Budapesten elengedték a szombati esti zavargások után előállított 15 tüntetőt. Londoni feltörekvő piaci elemzők szerint Magyarország 2012-ben tagja lehet az euróövezetnek. Volt telitalálat a hatos lottón. A nap hírei.
Az amerikai gazdasági válság lett az elnökválasztási kampány fő témája. A közvélemény-kutatások szerint a változást ígérő Barack Obama átvette a vezetést. A demokratapárti elnökjelölt előnye a krízis mellett annak is betudható, hogy a republikánus alelnökjelölt, Sarah Palin népszerűsége megcsappant.
Pars Krisztián még mindig nem olimpiai ezüstérmes. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság vasárnap tárgyalta volna a Pekingben a magyar kalapácsvető előtt második és harmadik helyen végző két fehérorosz doppingügyét, a testület azonban elnapolta a tárgyalást.
Árvíz pusztít Grúzia keleti részén, a helyi hatóságok szerint három ember meghalt, és károk keletkeztek lakóházakban, szőlőültetvényekben és más mezőgazdasági terményekben, ami újabb csapás a múlt havi háborúban megtépázott grúz gazdaságra.
Gordon Brown elismerte, hogy követett el hibákat, és azt ígérte, ezentúl jobb miniszterelnök lesz. A brit kormányfő a BBC-nek adott interjújában kijelentette: nem mond le posztjáról, mert nem hagyhatja cserben a szavazókat a gazdasági és pénzügyi válság idején.
Halhatatlanok sétánya - vasárnaptól így nevezik az Operett Színház előtti teret, ahol a Halhatatlanok Társulatának bronzba öntött lábnyomait helyezték el.
Kedden indul új állomáshelyére, Moszkvába a pécsi sikeredző, Rátgéber László. A női kosárlabdát csúcsra juttató Rátgéber júniusban jelentette be, hogy a Szpartak Moszkvához igazolt, miután folyamatosan konfliktusba került Pécs szocialista városvezetésével, csapata alulfinanszírozottsága miatt.
Szabályosan felfalják az úgynevezett húsevő baktériumok egy amerikai asszony testét. A nőről tízkilónyi bőrt, húst, sejtet és szövetet távolítottak el az orvosok, hogy megállítsák a fertőzést, de így is csak három százalékos esélyt adtak neki a túlélésre.
Halhatatlanok sétánya - vasárnaptól így nevezik az Operett Színház előtti teret, ahol a Halhatatlanok Társulatának bronzba öntött lábnyomait helyezték el.
Szlovéniában az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (SD) nyerte meg a választást a szavazóhelyiségekből távozó választók megkérdezésén alapuló felmérések (exit poll) szerint.
Nem bírt egymással a Chelsea és a Manchester United. Az angol labdarúgó bajnokság vasárnapi rangadóján a vendég manchesteriek szereztek vezetést Park révén a 18-ik percben, majd a 80-ik percben Kalou egyenlített. A találkozón Deco, Carvalho és Van der Saar is megsérült.
Esküvő, költözködés vagy filmforgatás? Nápolyban mostantól rendőri őrizetet lehet bérelni az ilyen alkalmakra. Az ötletet más városok polgármesterei is támogatják, és valószínűleg bevezetik Rómában is.
Országszerte pusztulnak a fecskék. Több százezerre tehető a veszélyben lévő madarak száma. Nemcsak magyar fecskék esnek áldozatul a hidegnek, a Magyarországtól északra fekvő országokból is sorra érkeznek hazánkba a vonuló madarak.
A fejlődő piacok részvényindexei, devizái és kötvényei a múlt hét végén, 20 éve nem látott mértékű emelkedést produkáltak, miután a központi bankok pénzt pumpáltak a piacokra, melynek következtében visszatért a bizalom a azon befektetők körében is, melyek a kockázatosabb piacok eszközeit keresik. (ProfitLine.hu)
- Zárolt számlák - Furcsa eset a Zalabaromfinál. Több száz ember veszítheti el a megélhetését Zalában. - Megkülönböztetés - Alacsony végzettség, nagyobb juttatás. Igazságtalan-e a jövőre bevezetendő óvodai támogatás? - Új technológia - Repedő falak, remegő ablakok, vegyszerszag. Mindennapok a farostlemezgyár szomszédságában. - Enyves kéz - A lepedőtől a WC-keféig. Nem tu...
Börtönbüntetés fenyeget egy amerikai asszonyt, mert nem fizetett az ásványvízért, mi több, még ki is öntötte azt. Az asszony bűne miatt akár hat hónapra is rács mögé kerülhet.
A visszérbetegség, illetve az általa kiváltott panaszok lassan, fokozatosan alakulnak ki. A panaszok megjelenését, későbbi szövődmények kialakulását az orvosi gyógymódok mellett megfelelő életvitellel, sportolással befolyásolni, késleltetni lehet.
Richard Wilson tévés producer különös könyvet írt, amelyben azt taglalja, mi az a 101 dolog, amivel az embernek nem érdemes vesződnie, mielőtt meghal. Az írónak a könyvekről is megvan a véleménye: listát készített arról a tízről, amit felesleges elolvasni.
Lelőttek egy grúz rendőrt és kettőt megsebesíttek Grúzia területén, a szakadár Abházia határának közelében. A grúz belügyminisztérium vasárnapi közleménye szerint abház szeparatisták támadtak rá a grúz rendőrökre.
Egy évtizede nem látott mértékben emelkedett a brazil részvénypiac az amerikai kormányzat és a Fed értékpapírpiac mentő intézkedésének köszönhetően, melynek következtében enyhült a hitelpiacot sújtó válság. A Bovespa index 1999 óta nem látott mértékben, 4,632.63 ponttal, 9.6 százalékkal 53,055.38 pontra emelkedett. Ezzel ezen a héten összesen 1.3 százalékkal erősödött. (ProfitLine.hu)
Thabo Mbeki dél-afrikai államfő vasárnap a televízióban bejelentette, hogy hivatalosan lemondott tisztségéről, ami az ország új elnökének megválasztásakor válik hatályossá.
Kínában már mintegy 13 ezer gyerek került kórházba a mérgezett tejtermékek fogyasztása miatt. A pekingi egészségügyi minisztérium közleménye szerint a mérgezett tejpor eddig 4 csecsemő halálát okozta.
Válságos, de stabil az állapota a pénteken repülőszerencsétlenséget szenvedett Travis Barkernek, az egykori Blink-182 zenekar dobosának és Adam Goldsteinnek, egy neves amerikai DJ-nek, az orvosok szerint mindkét férfi várhatóan teljesen felépül majd borzasztó égési sérüléseiből.
Hétfőn nyújtja be a kormány az Országgyűlésnek a távhő-támogatásról szóló törvényjavaslatot. A távirati iroda információi szerint az indítványban a távhő-kompenzáció rendszere, a támogatási lehetőségek, valamint az energiaszolgáltatók megadóztatása szerepel.
Irigylik a San Marcó-i temetéstombola nyertesét, azt az ismeretlent, akinek nevét kisorsolták a rendhagyó díjazású "szerencsejátékon", ám aki nem jelentkezett nyereményéért.
A Ferrari mérnökei már korán felismerték, hogy a gumimelegítési problémák okozzák a nehézségeket számukra a hűvösebb időben. Igen ám, de egészen eddig nem tudták, hogy hol keressék a problémák forrását.
A Barcelona hat, a Milan négy góllal jelezte, lehet, hogy vége a krízisnek. Spanyolországban és Olaszországban is nyertek a nagycsapatok. Németországban ellenben a Bayern közel harminc éve nem kapott otthon ekkora verést, a legnagyobb bulvárlap már Oliver Kahnt hívná vissza. Döntetlenre végződött az angol szuperrangadó.