2008. szeptember 21. vasárnap

szept. 21
12:09
Bukósisakos rabló fosztott ki egy boltot Kecskeméten (hirado.hu)
Az elkövető több mint 100 ezer forintot zsákmányolt
szept. 21
12:21
Alakot öltött a radai rosseb (BorsOnline)
Vicces hely volt tegnap Budaörs: délben megdöntötték a nevetés rekordját, kiállították többek közt a fészkes fenét és a sárga irigységet, és a gyerekek legnagyobb örömére hatalmas vattacukrot készítettek.
szept. 21
12:21
Ellép-e Hamilton? - hétfőn tárgyal az FIA (Infostart)
A Nemzetközi Automobil Szövetség fellebbviteli bizottsága hétfőn, Párizsban tárgyalja a Forma-1-es McLaren-Mercedes beadványát, amelyet azért nyújtott be az istálló, mert szerinte a két héttel ezelőtti Belga Nagydíjon jogtalanul sorolták utólag a harmadik helyre brit pilótáját, az eredetileg győztes Lewis Hamiltont.
szept. 21
12:21
Kovács Kati: arany után esküvő (Blikk)
Az olimpiai bajnok 11 évig várt az igennel
szept. 21
12:27
Fidesz: fejezzék be a Magyar Tankönyvkiadó privatizálását (+videó) (HírTV)
Tiltakozik a Magyar Tankönyvkiadó teljes privatizációja ellen a Fidesz. Sió László szerint ha a maradék 25 százaléknyi tulajdont is eladják, az állam végleg elveszíti befolyását a tankönyvpiacon, ezzel pedig nemcsak drágábbakká válhatnak a könyvek, hanem a minőségük is veszélybe kerül.
szept. 21
12:27
Tovább pusztít az erdőtűz! Makarskán rendkívüli állapotot hirdettek (hirado.hu)
A lángok körbekerítettek egy szállodát is, ahol mintegy 300 külföldi turista vendégeskedett
szept. 21
12:39
Bush mezt kapott a Celtic kosarasaitól (BorsOnline)
Az Egyesült Államok elnöke, George Bush a Fehér Házban látta vendégül az NBA legutóbbi szezonjának bajnokcsapatát, a Boston Celticet.
szept. 21
12:39
Szabadlábon védekezhetnek a szombat este előállított rendbontók (Infostart)
Tizenöt tüntetőt állított elő a rendőrség szombat este a fővárosban. A Hősök teréről indult szélsőjobboldali demonstrálók a Szabadság téren Molotov-koktélokkal támadták a rendőröket. 2 ezer rendőr vett részt a tegnapi demonstrációk biztosításában, öten megsérültek - mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője.
szept. 21
12:41
Sió: Befejeződik a Nemzeti Tankönyvkiadó elkótyavetyélése (Infostart)
Elfogadhatatlannak tartja a Nemzeti Tankönyvkiadó még állami tulajdonban lévő részének tervezett eladását a Fidesz. Az ellenzéki párt oktatási munkacsoportjának vezetője, Sió László úgy véli: a még állami tulajdonban lévő 25 százalék plusz egy szavazat elvesztése veszélyezteti a közoktatási fejlesztéseket, és jelentős drágulást is eredményezhet a tankönyvpiacon.
szept. 21
12:45
Gyalogost gázoltak Békéscsabán (HírTV)
Súlyosan megsérült egy ember, amikor egy gyalogátkelőhelyen elgázolta egy autó Békéscsabán.
szept. 21
12:45
Rendőrkézen a benzinkútrablók (Blikk)
szept. 21
12:45
Horváth Ágnes: nem célom a szeretet (Blikk)
Kalandvágyból indul a volt egészségügyi miniszter a TV2 túlélőtúrájára
szept. 21
12:45
Fidesz: a kormány állítsa le a Nemzeti Tankönyvkiadó eladását (Alternatív Energia)
A Fidesz álláspontja szerint le kell állítani a Nemzeti Tankönyvkiadó még állami tulajdonban lévő részének eladását - mondta a párt oktatási munkacsoportjának vezetője vasárnap, budapesti sajtótájékoztatóján.
szept. 21
12:45
23 határsértőt fogtak el a rendészek Kelebia közelében (hirado.hu)
A határsértőket szerb és magyar területen is embercsempészek segítették
szept. 21
12:47
Boltrablás Kecskeméten (HírTV)
Ismeretlen tettes kirabolt egy élelmiszerüzletet Kecskeméten. Szombaton este háromnegyed kilenc körül egy bukósisakos férfi ment be a bácsi megyeszékhely egyik lakótelepén lévő élelmiszerboltba, ahol egy fegyvernek látszó tárggyal a kezében a bevétel átadására szólította fel az eladót.
szept. 21
12:47
BRFK: elengedték a tüntetésen előállítottakat (Alternatív Energia)
A szombat esti rendzavarás során előállított tizenöt embert elengedte a rendőrség, az eljárás ellenük tovább folytatódik - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője vasárnap az MTI-vel.
szept. 21
12:47
Fidesz: le kell állítani a Nemzeti Tankönyvkiadó elkótyavetyélését (hirado.hu)
Az állami befolyás elvesztése veszélyezteti a közoktatási fejlesztéseket, és jelentős árdrágulást is eredményezhet a tankönyvpiacon - közölte Sió László
szept. 21
12:49
"Egy egész város kiállt a muzulmánok mellett" (hirado.hu)
Észak-Rajna-Vesztfália integrációs minisztere élesen elítélte a szélsőjobboldal előző napra tervezett, de a rendőrség által az utolsó pillanatban betiltott kölni megmozdulását
szept. 21
13:03
Felfalt egy férfit a szökött oroszlán (Blikk)
szept. 21
13:03
Az őszödi beszéd árnyékában - Civil kaszinó (videó) (HírTV)
- Az őszödi beszéd árnyékában - A civil kurázsi határa - Fodor Gábor és a „katasztrófaturizmus” - Globális világgazdasági válság küszöbén - Autómentes nap
szept. 21
13:03
Kiengedték az előállított rendzavarókat (hirado.hu)
A szombat esti utcai összecsapásokban öt rendőr sérült meg könnyebben
szept. 21
13:05
Előzetesbe helyezték a dédestapolcsányi benzinkút kirablóit (hirado.hu)
A négy elkövető csütörtök este fosztotta ki a benzinkutat
szept. 21
13:15
Paul Gilbert gitározni tanítja a magyarokat (BorsOnline)
A gitárvirtuózt már tavaly is láthatta a hazai közönség és a szakma színe-java is kíváncsi volt rá, akkor sokan ki is szorultak a koncertteremből, ezért most Gilbert újabb lehetőséget ad a rajongóknak.
szept. 21
13:15
Olcsón megúszta George Michael a legújabb drogkalandot (Infostart)
Olcsón megúszta legújabb kokainkalandját George Michael: a Wham egykori frontemberét figyelmeztetéssel engedték el az észak-londoni Hampstead Heath kerület rendőrőrséről, miután egy környékbeli nyilvános illemhelyen A kategóriás, vagyis a legkeményebb osztályba sorolt drogot találtak nála.
szept. 21
13:15
Tűzvész fenyegeti a népszerű horvát üdülőhelyet (Infostart)
Több mint 700 hektáron ég péntek óta az erdő a horvátországi Makarska környékén, ahol a város egy részéből vasárnapra virradó éjjel kitelepítették a lakosokat és a turistákat.
szept. 21
13:21
Eladta a tömésre átvett libákat és a takarmányt (HírTV)
Több milliós sikkasztás gyanúja miatt nyomoznak a kiskőrösi rendőrök egy férfi ellen, aki eladta a tömésre átvett libákat és takarmányt egy másik személynek.
szept. 21
13:21
Az MDF besokallt! Szigorítanák a színesfémlopás büntetési tételeit (hirado.hu)
A párt szerint azonban szükség van a színesfém fogalmának pontos meghatározására
szept. 21
13:23
Lemondott a Magyar Gárda országos főkapitánya (+videó) (HírTV)
Lemondott a Magyar Gárda országos főkapitánya. Dósa István azért távozik, mert szerinte a Jobbik és annak vezetői elárulták a mozgalmat. A főkapitány azt mondta: most már tudja, hogy csak illúzió volt az, hogy Magyarországon van tisztességes politizálás.
szept. 21
13:33
Múlt heti fonákság - zavaróan gyors, biztonságos körgyűrűvel (Piac és Profit)
Hogyan is tudósított némely együgyű újság? Úgy, hogy számolt és eljutott napi 3-4 ezer körgyűrűre tévedő kamionig, illetve esettanulmányt közölt személyautósokról, akiknek halálfélelmét a Hungária körúti magány váltotta ki.
szept. 21
13:33
Kritikus az állapota a Blink-182 dobosának (Blikk)
Súlyos égési sérüléseket szenvedett, amikor lezuhant a repülőgépe
szept. 21
13:33
Az iskolások teljesítménye azért is romolhat, mert nem látják a táblát (WebBeteg)
Az iskolás gyerekek egy részénél előfordul, hogy látszólag minden ok nélkül romlani kezd a tanulmányi eredményük. Még a legalaposabb szülő figyelmét is elkerülheti a legkézenfekvőbb válasz, vagyis, hogy a gyerek nem látja rendesen a táblát vagy a könyvet, ezért nem tudja követni a tananyagot.
szept. 21
13:39
Elengedték az előállított tüntetőket (HírTV)
Elengedte a rendőrség a szombati összecsapások után előállított 15 tüntetőt. 2 rendbontó ellen tettek feljelentést. A feltört rendőrségi teherautóból ellopott 11 pajzsból 7 került meg. Néhányat állampolgárok szolgáltattak vissza, a többit pedig az utcán találták meg a rendőrök. Az összecsapásokban 5 rendőr sérült meg könnyebben.
szept. 21
13:39
Bérelhetőek a rendőrök Nápolyban (Blikk)
szept. 21
13:39
Nem készült el az autópálya, 80 km-t gyalogolt a miniszter (Blikk)
Több mint 80 kilométert gyalogolt a múlt héten Milan Simonovsky volt cseh közlekedési miniszter egy három éve, még hivatali idejében megkötött és elveszített fogadás miatt.
szept. 21
13:39
Madonna-láz tombol Montenegróban (hirado.hu)
A balkáni országban csütörtökön lép fel az amerikai énekesnő
szept. 21
13:41
Oroszlán marcangolt szét egy férfit (hirado.hu)
Az állat egy természetvédelmi területről szökött meg
szept. 21
13:43
Brown vallomása: követtem el hibákat, de ígérem, jobb miniszterelnök leszek (hirado.hu)
A brit Munkáspárt szombaton kezdődött, ötnapos éves nagygyűlésén várhatóan többen kezdeményezik majd a kormányfő leváltását
szept. 21
13:45
Jürgen Stark nem tart globális gazdasági recessziótól (hirado.hu)
Az EKB igazgatótanácsi tagja szerint, amit most a piacokon tapasztalható, az nem más, mint "korrekció a korábbi túlzások után"
szept. 21
13:51
"Teljesen természetes" a részvények esése (Infostart)
Az Európai Központi Bank (EKB) igazgatótanácsának egyik tagja szerint a piacokon tapasztalt felfordulás nem vezet globális gazdasági recesszióhoz.
szept. 21
13:51
Híres csajok bulija (BorsOnline)
Kirúgtak a hámból Hollywood szexi üdvöskéi! – adta hírül egy amerikai honlap. Az E! névre keresztelt sztárokkal foglalkozó internetes oldal szerint tegnap éjszaka egy privát Beverly Hills-i villában gyûltek össze a híres nõk.
szept. 21
13:57
Átkeresztelték a Nagymező utcát (Blikk)
szept. 21
13:57
Taroltak a magyarok az ungvári nemzetközi kisebbségi tévé- és rádiófesztiválon (hirado.hu)
A Duna TV filmje az első, míg a Magyar Televízió alkotása a második helyen végzett
szept. 21
13:59
Elbukta a fogadást az exminiszter - 80 kilométert kellett gyalogolnia (hirado.hu)
Egy el nem készült autópálya miatt gyalogolt a volt cseh közlekedési miniszter
szept. 21
14:00
Di Montezemolo szerint Raikkönen már bizonyított (F1világ)
A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo szerint jól döntött csapata, hogy meghosszabbította Kimi Raikkönen szerződését a 2010-es idény végéig, ugyanis meggyőződése, hogy a világbajnoki címvédő hamar túljut a problémákon és ismét visszatér az élre.
szept. 21
14:09
Megtalálta boldogságát a meghúzatott Szandra (BorsOnline)
Egyszer életet adott, kétszer visszahozott a halálból az édesanyám, így tehát nélküle e kötet valóban nem jöhetett volna létre – mondta meghatottan Szonday Szandra, amikor bemutatták első önálló verseskötetét, a Rubatot. A most 25 éves lány tüdejét kis híján összenyomta saját gerince, öt évvel ezelőtt pedig hetekig volt lélegeztetőgépen élet-halál között. Most boldog.
szept. 21
14:15
Pénzt emelt le a lopott bankkártyáról (HírTV)
Pénztárcát, bőrkabátot és laptopot vitt el ismeretlen tettes egy kecskeméti lakásból, majd a tárcában tárolt bankkártya és annak PIN kódja segítségével jelentős összeget vett fel.
szept. 21
14:15
Pereli a médiumokat az UD Zrt. (Alternatív Energia)
Büntetőeljárásokat és kártérítési pereket indít az UD Zrt. vezetése - közölte a cég jogi képviselője, Futó Barnabás vasárnap az MTI-vel.
szept. 21
14:17
Nem csak az evások járnak rosszul a cégautóadóval (+videó) (HírTV)
Nemcsak az evás vállalkozások, de a többi közt az önkormányzatok és a magyar posta, valamint a közműszolgáltatók is rosszul járnak az új cégautóadó-törvénnyel.
szept. 21
14:27
Szoboravatás és utcakeresztelő a Magyar Dráma Napján (Infostart)
Halhatatlanok sétánya - így nevezik a Nagymező utca Budapesti Operettszínház előtti részét vasárnaptól. A Magyar Dráma Napján az átkeresztelt szakaszon felavatták a halhatatlanok társulata 8 új örökös tagjának fémbe öntött lábnyomát is. Korábban a Nemzeti Színház főbejárata előtti szoborparkban felavatták Bessenyei Ferenc színművész szobrát.
szept. 21
14:33
Két pokolgép robbant két baszkföldi városban (HírTV)
Néhány óra különbséggel két autóba rejtett pokolgép robbant két baszkföldi városban. A második merényletben heten sérültek meg, köztük három rendőr. Az első merénylet azért nem követelt áldozatokat, mert előtte egy ismeretlen telefonáló az ETA nevében figyelmeztette a rendőrséget.

Keresés