A Szamak Szundaravedzs miniszterelnök vezette kormánypárt feloszlatását javasolta a legfelsőbb bíróságnak kedden a thaiföldi választási bizottság, mert a testület szerint a párt csalt a tavaly decemberi parlamenti választásokon.
Kedden reggel is délnek vette az irányt az AUD/USD, és 0,8514-ről 30 pippel 0,8484-re esett. Az ausztrál építési engedélyek száma júliusban 2,3%-kal csökkent, ami csak átmenetileg hozott mozgást. Miután az RBA 25 bázisponttal 7,00%-ra csökkentette irányadó kamatát, ismét nyereségekre tett szert a devizapár, és 0,8531-re emelkedett. A következő cél a 0,8550-es érték. Támogatás 0,8500-nél és…
Kibírták New Orleans gátjai a Gustav hurrikánt, amely kettes fokozatúra gyengült, mire elérte Lousiana partjait. New Orleans polgármestere felszólította a környékről elmenekült kétmillió embert, hogy legalább egy napig még ne térjenek haza.
A Ferencváros csapata 2-0-ra legyőzte a BKV Előre együttesét a bajnokság 4. fordulójában. A zöld-fehérek végig jobban játszottak a kapura veszélytelen ellenféllel szemben.
A tokiói értéktőzsde fő mutatója, a Nikkei 225 index kedden 224,71 ponttal, 1.75 százalékkal 12,609.47 pontra csökkent, a lemondott miniszterelnök miatti politikai bizonytalanság, az olajár csökkenés miatt mérséklődő energiaipari részvények miatt. Topix index értéke 1.5 százalékkal 1,212.37 pontra csökkent. (ProfitLine.hu)
Mi kell a nemzetközi sikerekhez? Kertész Viktor szerint a kérdésre nem lehet magyar szempontból válaszolni, az üzleti siker ugyanis nem országspecifikus kérdés. Az már más lapra tartozik, hogy a hazai vállalkozói kultúrából még mindig hiányzik sok olyan tényező, amely elengedhetetlen a külpiacokon való eredményes megjelenéshez. Ezekről beszélt a Piac & Profitnak a világszerte számos jelfelismerő…
A terhesség ideje alatt tanyán élni - új-zélandi kutatók szerint ez a titka annak, hogy a születendő gyermek ne legyen allergiás, asztmás, ekcémás vagy szénanáthás.
Egy nem hivatásos brit diplomata próbált meg békét kötni a németekkel a II. világháború során - derült ki a Nemzeti Levéltár most nyilvánosságra hozott irataiból.
Matt Ryan, a londoni Saatchi & Saatchi korábbi kreatívigazgatója átmenetileg a budapesti iroda kreatív részlegét vette át. Szerinte a jó kreatív nem a pénztől függ, a magyar reklámok pedig bonyolultak. Miért jött? Hogyan dolgozik? Első benyomások most, elszámoltatás távozáskor.
Szükségállapotot vezettek be, és katonákat vezényeltek Bangkok utcáira, miután meghalt egy ember a kormánypárti és az ellenzéki tüntetők összecsapásában.
Egy 11 éves kislánnyal fajtalankodott egy 15 éves fiú a rendőrök gyanúja szerint a Bács-Kiskun megyei Bócsán. Az eset még május végén történt, de az ügyet most hozta nyilvánosságra a megyei rendőrség, miután átvették a nyomozást a bócsai rendőröktől.
Vegyesen alakultak a legutóbbi svájci adatok. A GDP a 2. negyedévben negyedéves szinten 0,4%-kal, míg éves összehasonlításban 2,3%-kal emelkedett (előrejelzés: negyedéves szinten 0,2%, előző: +0,3%). A fogyasztói árak augusztusban éves szinten a várt 3,1% helyett csupán 2,9%-kal emelkedtek a legutóbbi +3,1% után. Havi szinten 0,3%-os csökkenés mutatkozik (előrejelzés: -0,1%, előző: -0,4%). Az…
A nő 177 centiméter magas, 18-25 év közötti, vékony, szőkésbarna hajú és zöldesszürke szemű; a rendőrség kéri, hogy ha valaki ráismer feltétlenül jelezze
Egy német műgyűjtő 150 ezer eurót (35 millió forint) fizetett egy svájci férfi hátán lévő tetoválásért . A megállapodás értelmében a Szűz Máriát ábrázoló képet évente háromszor kiállíthatják, és a férfi halála után a műalkotás az új tulajdonoshoz kerül.
Kedden megszilárdult a kőolaj ára a szabadpiacon, miután hétfőn nagyot esett, mert a legújabb karibi hurrikán, a Gustav nem igazolta az aggodalmakat: négyesről egyes fokozatúvá, trópusi viharrá enyhül...
Az EUR/USD a február óta tapasztalt legalacsonyabb érétken áll 1,4540-nél. A dollárnak jól jön a 4 hónapos mélypont közelében álló olajár. Csökkent az olaj kurzusa, miután kiderült, hogy a Gustav hurrikán a vártnál kisebb károkat okozott. az EUR/USD-ot 1,4555-ön jegyzik. Támogatás 1,4523-on, míg ellenállás 1,4671-nél található. In-GFX
Sokszor nem egyszerű megtalálni a tó minden tekintetben megfelelő helyét. Alkalmatlanok a meredek rézsűk, a nagyméretű lombos vagy tűlevelű fákkal benőtt kertrészek vagy az aprócska előkertek.
A Gustav hurrikán napok óta rettegésben tartja New Orleans lakosságát, az emberek fejvesztve menekülnek, a repülőgépeken már nincsenek szabad jegyek, az autópályákon pedig meg sem mozdul a forgalom. Közel két millió ember indult útnak a belsőbb államok felé.
Eszméletlen, hogy mit meg nem tesz néhány pasi, csakhogy nagyobb hímvesszővel büszkélkedhessen. Egy malajzai hegesztőmunkás például egy termetes anyacsavarral próbálta meghosszabbítani péniszét, ám csak hosszú kínlódás lett az eredmény.
Órákon át ült a tűző napon egy magatehetetlen férfi, miután a betegszállítók kitették háza udvarára - állítja az azóta elhunyt rákbeteg férfi felesége. A nyáron történt esetről a Békés Megyei Hírlapnak beszélt a battonyai asszony.
A hvg.hu megkérdezte a legbölcsebbet, az utca emberét, elkezdődött-e már a politikai szezon. A járókelők Gyurcsány Ferenc évadnyitó programját is véleményezték. Valóban be van csomagolva, mint egy Mikulás-csomag? Vajon miért nem tetszett mindez az SZDSZ-nek? Tekintse meg a videót!
Tovább erősödött a dollár, és a február óta tapasztalt legmagasabb érétket érte el az euróval szemben 1,4540-nél. A GBP/USD visszaesett 1,7850-re, ami több mint 2 éves mélypontot jelent. Az RBA a várt szerint 25 bázisponttal 7,00%-ra csökkentette irányadó kamatát, ami a vártnál kevésbé kamat-pesszimista kísérő nyilatkozatra való tekintettel egyelőre nem érintette rosszul az ausztrál dollárt. A…
Meztelen női holttestet talált egy külföldi állampolgár a Mosonmagyaróvár és Újudvar közötti földút mellett. Az eset hétfőn délután történt, a rendőrség kedden reggel számolt be róla.
A brazil részvénypiac már második napja csökken az árupiaci termékek árainak zuhanása miatt, mely hátrányosan érinti az ország nyersanyagtermelő vállalatait. A Bovespa index 518.27 ponttal, 0.93 százalékkal 55,162.14 pontra csökkent. (ProfitLine.hu)
Hónapokat csúszhat az Európa Kulturális Fővárosa beruházás. Az építkezések kezdetét szeptember elsejére ígérte Pécs szocialista vezetése, egyelőre azonban még az engedélyek is hiányoznak, sőt valahol még a telek sincs a város nevén. A programot irányító cég vezetője szerint minden rendben van.
Bár a nemzetközi hangulat nem túl optimista, a BÉT-en szerényen emelkedhetnek a részvényárfolyamok kedden, a hétfői gyengülést követően az MTI által megkérdezett szakértő szerint. Kuti Ákos, a Cashlin...
A hurrikánok többsége az afrikai partok közelében kialakuló heves zivatarokból keletkezik, melyek aztán, összegyűjtve a légtömegeket, egyre hevesebbé válnak és lassan forgásnak indulnak. Az óránkénti 60 kilométernél lassabban forgó zivatargócok még nem hurrikánok, ezeket trópusi depressziónak nevezi a szakirodalom.
Egy szervezet bérstruktúrájának kialakításakor elsőként felmerülő kérdés, hogy vajon kompetencia vagy munkakör alapján mondjunk ítéletet a dolgozókról. Mégis melyikkel sarkallhatjuk őket nagyobb teljesítményre? Összeállításunkból kiderül, miként kapcsolható össze a bérezés a teljesítményértékeléssel, méghozzá úgy, hogy egyetlen munkavállaló se érezhesse igazságtalannak a rendszert.
A nyelv felszínén jelentkező fehér színű, letörölhető elváltozás minden esetben valamilyen egészségügyi problémára utal. Egyes esetekben kisebb életmódváltással is megelőzhető kialakulása, máskor komolyabb veleszületett vagy szerzett betegség áll a háttérben.
Engedett a Négy Mancs Alapítvány nyomásának a Hungerit Zrt., s beszüntette az állatvédők által kifogásolt módon tartott - kényszertöméssel hizlalt - baromfiak feldolgozását. Ennek következtében október 15-től fokozatosan mond fel a cég mintegy kétszáz dolgozójának, amit be is jelentett a munkaügyi központnál, írja a Népszabadság.
Az átigazolási határidő letelte előtt néhány perccel a Manchester City brit rekordnak számító 32,5 millió fontért megszerezte a Real Madrid labdarúgócsapatától a brazil Robinhót.
Az utolsó percekben is tartogatott meglepetést a nemzetközi labdarúgó piac, amelynek átigazolási határideje hétfőn éjfélkor zárult. A legnagyobb meglepetést a brazil Robinho klubváltása okozta, a Real Madrid játékosa ugyanis a Manchester City-hez szerződött, annak ellenére, hogy a Chelsea hetek óta alkudozott a spanyolokkal a támadó áráról.
Élete 93. évében hétfőn Torontóban elhunyt ifjabb Tomás Bata cseh származású kanadai vállalkozó, a két világháború közti világhírű cseh cipőgyár-tulajdonos, Tomás Bata fia.
Két bronzszobrot loptak el Máger Ágnes festőművész kertjéből Miskolcon, mindkét alkotás a művész saját munkája. A képzőművész még a múlt héten egy hajnalban kutyaugatásra ébredt, de akkor nem gondolta, hogy tolvajok járnak a kertjében.
A kiválasztás meglehetősen költséges művelet, tudják ezt a HR-esek is, mégis sokszor saját maguk nehezítik meg munkájukat, amikor feladják az álláshirdetéseket. Az interneten fellelhető ajánlatok többsége ugyanis nélkülöz minden egyediséget, gyakorta ugyanolyan követelmények szerepelnek egymástól teljesen különböző pozíciók leírásában is. Márpedig ha még itt sem tudják megkülönböztetni magukat a…
Az elmúlt hetek bizonytalansága után, örvendetes fordulat történt: a Nokia, a Moziünnep tavalyi főszponzora meggondolta magát, és úgy döntött, mégis a mozik és a filmrajongók mellé áll, így most már e...
Az irigyek sem üthetnek éket Tóth Gabi és szerelme, Feka közé. Az énekesnő végre felhőtlenül boldog, és nem törődik azzal, hogy többen azt terjesztik, szakított kedvesével. Valójában ugyanis elmnélyült kapcsolata a dobossal, s már az első közös nyaraláson is túlvannak.