2008. szeptember 3. szerda

szept. 3
13:37
Lángol egy szeméttelep Szentendrén - a tűzoltóság óvatosságra inti a lakosságot (hirado.hu)
A Szabadkai út mögötti területen akár mérges gázok is kerülhettek a levegőbe, ezért a tűzoltók azt kérik, hogy senki ne menjen az utcára és ne nyisson ablakot a környéken
szept. 3
13:38
Diploma és elsősegély tanfolyam nélkül a mentősöknél (HR Portál)
Döbbenetes tények láttak napvilágot Portugáliában a megreformált mentőorvosok szervezetéről. Olyan orvosokat vettek fel a mentőkhöz, akik nem honosították diplomájukat, de az sem túl bizalomgerjesztő, hogy a betegirányító központok néhány orvosa nem tud elsősegélyt nyújtani - áll a Magyar Nemzetben.
szept. 3
13:39
Kozmann: már nem a kenu a legfontosabb (BorsOnline)
Kozmann György tavasszal határozta el, hogy az olimpia után kisebb hangsúlyt kap életében a kenuzás, ezt a döntést Kolonics Györggyel együtt hozta meg, akinek hasonló tervei voltak. Ám Koló tragikus halála új feladatok elé állította hű társát. Kozmann új párral, Kiss Tamással nyert váratlan bronzérmet Pekingben, ám a kenus nem változtatta meg döntését: a sport most már csak másodlagos lesz az…
szept. 3
13:39
Sokat ér a yorki hercegnő (hirado.hu)
Sarah Ferguson becslések szerint fél millió fontot, azaz csaknem 148 millió forintot kereshet amerikai előadó körútján
szept. 3
13:39
Ég a szemét Szentendrén (Infostart)
Kigyulladt a szentendrei Szabadkai úti kommunális hulladéklerakó telepen tárolt szemét; a tűzoltók nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre.
szept. 3
13:39
A londoni olimpia mártírjai (Infostart)
A 2012-es olimpia mártírjainak nevezte el az angol sajtó azt a londoni nyugdíjas házaspárt, amelyik inkább a börtönt választja, mint hogy kifizesse a községi adóra rácsapott, tízezer forintnak megfelelő olimpiai illetéket.
szept. 3
13:39
A Fradi célja: negyedszer is nyerni (HírTV)
A Ferencváros labdarúgócsapata szerdán 17 órakor a Szigetszentmiklós ellen játszik a Magyar Kupában. Idén már három alkalommal is megverték felkészülési meccsen ellenfelüket, így cél a negyedik siker.
szept. 3
13:39
Mérgező gáz kerül a levegőbe a kigyulladt szeméttelepről (Blikk)
szept. 3
13:39
Christina kisfiával a karján is vadítóan szexi (Blikk)
szept. 3
13:39
Csütörtökön kezdődődik a Debreceni Jazznapok (Spa Trend Online)
Négy helyszínen összesen 19 együttes, köztük több világsztár lép színpadra a csütörtökön kezdődő és vasárnapig tartó 37. Debreceni Jazznapok rendezvénysorozatán.
szept. 3
13:39
Új módszer a vastag- és végbéldaganat szűrésére (WebBeteg)
A vastag- és végbélrák előfordulása köztudottan egyre nő. S bár mind a megelőzésről, mind a korai felismerésről egyre szélesebb körű ismeretekkel rendelkezünk, a tudomány folyamatosan dolgozik azon, hogyan lehetne még biztonságosabb módszereket kidolgozni a betegség időben való felismerésére.
szept. 3
13:41
Az MSZP nem gondolkodik Gyurcsány leváltásán? (+videó) (HírTV)
Tagadja az MSZP budapesti elnöke, hogy a szocialista pártban már Gyurcsány Ferenc utódjáról gondolkodnának. Burány Sándor szerint az SZDSZ-szel folytatott tárgyalásoknak sem lehet témája a kormányfő személye. Szerinte a támogatható programokról kell tárgyalniuk.
szept. 3
13:41
34 millió kenőpénzt zsarolt ki egy felszámolóbiztos (Blikk)
szept. 3
13:43
Hiába várják az agrártárca által ígért hitelt (+videó) (HírTV)
Egy hónapja várják hiába a földművelésügyi tárca államtitkára által megígért kedvezményes kamatozású forgóeszközhitelt azok a pannonhalmi szőlősgazdák, akiknek a termését elverte a júliusi jégeső.
szept. 3
13:45
Reccsent az almaháború! (hirado.hu)
A szabolcsi gazdák felfüggesztették a tíz napja tartó demonstrációjukat, elvonultak munkagépeikkel, a megállapodást csütörtökön írják alá Gráf Józseffel
szept. 3
13:48
Kétezer forint az átlagos vásárlás (Piac és Profit)
A GfK Hungária Kereskedelmi Analízisek tanulmánya szerint egy háztartás egy-egy vásárlás alkalmával átlagosan 1799 forintot hagyott a kasszánál az idei január-júniusi időszakban. A pénteki és a szombati vásárlások nagyobb értékűek. Jelentősen megnőtt a kártyás fizetések növekedésének üteme az előző évekhez képest.
szept. 3
13:48
Házkutatással nyomják le az orosz mobilóriás árát? (Privátbankár)
A mobil telefonkészülékek és mobil szolgáltatások terén működő legnagyobb orosz cég, az Euroset (Jevroszety) központi irodájában házkutatást tartott kedden az ügyészség, de senki nem tudja, miért - je...
szept. 3
13:50
A biztos úr 34 milliós kenőpénzzel bukott (Privátbankár)
Üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntettével gyanúsít a rendőrség egy felszámolóbiztost, aki munkája során több mint 34 millió forint kenőpénzt zsarolt ki az ügyfeleitől
szept. 3
13:52
Gyógyszercégeket kapott el a GVH (Privátbankár)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 1-1 millió forintra bírságolta az 1 A Pharma GmbH és a Sandoz Hungária Kft. gyógyszerforgalmazó vállalkozásokat, a cégek ugyanis a fogyasztókat megtévesztve hirdették ...
szept. 3
13:57
134 millió fontot kínál a City Ronaldóért (Blikk)
Még Abramovics is csórónak számít a Manchester City új tulajdonáshoz képest
szept. 3
13:57
Legfeljebb 4500 forintot nyerhetünk Gyurcsány adójavaslatával (HírTV)
Legfeljebb 4500 forintot nyerhetnek a munkavállalók Gyurcsány Ferenc adójavaslataival - számolta ki a portfolio.hu. Az internetes gazdasági szakportál elemzése szerint legfeljebb 2,6 százalékkal emelheti jövőre a nettó kereseteket az adótörvények javasolt változása.
szept. 3
13:59
Szigorúbban ellenőriznék a számla- és nyugtaadást (HírTV)
Több tucatnyi ponton változtatná meg az adótörvényeket jövőre a kormány a fekete gazdaság visszaszorítása érdekében. Egy internetes portál értesülése szerint a számla- és nyugtaadás elmulasztását ezután sokkal jobban büntetnék.
szept. 3
14:03
Magyarország továbbra is az 50. a FIFA-világranglistán (hirado.hu)
A spanyolok az élen
szept. 3
14:05
Baki a Parlamentben: 100 ezer forintra bírságoltak egy hivatalnokot (hirado.hu)
Az Országgyűlési Hivatal egyik vezetőjének a dohányzási tilalom megsértése miatt kell fizetnie
szept. 3
14:06
Gyógyszerforgalmazókat bírságolt meg a versenyhivatal (Infostart)
Egy-egymillió forintra bírságolta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az 1 A Pharma GmbH és a Sandoz Hungária Kft. gyógyszerforgalmazó vállalkozásokat, a cégek ugyanis a fogyasztókat megtévesztve hirdették termékeiket.
szept. 3
14:07
Vízvezeték-javítás miatt forgalomkorlátozás a Szilágyi Erzsébet fasorban (hirado.hu)
Fővinform aktuál
szept. 3
14:09
Új vezető a MasterCardnál (HR Portál)
2008. szeptember 1-jétől Gauder Milán váltja Zdenek Housert a MasterCard Europe Magyarországért, Horvátországért és Szlovéniáért felelős üzleti igazgatói posztján.
szept. 3
14:09
Így búcsúzott Oliver Kahn a Bayern Münchentől, a válogatottól és a futballtól (Képgaléria!) (hirado.hu)
Telt ház, 69 ezer néző előtt került sor Oliver Kahn búcsúmérkőzésére a müncheni Allianz Arénában
szept. 3
14:11
Sötét családi titkok - Börtönben született a gyönyörű színésznő? (hirado.hu)
A Gossip Girls sztárjának családjában alig lehet találni olyat, aki nem volt még rácsok mögött
szept. 3
14:13
Pörköltparádé a SzeptEmber Feszten (hirado.hu)
Idén igazi művészeti csemegében is részük lesz a zene és a festészet rajongóinak
szept. 3
14:15
Egy naptárban szerepel a három szexbomba (BorsOnline)
Dukai Regina, Zimány Linda és Debreczeni Zita csodás formáit többször megcsodálhattuk már különböző címlapokon. Most viszont a három díva együtt domborít egy naptárban.
szept. 3
14:15
Szerbia jövőre az unió kapujában? (hirado.hu)
Barroso szerint Szerbia 2009-től elnyerheti az EU-tagjelölt státuszt
szept. 3
14:15
Hétvégén többet költ a magyar fogyasztó (Infostart)
Átlagosan 1799 forintot hagyott a kasszánál egy-egy vásárláskor egy magyar háztartás az idei első félévben, ami négy százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban - derül ki a GfK Hungária Piackutató Intézet tanulmányából.
szept. 3
14:15
"Tudjuk, hogy ott van Gyurcsány Ferenc asztalán a lemondó nyilatkozat" (Infostart)
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint 2004 óta nem történt érdemleges kormányzati cselekmény, a kisebbségi kormány modellje pedig nem vált be. Navracsics Tibor azt mondta, a miniszterelnök új gazdaságélénkítő csomagja volt az utolsó kitörési lehetőség, de szerinte ez is csődöt mondott.
szept. 3
14:15
Kétszázezer szavazat a Legszínesebb Iskolára! (HírTV)
Nem tétlenkedett a nyári szünetben sem a legjobb iskolák egyre népesebb rajongótábora. A www.legjobbsuli.hu oldalon zajló verseny három hónapig tartó nyári fordulójában többszázezer szavazatot adtak le diákok, tanárok, szülők, sőt még öregdiákok is, míg a tanévnyitóra kialakult az eredmény.
szept. 3
14:15
30 éve alakult a Kalyi Jag együttes (Spa Trend Online)
Harminc éve alakult az autentikus cigány zenét játszó Kalyi Jag (Fekete Tűz) együttes, amely ebből az alkalomból koncertet ad pénteken Budapesten, a Művészetek Palotájában. A jubileumi esten beszédet mond Sólyom László köztársasági elnök.
szept. 3
14:15
A nyugdíjasházak eddik kívülestek a fogyasztóvédelem látóterén (Alternatív Energia)
Az emelt szintű nyugdíjasházak működése egyre inkább klasszikus fogyasztóvédelmi kérdéssé válik - mondta Alexa György, az Országgyűlés fogyasztóvédelmi eseti bizottságának szocialista elnöke szerdán az MTI-nek.
szept. 3
14:17
Karambolozott az elszabadult kamion Simontornyán (HírTV)
Balesetet okozott egy elszabadult kamion Simontornyán. A román rendszámú jármű vezetője elfelejtette behúzni a kéziféket.
szept. 3
14:19
MBA-jelzálogkölcsön-igénylések (HírTV)
A heti amerikai MBA-jelzálogkölcsön-igénylések mutatói 7,5 %-kal emelkedtek. A múlt héten 0,5 %-os pluszt hozott a mutató. (OT/GFX)
szept. 3
14:21
750 millió dollárt kap Grúzia az IMF-től (ProfitLine)
A Nemzetközi Valutalap 750 millió dolláros gyorskölcsönt nyújt Grúziának az Oroszországgal befejeződő katonai akció után - jelentette be a grúz gazdasági miniszter, Eka Sharashidze szerdán. (ProfitLine.hu)
szept. 3
14:24
Már a csomagolás is átver minket? (Privátbankár)
Az Európai Parlament képviselői ma a fogyasztókat összezavaró csomagolásokról is vitatkoztak. Tudta, hogy az teljesen nyilvánvaló, hogy Önnek védelemre van szüksége?
szept. 3
14:33
Aki felelős, az döntsön (BorsOnline)
A gyerekek hajlamosak a fejünkre nőni, még a jól neveltek is. Kivált kamasz korukban, amikor aztán tényleg megmondják a tutit, és náluk jobban senki sem tudja, milyen ruha áll jól anyának, milyen kocsi kéne apának, és melyik sarokgarnitúra felel meg a nappaliba, függetlenül persze az árától. Az igazságérzetük is igen fejlett, úgyhogy a legkisebb ellenállás esetén jogaikat, az Alkotmányt, a…
szept. 3
14:33
Komoly anyagi gondokkal küzdenek az egyházi iskolák (Infostart)
Komoly anyagi gondokkal küzdenek az egyházi iskolák, miután az állam 2,7 milliárd forinttal csökkentette a támogatásukat, mondta Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát az egyházi iskolák államosításának évfordulója alkalmából rendezett konferencián. Az évforduló kapcsán Erdő Péter bíboros emlékeztetett, hogy 60 éve a püspökök próbáltak ellenállni az államosító törekvéseknek.
szept. 3
14:33
Októbertől kötelező a pneumococcus oltás (Blikk)
szept. 3
14:33
Challenger jelentés: 88.736 (HírTV)
Az augusztusi Challenger jelentés 88.736-os értéket hozott. Az előző hónapban még 103.312-n állt a mutató. Éves szinten ez 11,7 %-nak felel meg. (OT/GFX
szept. 3
14:33
Újabb kötelező védőoltás került a listára (Metropol)
Szülői kérésre októbertől minden két év alatti magyar gyermeknek ingyenes és kötelező lesz a pneumococcus elleni védőoltás.
szept. 3
14:33
"Hatalmas robbanásra riadt fel" (Alternatív Energia)
Az MTI helyszínen lévő tudósítójának jelentése szerint Lesencefalu főutcáját lezárták, mindkét végén rendőrök teljesítenek szolgálatot, miután megrongálták Szilvásy György titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter üdülőjét. A forgalmat más útvonalakra terelik.
szept. 3
14:33
MSZP: a jóléti kiadások nem kurtíthatóak (Adózóna)
A jövő évi adóváltozásokról az MSZP-n belül lefolytatott belső vitákon eddig az volt a többségi álláspont, hogy a jóléti kiadások nem kurtíthatók - mondta Tukacs István szocialista képviselő, a miniszterelnök adóügyi megbízottja.
szept. 3
14:33
Puccskísérlet volt az ukrán elnök elleni támadás? (Kripto Akadémia)
Puccskísérlettel vádolta meg ellenlábasait szerdán Viktor Juscsenko ukrán államfő, azzal fenyegetőzve, hogy feloszlatja a parlamentet.
szept. 3
14:35
Molnár Anikóé lett a legfélősebb kutya (BorsOnline)
Életet mentettek a Bors olvasói: az augusztusi örökbefogadó napunk óta egyetlen fiatal, egészséges állatot sem kellett elaltatni az Illatos úti Állategészségügyi Telepen, annak ellenére, hogy a tűzijáték alatt a szokásosnál több kutya érkezett oda.

Keresés