Fogyókúra fényképezőgéppel? Első hallásra talán furcsán hangzik, ám a módszer mégis működik! A súlyfelesleggel küszködő lefotózza az összes ételt, amely a nap folyamán az asztalára kerül. Este aztán visszanézi a képeket, így szembesül azzal, hogy mit is fogyasztott valójában. Itt nincs csalás a mérleggel, nincs kifogás, hogy csak a ruha miatt mutat többet, itt a fotók önmagukért beszélnek - és…
Az új cégautóadót a gépjárműadóról szóló törvényben találjuk, mint egységes vagyonadót, melyet mindenkinek fizetnie kell, aki valamilyen autó után költséget számol el akár cégként, akár magánszemélyként. Mit érdemes tudni az adócsomag egyik legnagyobb visszhangot kiváltó tervezett változtatásáról? Tények, számok.
Szakmai elbírálást követel a Fidesz az egri Markhot Ferenc Kórház működésének HospInvest általi átvételéről. A kórház üzemeltetésére vonatkozó engedélyt hétfőn kapta meg a HospInvest Zrt., ám a Fidesz szerint számos jogi problémát vet fel az ezzel kapcsolatos eljárás.
Kedden délelőtt 1,0511-nél ért el csúcsot az USD/CAD árfolyama, majd visszaesett 1,05 alá, így továbbra is érvényben van még a kialakult rövid távú gyengülő trend. Kanadában 14:30-kor teszik közzé az augusztusi nyersanyagárindexet (előrejelzés: -3,0 %, előző érték: 1,4 %), az ipari termelői árak mutatóját (előrejelzés: -0,5%, előző érték: 0,4 %) és a júliusi GDP mutatóját (előrejelzés: 0,1 %).…
Az SZDSZ vezérszónoka közölte: a törvényjavaslat nagy részével nem ért egyet, míg az MDF vezérszónoka szerint a törvényjavaslat jó példa a "hirtelen felindulásból elkövetett" jogalkotásra.
A gyermek erőszakos, agresszív viselkedését minden életkorban komolyan kell venni. Csak Magyarországon az elmúlt három évben több mint 15 százalékkal nőtt az ilyen esetek száma.
A memória akkor romlik, ha nem tornáztatják. Annak érdekében, hogy olyan friss maradjon, mint fiatal korban, és kapacitásai jól kihasználhatók legyenek, mindenekelőtt dolgoztatni kell. De agytekervényeink megmozgatásához nem szükséges hosszú memorizálásokra törekedni: a legkisebb, hétköznapi alkalmat is ragadjuk meg a tanulásra!
A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo szerint tűrhetetlen, hogy a biztonsági autó pályára küldése kell ahhoz, hogy izgalmas és élvezetes versenyeket láthassunk a Forma-1-ben.
A parlamenti frakciók ma vitatják meg Berlinben a Hypo Real Estate jelzálogbanknak folyósított állami hitelsegélyt, amelyből a müncheni központi bank a rövid és középtávú fizetési kötelezettségeinek garantálását próbálja biztosítani. A pénzügyminiszter valamennyi frakció ülésén személyesen ismerteti a kormány döntésének hátterét.
A közszféra és a versenyszféra HR gyakorlata közötti átjárhatóság, szakmai információcsere és benchmark tevékenység erősítése érdekében - a Miniszterelnöki Hivatal illetékes szakállamtitkársága és a DGS GLOBAL RESEARCH közötti együttműködésnek köszönhetően - a hazai minisztériumok HR területért felelős vezetői, valamint a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ vezetői…
Magyarországot választotta a svéd Oriflame kozmetikai konszern egy regionális forgalmazó központ létrehozásának helyszínéül, miután a romániai körülményeket nem tartotta alkalmasnak erre - írta a Ziarul Financiar alapján a Napi Gazdaság.
Több milliárdos projekt keretein belül épülne kutatási és innovációs központ a Miskolci Egyetem szomszédságában, a Gyermekváros területén. A jelenleg az előkészítés fázisában lévő Science Park az egyetemi tudásközpontot, valamint a befektetőket kapcsolja majd össze.
A Századvég és a Forsense 2008. szeptember 15-23. között végzett országos közvélemény-kutatásában egyes tipikus politikusi tulajdonságokra vonatkozó kérdések segítségével vizsgálta Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor imázsprofilját. 2008 szeptemberében a hitelesség, az emberek problémáira való odafigyelés és az érthetőség dimenziójában látható a legszámottevőbb különbség Orbán Viktor javára.
Csaknem 11 százalékkal nőtt a Tesco brit kiskereskedelmi óriás profitja az idei első félévben, a cég az adózott eredmény összegét 1,04 milliárd angolt fontban adta meg. Az adó előtti profit összege tö...
Azoknál a lányoknál, akik az átlagosnál nagyobb súllyal és magassággal születnek, nagyobb az esélye a mellrák kialakulásának - állapította meg egy kutatás, amely 32 tanulmány eredményeit összegezte.
Alig egy éve még csodálatos eredményeiről írt a sajtó. Azóta nagyot fordult a világ, jelenleg – sajnos – érthetetlen visszaesésére próbálnak magyarázatot találni. Szávay Ági, napjaink legjobb magyar teniszezője lassan, de biztosan menetel hátrafelé a világranglistán – már csak a 27.
Egy dinoszaurusz most feltárt csontváza segíthet feltárni, hogyan alakult ki a ma élő madarak légzőrendszere. A Patagóniában talált őslény a Tyrannosaurus rex távoli rokona volt.
A katolikus egyház és a média kapcsolata a fő téma az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) közgyűlésén, Esztergomban - mondta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, a CCEE elnöke a kedden kezdődő eseményt megelőző budapesti sajtótájékoztatón.
A Nemzetközi Energiahivatal felmérése szerint Németország élen jár az energiatakarékosság, illetve az újrahasznosítható energiaforrások egyre szélesebb körű felhasználása terén. A hivatal idén 35 országban vizsgálódott.
Az úgynevezett gyűlöletbeszéddel szembeni polgári jogi fellépés lehetőségét teremti meg az Országgyűlés által tárgyalt törvényjavaslat - mondta Avarkeszi Dezső, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára kedden a parlamentben.
A német kormány mezőgazdasági miniszterét, Horst Seehofert javasolta a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) új elnökének a párt szövetségi parlamenti frakciója.
A McLaren bízik benne, hogy még legalább egy esős versenyük lesz a szezon hátralévő részében, ugyanis meggyőződésük, hogy a vizes pályán komoly előnyben lehetnek a rivális Ferrarival szemben.
A német kormányzat várakozásai szerint az amerikai törvényhozás még ezen a héten elfogja fogadni a pénzügyi szektor megmentésére irányuló segélycsomagot, mely visszaállíthatja a bizalmat a piacokon - közölte Angela Merkel kancellár. (ProfitLine.hu)
„80 góllal megvédhetjük a bajnoki címünket” - így gondolja Ramón Calderón, a Real Madrid elnöke. A királyiaknál alapelvárás a támadószellemű futball bemutatása, ezért az elnök nem csak a csatárokra számít, hanem abban bízik, hogy a tervezett 80 gól csaknem felét a középpályások szerzik majd.
Több külföldi ügynökség is indult a 2009-es New York-i és washingtoni Magyar Kulturális Évad másodszor kiírt pr-tenderén. A befutó amerikai cég az előző körben még érvénytelenül pályázott, most viszont a becsült összeg feléért elnyerte a feladatot.
Az UniCredit Csoport „Virtuális Bankja” olyan fizetési termék, amelyet pénzintézetek számára fejlesztettek ki. Segítségével a külföldi bankok virtuális bankként lehetnek jelen az érintett ...
Victoria Beckham mindenre képes, hogy megtartsa fiatalos formáját. A három gyermekes anya legújabb hóbortja, hogy vastag pamut kesztyűt és zoknit húz, mielőtt nyugovóra tér. Akkor sem veszi le, ha hites urával szexel.
Jól vizsgázott a Budapest Airport (BA) schengeni övezethez való csatlakozás óta eltelt hat hónapban, Ferihegy zökkenőmentesen lett része az övezetnek. A ferihegyi repülőtér termináljainál, honlapján, ...
Óbuda-Békásmegyer polgármestere üdvözölte a Megyeri híd keddi átadását, egyúttal azonban arra kérte a fővárost, hogy emelje vissza a Budapest Szerződésbe az aquincumi híd megépítését, és 2010-ig legalább a terveztetési munkákat kezdje meg.
Az eredeti tervtől eltérően nem tűzte napirendre az ózdi kórház jövőjét érintő előterjesztést kedden a helyi képviselő-testület, amely így októberi ülésén dönt a kérdésben - mondta az MTI érdeklődésére Almási Csaba jegyző.
Rátámadt a helyi autóbuszra két késésben lévő fiatalember Somoskőújfalun. A jármű ablakait verték, s folyamatosan szidták a sofőrt, mert nem nyitotta ki nekik az ajtót.
Gyurcsány Ferencre és Orbán Viktorra egyre kevésbé jellemző a hosszú távra gondolkodás, a megbízhatóság és a tisztességesség - derült ki a Századvég és a Forsense közös közvélemény-kutatásából, amelynek eredményét kedden juttatták el az MTI-hez.
A K&H év elején létrehozott önálló pályázati igazgatósága kilenc hónapos működése során rendkívüli sikereket ért el, hiszen a közreműködésével elnyert támogatások összege meghaladta az egymilliárd forintot.