Végeztek a penicillint termelő gomba DNS-térképének feltárásával. Az eredmények segíthetnek új antibiotikumok kifejlesztésében és az antibiotikumoknak való ellenállás leküzdésében.
Gyurcsány Ferenc kormányfő távolmaradását kéri a Tarka Magyar nevű demonstrációtól a szervező Amnesty International. A jogvédő szervezet tájékoztatása szerint nem várnak politikusokat a szombati felvonulásra, mert nem szeretnék, hogy eredeti céljaikat összemossák a napi politikával.
Göncz Kinga külügyminiszter a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal kitüntetést nyújtotta át kedden Washingtonban amerikai kollégájának, Condoleezza Rice-nak. A magyar...
Kósa Lajos szerint Arnóth Sándor fideszes országgyűlési képviselő "emelt fővel távozott", miután az egész parlamenttől elnézést kért és azonnal lemondott mandátumáról. A Fidesz alelnöke és hajdú-bihari elnöke, Debrecen polgármestere erről kedden nyilatkozott a Haon internetes portálnak.
Január 11-én szavazhatnak a ferencvárosi 12-es országos egyéni választókerületben (oevk) élők a parlamenti mandátumáról két hete lemondott Gegesy Ferenc szabad demokrata országgyűlési képviselő...
A Pécsi Bányakapitányság szigorításokkal hozzájárult az M6/M60-as autópálya alagútjainak tovább építéséhez Szekszárd és Bóly között. Kereki Ferenc bányakapitány elmondta: előírásaik a szakértői...
Az uniós pénzek a magyar gazdaság szereplőinek helyzetét érdemben nem javítják, a csatlakozás óta eltelt négy évben szinte semmit sem javítottak a gazdaság helyzetén - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke kedden, Miskolcon.
A világ első olyan toronyházát építik meg az Egyesült Arab Emírségekben, Dubaiban, amelyben kizárólag hölgyek bérelhetnek vagy vásárolhatnak irodahelyiséget. A húszemeletes Éva Tornya (Eve´s Tower)...
Naomi Campbell meghökkentő lépésre szánta el magát. A párductestű szépség, csak hogy vőlegénye kedvében járjon, és a vallási különbözőség se állhasson kettejük közé, úgy döntött megkeresztelkedik egy pravoszláv templomban.
Magyarországon tavaly 6800 beteget diagnosztizáltak emlőrákkal, de jelentős részük korai stádiumú daganattal került orvoshoz - jelentette be az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója. Kásler Miklós hozzátette: az emlőrák még mindig a leggyakrabban előforduló női daganat, mégis Magyarországon már több nő hal meg tüdőrákban.
A Nemzeti Nyomozó Iroda emberei állítólag már tudják, hogy ki rabolta el az MDF Somogy megyei elnökét a párt országos választmányának ülése előtti éjszaka.
A Legfelsőbb Bíróság határozata értelmében felfüggesztették a Szántód-Zamárdi vagyonperben megszületett jogerős bírósági ítélet végrehajtását, így Szántód nem nyújthat be inkasszót Zamárdi...
Az MSZP-frakció azt kéri Szili Katalintól, hogy a házbizottság vagy az ügyrendi bizottság foglaljon állást arról, hogyan biztosítható a nemzetbiztonsági bizottság munkája, mert az elnök...
Kósa Lajos szerint Arnóth Sándor fideszes országgyűlési képviselő "emelt fővel távozott", miután az egész parlamenttől elnézést kért és azonnal lemondott mandátumáról. A Fidesz alelnöke...
Már az első fordulóban kiesett Szávay Ágnes a 650 ezer dollár összdíjazású stuttgarti női tenisztornán, a világranglistán pedig az áprilisi tizenharmadik helyről visszacsúszott a huszonhetedikre. Taróczy Balázs a magyar teniszező szereplésével és világranglistás helyezésével kapcsolatban az InfoRádiónak azt mondta, hogy Szávay Ágnes hamarosan újra feljebb léphet, mert nagy küzdő, és még mindig…
Enni jó, na de ennyit? S ráadásul csak képletesen? Eszeméletlen mértékben elszaporodtak a gasztronómiai adások. Áldozunk a látvánnyá tett kulináris örömöknek utazás közben (hogy mennyiért, azt mindig a jótékony homály fedi, akár egy távol-keleti bazár nyílt konyháján, akár az exkluzív elit-étteremben ejti meg a boldog riporter a falatok bekebelezését), konyhában, tanyán, étteremben, reggel,…
Az Európai Központi Bank igazgató tanácsának tagja szerint, jóllehet Európára is hat az amerikai pénzügyi válság, de a bank nem látja szükségét egy, az amerikaihoz hasonló pénzügyi mentőprogram megalkotásának, mert az európai pénzügyi rendszer alapjában véve egészséges.
Európában a kereskedelmi banki struktúra dominál, amelyeknek a működése biztonságosabb, mint a befektetési bankoké. Épp ezért nem lesz annyi áldozata az Amerikából indult hitelpiaci válságnak - mondta el az ING Befektetési Alapkezelő vezérigazgatója.
Megindult a forgalom a 63 milliárd forintból elkészült Megyeri hídon. Átalakította a BKV menedzsmentjét a cég 1 hónapja kinevezett vezérigazgatója. Mélyreható és alapos változást sürget a magyar politikai életben a Fidesz elnöke. Orbán Viktor a honlapján megjelent videó-interjúban ismét az előrehozott választások mellett érvelt. A nap legfontosabb hírei.
Kelet-európai hajléktalan védelmére kelt a londoni City egyik legismertebb befektetési bankára, akinek az önfeláldozó akció az életébe került. Frank McGarahan, a Barclays bankcsoport kiemelten...
Az UD Zrt. vezérigazgatójának feljelentése alapján megkezdte a nyomozást a Dávid Ibolya által bemutatott hangfelvétel ügyében a Budapesti Nyomozó Ügyészség.
Készüljön toplista a legélhetőbb, legszerethetőbb, legsikeresebb településekről, javasolta Gyenesei István önkormányzati miniszter a helyi önkormányzatok napja központi rendezvényén, Marcaliban kedden - derült ki a tárca közleményéből.
Janet Jackson hirtelen megbetegedett, ezért kórházba szállították. A 42 éves énekesnő lemondta montreali show-ját tegnap este, miután „hirtelen beteg lett” a hangpróbán, közvetlenül színpadra lépése előtt – közölte a koncertet szervező cég szóvivője.
Magyarország a diabéteszellátás tekintetében a 19. helyen áll a 29 országot vizsgáló első Európai Fogyasztói Diabétesz Index szerint. Az Európai Fogyasztói Diabétesz Index az európai egészségügyi e...
Október elsejétől érvényes az újabb gázár emelés. A távhődíj-kompenzációs rendszer is szerdától hatályos. Idén már negyedik alkalommal emelkedik a földgáz ára: januárban 5, áprilisban majdnem hat, végül júliusban közel 10 százalékkal lett drágább.
Hamarosan megjelenik Lindsay Lohan albuma, aminek a borítóterveit teljesen át kell alakítani, miután a színésznő úgy döntött, hogy a barátnőjének, Samantha Ronsonnak ajánlja az albumot - írja a Digital Spy.
Az Amnesty International arra szólítja fel Gyurcsány Ferencet, maradjon távol a Tarka Magyar néven szervezett szombati demonstrációtól. A szervezők korábban arra kérték a pártok képviselőit, hogy az erőszakot elutasító tüntetéssel kapcsolatos nyilatkozat aláírását addig ne hozzák nyilvánosságra, amíg mindegyik párt alá nem írja.
Charles Simonyi szoftvermilliárdos újabb űrutazásra készül - jelentette be egy virginiai űrutazás-szervező cég. A hatvanéves magyar származású Simonyi tavaly áprilisban töltött 13 napot a...
Mintegy 59 ezer liter kőolajat lopott két ceglédi férfi a "Barátság" olajvezeték megcsapolásával, a MOL Nyrt. csányi telepéről - közölte a rendőrség. Az olajtolvajokat szeptember 25-én...
Megkapta az építési engedélyt a Holcim Hungária Zrt. új cementgyára, amelyet a cég a Nyergesújfalu Ipari Parkban szeretne felépíteni - közölte a Holcim. A közlemény szerint annak ellenére, hogy...
Philip Glass kortárs amerikai zeneszerző operát komponál Walt Disney életének utolsó hónapjairól - jelentette be a New York City Opera. A mű alapját Peter Stephan Jungk Der König von Amerika című...
Szerdától 350 forinttal kevesebbe kerül majd a személyautókra érvényes négynapos autópálya-matrica, amelynek ára így 1170 forint lesz. Január elseje és szeptember 28-a között több mint 8 millió darab négynapos matricát értékesítettek; ez 12 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest.
Öngyilkos merénylő akarta megölni a dél-oroszországi Ingusföld belügyminiszterét. A támadó a főváros, Nazrany főútján a tárcavezető páncélozott autója mellett hozta működésbe a pokolgépet.