Akár a jövő hét vége előtt sztrájkba léphetnek a vasutasok, miután a pénteki egyeztetésen sem engedett a MÁV az álláspontjából - közölte Bárány Balázs, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) elnöke.
A többség támogatja a kormányfő adócsökkentési elképzeléseit és a lehető legtöbb eszközzel fellépne a feketegazdaság ellen, arról azonban megoszlanak a vélemények, hogy a tervezett adócsökkentés mértéke megfelelő-e - állapította meg a Medián felmérése.
Az amerikai kormány úgy kíván eljárni, mint az 1980-as években, mikor válságba kerültek a takarékpénztárak. Akkoriban egy befogadó társaságot hoztak létre. Most arról van szó, hogy problémás kölcsönöket törölnék a pénzügyi vállalkozások mérlegeibõl és átkerülnének az újonnan felállítandó hivatalhoz. Ez javítana az intézetek helyzetén, és javulna a likviditás. A dollárnak jól jöttek a tervek. ...
Szakmailag indokolatlan dezinformálni a titkosszolgálatnak egy magáncéget - erről Földi László korábbi magas beosztású titkosszolgálati főtiszt beszélt pénteken az MTI-nek.
Öt halálos áldozata volt egy pokolgépes merényletnek, amelyet a Pakisztán délnyugat-pakisztáni Kvetta város körzetében, egy medreszében (iszlám iskolában) követtek el.
Vizsgálatot indított az egészségbiztosítási pénztár, miután kiderült, hogy feketén adják-veszik egymás közt a kórházak a gyógyítási kapacitásokat. Székely Tamás szerint az ilyen csalást nehéz leleplezni.
Félpályás útlezárásokkal tiltakoztak a csornaiak a városon áthaladó elviselhetetlen személygépjármű- és kamionforgalom ellen. A schengeni csatlakozás óta Budapest után a rábaközi kisváros vált a második, teherforgalommal legfertőzöttebb magyarországi településsé.
A többség támogatja a kormányfő adócsökkentési elképzeléseit és a lehető legtöbb eszközzel fellépne a feketegazdaság ellen, arról azonban megoszlanak a vélemények, hogy a tervezett adócsökkentés mértéke megfelelő-e - állapította meg a Medián felmérése, amelynek eredményéről a közvélemény-kutató intézet pénteken tájékoztatta az MTI-t.
Decemberig látogatható még az a kiállítás, amely az éghajlatváltozás, a megújuló energiaforrások és a környezettudatos állampolgári viselkedés témájával foglalkozik.
A derűlátó prognózisok szerint 2013-ra még nekünk is lehet eurónk. A közös valuta bevezetésének gátja nem a gazdaság, hanem a magyar politika jelenlegi válsága - állítják Londonban. Bár az is meglehet, hogy a szlovák euró után sokat kell majd várni az eurózóna további bővítésére. A City elemez
Az egykor Paris Hiltonnal bulizgató, csontsovány Nicole Richie újra facér. A korábbi botrányhősnő gyermeke születése óta teljesen megváltozott, felelős, boldog anyaként élt párja, Joel Madden oldalán. Ám szakítottak.
Kitiltaná a babakozmetikumokat a francia szülészetekről egy minisztériumközi bizottság, mivel egészségügyi szakemberekből álló tagjai úgy vélik: a termékek egy része rákkeltő anyagokat tartalmazhat.
A Magyar Koalíció Pártjának egyelőre nem kell a szlovák parlamentben beszámolnia arról, hogy miről tárgyalt a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának hétvégi, budapesti tanácskozásán. Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke lépéseket sürget a magyar képviselők ellen.
Debrecenben átadták az első Magyarországi telestroke-rendszert, amely 24 órás videó és hangkapcsolatot biztosít a klinika neurológiai intézete valamint a kisvárdai és a mátészalkai kórházak között. A beruházást az intézmények saját költségvetésükből valósították meg.
A pénteki egyeztetéseken sem született megállapodás Zimbabwéban az elnök pártja és az ellenzék által közösen megalakítandó új kormány miniszteri posztjainak elosztásáról.
A budapesti tőzsde történetében soha nem tapasztalt napon belüli erősödést hoztak az Egyesült Államokból csütörtökön érkező hírek: 9,15 százalékos emelkedéssel, 19.062,34 ponton zárt a BUX
Az eddiginél szigorúbb szabályozási tervet fogadott el a Belső-Erzsébetvárosra pénteken a főváros VII. kerületének képviselő-testülete - közölte Gergely József alpolgármester. A Nagydiófa Egyesület szerint az új szabályozás törvénytelen, ezért a szervezet az ügyészséghez fordul.
Az ismét központi témává vált pénzügyi válság kezdi átrendezni az erőviszonyokat az amerikai elnökválasztási küzdelemben. Barack Obama demokrata elnökjelölt republikánus ellenfele, John McCain elé került. Utóbbi a pénzügyi felügyelőszervek között keresi a bankválság bűnbakjait, de úgy tűnik, ezzel nem tudja fellelkesíteni a közvéleményt.
Lázár János, a Fidesz országgyűlési képviselője arra kéri Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, Szilvásy György titkosszolgálatokat felügyelő és Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti minisztert, hagyjanak fel a politikai banditizmussal, és ne veszélyeztessék az emberek hétvégéjét.
A Nemzeti Tehetség Program elindításáról döntött a kormány szeptember 17-i ülésén, melynek célja, hogy a tehetségek felkutatása és fejlesztése révén egy hatékony tehetséggondozó rendszert alakítson ki.
Ötpárti egyetértés van az amerikai vízummentességi programhoz való csatlakozásról és az ehhez szükséges utolsó megállapodásról. A pártok képviselői erről azt követően nyilatkoztak MTI-nek, hogy pénteken közösen egyeztettek a külügyi államtitkárral és az amerikai nagykövettel a kérdésről.
Újra közlekednek hétfőtől a vonatok Budapesten az óbudai vasútállomás és a Nyugati pályaudvar között, de egy ideig még lesznek korlátozások ezen a szakaszon, érdemes tájékozódniuk az utasoknak. Az Északi összekötő vasúti híd felújítását még nem fejezték be ugyanis, ezért október 21-ig, valamint november 7-étől 9-éig, hétköznapokon a késő esti órákban és hétvégéken az átkelőt megint lezárják. Ez…
Több demonstrációt is tartanak szombaton Budapesten, a rendőrség ezért fokozott ellenőrzést tart a város utcáin és közterületein, több helyen forgalomkorlátozásokat vezetnek be.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) főigazgatói posztjára kiírt pályázat eredménytelenül zárult - tudatta az Egészségügyi Minisztérium pénteken.
Több mint 1 százalékkal erősödött a forint pénteken az euróval szemben. A budapesti bankközi devizapiacon fél ötkor az euró árfolyama 239,60/70 forint volt, szemben a csütörtök délutáni 242,25/35 fori...
Azok, akiket könnyen fölizgatnak a hirtelen hangok és a rémítő képek, inkább jobbra szavaznak, ellentétben a nyugodtabb emberekkel, akik egy most készült amerikai tanulmány szerint liberálisabban közelítenek az élethez. De vajon mit értenek a kutatók jobb- és baloldaliság alatt?
A Napkelte tegnapi adásában Gyárfás Tamás vendége Várhidi Péter volt. A korábbi szövetségi kapitány, az U21-es válogatottal Szerbiában 8-0-s vereséget szenvedett edző és az MLSZ útjai vélhetően elválnak.
A többség a lehető legtöbb eszközzel fellépne a feketegazdaság ellen - derül ki egy felmérésből. A Megegyezés c. dolgozatot csak 5% ismeri pontosabban, de a nagy többség támogatja
Keresi a rendőrség azt a fekete taxisofőrt, aki pénteken hajnalban elgázolt, majd némi dorgálás után magára hagyott egy nőt Debrecenben. A rendőrök, akiket a kórház értesített a történtekről, eljárást indítottak az ügyben, a baleset szemtanúinak, illetve magának a sofőrnek a jelentkezését várják.
Több demonstrációt is tartanak szombaton Budapesten, a rendőrség ezért fokozott ellenőrzést tart a város utcáin és közterületein, több helyen forgalomkorlátozásokat vezetnek be.
A NATO további támogatást nyújt Grúziának, intenzívebbé kívánja tenni a partneri viszonyt és a párbeszédet - mondta pénteken Londonban Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkár.
Budapest és Kecskemét felé is több kilométeres kocsisor alakult ki az M5-ös autópályán pénteken kora estére. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a Budapest felé tartó oldalon, az M0-ás körgyűrű közelében este fél 6-kor két kamion ütközött össze, az egyikből sok olaj folyt az útra.
Egy krónikus betegséggel együtt élni ugyan igen nehéz, de ha tartósan (hónapokon át) elkeseredett, jusson eszébe, hogy a depresszió kezelhető, a problémákról pedig érdemes beszélni. Tanácsaink segíthetnek feldolgozni a betegséggel járó lelki nehézségeket.
A The New York Times és a CBS News hírtelevízió felmérése szerint a demokrata elnökjelölt 48-43 százalékos arányban vezet John McCainnel szemben szemben. A többi közvélemény-kutató 3-4 százalékos demokrata fölényt jelez.
A spanyol kormány olyan törvényerejű rendeletet fogadott el, amely lehetővé teszi, hogy egyes bevándorlók hazájukba való hazatérésük után is kaphassanak spanyol munkanélküli segélyt azzal a feltétellel, hogy három évig nem térnek vissza Spanyolországba.
Több demonstrációt is tartanak szombaton Budapesten, a rendőrség ezért fokozott ellenőrzést tart a város utcáin és közterületein, több helyen forgalomkorlátozásokat vezetnek be.
Nem akármilyen itókával, zöld sörrel rukkolt elő Szabó Béla. A Fradi-drukker vendéglátós évekig kísérletezett a megfelelő összetételen, hogy egy ízig-vérig magyar találmányt állítson elő. De a világon egyedülálló kuriózum után mégsem kapkodnak a magyar sörgyárak az elmúlt fél évben. Bélát több külföldi országból is megkeresték már, ő mégis bízik abban, hogy zöld söre elsősorban a magyaroké lesz.
Budapest híres középületei és hídjai közül huszonhatról érhető el a Google Earth lapos, műholdképes felületéből kiemelkedő térbeli modell. A kezdeményezésből nem zárják ki a hobbistákat sem, akik már eddig is készítettek modelleket. Így repíti a világhír felé a Google például a Klauzál téri nyilvános illemhelyet, a Topánka utca panelházait, vagy éppen "Schönherz Dormitory" néven a Műegyetem egyik…
Az október 1-jén induló TeleStroke rendszer lehetővé teszi a stroke eredményes kezeléséhez és a pontos diagnózis felállításához elengedhetetlen konzultációt és ezzel az ellátás késlekedés nélküli elindítását.
A Négy Mancs állatvédő szervezet képviselője pénteken kora délután átvette, a korábban hízott libamáj előállításával is foglalkozó, Hungerit Zrt. dolgozóinak petícióját Budapesten.
Eredménytelenül zárult az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) főigazgatói posztjára kiírt pályázat - tájékoztatta az Egészségügyi Minisztérium pénteken az MTI-t.
A kaukázusi konfliktusba történt gyors bekapcsolódásával és határozott fellépésével az Európai Unió bizonyította válságkezelő képességét - vélekedett pénteken az osztrák külügyminiszter.