Cipi Livni külügyminiszter lett a Kadima izraeli kormánypárt elnöke és egyben kormányfőjelöltje, de csak minimális előnnyel győzött a párt belső választásán. Ehud Olmert kormányfő vasárnap jelenti be lemondását.
A felvonóban rekedtek a betörők egy belgrádi emeletes házban. A rendőrségnek csak be kellett vinnie őket, miután a liftkarbantartók kiszabadították a peches bűnözőket az előzetes előzeteséből.
Nemcsak Dávid Ibolyát, hanem Bajnai Gordont is célba vette a magán-titkosszolgálat, mely az APEH-nál és telefontársaságoknál is próbált kapcsolatot építeni
Békésen ért véget a Rendszerváltó Fórum és Magyar Nemzeti Bizottság 2006, az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének kétéves évfordulója alkalmából szervezett demonstrációja. A kormányellenes tüntetők a Corvin közből vonultak a Kossuth térre.
Ha a demokrata jelölt, Barack Obama elveszíti a novemberi amerikai elnökválasztást, akkor azt csak a faji előítéletek magyarázhatják - állítja Jack Cafferty, a CNN hírtelevízió neves politikai kommentátora. A véleményre több száz tévénéző írt be egyetértő vagy elutasító véleményt a tévé honlapjára.
A felvonóban rekedtek a betörők egy belgrádi emeletes házban. A rendőrségnek csak be kellett vinnie őket, miután a liftkarbantartók kiszabadították a peches bűnözőket az előzetes előzeteséből.
Ha a demokrata jelölt, Barack Obama elveszíti a novemberi amerikai elnökválasztást, akkor azt csak a faji előítéletek magyarázhatják - állította szerdán Jack Cafferty, a CNN hírtelevízió neves politikai kommentátora.
Csak 2009-re biztosított a kormány által tervezett adócsökkentés fedezete, a továbbiakban a gazdaság kifehérítésével kell a szükséges többletet előteremteni - fogalmazott a miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc a Budapesti Corvinus Egyetemen tartott előadásában értékelte az elmúlt két évet, és vázolta a Megegyezésben foglalt programot.
Feketén adják-veszik egymás közt a kórházak a gyógyítási kapacitásokat - írja a Népszabadság Mikola Istvánt, a parlament egészségügyi bizottságának alelnökét idézve. A "kereskedés" igaz, bár a lap által megkérdezett kórházigazgatók szerint szó sincs semmilyen feketézésről.
Jövő hét elején kezdődnek azok a büntetőperek Amszterdamban, amelyek vádlottjai Magyarországról Hollandiába áttelepült cigányok – tudta meg a Magyar Nemzet. Németalföldön az utóbbi két esztendőben szaporodtak meg a magyar állampolgárságú romák által elkövetett bűnesetek.
Európa több országában egyre erősödik a zsidókkal és muzulmánokkal szembeni ellenszenv - derült a washingtoni központú Pew Kutatóintézet szerdán ismertetett nemzetközi felméréséből.
Hajdú Péter újabb levelet kapott zaklatójától, a J.G. monogrammú asszonytól. A producer lapunknak elmondta: az ügy kirobbanása óta többen megkeresték, akik szintén J. G.–re panaszkodtak. Mint megtudtuk, a középkorú, állástalan hölgy eddig megközelítőleg 22 ezer levelet írt embertársainak, de számtalan esetben nem elégedett meg ennyivel.
A Tárki elnöke szerint a szegények és a gazdagok jövedelme közötti különbség olyan szinten van, mint a kilencvenes évek közepén. Kolosi Tamás az InfoRádió Aréna című műsorában annak kapcsán beszélt erről, hogy a kutatóintézet nemrégiben jelentette meg a Társadalmi Riport 2008 című kiadványát. A kutató szerint az újraelosztó szociálpolitika helyett az esélyteremtésre kell fektetni a hangsúlyt.
Izgatottan készül az utazásra a TV2 A sztárok a fejükre estek című kalandshow két műsorvezetője, Liptai Claudia és Kovács Áron. A tíz versenyzővel együtt ugyanis ők is Afrikába utaznak, ahol négy hétig a bennszülöttek mindennapjait élik, távol a családjuktól. Claudia elárulta: sokkal jobban retteg saját kislányától, mint az oroszlánoktól.
Szájer József, Schmitt Pál, Gyürk András, Áder János és Deutsch Tamás vezeti majd a Fidesz európai parlamenti listáját, bár az első öt név sorrendje még változhat – tudta meg a Magyar Nemzet.
Bár a főváros mai állapotát elnézve nem tűnik úgy, hogy minden adott volna egy olimpia megrendezéséhez, a Budapesti Olimpiai Mozgalom és a városháza is optimista; szerintük a magántőke bevonásával egyáltalán nem lenne álom, hogy 2020-ban Budapest legyen az olimpia helyszíne - írta a csütörtöki Népszabadság.
A kormány szerdán elfogadta a jövő évi adócsomagot. A beígért tehercsökkentésnek szakértők szerint alig maradt nyoma, mert amit az egyik kezével ad, azt a másikkal visszaveszi a kormány. Végleg megtört a kormányzati adóreform lendülete.
Hiányos az ittas járművezetéssel kapcsolatos szabályozás állapította meg Szabó Máté ombudsman, hozzátéve: a jogalkotó a garanciák beépítése nélkül hirdette meg a zéró toleranciát, azaz a vezetői engedély azonnali elvételének kötelezettségét. A rendőrség szerint eddig 5545 jogosítványt vettek el a helyszínen; augusztusig pedig 27 százalékkal csökkent az ittasan okozott balesetek száma.
A főváros mai állapotát elnézve nem tűnik úgy, hogy minden adott volna egy olimpia megrendezéséhez, a Budapesti Olimpiai Mozgalom és a városháza is optimista; szerintük a magántőke bevonásával egyáltalán nem lenne álom, hogy 2020-ban Budapest legyen az olimpia helyszíne - írja a Népszabadság.
Segítünk – üzente meg kínos botrányba keveredett lányának Keleti György. A volt honvédelmi miniszter csak egy nappal Györgyi szexvideójának nyilvánosságra kerülése után szerzett tudomást az újságok címlapjaira került ügyről, s úgy reagált, ahogy csak egy igazán szerető apa tud: lánya mellé állt. Így tett a nővér, Andrea is, aki köztudottan rossz viszonyban van húgával. A Keleti család összefogott…
A külügyminiszter szerint a szlovák kormányfő csak "halványan, vagy alig-alig" határolódik el a Szlovák Nemzeti Párt elnökének magyarellenes megnyilvánulásaitól. Göncz Kinga szerint Ján Slota kijelentései gyakran a gyűlöletbeszéd szintjét is elérik.
Közös megegyezéssel távozott posztjáról a Fővárosi Vízművek Zrt. vezérigazgatója, Haranghy Csaba - tudta meg az MTI a cég többségi tulajdonosa, a fővárosi önkormányzat képviselőitől szerdán.
Adatbotrány borzolja a kedélyeket Norvégiában: az adóhatóság mind a négymillió adófizető személyes adatait, a jövedelmük mellett a szigorúan bizalmas adóazonosító számokat is, tévedésből megküldte a vezető újságok szerkesztőségeibe.
A hatóságok leállították a tévécsatornát, amelyik tévesen közölte a hírt, miszerint egészségi okok miatt lemond a nigériai elnök - jelentette az AFP csütörtökön. Az adás után több embert is kihallgattak.
Az első ingyenes online helyesírási szótár az iskolateve.hu oktatási portálon érhető el. Az iskolakezdéssel egy időben induló szolgáltatás a magyar helyesírás szabályainak 11. kiadásán alapul.
Ismét merhetünk nagyot álmodni: már csak alig néhány évet kell aludnunk, és Budapesten rendezhetik a 2020-as nyári olimpiai játékokat. 2011-ben kell benyújtani a pályázatot, eredményhirdetés két évvel később.
A Romániából és Szerbiából érkező személyforgalomban állandónak mondható az egy-két kartonos cigarettacsempészet, de a pénzügyőrök teherautókban is rendszeresen találnak nagy mennyiségben csempészett cigarettát.
Nem megy el a magyarországi Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham), a NémetMagyar Kereskedelmi és Iparkamara és a Joint Venture Szövetség pénteki gazdasági fórumára ezt fontolgatja Gyurcsány Ferenc. A kormányfő azt követően írt erről internetes naplójában, hogy a Népszava hírül adta, a szintén meghívott Orbán Viktor helyettessel képviselteti magát. Úgy tudjuk, a szervezők a rendezvényen egy…
A volt Moszad-ügynök, Cipi Livni lesz Izrael miniszterelnöke a korrupciós ügyei miatt távozó Ehud Olmert után. A Kadima párt belső választásán ugyanis 431 szavazattal - azaz alig 1 százalékkal - a jelenlegi külügyminiszter megelőzte vetélytársát, Saul Mofaz miniszterelnök-helyettest.
A hétfői zuhanás után ismét négy százalékot meghaladó csökkenéssel három éve nem látott szintre kerültek a főbb amerikai piacok, miután nem sikerült lecsillapítani a kedélyeket az AIG megmentésével. A DJIA index 449.36 ponttal, 4.1 százalékkal csökkenve 10,609.66 ponton zárt, az S&P 500 index értéke 57.20 ponttal, 4.71 százalékkal 1156.39 pontra zuhant, míg a Nasdaq composite index 109.05…
A General Electric részvényei közel 7 százalékkal estek a globális pénzügyi válság miatti masszív részvényeladások során. A JPMorgan elemzője a befektetőknek írt tájékoztatójában a GE pénzügyi üzletének 5-10 százalékos visszaesésére számít a következő évben. (ProfitLine.hu)
Történetében legnagyobb egynapi növekedéssel zárt az arany ára a New York-i tőzsde fémrészlegében szerdán. A decemberi lejáratú arany ára unciánként 70 dollárral (9 százalékkal) 850,50 dollárra emelke...
Megdöbbentő kijelentést tett Muki gyerekkori pszichológusa Zsolczai István. A szakember állítja, a fiún már iskolás korában kiütköztek pszichopátiás jellemvonásai. Pénzes Henrietta gyilkosa ütötte, vágta az osztálytársait, nem tudott koncentrálni az órán és minden jel nélkül ceruzával szurkált végig mindenkit. Zsolczai úgy véli, ha akkor kiemelik a családjából a fiút, megelőzhető lett volna a…