2008. szeptember 26. péntek

szept. 26
7:23
Ígéret helyett nyugdíjra várnak a nevelőszülők (HírTV)
Huszonöt éve harcolunk azért, hogy a nevelőszülők munkaviszonyban dolgozhassanak – mondta Orbán István jogász, pszichopedagógus, a Magyar Gyermek- és Ifjúságvédelmi Szövetség (Magyisz) elnöke.
szept. 26
7:30
Legyengítheti a forintot a mentőakció (Privátbankár)
Pénteken bizonyára nem sokat változik a forint árfolyama, a Magyar Nemzeti Bank hétfői kamatdöntésére várva, viszont kereskedők 245-246/eurót sem tartanak lehetetlennek, ha az amerikai kongresszus ham...
szept. 26
7:30
Ferihegy indítja és fogadja a londoni járatokat (Infostart)
Budapestről rendben elindult Londonba a Malév reggeli gépe, és a Heathrow-ról érkező délelőtti British Airways-járat is várhatóan menetrend szerint közlekedik.
szept. 26
7:32
Kik lesznek a költségvetés nagy vesztesei? (Privátbankár)
Jövőre mintegy kilenc milliárd forinttal csökkenhet a rendőrség költségvetési támogatása a Világgazdaság értesülése szerint.
szept. 26
7:34
Napok óta áll a metróépítés? (Privátbankár)
A Népszava szerint már a hét elején leállt a 4-es metró építésével a Bamco konzorcium; a kivitelező így kívánt nyomást gyakorolni a DBR Metró Projekt Igazgatóságra, hogy az fizesse ki a munkák többletköltségeit.
szept. 26
7:39
Újabb útfelújítások nehezítik a közlekedést a fővárosban az év végéig (Gondola)
Tovább nehezítik közlekedést az év végéig várható útfelújítások a fővárosban; a jövő év elején olyan időszak is lesz, amikor sem a Margit hídon, sem pedig a Szabadság hídon nem lehet majd autóval...
szept. 26
7:39
Tucatnyi huligánt állítottak elő a Fradi-meccs után (Blikk)
szept. 26
7:39
Szálló por miatt is lehet szmogriadó (HírTV)
Hiába lépte túl számos alkalommal a szálló por mennyisége akár többszörösen is napokon át az egészségügyi határértéket, eddig emiatt sehol nem rendeltek el szmogriadót hazánkban.
szept. 26
7:39
Duna TV: ma dől el, újrázhat-e az elnök (Alternatív Energia)
Ma dől el, hogy újrázhat-e pályázat nélkül a Duna Televízió elnöki posztján Cselényi László.
szept. 26
7:41
Szélhámos iskolafenntartó (HírTV)
Négyhavi bérrel, pótlékkal, táppénzzel tartozik a sopronkövesdi tanároknak és alkalmazottaknak az iskola korábbi üzemeltetője, a Vocational Academy Alapítvány.
szept. 26
7:48
Megszorított internet-szolgáltatók (Piac és Profit)
Decembertől a le- és feltöltési sebességet is hirdetniük kell az internet-szolgáltatóknak. Az ügyfelek pedig az interneten is összehasonlíthatnak.
szept. 26
7:48
Átmenetileg csökkent az OMV befolyása a Molban (Privátbankár)
Az OMV tízmillió darab Mol-részvényre kötött eladási és visszavásárlási, úgynevezett repóügyletet, amelynek hatására átmenetileg csökkent a befolyása a társaságban - jelentette be az OMV a Budapesti É...
szept. 26
7:48
Fiala Voksán Virággal utazik (Blikk)
Tízmilliós biztosítást kötött a show-ra
szept. 26
7:48
A sebességmérésnél különbséget tesznek a járműkategóriák között (Infostart)
A szabálytalankodókat, a gyorshajtókat, a lejárt zöldkártyával, forgalmival közlekedőket, és a súlykorlátot átlépő kamionokat is látná az informatikai rendszer, amelyet teljes körűen 2010-ben helyezne üzembe a Nemzeti Közlekedési Hatóság - írja a Népszabadság.
szept. 26
7:50
Izrael háborúzni akart - de Bush nem (Privátbankár)
Izrael idén tavasszal komolyan fontolóra vette az iráni atomlétesítmények elleni katonai csapást, Bush azonban megtagadta a terv támogatását.
szept. 26
7:50
Pokorni: Egyre kevesebb a remény az előrehozott választásokra (Infostart)
Egyre kevesebb remény van az előrehozott választásokra Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke szerint. A politikus az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: az SZDSZ-es politikusoknak félre kellene tenniük saját jövőjük feletti aggodalmukat, és kitartani amellett, hogy véget kell vetni a kisebbségi kormányzásnak.
szept. 26
7:57
Várhidinak távoznia kell az MLSZ-től (HírTV)
Várhidi Péter a jövőben semmiféle szakmai teendőt nem lát el a labdarúgó-válogatottaknál - így döntött az MLSZ elnöksége. Várhidit idén tavasszal menesztették a felnőtt válogatott szövetségi kapitányi posztjáról, és az olimpiai csapat vezetésével bízták meg.
szept. 26
7:57
Megbírságolná az EP az erősen szennyező autók gyártóit (Gondola)
A befolyásos autóipari lobby nyomásának ellenállva támogatott az Európai Parlament környezetvédelmi bizottsága csütörtökön egy európai uniós jogszabály-javaslatot, amely 2012-től jelentős bírságot...
szept. 26
7:57
Polgármestert választanak Bicskén (Alternatív Energia)
Polgármestert választanak vasárnap Bicskén; a posztra, amely Szántó János halálával üresedett meg, négy jelölt pályázik - közölte Vakánné Petrovics Ildikó aljegyző az MTI- vel.
szept. 26
7:57
A Washington Mutual is beadta a kulcsot (ProfitLine)
Míg a törvényhozás s 700 milliárd dolláros bankrendszert támogató javaslat elfogadását rágódik, addig az ország egyik legnagyobb bankja, a Washington Mutual összeomlott a besült jelzáloghitelei súlya alatt. (ProfitLine.hu)
szept. 26
7:59
Felfüggesztették a nyomozást az UD Zrt. ügyében (+videó) (HírTV)
Az ügyészség felfüggesztette a nyomozást az UD Zrt. ügyében, ugyanis jogi aggályok merültek fel a Nemzetbiztonsági Hivatal feljelentéséhez mellékelt lehallgatási anyagok felhasználhatóságával kapcsolatban - értesült egy kormányközeli lap.
szept. 26
7:59
Népszabadság: felfüggesztették a nyomozást a megfigyelési ügyben (Gondola)
Az ügyészség felfüggesztetett minden nyomozati cselekményt az úgynevezett megfigyelési ügyben, mert jogi aggályok merültek fel a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) feljelentéséhez mellékelt...
szept. 26
8:01
Népszava: már a hét elején leállt a 4-es metró építése (Gondola)
A Népszava szerint már a hét elején leállt a 4-es metró építésével a Bamco konzorcium; a kivitelező így kívánt nyomást gyakorolni a DBR Metró Projekt Igazgatóságra, hogy az fizesse ki a munkák...
szept. 26
8:03
McCain még nem döntötte el, részt vesz-e az elnökjelöltek tévévitáján (Gondola)
Kampányszóvivőjének közlése szerint John McCain egyelőre nem hozott döntést arról, részt vesz-e az amerikai elnökjelöltek péntekre tervezett első tévévitáján. A tájékoztatás szerint nem lehet...
szept. 26
8:06
A kormánynegyed terve lett Európa legjobbja (Privátbankár)
A meg nem valósult kormányzati negyed terve nyerte el ötszáz induló közül az első díjat a Holcim Foundation for Sustainable Construction (Alapítvány a Fenntartható Építészetért) európai pályázatán, a ...
szept. 26
8:06
Messzemenő következményei lehetnek a napszél csökkenésének (Infostart)
Nem várt mértékben csökken a napszél ereje. Ez erősebb kozmikus sugárzáshoz vezet, aminek következtében hamarabb tönkremehetnek az űreszközök. Ráadásul az atmoszféra is lehűlhet, így a kisebb felhajtóerő miatt többe kerül fellőni az űrhajókat.
szept. 26
8:06
Hétköznapi evolúció: látványosan okosodnak a kóbor kutyák (Infostart)
Látványosan okosodnak a moszkvai kóbor kutyák a kilencvenes évek eleje óta: egészen új magatartásformákat sajátítottak el azt követően, hogy a város a kilencvenes évek elején kezdett átalakulni, s a megszokott módszerek mellett már nem kínált elegendő élelmet.
szept. 26
8:08
Külön kárytát kapnak a külföldi munkavállalók (Privátbankár)
A brit kormány bemutatta azt az új személyazonosító okmányt, amelynek kiváltása hamarosan kötelező lesz minden Nagy-Britanniában munkát vállaló külföldinek. A bankkártya méretű, fényképpel ellátott...
szept. 26
8:10
Bagóért vette meg konkurensét a JPMorgan (Privátbankár)
Az egyik legnagyobb amerikai kereskedelmi bank, a JPMorgan Chase & Co.idén másodszor szerez olcsón konkurens bankot, "hála" a nem elsőrendű jelzáloghitelek okozta válságnak. A bank ezúttal a Washingto...
szept. 26
8:15
Kétórás sztrájk az egri kórházban (+videó) (HírTV)
Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak pénteken az egri Markhot Ferenc Kórház védői. A szakszervezetek a HospInvest szerződésének felbontását követelték, miután a Heves Megyei Bíróság is hatályon kívül helyezte a megyei közgyűlés határozatát, amellyel 20 évre a cégnek adta a kórház működtetését.
szept. 26
8:15
Első díjat nyert a kormányzati negyed terve a Holcim európai pályázatán (Gondola)
A meg nem valósult kormányzati negyed terve nyerte el ötszáz induló közül az első díjat a Holcim Foundation for Sustainable Construction (Alapítvány a Fenntartható Építészetért) európai pályázatán,...
szept. 26
8:15
A pakisztáni hadsereg augusztus óta ezer fegyverest ölt meg (Kripto Akadémia)
Eddig több mint ezer iszlamista fegyverest, közte öt törzsfőnököt ölt meg a hadsereg a Pakisztán északnyugati részén fekvő, Afganisztánnal határos törzsi területeken - erősítették meg pénteken.
szept. 26
8:15
Tőzsdepiac - Ismét csak lefelé indulhatnak az európai piacok (ProfitLine)
Az európai részvénypiacok várhatóan éles csökkenéssel kezdik a hét utolsó kereskedési napját, miután még mindig folynak a viták a 700 milliárd dolláros pénzügyi szektort érintő segélycsomag körül, valamint azután, hogy a amerikai felügyeleti szervek bezáratták az Egyesült Államok egyik legnagyobb bankját, a Washington Mutual-t és eladják az eszközeit a JPMorgan Chase számára, miután az összeomlott…
szept. 26
8:17
Ázsiai záró kommentár (HírTV)
Az EUR/GBP árfolyama csupán 19 pipes sávban mozgott az ázsiai kereskedésben, 0,7944 és 0,7963 között. ellenállás 0,7985-nél, míg támogatás 0,7912-nél található. Az EUR/USD kurzusa 1,4619 és 1,4676 között alakult. Támogatás 1,4558-nál van. Ellenállási pont 1,4768-nál helyezkedik el. Az USD/CHF kurzusa 56 pipes sávban ingadozott 1,0891 és 1,0835 között. A következő támogatás 1,0789-nél, míg…
szept. 26
8:17
Göncz Kinga felavatta a WTC romjai alól előkerült magyar zászlót (Gondola)
Göncz Kinga külügyminiszter felavatta New Yorkban a Világkereskedelmi Központ (WTC) romjai alól előkerült, utólag bekeretezett magyar zászlót csütörtök este a magyar főkonzulátuson. A szakadozott,...
szept. 26
8:19
Világgazdaság: jövőre csökkenhet a rendőrség támogatása (Gondola)
Jövőre mintegy kilenc milliárd forinttal csökkenhet a rendőrség költségvetési támogatása a Világgazdaság értesülése szerint. A lap a birtokába került dokumentumokra hivatkozva azt írja: mind a...
szept. 26
8:24
A hitelválság a Playboy nyuszikat sem kíméli (Infostart)
A globális pénzügyi válság következő áldozatai maguk a Playboy nyuszik lehetnek, mert "gazdájuk" arra kényszerülhet, hogy kirúgja őket.
szept. 26
8:24
Fénycsapdázás, hipnózis, repülésszimulátor - a kutatóké a ma éjszaka (Privátbankár)
Minden eddiginél sokszínűbb programkínálat várja pénteken a Kutatók Éjszakáján a tudomány iránt érdeklődőket, akik 15 városban háromszáznál több rendezvény közül választhatnak. Az Európai Bizottság...
szept. 26
8:33
Folytatódik az egyeztetés a MÁV és a VDSZSZ között (Gondola)
Folytatódik ma az egyeztetés a MÁV és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) között a szakszervezet követeléseiről. A VDSZSZ eredeti követelése 10 százalékos többlet béremelés a...
szept. 26
8:33
Magyar ételek a Viking Line-on (Kreatív Online)
A Stockholm-Helsinki és Stockholm-Turku útvonalon járó Viking Line négy hajóján magyar gasztronómiai heteket szervez a Magyar Turizmus (MT). Az utazók 16 magyar fogás és 14 féle magyar bor közül választhatnak, közben pedig cigányzenekar zenél.
szept. 26
8:33
Törvénytelen volt a postai szolgáltatás Komlóskán (HírTV)
Ötéves küzdelem és négy bírósági határozat után újra lesz állandó postai szolgáltatás Komlóskán, mivel a hírközlési hatóság a Legfelsőbb Bíróság ítéletének megfelelően megállapította, hogy 2003-ban a Magyar Posta tévesen tájékoztatta a helyieket a mozgóposta szolgáltatásáról, és törvényellenesen szervezte át szolgáltatásait.
szept. 26
8:33
Jelentősen emelkedett Japánban a maginfláció (ProfitLine)
Japán maginflációja, jelentősen emelkedett augusztusban, ezzel már 11 hónapja egyhuzamban emelkedik a magas üzemanyag és élelmiszer árak következtében. (ProfitLine.hu)
szept. 26
8:35
USA - Még optimizmus, de ki tudja meddig? (ProfitLine)
Még mindig a válságcsomag elfogadása körüli felfokozott hangulatnak köszönhetően emelkedtek az amerikai piacok, azonban már a lelkesedés a sokáig tartó huzavona miatt csökkenni látszik. A DJIA index 196.89 ponttal, 1.82 százalékkal 11,022.06 pontra emelkedett. Az S&P 500 index értéke 23.31 pontot, 1.97 százalékot emelkedve 1,209.18 ponton zárt, míg a Nasdaq composite index 30.89 ponttal, 1.43…
szept. 26
8:42
Kiváltható a drága orosz földgáz (Piac és Profit)
Nyugaton a biogáz felhasználási szokások átalakulóban vannak. Már nem áramot és hőt állítanak elő, hanem a megtisztított gázt a hálózatba pumpálják. Ez a módszer elősegítheti a hazai biogáz-üzemek elterjedését, mert a beruházás nem kerül többe, miközben itthon a zöldáram átvételi ára igen alacsony.
szept. 26
8:42
Fábry nem kér bocsánatot (Blikk)
Egészséges ösztönélettel magyarázza szexista megnyilvánulásait
szept. 26
8:42
Túl kihívó, ezért lecserélik az egyenruhát (Infostart)
Többet takaró egyenruhákba kell bújnia az egyik amerikai egyetemi focicsapat vezérszurkolóinak, a meccsekre kilátogató nézők szerint ugyanis a mostani túl sokat enged látni.
szept. 26
8:51
Sok a baleset a leállósávok szabálytalan használata miatt (Gondola)
Minden nyolcadik baleset a leállósávon veszteglés miatt történik, ezért a rendőrség akár több százezer forintra büntetheti a vészsáv szabálytalan használóit - közölte a GRSP Magyarország Egyesület....
szept. 26
8:51
Kevesebb pénz jut jövőre a rendőrségre (Blikk)
szept. 26
8:51
Nincs megállapodás a gazdasági válság megoldásáról (HírTV)
Nem született megállapodás csütörtök éjjel a Fehér Házban tartott tanácskozáson, amelyen George W. Bush amerikai elnök a két párt elnökjelöltjeivel és kongresszusi vezetőivel tárgyalt.
szept. 26
8:51
Eörsi: Kokojti "nevetségesen fejezte ki magát" (Kripto Akadémia)
Az Európa Tanács parlamenti közgyűlése küldöttségének több tagja bírálta csütörtökön este Tbilisziben Eduard Kokojtit, a szakadár Dél-Oszétia elnökét a vele való megbeszélés után.

Keresés