válaszolta a három független parlamenti képviselő egyike kedden az MTI...
Az OECD lefelé módosította EU-s növekedési előrejelzéseit. Németországban 2007-ban már csak 1,5%-os növekedés mutatkozhat, miután eddig 1,9%-os növekedést emlegetettek. Az eurózónában 1,3%-os GDP-növekedés várható az eddig jósolt 1,7%-os plusz helyett. Az USA-ra vonatkozó adatokat 1,2%-ról 1,8%-ra módosították. Az EUR/USD-ot 1,4477-en jegyzik. Továbbra is kedvezőtlenek a kilátások, és…
Az orosz elnök szerint pozitív dolog, hogy az Európai Unió végül is nem fogadott el szankciókat Oroszország ellen, csalódást keltő viszont, hogy az integrációs szervezet "nem teljesen...
Az adócsalások elleni harc fokozására szólította az európai uniós tagállamokat az Európai Parlament kedden, Kovács László adó- és vámügyi biztos pedig bejelentette, hogy az Európai Bizottság a...
Az amerikai határidős indexek - és a dollár árfolyama - felfelé indultak, miután az olaj tőzsdei jegyzése 6,5 százalékkal 108 dollár alá zuhant a Gustav hurrikán gyengülését követően
Az adócsalások elleni harc fokozására szólította az európai uniós tagállamokat az Európai Parlament. Évi 200-250 milliárd euró tűnik el az unióban adócsalás miatt
Sztálin egy nőnek, a Nagy-Britanniában kémkedő Melita Norwoodnak köszönheti a szovjet atombomba létrejöttét - állítja egy minap megjelent könyv szerzője.
A Legfelsőbb Bíróság elnökét, az adatvédelmi ombudsmant, két alkotmánybírót és az Állami Számvevőszék két alelnökét is megválaszthatja a parlament a 15-én kezdődő őszi ülésszakon - mondta az Országgyűlés elnöke, miután a parlamenti pártok frakcióvezetőivel egyeztetett a törvényalkotási programról.
Bőröndnyi rádiótelefonok, és tenyérnyi mobilok, egykori hordozható számítógépek, és mai laptopok, valamint ma már idejétmúlt személyhívók láthatók péntektől az Országos Műszaki Múzeum időszaki tárlatán.
Az ezüstnek máig sem sikerült zárnia az augusztus 15-én létrejövő gapet. Miután ismét csökken az olaj árfolyama, az aranyhoz hasonlóan jelentős veszteségeket könyvelt el a nemesfém. Az árfolyamot figyelve megállapíthatjuk, hogy az arany árfolyamába bekalkulált inflációs kockázat, mintha elpárolgott volna a jegyzésből. Az ezüstöt 13,00 alatt jegyzik. A csökkenő nyersanyagárakra való tekintettel…
A Fidesz szerint a jelenlegi belpolitikai helyzetben az egyedüli megoldást az előrehozott választás jelenti. Ezt Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője közölte kedden annak kapcsán, hogy a miniszterelnök előzőleg találkozott a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) elnökével.