A lakosság 58 százaléka hallott a szélsőségesek ellen létrejött Magyar Demokratikus Chartáról: az eredetileg a miniszterelnök nevéhez fűződő kezdeményezést még a Fidesz-szavazók 46 százaléka is helyes...
A szó szoros értelmében puszta kézzel esik majd egymásnak Nicolas Sarkozy francia elnök, és Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök. A két politikus nem a tárgyaló asztal mellett, hanem a dzsudóteremben fog megmérkőzni egymással – az elnök ugyanis megkérte kollégáját, hogy tanítsa meg verekedni.
Év végére készülhet el az új helyesírási szabályzat. Ebben elsősorban a kötőjeles szavak és az i-re végződő melléknevek írása változna meg. A Magyar Tudományos Akadémia 11. kiadása legutóbb 1984-ben jelent meg.
A Privy Council nyerte a Debreceni Egyetem pr feladatokra kiírt tenderét. Felsőoktatási intézmény elsőként alkalmaz hosszútávon kommunikációs ügynökséget Magyarországon.
Nem adjuk hozzájárulásunkat a Megyeri híd használatbavételi jogához, nemleges választ adunk ma a Nemzeti Közlekedési Hatóságnak tájékoztatta lapunkat Molnár Zsolt, Szigetmonostor polgármestere. Mint lapunk megírta korábban, a Megyeri hidat vélhetően akkor is forgalomba helyezik, ha a monostori önkormányzat nem járul hozzá. A polgármester kijelentette, ennek ellenére nem szándékozik jogi útra…
A Békés Megyei Vízművek Zrt. több mint háromszáz dolgozója tüntetett szombaton Szarvason, mert a város polgármestere korábban szakszervezet-ellenes nyilatkozatot tett.
A BASF SE, mely a világ legnagyobb vegyipari gyára, 6.1 milliárd svájci frankért megveszi a speciális vegyipari termékeket gyártó Ciba Holding AG-t. (ProfitLine.hu)
A munkaügyi központok 2008. első félévében mintegy 17 ezer külföldi állampolgár általános, illetve szezonális munkavállalását regisztrálták, ami 42 százalékkal kevesebb, mint az előző év hasonló időszakában - közölte a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal az MTI-vel.
Levélben fordul Kovács László adópolitikai és vámuniós EU-biztos az Európai Unió tagországaihoz jövő héten, hogy sürgősen foglalják össze álláspontjukat a csökkentett áfa-kulcsok alkalmazhatóságának és az érintett termékek körének kérdésében.
Almássy Kornél nem jelenhet meg az MDF képviseletében és nem végezhet a frakció nevében munkát, amíg minden kérdésben nem látunk tisztán - jelentette ki Dávid Ibolya.
A magyar labdarúgó-bajnokság 7. fordulója után továbbra is a Siófok a sereghajtó. A Balaton-partiak zsinórban fél tucat meccset veszítettek, szombaton az újonc Kecskemét iskolázta le a sárga-kékeket 3-0-ra. Bár sokan már edzőváltásról pusmognak, a jelek szerint továbbra is nyugodtan dolgozhat a csapatot edző Détári Lajos.
Egy új horoggal meg lehet akadályozni a tengeri teknősök kínhalálát, amelyet a halászat okoz - jelentette be a Vadvédelmi Világalap (WWF). A kerek horgot a WWF által világszerte kezdeményezett "Smart Gear" ("okos hálók") pályázat keretén belül fejlesztették ki.
BUDAPEST – Izgalmas perceket hozhat a ma kezdődő parlamenti ülésszak első napja. Várhatóan napirendre tűzik az MDF javaslatát az Országgyűlés szeptember 30-ával történő feloszlatásáról. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tegnap arra kérte a szocialista frakciót, támogassa, hogy a Tisztelt Ház elé kerülhessen az indítvány.
Elképzelhető, hogy egy félreértés miatt nem válaszolt eddig és várhatóan nem is fog a Jud Süß jogait birtokló német alapítvány a Budapesti Rendőr-főkapitányság megkeresésére értesült a Népszava. Ahogy arról beszámoltunk: a rendőrség a vetítések után kereste meg levélben a wiesbadeni Friedrich Wilhelm Murnau Alapítványt, hogy a filmre és a jogbirtoklásra vonatkozó információkat kapjanak. Az…
A pakisztáni biztonsági erők megöltek 32 embert, köztük 3 nőt az ország északnyugati részén, amikor lecsaptak feltételezett iszlám szélsőségesek búvóhelyeire - közölte hétfőn egy kormánytisztviselő.
Baleset miatt teljes szélességében lezárták a Veszprém és Zirc közötti 82-es számú főutat; a közeli 81-es úton Mezőörsnél pedig egy frontális karambol miatt csak a fél útpálya járható - közölte az Útinform hétfőn az MTI-vel.
A legnagyobb amerikai biztosító, az AIG a tegnap kidolgozott terve alapján tőkét emelne és értékesítene egységeiből, hogy megelőzze az esetleges hitelbesorolási leminősítéseket, mely nehéz helyzetbe hozná a vállalatot. (ProfitLine.hu)
A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) felélte minden tartalékát, ezért a gazdasági élet szereplőihez fordul segítségért, hogy támogassák az egyesületet, a jövőben pedig normatívvá váló költ...
Sorsforduló vagy nyugodt napok várnak rám jövő héten? Rendeződik a kapcsolatom vagy szakításra kerül sor? Mindenkit más kérdés foglalkoztat és minél előbb szeretén megkapni rá a választ. A jövőt nem láthatjuk előre, de az asztrológia útmutatást tud adni abban, hogy az élet mely területeire figyeljünk, hol várható változás. Olvassa el e heti általános horoszkópját, hogy megtudja, mire számíthat a…
Baleset miatt teljes szélességében lezárták a Veszprém és Zirc közötti 82-es számú főutat; a közeli 81-es úton Mezőörsnél pedig egy frontális karambol miatt csak a fél útpálya járható - közölte az Útinform.
Ismét demonstrált a Szcientológia Egyház ellen az Anonimusok. A szervezet egykori tagjai a Nyugati téren álarcban hívták fel a figyelmet arra, hogy szerintük a szcientológia kártékony, az emberek anyagi és lelki ellehetetlenítését célozza meg és nem más, mint egy piramisjáték.
Csak az kapjon szociális segélyt, aki egészségi állapota vagy társadalmi, családi körülményei miatt nem tud dolgozni - mondta a szociális és munkaügyi miniszter pénteki törökszentmiklósi sajtótájékoztatóján, miután találkozott a kistérség polgármestereivel, hogy tájékozódjon a környékbeliek szociális helyzetéről.
Akcióba kezdett a Sziklakórház, hogy felkutassa az egykori személyzetének még élő tagjait és a betegeket. A 15 méterrel a felszín alatt, a Budai Várhegy gyomrában található intézmény történetét tavaly kezdték kutatni, mert a létesítmény 2002-ig szigorúan titkos objektum volt.
Több mint kétmillió ausztriai háztartásban foglalkoztatnak rendszeresen külső "segéderőt", ráadásul a háztartási alkalmazottak által nyújtott szolgáltatásokért javarészt feketén fizetnek - állapítja meg a Kreutzer Fischer & Partner (KFP) piackutató intézet felmérése.
Az energiaszolgáltatókkal fizettetné ki a távhőtámogatás egy részét a kormány. Extra adót vetne ki a cégekre, és ezzel pótolná ki a jövőre is csökkenő támogatási keretet. A költségvetés előirányzata szerint 2009-ben 15 milliárd forinttal jut majd kevesebb a rászorulók támogatására. Az új adóból viszont 30 milliárd bevételre számít a kormány.
Szőcs László 2004 év elején került a MOL egyik meghatározó üzletágának HR vezetői székébe, hogy első kézből szerezzen tapasztalatokat a regionális integráció szakmai kihívásairól. 2006 óta a MOL-csoport HR igazgatója.
A motortér füstölése miatt szakította meg útját egy Győrből Budapestre tartó menetrend szerinti Volánbusz-járat vasárnap este a fővárosban – tájékoztatott Kis Guczi Péter, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóügyeletese.
A Budapest Bank-FTC a szlovák Duslo Sala, a Fehérép-Alcoa pedig a fehérorosz Arkatron ellen lép pályára a női kézilabda EHF Kupában, a 32 közé jutásért
Egyelőre nem képviselheti az MDF-et Almássy Kornél. Az alelnök nem végezhet a demokrata fórum frakciójának nevében munkát, amíg nem tisztázódik az adatgyűjtési ügy. Ezt Dávid Ibolya pártelnök mondta a közszolgálati televízió vasárnap esti adásában.
Az EUR/USD 1,4340-en nyitott, majd 1,4344 és 1,4283 között mozgott árfolyama. később sikerült átlépni az 1,43-as értéket. A kereskedők szerint a hét eleji nagy emelkedés a viszontagságos időjárásra és a válságra vezethető vissza. Miután a dollár a múlt héten némiképp összeszedte magát, egy centes veszteséget könyvelt el. Támogatás 1,4240-nál található. Az USD/JPY visszaesett 106,64-ről…