2008. szeptember 18. csütörtök

szept. 18
11:15
Sólyom László először látogat Latin-Amerikába (Kripto Akadémia)
Kilencnapos dél-amerikai körútra indul Sólyom László köztársasági elnök, aki szeptember 19-27. között az Ecuadori Köztársaságban, a Chilei Köztársaságban, majd a Perui Köztársaságban tesz hivatalos látogatást.
szept. 18
11:15
Nem szavaz hétfőn a Ház a Megegyezés programról (Alternatív Energia)
A szocialisták nem támogatták, hogy házszabálytól eltéréssel jövő hétfőn szavazzon az Országgyűlés a Fidesz kezdeményezésére a Megegyezés programról - közölte Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a házbizottság ülése után csütörtökön.
szept. 18
11:15
Elhunyt az "autómosós" zene szerzője (hirado.hu)
Norman Whitfield szerezte a "Car wash " című híres slágert és a "Papa Was a Rolling Stone-t" is, 65 évet élt
szept. 18
11:17
Huszonnégy óra alatt kétszer kapták el ittas vezetésért (Blikk)
szept. 18
11:24
Az OTP a japán jen hitelezés felfüggesztésén gondolkodik (Infostart)
Az OTP Bank a japán jen alapú hitelezés felfüggesztését fontolgatja - mondta Csányi Sándor, az OTP Bank elnöke, aki utalt arra is, hogy az év végén felülvizsgálhatják stratégiai nyereségtervüket attól függően, hogy miként alakulnak a nemzetközi piaci feltételek.
szept. 18
11:24
Az OTP kezd rájönni, hogy kockázatos a jen alapú hitelezés (Privátbankár)
Az OTP Bank a japán jen alapú hitelezés felfüggesztését fontolgatja - mondta Csányi Sándor, az OTP Bank elnöke. Az elnök ezt azzal indokolta, hogy a befektetők és a piac részéről számos jelzés érkezet...
szept. 18
11:24
Vajon mi az, amit még Hugh Grant is szégyell? (Blikk)
szept. 18
11:24
Bálnából falatozó cápák miatt költözik a verseny (Infostart)
Egy hatalmas bálnatetem miatt kell más helyen megrendezni egy ausztrál óceánparti versenyt. A cápáknak igen csak ízlik a bálnahús, és csapatostul lakomáznak abból. A szervezők nem szeretnék, ha a versenyzők is a hatalmas állat sorsára jutnának.
szept. 18
11:33
Gyerek fémtolvajokat fogtak el (Blikk)
szept. 18
11:33
A 2008-09-18 nap előrejelzései (HírTV)
Az utolsó frissítés időpontja: 2008-09-18 10:32:00
szept. 18
11:33
Ágybevetésre indult a a szexrendőrség (Metropol)
Száztonnányi ágyat és kádat kobozott el a rendőrség Dél-Koreában, hogy csapást mérjen a prostitúcióra.
szept. 18
11:33
Moszkva szerint a Nyugat kezd elgondolkodni a Szaakasvili-rezsim dolgain (Kripto Akadémia)
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint már a Nyugaton is elgondolkodnak azon, hogy a grúziai Szaakasvili-rezsim nem felel meg a demokratikus mércéknek, ugyanakkor Moszkvának tudomása van róla, hogy Tbiliszi egyes külföldi "pártfogói" készek támogatni az Abházia és Dél-Oszétia visszafoglalására létrehozandó terrorista-felforgató csoportokat.
szept. 18
11:33
Elhunyt Medveczky László (hirado.hu)
A Magyar Televízió egykori főszerkesztője 67 évet élt
szept. 18
11:35
GBP/USD Kellemes meglepetést okozó brit kiskereskedelmi forgalmak (HírTV)
A GBP/USD összeszedte magát, és 1,8087-ről 1,8246-ra emelkedett. a sterlingnek jól jöttek a brit kiskereskedelmi forgalmak, melyek augusztusban a várt 1,6% helyett 3,3%-kal emelkedtek. Az előző havi értéket +2,1%-ról +2,0%-ra módosították. Az M4-es pénzmennyiség 11,5%-kal emelkedett (előrejelzés: +10,5%, előző. +11,2%). In-GFX
szept. 18
11:35
Utcára kerülhet húsz bodakajtori család? (hirado.hu)
Az önkormányzat nem tud segíteni, a lakások egy olyan területen vannak, amit megvett egy olasz cég, aki öt éve kéri a családokat, hogy költözzenek ki
szept. 18
11:36
A Synergon is bekapcsolódott a saját részvényt vásárlók körébe (ProfitLine)
A Synergon Informatika Nyrt. 2008. szeptember 16-án, 14.000 darab saját részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén a Cashline Értékpapír Zrt. közreműködésével 562,65 forintos átlagárfolyamon - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
szept. 18
11:37
Már kereskedés sincs az orosz tőzsdén (HírTV)
A pénzügyi válság miatt összehangolt likviditásfokozó intézkedést jelentettek be a világ nagy jegybankjai: 360 milliárd dollárt dobnak a piacra. A hírre a dollár azonnal erősödött az euróval szemben.
szept. 18
11:37
Nem szavaznak hétfőn a Megegyezés programról (hirado.hu)
Az MSZP-sek nem támogatták a Fidesz kezdeményezését
szept. 18
11:38
RFV - Pánik ide, pánik oda folytatódik a közkézhányad növelés (ProfitLine)
Az RFV Nyrt. tájékoztatása szerint Soós Csaba az RFV Nyrt. Igazgatóságának Elnöke 2008. szeptember 17-én 369 db 10 Ft névértékű RFV részvényt értékesített 6.000 Ft-os átlagáron, Makra József az RFV Nyrt. Vezérigazgatója pedig 495 db 10 Ft névértékű RFV részvényt értékesített szintén 6.000 Ft-os átlagáron az Erste Befektetési Bank segítségével - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
szept. 18
11:39
HKD/JPY Változatlan hongkongi munkanélküliségi ráta (HírTV)
Augusztusban változatlanul 3,2%-on állt a hongkongi munkanélküliségi ráta, miközben az elemzők 3,3%-os értékkel számoltak. A HKD/JPY erősödött, és 13,47-en jegyzik. Eddig 13,31 és 13,71 között mozgott árfolyama. ellenállás 13,67-nél, míg támogatás 13,37-nél található. In-GFX
szept. 18
11:42
Mélyponton a tőzsdék, gyengülnek a valuták (Piac és Profit)
A mértékadó európai központi bankok csütörtökre és a következő napokra újabb rendkívüli refinanszírozási árveréseket hirdettek, ezúttal a dollár likviditását növelendő. A központi bankok e héten már több mint 100 milliárd eurót, fontot és svájci frankot öntöttek a piacra rövid lejáratokra.
szept. 18
11:42
2009 sem a magyar részvények éve lesz (Privátbankár)
A forint és a hazai részvények súlyát csökkenteni, a devizát és az euró pénzpiaci eszközöket pedig erősíteni érdemes a befektetői portfolióban - javasolja a K&H Alapkezelő
szept. 18
11:42
Miért nem Down-kórosak a halak? (Infostart)
Az ember esetében a kromoszómaszerelvény kis változása is súlyos egészségi problémákhoz vezet, a halaknál, hüllőknél és békáknál azonban még a többszöröződés sem okoz gondot.
szept. 18
11:42
Vettel: világbajnok leszek! (BorsOnline)
A németek egyszerűen nem tudnak betelni Sebastian Vettel szenzációs monzai futamgyőzelmével. Addig mondogatják, hogy új szupersztár született, míg maga Vettel is elhiszi.
szept. 18
11:42
TÁMOP-napok a tájékoztatás jegyében (HR Portál)
Tájékoztató napokat szervez a pályázatai iránt érdeklődőknek a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP), írja a Viággazdaság.
szept. 18
11:44
Kínpadnak is jó: kivonták a veszélyes bútorokat (Privátbankár)
Kivonják a forgalomból azt a kínai gyártmányú karosszék- és kanapésorozatot, amelynek használata után több száz vevő fájdalmas ekcémás kiütésre panaszkodott - jelentette be szerdán egy francia bútorke...
szept. 18
11:51
NZD/USD Meglepően erős a kiwi (HírTV)
Ma meglepően erősnek mutatkozik a kiwi, a piac azonban feszült, és jelentős visszaeséstől tart. Az NZD/USD 0,6601-ről 0,6759-re emelkedett. Kritikus lehet az éjjeli fizetési mérleg is (előrejelzés: -3,4 Mrd, előző. -2,2 Mrd). In-GFX
szept. 18
11:51
Kigyulladt egy gólyafészek (Blikk)
szept. 18
11:51
113 éves a legidősebb férfi a világon (Metropol)
Reggel újsággal kezd, délutánonként tejet iszik, szereti a rákot, a sütit és a kagylólevest és még nem szeretne meghalni. Tomodzsi Tanabe ma 113 éves.
szept. 18
11:51
Szarka ült a jegypénztárban! 1,5 millióval rövidítette meg a Csíky Gergely Színházat (hirado.hu)
A vádlott ellen sikkasztás miatt vádat emeltek, már több mint háromszázezer forintot visszafizetett
szept. 18
11:53
Alkotmánykerülésről beszélnek a nagycsaládosok (hirado.hu)
A NOE szerint az egyneműek élettársi kapcsolata nem azonos szintű a házastársi kapcsolattal ezért az Alkotmánybírósághoz fordulnak
szept. 18
12:00
Felfutóban az életbiztosítási piac (Privátbankár)
A gazdaság általános helyzetének romlása a fogyasztás és a hitelfelvétel felől a megtakarítások, köztük az életbiztosítások irányába fordította a lakosság figyelmét - olvasható az Aviva szerkesztőségü...
szept. 18
12:00
Rács mögött Ryan O'Neal is (Blikk)
Letartóztatták Ryan O'Neal filmszínészt és fiát, mert kábítószert találtak a házukban - jelentette be a Los Angeles-i seriff szóvivője.
szept. 18
12:00
Lélektani határ alá csökken az Xbox 360 ára (Blikk)
szept. 18
12:00
Semmi izgalmas nem derül ki Sarah Palin e-mailjeiből (Infostart)
Hackerek feltörték az amerikai Republikánus Párt alelnökjelöltjének internetes magánlevelező rendszerét, amelyet állami ügyekben is használt. A támadás következtében azonban csak jelentéktelen személyes üzenetek kerültek nyilvánosságra.
szept. 18
12:03
Tanácsok a fülbetegségek elkerüléséhez (WebBeteg)
Az őszi időszakban nem csak a hűvös, szeles időjárás kedvez a fülbetegségek kialakulásának, de az óvodai, iskolai úszástanfolyamok, sőt a nem megfelelő fültisztítás is ideális feltételeket biztosítanak a kórokozók számára.
szept. 18
12:09
Ágy- és kádfoglalással a prostitúció ellen (Blikk)
szept. 18
12:09
Halld a világot! (HírTV)
Legyen a jelnyelv hivatalos nyelv – ez az egyik legfontosabb célkitűzése a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének. A siketek láthatatlan – és gazdag – kultúrájával két napon keresztül ismerkedhetnek meg a hallók a Gödör Klubban. Lesz minden: koncert, animációk, és persze a jelnyelv rejtelmei.
szept. 18
12:09
Olmert telefonon gratulált Livninek győzelméhez (Kripto Akadémia)
Cipi Livni külügyminiszter lett a Kadima izraeli kormánypárt elnöke, de csak minimális előnnyel győzött a párt belső választásán.
szept. 18
12:09
Gusztos Péter: taktikai hibának nevezte eddigi álláspontjukat (Alternatív Energia)
Gusztos Péter szerint az SZDSZ politikájában mind külső, mind belső korrekcióra szükség van; a párt ügyvivője csütörtökön a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában arról is beszélt, hogy taktikai hiba volt a szakértői kormány gondolata mellett véglegesen lecövekelni.
szept. 18
12:09
Emlékszik a Dallasra? - Így néz ki ma April Stevens (hirado.hu)
Sheree J. Wilsonon nem fog az idő, ma is gyönyörű a volt Ewing feleség
szept. 18
12:11
Kistérségi vasutakat hozna létre a KDNP (HírTV)
A kistérségi vasutak létrehozásáról szóló módosító indítványokat nyújt be a KDNP a vasúti törvény hétfőn kezdődő parlamenti vitájában - jelentette be Molnár Béla ellenzéki képviselő csütörtökön.
szept. 18
12:11
A világháború óta nem volt ilyen káosz a piacokon (hirado.hu)
A Financial Times szerint a bankközi hitelezés gyakorlatilag leállt, miközben az arany szárnyal
szept. 18
12:12
AKK - Magas érdeklődés mellett jelentősen megugró hozam a 12 hónapos DKJ aukción (ProfitLine)
Jelentősen megugrott a hozam a 12 hónapos (D090923) diszkont kincstárjegy aukción. A kialakult átlaghozam 8,98 százalék lett a korábbi aukció 8.73 százalékos átlaghozama után. (ProfitLine.hu)
szept. 18
12:15
Önköltséges továbbképzéssel büntetnék a "gyarló" orvosokat (HR Portál)
Saját költségükön kellene részt venniük januártól a kötelező szakmai továbbképzésen azoknak az orvosoknak, akik az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által elvártnál nagyobb értékben rendelnek tb-támogatással felírható gyógyszert - áll a Világgazdaság birtokába került kormányrendelet-tervezetben.
szept. 18
12:17
Nyolcezer dolgozót bocsát el a feltámasztott Olympic Airlines (HR Portál)
Feltámasztják a görög Olympic Airlines légitársaságot. A kormány úgy menti meg a súlyos pénzügyi gondokkal küzdő állami céget, hogy a bezárás után egy teljesen új társaságot szervez. Az átalakítás során nyolcezer ember veszíti el munkáját, írja a Világgazdaság.
szept. 18
12:18
Fény derült Andy Murray szörnyű titkára (BorsOnline)
A napokban jelenik meg a világranglista-negyedik Andy Murrayről szóló életrajzi mű. A 21 esztendős skót teniszezőről szóló könyvből kiderül, hogy szörnyű titok nyomja a lelkét. Andy ugyanis abba az általános iskolába járt, ahol az úgynevezett dunblane-i mészárlás történt.
szept. 18
12:18
Majdnem benn égett a lakásban a hat gyerek (Infostart)
Az anyuka a szomszéd utcában csevegett ismerőseivel, miközben a tűzön felejtett vacsora miatt majdnem halálra égett otthon a hat gyermeke. Őket kimentették a tűzoltók a házat elöntő füstből, édesanyjukat viszont előzetesbe helyezte a rendőrség. Az apjuk börtönben ül.
szept. 18
12:18
Az ügyészség elutasította Dávid Ibolya feljelentését a megfigyelési ügyben (Infostart)
A Fővárosi Főügyészség csütörtökön elutasította Dávid Ibolya feljelentését, miszerint egy birtokába került hangfelvétel szerint Almássy Kornél - a párt azóta visszalépett elnökjelöltje - érintett lehet az ő személyére vonatkozó adatgyűjtésben.
szept. 18
12:20
Gusztos: taktikai hiba a szakértői kormány gondolata mellett lecövekelni (Infostart)
Gusztos Péter szerint az SZDSZ politikájában mind külső, mind belső korrekcióra szükség van; a párt ügyvivője csütörtökön a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában arról is beszélt, hogy taktikai hiba volt a szakértői kormány gondolata mellett véglegesen lecövekelni.

Keresés