Sok mozgás és a megfelelő ételek fogyasztása növelheti annak a fontos enzimnek a szintjét, amely a korral járó sejtpusztulást lassítja - állítják amerikai kutatók.
Az ENSZ adatai szerint 1445 afgán civil vesztette életét lázadók, amerikai vagy NATO-csapatok támadásában az idei év első nyolc hónapjában, 40 százalékkal több mint 2007 azonos időszakában.
Legkorábban a jövő héten ül újra tárgyalóasztalhoz az MSZP és az SZDSZ tudta meg lapunk. Eredetileg terveztek egy találkozót holnapra, ez azonban nem jön össze. Fodor Gábornak addig a pártjával is meg kell küzdenie, mivel rövid lappangás után ma már nyilvánosan forrnak az indulatok az SZDSZ-ben; egyre többen bírálják őt és az ügyvivői testület azon döntését, hogy a Gyurcsány-program elutasítása…
Nem támogatta a Főpolgármesteri Kabinet a taxis szervezetek azon kezdeményezését, hogy a taxizás hatósági tarifáit 20 százalékkal emeljék - mondta a Városháza kommunikációs igazgatója. Nyáry Krisztián...
A washingtoni képviselőház kedden megszavazta a tengeri olajfúrásra vonatkozó 27 éves kongresszusi tilalom feloldását, hogy csökkenteni lehessen az Egyesült Államok külső energiafüggőségét.
Még a KRESZ átfogó módosítása előtt szeretne megváltoztatni néhány KRESZ-szabályt a rendőrség: kötelezővé kívánja tenni például azt, hogy a lámpával nem védett zebrák előtt harminc kilométeres óránkénti sebességre lassítsanak a sofőrök - írta a szerdai Népszabadság.
A szlovák miniszterelnök szerint ugyan jobb is lehetne, de nem olyan rossz az államközi és a politikai viszony Magyarország és Szlovákia között. Robert Fico a Népszabadság szerdai számában megjelent nyilatkozatában úgy vélte, hogy nem kell okvetlenül minden kezdeményezésben magyarellenes törekvést feltételezni.
Rosszul járt, aki tegnap elfelejtett tankolni, szerda nulla órától ugyanis bruttó 5 forinttal emelte a 95-ös benzin nagykereskedelmi árát a Mol. A gázolaj ára augusztus közepe óta nem változott. A sz...
A hét pénztárszövetség egységesen elutasítja a munkáltatói hozzájárulás 11 százalékos ehóval való megterhelését, a tiltakozást eljuttatták az OÉT munkavállalói oldalához is
Az amerikai szövetségi tartalékbankrendszer (Federal Reserve) 85 milliárd dollárig terjedő rendkívüli hitelt nyújt a világ legnagyobb biztosítójának, az American International Groupnak (AIG), hogy megmentse az összeomlástól.
Jövőre 8,7 százalékkal jut több pénz az állami költségvetésből az önkormányzatoknak, ez ugyan reálértékben jelent némi növekedést az ideihez képest, ám korántsem olyan mértékűt, mint amilyet a települések, megyék szerettek volna - írta a szerdai Világgazdaság.
Az amerikai szövetségi tartalékbankrendszer változatlanul, 2 százalékon hagyta alapkamatát. A piac a negyedik negyedévre várt enyhítés előre hozásában reménykedett
Lassan négy éve, 2004. október 8-tól Magyarországon, a többi EU tagállamhoz hasonlóan, a vállalkozások egy része számára elehetőség van olyan gazdasági társasági forma választására, amelyik igazán európai, és nem az egyes tagállamok jogrendszerében gyökeredzik. Miért jó ez és mit kell tudni róla? Mik az alapítás főbb szabályai és mikor érdemes ilyet alapítani? Cikkünkből megtudhatja.
A hitelpiaci válság egyik fontos tanulsága a lakosság számára, hogy nem szabad a végletekig eladósodni, nem szabad "buta hiteleket" fölvenni - állítja a portfolio.hu elemzője. Az Inforádió Aréna című műsorában Takács Szabolcs azt mondta, a bankoknak is el kell gondolkodniuk, mert túlzottan bíznak az állami segítségben, és nem szabadna hitelképtelenekek számára hitelt adni, még befektetői nyomásra…
Még a KRESZ átfogó módosítása előtt szeretne megváltoztatni néhány KRESZ-szabályt a rendőrség: kötelezővé kívánja tenni például azt, hogy a lámpával nem védett zebrák előtt harminc kilométeres...
A szívsebészprofesszor, Papp Lajos szeptembertől nyugdíjas. Mint arról beszámoltunk, a szívcentrum volt vezetője korábban azt mondta, hogy munkaviszonya megszűnéséig nem beszél a nyugdíjaztatási kérelme beadását kiváltó, a Pécsi Tudományegyetemet érintő okokról.
Európában 10 percenként 40 ember hal meg szívinfarktusban, 80 ember hal meg keringési betegségben, 3,2 millió Euro kiadást okozva. Étrendi változtatással a halálozás 4/5 részét lehetne csökkenteni. A dohányzás a keringési rendszer betegségeinek legfontosabb elkerülhető kockázati tényezője.
Enyhén szólva furcsa, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., illetve Bábolna szocialista polgármester asszonya előbbre valónak tartja egy adósságokban úszó sertéstelep földhöz juttatását, mint a Bábolnai Nemzeti Ménesbirtok Kft. stabil működésének megteremtését.
Legördült a gyártósorokról az egymilliomodik SMART Board interaktív tábla. A SMART az első interaktív táblákat gyártó cég, amelynek sikerült elérni ezt a jelentős mérföldkövet.
Összességében 7 százalékkal emelkedett a Nielsen Piackutató Intézet által mért 90 élelmiszerkategóriában a bolti eladások értéke az idén február és július között
A Népszabadság írása szerint utolérhetjük Európát - már ami a közlekedésbiztonságot illeti. 2010-re Magyarország teljesítheti vállalását, és 2001-hez képest harmadával csökkentheti a közlekedési balesetek halálos áldozatainak számát.
Tovább tart a világmárkák Andrássy úti hódítása - írja a Napi Gazdaság. A cikk szerint a napokon belül megnyíló Gucci-üzletet néhány hét múlva a Roberto Cavalli-szaküzlet követi, és várhatóan az év vé...
Az izraeli-palesztin válság kulcskérdéseit vitatta meg Ehud Olmert izraeli kormányfő és Mahmúd Abbász palesztin elnök kedden Jeruzsálemben. Megállapodtak abban, hogy két héten belül ismét...
Havi 1, 8 millió forintot fizet ki Bencze József országos rendőrfőkapitány az Imázs Műhely Kft.-nek "kampányokra, PR- és kommunikációs stratégiák készítésére", holott ugyanerre a célra egy főosztályt tart fenn az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) - írta szerdai számában a Bors.
Elvi megállapodást írt alá a bolíviai kormány és jobboldali ellenzéke a hetek óta tartó véres zavargások rendezésének és a béke helyreállításának érdekében.
Sok súlyos dolgot elfedve a nép szeme elől, egyúttal vigyázva, hogy látszatra legalább tiszta maradjon, újra hiszi: olyan alatta a miniszterelnöki szék, mint a királyok trónja - mozdíthatatlan! Sejti azért, sejti: „Itt minden mosolyban tőr lapul” (Macbeth), a bizalom fentről áttekinthetetlen, kiválogatni, mi a talpnyalás, a hiúság, az érdek, lehetetlen.
A thaiföldi parlament szerdán megválasztotta kormányfőnek Szomcsai Vongszat ügyvezető miniszterelnököt, aki a 2006-ban megbuktatott kormányfő, Thakszin Sinavatra sógora.
Nem változtatott alapkamatán a Bank of Japan a szerdai kamatdöntő ülésén, amely azt jelenti, hogy maradt a 0.5 százalékos alapkamat. A döntés teljes mértékben megegyezett az általános elemzői várakozásokkal. (ProfitLine.hu)
Az MSZP országos elnöksége elfogadta a Szabad Demokraták Szövetségének javaslatát, hogy a következő MSZP-SZDSZ-tárgyalásra szeptember 23-án kerüljön sor
Áru hamis megjelölése és jelentős vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan elkövetett iparjogvédelmi jogok megsértésének bűntette miatt a napokban vádat emelt az ügyészség a Traubi üdítőitalokat hosszú éveken keresztül hamisító Salamon Berkowitz és egyik üzlettársa, Szabó Gábor ellen – értesült a Magyar Nemzet.
A szlovák miniszterelnök szerint ugyan jobb is lehetne, de nem olyan rossz az államközi és a politikai viszony Magyarország és Szlovákia között. Robert Fico a Népszabadság szerdai számában...