2008. szeptember 25. csütörtök

szept. 25
13:43
USD/ZAR Emelkedő dél-afrikai termelői árak (HírTV)
Augusztusban éves szinten a várt 19,3% helyett 19,1%-kal emelkedtek a dél-afrikai termelői árak az előző havi 18,9%-os plusz után. A rand továbbra is gyengülést mutat, miután az elnök, Thabo Mbeki és több miniszter visszalépése elijesztette a külföldi befektetőket. Az USD/ZAR ismét elérheti 8,2135-ös csúcsát. In-www.globalfx.hu
szept. 25
13:48
Csak Hollandiában természetes a népességnövekedés (Piac és Profit)
Elsősorban a fejlődő országokból érkező bevándorlóknak köszönhető, hogy Európa lakossága egyelőre nem csökken - közölte az Eurostat.
szept. 25
13:48
Tíz százalékkal kevesebbet fizetnek a fővárosi távfűtésért (Infostart)
A szeptemberi fűtésszámlához a főváros kérésére a szolgáltató egyszeri, 10 százalékos díjjóváírást könyvel el, a novemberi számlában pedig már megjelenik a kormány által a héten elfogadott távhőtámogatási kompenzáció is - tájékoztatta az InfoRádiót a Főtáv Zrt. szóvivője. Ezek a kedvezmények havonta 1-2 ezer forintos megtakarítást jelentenek - mondta Balog Róbert. Egy 52 négyzetméteres lakás…
szept. 25
13:50
A Századvégnél is fölényesen vezet a Fidesz (Infostart)
A Századvég és a Forsense legújabb felmérése szerint is a Fidesz nyerne egy most rendezett országgyűlési választást. A szeptember 15. és 23. között, ezer ember megkérdezésével készített reprezentatív kutatás hibahatára plusz/mínusz 3 százalék.
szept. 25
13:51
Vita miatt leállhat a metróépítés (Privátbankár)
Nem fizeti ki a jogosulatlan követeléseket - még fenyegetőzés hatására sem - a DBR Metró Projekt Igazgatóság. Bármely indokolatlan leállásáért a kivitelező - ez esetben a Bamco - tartozik anyagi és jogi felelősséggel - közölte a metróberuházásért felelős igazgatóság szóvivője.
szept. 25
13:53
2014-ig kitiltanák a külföldieket (Privátbankár)
Magyarország kezdeményezi, hogy 2011-től további három évre vonatkozzon moratórium a külföldiek földvásárlására - jelentette be Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) s...
szept. 25
13:54
Bérminimum a külföldi diplomásoknak: zöld út a kékkártyának (HR Portál)
Meghatározták az EU-ban dolgozó külföldi orvosoknak, mérnököknek és más diplomások a bérminimumát. Ezzel elhárult az utolsó akadály is a kékkártya bevezetése elöl, értesült a Világgazdaság.
szept. 25
13:55
Gyurcsány csak sorolja a kérdéseket (Privátbankár)
Gyurcsány Ferenc szerint az adatgyűjtési ügyben sok kérdés merült fel, amelyekre jó volna választ találni, de "természetesen csak úgy, hogy mindez végig törvényes, alkotmányos keretek között folyik, m...
szept. 25
13:57
Tévutas: a város stimmelt, csak a földrész nem (Gondola)
Úticélja szerint jó városba érkezett, csak éppen rossz földrészre egy argentin turista: az ausztráliai Sydney helyett a kanadaiba, azaz a világ átellenes felére. A hölgy többszöri átszállással...
szept. 25
13:57
Mire felébredt, amputálták a péniszét (Blikk)
Egy amerikai férfi kártérítési pert indított orvosai ellen, akik hozzájárulása nélkül amputálták péniszét.
szept. 25
13:57
Korrupciógyanús földügyletek - államtitkárok kerülhetnek bíróság elé (HírTV)
Nemcsak a volt, hanem a jelenlegi földművelésügyi államtitkár is bíróság elé kerülhet a korrupciógyanús földügyletek miatt. Benedek Fülöp, a második Gyurcsány-kormány államtitkára, a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgató-helyettese ellen egy Fejér megyei földügylet miatt nyomoznak hivatali visszaélés miatt. A gyanú szerint a földhivatal az ő nyomására változtatott egy pákozdi földterület…
szept. 25
13:59
S&P: Magyarország "kísértéseknek" van kitéve (Gondola)
Leálltak a feltörekvő Európa adósminőségi besorolásaiban 2000 óta érvényesült pozitív folyamatok, mondták csütörtökön Londonban a Standard & Poor's szakértői, akik a magyarországi...
szept. 25
13:59
Halálos fenyegetést kapott Navracsics és Szijjártó (+videó) (HírTV)
Életveszélyes fenyegetést tartalmazó levelet kapott szerdán délután a Fidesz frakcióvezetője és szóvivője – ezt Navracsics Tibor és Szijjártó Péter jelentette be csütörtökön. A két politikus feljelentést tett az ügyben.
szept. 25
14:01
Szigorúbban ellenőrzik a borimportot (Gondola)
Az országba illegálisan behozott bormennyiség csökkentése, vagy legális csatornába terelése érdekében közös ellenőrzési akciót szervez az agrártárca a VPOP-val. Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és...
szept. 25
14:01
Századvég–Forsense: az MSZP-szavazók is Fidesz-győzelemre számítanak (HírTV)
A megkérdezettek túlnyomó többsége – 59 százalék – úgy véli, hogy egy most vasárnap megrendezésre kerülő országgyűlési választáson a Fidesz nyerne – ez derül ki a Századvég–Forsense legfrissebb felméréséből. Mindössze 9 százalék gondolja úgy, hogy a választások győztese az MSZP lehet. Ráadásul az MSZP-szavazók többsége is a Fideszt tartja esélyesebbnek a győzelemre. Az SZDS...
szept. 25
14:03
Századvéd-Forsense: nőtt a Fidesz és az MSZP közötti különbség (Gondola)
Nőtt a két nagy párt, a Fidesz és az MSZP közötti különbség, emelkedett az MDF támogatottsága, az SZDSZ pedig továbbra is mélyponton van - derül ki a Századvég-Forsense közvélemény-kutatásából. A...
szept. 25
14:06
"Ez a legdurvább dolog, amit a titkosszolgálatnál dolgozó elkövethet" (Infostart)
Senkinek sem érdeke, hogy a magyar nemzetbiztonsági szolgálatokat elbizonytalanítsák, mert azzal az ország válik védtelenebbé - mondta az InfoRádiónak Földi László nemzetbiztonsági szakértő. A titkosszolgálatok egykori munkatársa az UD Zrt. megfigyelésére utalva azt mondta, a legnagyobb probléma, hogy "áruló van" a szolgálatoknál, aki segített kémprogramot telepíteni a biztonsági szolgálat…
szept. 25
14:09
Az MSZP-t utálják a legtöbben (Privátbankár)
Nőtt a két nagy párt, a Fidesz és az MSZP közötti különbség, emelkedett az MDF támogatottsága, az SZDSZ pedig továbbra is mélyponton van - derül ki a Századvég-Forsense közvélemény-kutatásából.
szept. 25
14:15
Gyurcsány válaszokat keres az adatgyűjtési ügyben felmerült kérdésekre (Gondola)
Gyurcsány Ferenc szerint az adatgyűjtési ügyben sok kérdés merült fel, amelyekre jó volna választ találni, de "természetesen csak úgy, hogy mindez végig törvényes, alkotmányos keretek között...
szept. 25
14:15
Tűzvész pusztított egy francia romatáborban (Blikk)
szept. 25
14:15
Kisfiuk temetése ellen küzdenek a szülők (Blikk)
szept. 25
14:15
Londonban látható az I. világháborút kirobbantó pisztoly (HírTV)
Először állították ki csütörtökön Londonban azt a pisztolyt, amellyel 1914. június 28-án Szarajevóban meggyilkolták Ferenc Ferdinánd trónörököst és feleségét - adta hírül a The Guardian című brit lap. A ravaszt egy szerb diák, Gavrilo Princip húzta meg. A fiatalember a Mlada Bosna (Ifjú Bosznia) nevű nacionalista szervezet tagja volt.
szept. 25
14:15
Életveszélyes fenyegetés Navracsicsnak és Szijjártónak (Alternatív Energia)
Levélben életveszélyesen megfenyegették Navracsics Tibort, a Fidesz frakcióvezetőjét és Szijjártó Pétert, az ellenzéki párt szóvivőjét; emiatt a két politikus csütörtökön feljelentést tett a Központi Nyomozó Főügyészségen.
szept. 25
14:17
Kárpátalja: magyar tannyelvű kar nyílt az ungvári egyetemen (Gondola)
Anyaországi támogatással létrehozott magyar oktatási nyelvű humán-természettudományi kar nyílt az Ungvári Nemzeti Egyetemen (UNE), ahol háromszáz magyar ajkú diák anyanyelvén folytathatja felsőfokú...
szept. 25
14:17
Délelőtti kommentár (HírTV)
A dollár ma gyengült a többi devizával szemben, de összességében viszonylag keskeny sávokban mozog. A devizát rosszul érinti a kormány által tervezett mentőakció lehetséges elodázása. Ráadásul megterhelő az amerikai elnök, George W. Bush kijelentése, mely szerint beláthatatlan következményei lehetnek a válságnak, ha nem fogadják el gyorsan a 700 milliárd dolláros mentõtervet. Ráadásul egyesek...
szept. 25
14:19
Életveszélyesen megfenyegették Navracsicsot és Szijjártót (Gondola)
Levélben életveszélyesen megfenyegették Navracsics Tibort, a Fidesz frakcióvezetőjét és Szijjártó Pétert, az ellenzéki párt szóvivőjét; emiatt a két politikus csütörtökön feljelentést tett a...
szept. 25
14:19
EUR/GBP Továbbra is kedvező kilátások (HírTV)
Csökkent az EUR/GBP árfolyama, és minimumot ért el 0,7898-nál. Támogatások 0,7885-nél és 0,7850-nél találhatók. Amíg tartja magát ez utóbbi érték, kedvezőek a kilátások, és emelkedés várható 0,7980 felé. Ha átlépik azt, további nyereségekkel számolhatunk 0,80 fölött. In-GFX
szept. 25
14:21
Navracsics: A gyűlöletet Gyurcsány Ferenc hozta be a mindennapokba (Gondola)
Tegnap délután érkezett egy levél a Fidesz központjába Navracsics Tibornak címezve, feladóként pedig "a zalai szavazók, Zalaegerszeg" szerepelt. Szijjártót és őt, valamint családjukat életveszélyesen megfenyegették.
szept. 25
14:24
Életveszélyesen megfenyegették a Fidesz két vezető politikusát (Infostart)
Levélben életveszélyesen megfenyegették Navracsics Tibort, a Fidesz frakcióvezetőjét és Szijjártó Pétert, az ellenzéki párt szóvivőjét; emiatt a két politikus csütörtökön feljelentést tett a Központi Nyomozó Főügyészségen.
szept. 25
14:24
Ismerte egymást a két finn ámokfutó? (Infostart)
A finn rendőrség vizsgálja, lehetett-e kapcsolat a keddi és a tavaly novemberi iskolai vérengzés között. Az északi országban nemcsak a fegyvertartási törvény, hanem a közösségi és videómegosztó oldalak körül is fellángolt a vita.
szept. 25
14:27
A kisgyerekes szülők munkavállalása a társadalmi hozzáálláson múlik (HR Portál)
Változtatniuk kell a cégeknek hozzáállásukon a gyermekes anyákkal szemben, az amerikaik megtették: rugalmas munkaidővel, cégen belüli bölcsődével - mondta Joie Gregor, a Fehér Ház személyzeti vezetője a magyar parlamentben. Hazánkban az infrastrukturális háttér is hiányzik, kevés az óvoda és a bölcsőde.
szept. 25
14:33
Gőgös: további három éves moratórium a földvásárlásra (Gondola)
Magyarország kezdeményezi, hogy 2011-től további három évre vonatkozzon moratórium a külföldiek földvásárlására - jelentette be Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium...
szept. 25
14:33
Már az olimpia idején tudtak a mérgezett tejről (HírTV)
A kínai hatóságok már az olimpia idején tudták, hogy mérgező vegyi anyag került a kínai tejtermékekbe, de hallgattak róla, hogy elkerüljék a pánikot. A méreggel egy csalás nyomait tüntették el: a melamint vízzel hígított tejhez adták, hogy állaga az eredeti tejre emlékeztessen. Kína 53 ezer megbetegedést és négy halálesetet ismert be eddig. Az ország tejkészítményeit már 25 országban tiltották be.
szept. 25
14:35
Gazdagok és gazdagabbak az amerikai kongresszusban (Gondola)
John Kerry, az amerikai Demokrata Párt 2004-es elnökjelöltje a washingtoni kongresszus leggazdagabb tagja, John McCain, az idei republikánus elnökjelölt a 13. a sorban, Barack Obama demokrata...
szept. 25
14:42
Milyen lépésekre készül a kormányzat a gabonatermelők megsegítésére? (Infostart)
A gazdálkodók szeretnék tudni, hogy az agrárkormányzat milyen lépésekre készül a gabonatermelők megsegítése érdekében, mert a piac "áll", az árak pedig rendkívül alacsonyak, nyomottak - mondta Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke csütörtökön, a szövetség rendkívüli elnökségi és választmányi ülése előtt. A zárt ajtók mögött megkezdődött ülésen részt…
szept. 25
14:42
Kétmillióba kerül egy vagyonosodási vizsgálat elsimítása (Piac és Profit)
Befolyással való üzérkedéssel és vesztegetéssel gyanúsít az ügyészség egy APEH-osztályvezetőt, aki milliókat fogadott el, hogy egy vagyonosodási vizsgálat pozitív véget érjen.
szept. 25
14:42
Leállhat a 4-es metró építése (Infostart)
A metróépítés munkálatainak leállásával fenyeget az alagutak, illetve az Etele, valamint a Szent Gellért téri állomásokat kivitelező Bamco Konzorcium. A cég a beruházó DBR Metró Projekt Igazgatóság felé benyújtott többletköltség követeléseit akarja érvényesíteni. Pető Szabolcs, a DBR szóvivője az InfoRádiónak elmondta, hogy a nehézségek ellenére is tartható a metró átadásának, 2011-es határideje.
szept. 25
14:45
Nemsokára megtörténhet, ami idén még nem volt (Privátbankár)
Elemzők szerint hétfőn változatlan marad az alapkamat. A kamatcsökkentés azonban már közel van, még idén megtörténhet.
szept. 25
14:51
ORTT: az Advertum-cég felszámolását kezdeményezhetik (Gondola)
Az Advertum Kft. tulajdonában lévő, jelentős koncessziósdíj-tartozást felhalmozó rádiós cég felszámolását kezdeményezheti heteken belül a médiahatóság - közölte a javaslatot jegyző, a Fidesz által...
szept. 25
14:51
Életveszélyesen megfenyegették Navracsicsot és Szijjártót (Blikk)
szept. 25
14:51
Magyar designerek álmodták meg a Mercedes installációját (Blikk)
Az új Mercedes GLK-t januárban mutatják be
szept. 25
14:51
Génpuska és a lusta ember dísznövénye a Corvinuson (HírTV)
Az Európai Bizottság támogatásával az idén már harmadszor megvalósuló Kutatók Éjszakájának egész napos rendezvényen a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) másodszor vesz részt, mely több tudományágat érintve 19 projektet mutat be a természet és a közvetlen környezet megismerésére.
szept. 25
14:51
Keleti Arthur: nem létezik ellophatatlan adat (Alternatív Energia)
Illúzió, hogy létezne olyan adat, amelyet ne lehetne ellopni, de ennek kockázatát lehet csökkenteni - mondta Keleti Arthur, az Informatikai Biztonság Napja 2008 elnevezésű budapesti konferencia főszervezője, aki csütörtökön nyilatkozott az MTI-nek.
szept. 25
14:51
USA - A vártnál jóval nagyobb a munkanélküli kérelmek száma (ProfitLine)
Az Egyesült Államokban a múlt hét folyamán első alkalommal munkanélküli ellátásért folyamodók száma 32,000 fővel 493,000 főre emelkedett, az előző heti 455,000 főről a felülvizsgálat után felfelé módosított 461,000 kérelemről. (ProfitLine.hu)
szept. 25
14:53
Az Európai Bizottság vízumkönnyítési tárgyalásokat kezdene Grúziával (Gondola)
Az Európai Bizottság azt javasolja az unió illetékes minisztereinek, hogy az EU kezdjen vízumkönnyítési tárgyalásokat Grúziával. Jacques Barrot, a bizottság biztonsági és igazságügyi kérdésekkel...
szept. 25
14:53
Rászellentett a rendőrre, erőszakkal vádolják (Blikk)
Hatósági személy ellen elkövetett erőszakkal vádolnak egy férfit az Egyesült Államokban, amiért állítólag szándékosan az őt előállító rendőr irányába szellentett, majd felé is terelgette a gázt.
szept. 25
14:53
Kutatók Éjszakája Pécsett (HírTV)
Holnap este 63 színes program várja a pécsieket a Kutatók Éjszakáján, ugyanis idén a Pécsi Tudományegyetem (PTE) is csatlakozott Tempus Közalapítvány vezette felsőoktatási konzorciumhoz.
szept. 25
14:55
Amerikai tartós fogyasztási cikkek megrendelései: -4,5%- előrejelzés: -1,6% (HírTV)
Amerikai tartós fogyasztási cikkek augusztusi megrendelései: -4,5%- előrejelzés: -1,6%- előző havi érték: +1,3%. Részletek következnek…in-www.globalfx.hu
szept. 25
14:57
Amerikai első munkanélküli segélykérelmek: 493.000- előrejelzés: 450.000 (HírTV)
Amerikai első munkanélküli segélykérelmek szeptember 20-i heti száma: 493.000- előrejelzés: 450.000- előző heti érték: 455.000. Részletek következnek…in-www.globalfx.hu
szept. 25
14:59
Tíz éves a miskolci székhelyű regionális távoktatási központ (HírTV)
Idén ünnepli alapításának tízedik évfordulóját az Észak-magyarországi Regionális Távoktatási Központ (ÉMRTK), amelynek működésébe szeptember 26-án, délelőtt 11 órától nyerhetnek betekintést az érdeklődők egy nyílt nap keretében.

Keresés