A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) pályázók jelentkezését várja a Duna tápanyagcsökkentéséről szóló projekt kommunikációjára. A projektet a Globális Környezetvédelmi Alapon (Global Environment Facility) keresztül a Világbank finanszírozza.
Az Európa-szerte terjedő szélsőséges eszmékkel, az egyre többször tapasztalható erőszakkal, a radikalizmussal szemben a kulturális párbeszéd segíthet - jelentette ki Lévai Katalin szocialista európai parlamenti képviselő szerdán Szegeden.
Az elbocsátás egyik oka, hogy a munkaadóját nem tájékoztatta a Nagy-Britanniában történt esetről, de az elmúlt 14 hónapban felállított diagnózisait is ellenőrizni fogják
Az USD/CHF ma összeszedte magát hét eleji veszteségei után, melyek hatására 6 hetes minimumot ért el 1,0691-nél. Jelenleg 1,l09 körül mozog a kurzus. Az érték ellenállást jelent. Ha sikerül átlépni az értéket, 1,0950-ig nyílhat potenciál. Támogatás 1,0846-nál van. In-GFX
A stria nem más, mint a bőr olyan területe, mely kinyúlt. Általában jelentős testsúlygyarapodás, vagy testsúlyvesztés okozza, s a bőr rugalmasságától függ, hogy mindez a folyamat milyen nyomot hagy.
Egy még nem létező, el nem fogadott rendelet alapján osztana szét 17 milliárd forintnyi európai uniós támogatást a kormány - állítja Sió László, a Fidesz oktatási műhelyének vezetője.
Szeptemberben éves szinten 14,0%-kal emelkedtek az izlandi fogyasztói árak, elmaradva ezzel +14,2%-os előrejelzéstől (előző: +14,5%). Az ISK/NOK összeszedte magát keddi visszaesés után, és 0,0589-en jegyzik. Továbbra is negatívak a kilátások, és további veszteségekkel kell számolni. Ellenállás 0,06-nál van. In-www.globalfx.hu
A GDP 3,7 százalékát kitevő, idei államháztartási hiány jövőre 3,2 százalékra csökkenhet, míg a GDP növekedése 3,2 százalékra gyorsulhat a 2008-as 2,2 százalékról az Ecostat legfrissebb előrejelzése szerint.
A papagáj nem rikácsol, hanem számol és beszél, a zsiráf szíve alkalmazkodott a magasságához, a hódok számára nem 24 órából áll télen a nap - bár sok mindent tudunk az állatokról, vannak olyan elképesztő tulajdonságaik, amelyekre nem is gondoltunk volna. A tíz legelképesztőbb tényt a livescience.com gyűjtötte össze.
Ma este tartja Fel a kalappal! című albumának lemezbemutató koncertjét a Kerekes Band. Az ethnofunkot játszó zenészek külföldön is egyre népszerűbbek. Sajátos dalaik gyimesi és moldvai népzenén alapulnak, s azokat rendszeresen megbolondítják a rockos, jazzes, funkys ízekkel.
Kizártnak tartja a Vállalkozások Országos Szövetsége, hogy létrejöjjön egy újabb, több évre szóló bérmegállapodás; kizárólag mérsékelt, 2009-re szóló keresetajánlást hajlandó elfogadni - tájékoztatta a Világgazdaságot Dávid Ferenc, a szövetség főtitkára.
Az Ernst & Young legújabb, a Vesztegetés és Korrupció Gyakorlatáról szóló felmérése szerint, a megkérdezett nagyvállalati vezetők 62 százaléka egyáltalán nem tartja elterjedtnek a vesztegetést és korrupciót üzleti tevékenységük során, és 78 százalékuk biztosan állítja, nem volt ilyen vállalatánál az elmúlt évek során - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
Sem a taxitársaságok, sem pedig az önkormányzatok nem tudták, hogy lemaradtak a cégautóadó-mentességet élvezők listájáról. Bár ilyen adó korábban is létezett, a kormány most vagyonadóként fogalmazta azt meg, amivel szélesítette az adózók körét.
A fideszes országgyűlési képviselők szerdán kivonultak az alkotmányügyi bizottság üléséről, arra hivatkozva, hogy a testületet "titkosszolgálati játszmákra" használják a szocialisták; erről Répássy Róbert, a bizottság fideszes alelnöke beszélt újságíróknak.
Jelentősen javult az üzleti bizalom a japán cégek körében a harmadik negyedévben a rekord alacsonyra csökkenő előző negyedévihez képest, habár a belföldi gazdaságra vonatkozó előrejelzések rosszabbodást mutatnak. (ProfitLine.hu)
A Fidesz azt követeli Hiller István oktatási minisztertől, hogy vonja vissza a szakmai tanácsadás szabályait módosító rendeletét és az ehhez kapcsolódó 17 milliárd forintos pályázatot, mert "a miniszternek kedves köröket hozza helyzetbe"; erről Sió László, az ellenzéki párt szakpolitikusa beszélt szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Az OTP-vezér azért hívta a főkapitányt, mert szerinte hátrányos lenne, ha üzleti titkok szivárognának ki a lefoglalt szerverekről, a fideszes politikus pedig arra figyelmeztette Benczét, hogy szerinte politikai célokra akarják felhasználni az ügyet
Utassy László, az OTP Bank igazgatósági tagja 10.000 darab OTP törzsrészvényt vásárolt szeptember 23-án, 6.269 forintos átlagáron - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Az RFV Nyrt. tájékoztatása szerint 2008. szeptember 23-án Soós Csaba az RFV Nyrt. Igazgatóságának Elnöke 1.600 db 10 Ft névértékű RFV részvényt értékesített 6.614 Ft-os átlagáron, míg Makra József az RFV Nyrt. Vezérigazgatója 1.100 db 10 Ft névértékű RFV részvényt értékesített 6.611 Ft-os átlagáron az Erste Befektetési Zrt. segítségével - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
A Fidesz azt követeli Hiller István oktatási minisztertől, hogy vonja vissza a szakmai tanácsadás szabályait módosító rendeletét és az ehhez kapcsolódó 17 milliárd forintos pályázatot, mert "a miniszternek kedves köröket hozza helyzetbe".
Lewis Hamilton már nem foglalkozik az FIA ítéletével, és csakis az előtte álló versenyekre koncentrál, ahol mindent megtesz majd azért, hogy megszerezze a vb-címet. A McLaren brit pilótája az F1 hivatalos weboldalának nyilatkozott.
Évente, munkavállalónként 20 700 forint értékben adható adómentesen ajándékutalvány, azonban ha családosok vagyunk, ez az összeg magasabb is lehet. Milyen ajándékot és hány alkalommal kaphatunk a főnökünktől?
Belefér a természetes ingadozásba az elmúlt napok átlagosnál hűvösebb időjárása, ugyanakkor régóta nem volt példa ekkora mértékű hőmérséklet-csökkenésre másfél hét alatt.
Egy elemzők szerint hamarosan erősödést mutathat az USD/CAD. Mivel romlottak a világgazdasági kilátások, nyomás alá kerülhetnek a nyersanyagdevizák, ami emelkedést hozhat az USD/CAD-nak. Ellenállási pont 1,0400-15-nél, míg támogatás 1,0301-nél van. In-GFX
Csak egy új kormány tud új lendületet adni az országnak Orbán Viktor szerint. A Fidesz elnöke a választókerületi elnökökkel találkozott ma Budapesten. A legnagyobb ellenzéki párt a jövő júniusi európai parlamenti választásokra és az esetleges előre hozott választásokra készül.
Gyurcsány Ferenc blogjában arról ír: a rendszerváltás óta először fordul majd elő, hogy a választások előtti évben nem nő, hanem csökken a költségvetés hiánya.
Az ITD Hungary magyar befektetésösztönzési és kereskedelemfejlesztési ügynökség ősszel ismét a külpiaci lehetőségeket ismertető országjáró körutat szervez.
Úgy fest, újabb csatát nyert Vajda Attila. A Pekingben C1-ben olimpiai bajnokságot nyert sportoló meglehetősen nehéz és összetett kérdésben védte meg karakán véleményét: miszerint neki is jár a plusz jutalom. A Borsnak őszintén beszélt arról, hogy bántónak érzi, amiért sok olimpiai bajnok pénzét megemelték, de róla mintha megfeledkeztek volna.
Felfüggesztette Kaiser Ede életfogytiglani fegyházbüntetésének végrehajtását szerdán a Fővárosi Bíróság, tekintettel arra, hogy a móri bűncselekmény elkövetésével mást vádol a Fővárosi Főügyészség. A bíróság egyúttal elrendelte Kaiser Ede előzetes letartóztatását az elsőfokú ítélet kihirdetéséig.
Észak-Korea feltörte és eltávolította legnagyobb nukleáris létesítményén a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) pecsétjeit, és távozásra szólította fel az ellenőröket. Phenjan azt is bejelentette, hogy egy héten belül felújítja az erőmű működését.
A szokottnál is nehezebben fogják visszafizetni 2009-ben a feltörekvő országok vállalatai a tartozásukat, a pénzügyi válság következtében ugyanis nincs miből finanszírozniuk a mintegy 111 milliárd dollár értékben felvett kölcsönök törlesztő részleteit - ez pedig tömeges csődhöz és sorozatos vállalati bezárásokhoz vezethet.
Elolvadnak a nők az új szlovén miniszterelnök-jelölttől. Borut Pahor mosolyának és tengerkék szemeinek kevés női választó tudott ellenállni: pártja nagy meglepetést okozva nyert is a parlamenti választásokon. Az egykori modellt mégis csúfolják kollégái a háta mögött.
A lengyel kamatdöntés előtt gyengült a zloty az euróval szemben. Az EUR/PLN csúcsot ért el 3,3162-nél. A deviza szempontjából sorsdöntő fontosságú a bank kamatdöntése, ahol változatlan 6,00%-os irányadó kamattal számolnak az elemzők. Jól jöhetnek a devizának a kamatemelésre utaló kijelentések, melyek szerint az euró-bevezetésre való tekintettel kordában kell tartani az inflációt. In-GFX
Habár még mindig visszaesés tapasztalható szeptemberben a brit kiskereskedelmi értékesítések volumenében, azonban az már kisebb mértékű, mint augusztusban. (ProfitLine.hu)
A Fővárosi Bíróság szerdán felfüggesztette Kaiser Ede életfogytiglani büntetésének végrehajtását és elrendelte előzetes letartóztatását, ami más fogvatartási körülményeket jelent.
A Versenyzők Érdekvédelmi Szervezetének (GPDA) elnöke, Pedro de la Rosa elmondta, a pilóták száz százalékosan biztosak abban, hogy biztonságos lesz a sport történetének első éjszakai versenye Szingapúrban.
A Fogamzásgátlás világnapján (szeptember 26) hazai és nemzetközi egészségügyi szervezetek hívják fel a figyelmet a fiatalok szexuális felvilágosítására és a korszerű fogamzásgátlási lehetőségek széleskörű megismerésére.
Romániában jövőre megszüntetik a tőkenyereség-adót, felélesztendő a bukaresti értéktőzsdét, mondta a román pénzügyminiszter, Varujan Vosganian szerdán sajtótájékoztatón Bukarestben. Az adótörvény effé...